Nők a pult mögött

Mostanában kezdek kicsit magamra találni a hétvége okozta sokkból, de ehhez két napot kellett eltöltenem a békés munkahelyemen (a bolondokházában). Csak annyi történt, hogy intézkedtünk esküvőügyben, azaz ahelyett, hogy terveinknek megfelelően Brennbergbe kirándultunk volna, vagy legalább megnéztük volna a B-tervként szereplő bányászati múzeumot, először is elmentem kozmetikushoz és fodrászhoz, kipróbálandó az esküvői sminket-hajat.
A smink borzalmas volt, a kozmetikus és a fodrászlány persze váltig állította, hogy szép ez, "csak azért érzed szokatlannak, mert amúgy nem sminkeled magad" - mondták ezt kórusban olyan mély megvetéssel, amire még a körmöslány is felkapta a fejét és döbbenten visszakérdezett: "Micsoda, nem sminkeled magad?!"
Már éppen kezdtem elhinni, hogy az ilyen magamfajta nemsminkelő anarchista hippifajzatok miatt tart itt ez az ország, és fenyeget atomháború meg globális felmelegedés, hálistennek akkor megérkezett Szabolcs, és azt mondta:
- Nahát, pont úgy nézel ki, mint Roger kapitány valami hetvenes évekbeli sci-fiben!
Abban maradtunk, hogy a sminket még "szokom", amíg elkészül a gyönyörű csigákba feltűzött kontyom a némafilm-korszak stílusában. Úgyhogy kötelességtudóan bámultam magam a tükörben, amíg a Fodrász Kati egymást követően harmincnégy hullámcsattal szúrt fejen, és amíg a szépségszalon összes többi vendége meg a két manikűrös röpke kerekasztalt tartott arról, mekkora hülyeség a házasság, a férfi úgyis megcsal, mennyi végződik válással és egy válás mennyibe kerül, az ember csak elveszti a szabadságát, gyereket szül, kövér lesz és neurotikus, illetve fenti események tetszőleges sorrendben. A végére pont  úgy néztem ki, mint a Nők a pult mögött pénztárosnője, a kozmetikus és a fodrászlány egyöntetűen biztosítottak róla, hogy gyönyörű vagyok, csak szokjam, sőt, mi több, teszteljem az új külsőm strapabírását, hiszen a Nagy Napon több, mint 12 óra hosszat kell majd hasonló maskarában töltenem.

Úgyhogy kötelességtudóan kimentem a Volt fesztiválra esküvői sminkben és kontyban, aminek eredményeként a pasim úgy mutatott be bizonyos haverjainak, hogy "ő a menyasszonyom, általában nem így néz ki", valamint értő kritikát kaptam a hajamra is, Schwarztól:
- Hát igen, ez tényleg egy kissé csehszlovák.
Ha szép nem is, legalább tartós voltam: sajnos sem a délutáni kánikula, sem a Volton menetrendszerűen lezúduló zivatar nem volt képes tönkretenni a művet.