This is not a love song

Tudom, hogy hülyén hangzik, de néha jobban esik csak úgy lógni, mint buliba járni, talán mert a bulis cuccaim mind olyan kényelmetlenül testhezállóak.*

Úgyhogy nem mentem ma Voltra, mert nem volt kedvem és/vagy pénzem, hanem inkább az ágyamban aludni, és holnap edzőterembe menni van kedvem és kimosni a ruháimat. Bár az Offspring-et kicsit sajnálom kihagyni. Tegnap egyébként a létező legpechesebb napom volt, amit most nem részleteznék, ellenben a Nouvelle Vague koncert fantasztikus jó volt, sokkal jobbak élőben, mint lemezen, nem beszélve a látványnak sem utolsó énekescsajokról, az index-et idézve " egy kirakatbaba arányaival rendelkező, szédületes mozgású bombázó, bejön, ledobja magáról a vállait takaró fekete selyemkendőt és frufruja mögül, a bardot-i iskolát követve félig nyitott szájjal, pofátlanul pozőr módon kacérkodni kezd a közönséggel", és tényleg, meg itt van kép, de most megyek aludni.

*Valójában nem testhezállóak, de így szól az idézet.

Futógép, tankok, pingvinek

Tegnap pedig a mra-val megtaláltunk egy piaci rést, egyénre szabott podcast a futógépre, amelyhez bekérte tőlem a futógép sebességét, dőlésszögét, a kívánt pulzustartományt, a testsúlyomat és a kardioedzés tervezett időtartamát, valamint, hogy hányadik percnél szoktam elfáradni.

Időnként egyébként régi barátaink is meglepetést tudnak okozni, én például mintha úgy emlékeznék, régen az volt, hogy az a. értett kütyükhöz, programokhoz és a világhálóhoz, én meg egyéb területeken jeleskedtem, ám ezúttal szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a legváratlanabb témákban is csont nélkül leiskoláz: nagyságrendekkel többet tud nálam például lakberendezésről, a cirkó-típusok még csak hagyján, de olyan színárnyalatok nevét ismeri, amelyekről én, nő létemre, még soha az életben nem hallottam, sokkal jobban ért a fitnesshez, mint én, beleértve, hogy adott testsúly mellett milyen edzéstípussal mennyi kalóriát égetek és ez hány hét után milyen változásban nyilvánul meg, valamint pontosan tudja, hogy a két nappal ezelőtt aláírt előléptetésemmel járó nettó tizenötezer forintos fizetésemelésemből havi egy nadrágot vehetek a Promodban, leárazás esetén kettőt, amely egyébként idén a szokásosnál korábban kezdődött. Meg még randizásról beszéltünk ezenkívül, illetve nem-randizásról, vagyis arról az esetről, amikor valakitől nem akarsz semmit, de tényleg semmit, csak mondjuk elmenni vele az állatkertbe, moziba, vagy tankot vezetni, és honnan lehet ezt tudni meg a másik tudtára adni. Szerény véleményem szerint ha egyedülálló férfi moziba hív egy nőt, az mondjuk kicsit gyanús, ha mozi plusz beülünk valahova, az közepesen gyanús, a leggyanúsabb pedig a mozi, beülünk, eszünk, és ő fizeti ki a kaját kombináció. Az állatkerttel kell még nagyon csínján bánni, tudniillik a szíve mélyén minden nő arra vágyik egy bizonyos életkorban, hogy a férfi elvigye az állatkertbe, így aztán egy óvatlan pingvinnézegetéssel ki tudja, milyen lavinát indítunk el, konkrétan emlékszem például, amikor Hajnalka pár évvel ezelőtt közölte, hogy ő ahhoz a pasihoz fog hozzámenni feleségül, aki elviszi az állatkertbe. Bizony, elsőre jó ötletnek tűnhet perecet enni a majomház előtt, de az ember hamar az oltár előtt találhatja magát.

De persze, honnan tudnám én, mi zajlik a világban, évek óta nem játszom ezen a színtéren. Például fogalmam sincs, milyen mögöttes üzenetet hordoz, ha elhívsz egy lányt tankot vezetni, az én időmben még nem volt ilyesmi, az én gyerekkoromban a kedvenc játszóterünk két ágyú, egy tank és egy kiselejtezett orosz vadászrepülő volt, persze, mindegyik le volt betonozva, de a repcsibe és a tankba is be lehetett mászni, és a tanknak a csövét mozgatni is lehetett egy darabig. Kicsit sajnálom is a mai gyerekeket az egyforma, lekerekített eukonform játszótereikkel, milyen felkészületlenül kerülnek így a felnőttkorba, nem fogják időben megtanulni, hogy a világ veszélyes és az élet küzdelem.

