Én már igazán nem lepődöm meg semmin, de hogy valaki reggel hatkor olvasott a sote könyvtárából...? A takarító néni?

Régi Morcheebát hallgattam tegnap, míg vasaltam, sokkal jobbak voltak, amíg még rendesen drogoztak és depressziós trip-hopot játszottak. Tavaly láttam őket Szigeten, Kollégámmal, aki lelépett a koncert felénél, milyen istentelen régen volt. Tavaly is felvételiztettem ugyanitt, jobban szorongtam a felvételizőknél, és kiborultam, amikor a titkárnéni az akkortájt kutatott ősi református családfájáról csacsogott, az én fám ugyanis nem egy erdőben termett a családfakutatással. Borzasztó év volt a 2003-as, valljuk be.
"Nyomorúságos napok voltak ezek, sérült szárnyú, repülni képtelen éjjeli lepkék." (Honnan idézek?)

Szóval hatodik emeleti huszonnégynégyzetméteres a jászai mari téren, ötelemetes házban. A hatodik emeletet két lakás jelenti - ebből kifolyólag az előtte lévő "gang" itt a lakáshoz tartozó, déli fekvésű, leanderekkel és vadszőlővel romantizált erkély, kis asztallal, rálátással a város háztetőire. Szerelem első látásra, ahogy a pici konyha és fürdőszoba is, és éppen romantikus ábrándozásba merülök, amikor kiderül, hogy a szobának nincsen ablaka. Az már nem jutott. Az eladó építész, ő csinálta, nem tudta máshogy megoldani, minden oldalról másik ház/lépcsőház/másik lakás határol. Bármit megadnék azért a teraszért, de a szobában nem bírom ki 10 másodpercnél tovább, nincs sötét, csomó fény jön be a konyhába vezető üvegajtón, de egy olyan, klausztrofóbiás hisztérikának, aki még lehúzott redőny mellett is képtelen aludni, talán mégsem az ideális lakás.
A nap hátralévő részében már csak pozitív csalódások érnek, fél év után (!) aerobicozni megyek, a dohány utcában azóta kangoo is van, érvényes a mocorgó kártya, a vitalade piacra dobott egy magas karnitin-tartalmú, mandarinízű ásványvizet, a szaunában megismerkedem egy kozmetikussal. Este a Kukockij eseteit olvasom otthon, ami címével ellentétben nagyon klassz és élvezhető könyv. Nem tudom, miért van előítéletem az orosz nevű írókkal / orosz hangzású címekkel, de tudom, hogy pl. sosem vettem volta a kezembe egy Szolzsenyicin: Iván Gyenyiszovics egy napja (brr) című könyvet, ha nem Kollégám adja anno kölcsön, pedig tök jó volt.
Ma felvételin adminisztráltam, meg beszélgettem a Bölcs Öreggel (professzorunk), úgyhogy fel vagyok dobva, este pedig Rovinj, bár én nem búvárkodom, de majd dobálok a pasimnak heringet, amikor kidugja a fejét a vízből.

Amit nem szabad mondani hisztériázó nőnek (nekem):
"Nyugi, kicsim, hülyeségek miatt hisztizel."
Ami mégis beválik:
"Nyugi, Lámadémon, ne lovalld bele magad ebbe az osztálymicsodába."^*

*(Akinek elsőként megvan mindkét filmes idézet, meghívom egy eperturmixra :-)

Különben elég komolyan idegesít, hogy mindenki "félti". Most már mindenképpen gonosz, aljas, személyiségzavaros szörnynek kell éreznem magam az idők végezetéig? Asszem, ez piros gomb lett nálam, ha eddig nem volt az, legkisebb ingerre hisztériás rohamot kapok. Én nem követtem el semmit, világos? Nem vertem át, csaltam meg, kínoztam, szívattam, zsaroltam senki emberfiát. Jó, jó, fiatal férfiak vérét iszom a vacsihoz, de csak teliholdkor, és le akarok szokni.

