Meg azon is szorongtam az elmúlt hetekben, hogy vajon mennyire sínyli meg Kollégámmal való baráti viszonyom a történteket (értelmes ez a mondat vajon?), de úgy tűnik, talán nem annyira. Egyébként is nagy szükségem van rá ilyen zivataros újéletkezdős időkben, ő az egyetlen, aki a szokásos nem-is-kell-fogynod helyett képes hiteles döbbenettel elsápadni a testsúlyom hallatán.
Tegnap meg, a Margit-szigeten körülbelül kétszáz futó előzött le minket / jött szembe tízperces sétánk során, felmerült bennem, hogy milyen jó lenne, ha szeretnék futni, de ha egyszer utálok. Ráadásul van egy rész, ahol a futóösvényt egyik oldalán dzsungelszerű bokrok, másik oldalán szakadék határolja, és egyáltalán sehol sem fér el mellette egynél több átlagos testalkatú sétáló. Mégiscsak felháborító, hogy a szigetet kisajátítják a sportolók, lassan kiszorítva onnan a holdfényes romantikát kereső, vagy csak szimplán kevésbé fitt embertársaikat. Vissza a Margit-szigetet a lustáknak, párocskáknak, költőknek! Vagy mit gondoltok, Arany János futni járt oda? :-)