Nothing lasts forever

Tegnapelőtt kivésték a férjem egyik napról a másikra kilyukadt bölcsességfogát, és amikor éppen nem volt iszonyatosan rosszul, akkor szájsebészes-fogorvosos horrorsztorikkal traktált (vér, csontszilánkok, fémeszközök, még több vér, mérhetetlen fájdalom). Erre ma, éppen beszélgetek egy hozzátartozóval, amikor egyszercsak kilyukadt a fogam, de esküszöm, fél órával azelőtt ott még semmilyen lyuk nem volt, most meg egy nagy. Nem letört, kilyukadt, és azóta is folyamatosan, szinte percről percre nőttön nő, és csak órák kérdése biztosan, hogy elérjen valami ideget és irgalmatlanul fájni kezdjen. Persze, leghamarabb jövő héten tudok fogorvoshoz menni, mivel egyrészt ma dolgozom, másrészt minden fogorvos az ősi ellenségem, a Zsófit kivéve, úgyhogy csak hozzá vagyok hajlandó menni. Meg lehet, hogy pofán röhögnének az ügyeleten, ha berohanok sikítva, hogy azonnal csináljanak valamit, nő a fogamban a lyuk, állítsák meg, állítsák meg, pontosan emlékszem, hogy "életet veszélyeztető vérzés" az egyetlen ügyeletben kötelezően komolyan veendő esemény a fogászatban.

De most komolyan, melyik kreacionista mer még ezek után a szemembe nézni? Ki merészeli azt állítani, hogy az Élet a Földön intelligens tervezés következtében jött létre?? Intelligens tervezés?? Ez?!! Hol intelligens az, hogy egy élőlény fogainak az élettartama az élőlény élettartamának egyharmadát sem teszi ki? Ezt nevezi valaki tervezésnek? Ez volt a terv? Benne volt az intelligens tervben a gyökérkezelés is? Hogy próbára tegye a hitünket? Rendkívül intelligens, bravó (gúnyosan tapsolok). És egyébként pedig, hol van a nagyokos evolúció, most, amikor szükség lenne rá? Értem én, hogy időbe telik, jó, végülis csak párszáz éve élünk ilyen sokáig, nem volt idő kifejlődnie valami a mostani fogainknál életképesebb megoldásnak, de basszus, még a felegyenesedés sincs meg, évezredekkel, évezredekkel azután, hogy lejöttünk a nyomorult fáról, vagy kijöttünk a pocsolyából, kinek-kinek hite szerint, és még mindig fáj az embernek a háta, erre azért szerintem nincs mentség. Ha továbbra is ebben az iramban haladunk, majd már rég teleportációval közlekedünk univerzumok között, és még mindig fogpótlásra lesz szükségünk harmincévesen.

How does it feel?

Szóval elmentem a Puskin moziba megnézni az I'm not there-t (lenyűgöző film, itt mesélek). Voltunk kb tízen a teremben, a reklámok után bejött egy fiatalember, és kissé fáradtan közölte, hogy akkor most az itt ülők között ki fog sorsolni egy könyvet a mozijegyünkön szereplő szám alapján. Mondott egy számot, pont az enyém volt (esetleg a férjemé, de talán mégis az enyém :), odaadott egy könyvet és kiment. A Krónikák az, Bob Dylan önéletrajzi regényének első kötete. Én azt hiszem, alapvetően egy szerencsés ember vagyok.

Bloggerek, hullák

"Tessék már egy kicsit fegyelmezni az intellektuális libidódat" - ezt írja nekem kedvenc Főnököm. Ti. arra, hogy minden hülyeséggel foglalkozom, ami érdekel, hálózatelmélet például, de közben nem írom a phD dolgozatomat. Bárcsak tényleg bloggerekből írnám, sokkal könnyebb lenne (nem) (meg utálnám is szívből, nem érdekel a blogokkal foglalkozó áltudomány).