Többen tartották már elmebetegségnek a magányfüggőségemet, de én kitartok mellette. Az a helyzet, hogy nagyon szeretek egyedül lenni. Ez most nem a szingliduma, nem egyedül az életben, hanem egyedül az erdőben, egyedül egy utcán, egyedül elmenni moziba, egyedül beülni valahová, és legfőképpen: egyedül otthon. Átlagosan három hétig bírom ki egyedül töltött fél nap nélkül, a 22. napon dekompenzálódom, ideges leszek, és egyáltalán nem érdekel, mi folyik körülöttem a világban és ki mit magyaráz. Úgy viselkedem az embertársaimmal, mintha ott sem lennének (jelen munkakörben ez azért, valljuk be, nem túl szerencsés :-). Előbb-utóbb aztán valahogy mindig megszervezem magamnak a magányos estét, akárhol lakom, koleszban, albérletben. Nem tudom, mi történne, ha mondjuk egy évig egyáltalán nem lehetnék egyedül, szerintem egyre súlyosabb elvonási tüneteim alakulnának ki, végül elkezdenék kis bogarakat és lila egereket hallucinálni, befektetnének a pszichiátriára, és érthetetlen módon minden terápia ellenére csak rosszabbodna az állapotom a hatágyas kórteremben. Ma viszont szomatizálni kezdtem (lelki bajok testi tünetekben való kifejeződése): fáj a torkom, köhögök és taknyos vagyok. Szerintem így próbálja elérni a szervezetem, hogy húzzak haza és kussoljak otthon végre.

Hű, pedig már kezdett veszélyessé válni a helyzet, de úgy tűnik, mégsem kell a délutánt hasznos dolgokkal (aerobic +- lakásnézés) töltenem, munka utáni kávézás Sziporkával.

Meg azon is szorongtam az elmúlt hetekben, hogy vajon mennyire sínyli meg Kollégámmal való baráti viszonyom a történteket (értelmes ez a mondat vajon?), de úgy tűnik, talán nem annyira. Egyébként is nagy szükségem van rá ilyen zivataros újéletkezdős időkben, ő az egyetlen, aki a szokásos nem-is-kell-fogynod helyett képes hiteles döbbenettel elsápadni a testsúlyom hallatán.
Tegnap meg, a Margit-szigeten körülbelül kétszáz futó előzött le minket / jött szembe tízperces sétánk során, felmerült bennem, hogy milyen jó lenne, ha szeretnék futni, de ha egyszer utálok. Ráadásul van egy rész, ahol a futóösvényt egyik oldalán dzsungelszerű bokrok, másik oldalán szakadék határolja, és egyáltalán sehol sem fér el mellette egynél több átlagos testalkatú sétáló. Mégiscsak felháborító, hogy a szigetet kisajátítják a sportolók, lassan kiszorítva onnan a holdfényes romantikát kereső, vagy csak szimplán kevésbé fitt embertársaikat. Vissza a Margit-szigetet a lustáknak, párocskáknak, költőknek! Vagy mit gondoltok, Arany János futni járt oda? :-)

Tetszik ez a cikk, vicces.
Jó, jó, megyek dolgozni.

A Libriben elfogyott Tóth Kriszta verseskötete, az így felszabaduló összeget a Kalóriatáblázatok c. könyvre költöttem. Újéletkezdés and stuff. Persze, este Lilla kicsit ráerősített a diétámra némi alkohollal, dehát az összes dolog az életünkben, minden jó és szép, muszáj volt a tartson örökké-re körtepálinkával koccintani. Az este hátralévő részében egymás nyaralási fotóit nézegettük (Kréta, Moldva, Dráva, London, Jezera, a 2. és a 3. folyónév :-), végül arra kezdtünk gyanakodni, hogy a világ alapvetően mégiscsak jól van berendezve, bár lehet, hogy ebben már az elfogyasztott tokaji hárslevelűnek is szerepe volt.

Moondance eszerint okmányhivatalokban, dékáni titkárságokon és a bürokrácia labirintusának egyéb épületeiben töltheti a szeptembert, a DR előtag ugyanis viszonylag nehezen elintézhető névváltoztatásnak számít. Gratu :-)