Visszatérve az intellektuális libidómra, bár erős volt a kísértés, hogy ezen a héten megírjam a téziseimet, de valahogy mindig legyőztem. Kell az embernek ennyi pihenés. Valamelyik nap rájöttem például, a hullákkal kapcsolatban, hogy az emberek többsége tulajdonképpen sokkal kevesebbet lát az ember "sötét oldalából", mint én. Nem, nem a gonoszságra gondolok, hanem a szenvedésre, az olyanokra, amikor egyetem alatt végülis évekig hetente minimum egyszer halott embereket boncoltunk (anatómia, patológia és igazságügyi orvostan gyakorlatokon), és van néhány, amire még most is emlékszem, volt például egy harmincéves, jóképű tornatanár pasi, aki felakasztotta magát, nem tudtuk meg, miért, de a kötél még rajta volt a nyakán; meg volt egy nagyon szép tizenöt éves lány, akit elütött az autó a zebrán, agysérülést szenvedett, két hétig kómában volt, és utána meghalt, (én meg elhatároztam, hogy vidékre fogok költözni); meg volt valami megégett nő is, akinek pont olyan szaga volt, mint a sülthúsnak, és ez rémisztően bizarr volt. A mostani mindennapjaimban mondjuk nem ilyenek vannak, hanem részben a szoványos emberi katasztrófák, alkoholista férj megver, elveszi a pénzt, házastárs lelép a gyerekkel, kiforgatja anyukáját a lakásából satöbbi, másrészt meg pszichózis, vagyis idegen, fenyegető hangokat hallok a fejemben és azt képzelem, hogy meg akarnak ölni, vagy hasonló. Szóval, egyik nap így ráébredtem, hogy a legtöbb ember ezeket azért nem ekkora dózisban kapja. És hogy igenis érthető, hogy elfáradtam ebben, és szükségem van egy hétre, amikor csak fekszem a napon, meg lófrálok a Margitszigeten, meg eljárok az edzőterembe és abba a hitbe ringatom magam, hogy én is nézhetek ki úgy, mint Angelina Jolie a Wantedban (természetesen a tetkók és a smink és a vastag ajkak nélkül).

Mondjuk el bírnék viselni még néhány hetet ebből. Hetet-hónapot.

I love xkcd.com

Imádjátok ti is. Itt van az eredeti Discovery Channel-reklám amúgy.

 

Summertime, the living's easy

Kitörte az ablakunkat a vihar tegnap, nagyon félelmetes volt üvegcsörömpölésre ébredni. Úgyhogy ma reggel mindjárt azzal indítottam, hogy átmentem az edzőterembe, aztán hazafelé összeszedtem a ház előtti üvegcserepeket (soha egy lélek se lép rá arra a kis füves területre, de azért aggódtam kicsit reggel a futógépen, nehogy épp most vágja meg a lábát valamilyen aranyos kiskutya), aztán rendet raktam, mert mindjárt jön az üveges, tiszta szerencse, hogy szabin vagyok épp. Még van belőle egy és fél napom.

Úgy gondoltam, majd szabi alatt rengeteg filmet fogok megnézni, amik itthon szomorkodnak stócban nézetlenül, valamint befejezem a cikkemet is, de mindenhez túl meleg van itthon. Mindenhez. Úgyhogy eljárok fitnessterembe, mert ott van légkondi, meg voltam húgommal uszodában, meg bloggerekkel a presszóban, meg kedvenc kolléganőm phD védésén, meg sétáltam éjszaka, meg vetettem magamnak egy ruhát a Hajnalkával, távollétében ugyan, meg napoztam egy csomót. Az Egymás szemében-ben fejti ki Ventus Tamara, hogy remekül le lehet barnulni bérházban is a balkonon, én továbbmegyek, remekül le lehet barnulni a panellakásban bent is, csak bikiniben az ablak mellé kell ülni. Volt a nyári szünet előtti utolsó mozgáscsoportom tegnap, bár mozogni is túl meleg volt, de azért jó volt. Meg aludtam egy csomót, álmodtam számtalan hülyeséget. 

Szóval semmi extra. Kiolvastam egy pár könyvet, bár ponyva mind. Ja, meg olvasgattam a régi naplóimat, nagyon vicces, mert van egy kortárs magyar pszichiáternő, aki kissé a példaképem az utóbbi években, nevezzük mondjuk Katalinnak, a naplómban meg, kb 23 éves koromhoz az van odaírva, hogy "Nem, nem akarok olyan lenni, mint Katalin, istenem, csak nehogy olyan legyek." Hát, változnak az idők.

Hm

Már nagyon régen csináltam, de most megkérdeztem a Ji King-et, mégis, mi a helyzet, erre kijött a Vándor (kb: egyedül maradsz) és a Repedezés (kb: a sötét erők csendben felemésztenek). Na jó, most tényleg megijedtem.

Mindig örülök annak, ha beköszön a péntek

Szabira megyek tíz perc múlva. Különben kicsit depressziós/nagyon fáradt/beteg és nyűgös voltam az elmúlt időben, aztán nem, aztán megint, aztán megint nem, és igazából semmi okom nem volt/nincs rá az időjáráson kívül. Meg úgy általában az élet. Hirtelen, ahogy a tigris ugrásra lendül, az Élet elénk tornyosul, sötét tarajával kiemelkedve a tengerből.* De komolyan, valamelyik ügyeletben szalonnát falatoztam a munkahelyemen este fél tizenegykor, gondolhatjátok, mennyire lent voltam.

*With intermittent shocks, sudden as the springs of a tiger, life emerges heaving its dark crest from the sea. (Virginia Woolf: The waves)

Főleg addikció

Valamelyik nap levizsgáztam pedagógiából (hahahahaha), mellesleg észrevettem útközben egy "könyvesbolt eladó" és "regények 200 Ft"-táblát, és ma visszamentem a helyre, tipikus antikvárium, lépcsőn kell lemenni, és totálisan és felülmúlhatatlanul összevissza vannak a könyvek, de úgy, hogy Lem, A magyar alkotmány, A boldog szexuális élet, Bradbury, Mikszáth, Vesebetegek diétája, Greta Garbo élete, Tarzan, Szolzsenyicin, Kréta útikönyv. Egyébként teljesen átlagos antikváriumfelhozatal, scifi-fantasy kissé alulreprezentálva, Kozmosz-könyvek, Delfin-könyvek, meg jó sok vadiúj Ulpius-könyv, gondolom találtak pár dobozzal valami raktárban.
Megmondom, miket vettem. Mind jó állapotú, szakadt könyvet nem veszek.
Stanislaw Lem: Az úr hangja (használt)
Greta Garbo-életrajz (elvileg használt, de nem látszik)
Kir Bulicsov: Az utolsó háború (használt)
Ethan Hawk: Hamvazószerda (új)
Christopher Moore: Ördögöd van (új)
Fehér Klára: A földrengések szigete (használt)
Raymond Chandler: A gyöngy bajjal jár (használt)
Ez volt 1600 Forint összesen. Érdeklődők kedvéért: Baross utca 50, a körúttól kb két háznyira. Az előbb egyébként elmeséltem Kislánynak, aki körülbelül úgy reagált, mint a Csipet Csapatban az a kövér egér, amikor sajtszagot érez, furcsa tekintettel kapta fel retiküljét és indult kifelé az ajtón, csak előbb még felvetette, hogy vegyük meg a könyvesboltot mi ketten (ja, mert megkérdeztem az eladónénit, és azt mondta, még nincs rá vevő). Majd felváltva dolgozunk a kórházban, egy napot ő, egyet én, minden második nap pedig a könyvesbolt hűvösében üldögélünk és laptopunkon írjuk a phD-dolgozatunkat. És ő még nem is látta a Black Books-ot.
Persze tudom, hogy a könyvesbolt nem üzlet, és a végén mindegyiknek a helyén Alexandra lesz, már antikváriumokat is nyit az Alexandra, úgyhogy a könyvpiac napjai meg vannak számlálva, de azért, ha lenne némi könyvesboltra félretett pénzem, akkor tényleg pont azt a boltot kellene Kislánnyal közösen üzemeltetnem. Már így is felmerült bennem, hogy felajánlom a néninek, hogy pár láda könyvért cserébe rendet rakok, pláne, amikor megláttam a zenei könyvek között Henry Fielding: Tom Jones-t, és hogy az idegennyelvű regények (főleg egy csomó angol chick-lit) még nyelvek szerint sincsenek szétválogatva. Szóval, mondom, az olyanoknak, mint én, akiknek kevés dolog okoz nagyobb örömöt, mint egy leárazott könyvesbolt kínálatát könyvenként végignyálazni, maga a paradicsom.

Nátha, esküvő

Jól van, most már beteg is vagyok, csak hogy legyen okom a rinyálásra. Náthás.

Volt Ildikóék esküvője, ami nagyon szép volt, főleg Ildikó, ötödmagammal látványelemként funkcionáltunk a bordó taftruhánkban, rengeteget és finomakat ettünk, valamint kissé lightosan megkíséreltük a menyasszony elrablását is. De nem ott fáztam meg, mert addigra már meg voltam.

Megyek, veszek Echinaecea cseppet, kamillateát, cévitamint. Egyéb megfázás elleni csodapraktikákat szívesen fogadok a kommentekben. 

Szövetségbe forrt szabad köztársaságok

Mivel szeretem a különös feldolgozásokat, most küldte a férjem ezt a videót, amelyben sapkás huligánok reggae-stílusban abúzálják a szovjet himnuszt. (Azon generáció kedvéért, amelyik esetleg nem tanulta iskolában az eredetit, összehasonlításéppen itt van az is.)

Shopping is my salvation

Ma először nem kell sehova se mennem délután, ezért munka után elmegyek a plázába, először az Yves Rocher-ba, veszek narancsbőr elleni zselét, amit nem állatokon kísérleteztek, befestetem a szempillámat a kozmetikában, elcsevegek a kozmetikuscsajjal a brazil fazongyanta gyötrelmeiről, aztán felpróbálok pár Sketcher's papucsot és szandált, megnézem, milyen új vicces feliratos pólók vannak a New Yorkerben (semmilyen), majd színes csíkos melltartókat veszek a Woman's Secretben, mert kapok rá kedvezményt az Elle Shopping kártyámmal. És akkor még én szólok be a Szex és NY-ra.

(Egyszer láttam egy pólót a Terranovában a címben szereplő felirattal, de nem vettem meg, máig is bánom.)

Szokásos rinyálás, hálózatok

Fáradt vagyok, zilált, ineffektív, nincs időm hajat mosni, blogot írni se. Biztos a melegfront. Addig is olvassunk még a hálózatokról, most jelent meg Barabási új cikke a Nature-ben, Nature-hozzáféréssel nem rendelkezőknek ajánlom az indexes összefoglalót. Arról szól, hogy merre mászkálnak az emberek, azaz, hogy érdekes törvényszerűségekre lehet rájönni, ha sok ember napi útvonalait berajzolod a térképre.

Azért mindennek van határa

Most komolyan, én még soha életemben nem szidtam a freeblogot, remekül elvagyok itt öt éve és két napja, semmi sem szokott zavarni, nem különösebben foglalkoztat, hogy milyen a címlap, hol milyen reklám vagy bugyuta háttér van, meg mittudomén, ami baja szokott lenni az embereknek. Nem zavar az se, hogy kérdőíveket akarnak velem kitöltetni, tényleg, a világon a legbéketűrőbb felhasználó vagyok. De ha hamarosan nem tűnik el az adminfelületről az, hogy "Naon arik vagytok!!!!", akkor annak igen rossz vége lesz.

That's for John Lennon

Vettem ki szabit, pár héttel későbbre, de akkor is megnyugtató. Azalatt majd behozom a lemaradásaimat, megváltom a világot, ésatöbbi.

Tegnap meg megnéztük az In Bruges-t (mégis kinek jutott eszébe az Erőszakik magyar címet adni ennek a filmnek, jézusom), nagyon érdekes, meglepő és remek film, kegyetlen, feketén vicces, brutálisan erőszakos, kissé beteg, és mindenekfelett szürreális, de nem az a David Lynch-féle szürreál, hanem... máshogyan valószerűtlen és realista egyszerre. Nem tudok jó hasonlatot. Beszólnak durván a belgáknak, a kanadaiaknak, az amerikaiaknak, Colin Farrel fantasztikusan hozza a vagány, bár kevésbé rátermett ifjú ír bérgyilkospalántát, van benne rasszista törpe, kissé szétesett, de szép csaj, gonosz pszichopata Ralph Fiennes, paranoid Hieronymus Bosch-festményekre emlékeztető képek és jelmezek, rengeteg káromkodás, premier plánban ömlő vér, tündéri középkori városka hattyúval, harangtoronnyal, játszótérrel, macskakővel. 

Nekem teljesen bejött a filmzene, Regina Spektor nyilván, plusz az egyik csúcsjelenet alatt játszott country-dal valami barnahajú lányról, nagyon eltalálták. Remek akcentusa van az összes szereplőnek, Harry csodálatosan britül beszél, Colin Farrel ír dumája pedig utánozhatatlan, Valamint akkora párbeszédek vannak a filmben, hogy csak pislogtam néhol. Zegzugok? Szóval egy csomószor vicces, pillanatnyilag épp hangosan röhögök az imdb-n lévő idézeteken, de összességében nem az a feelgood mozi azért. 

Ray: - Why didn't you wave hello to me today when I waved hello to you today?
Jimmy: - I was on a very strong horse tranquilizer today. Wasn't waving hello to anybody. Except maybe to a horse.
Ray: - Huh? What are you talking about?
Jimmy: - Just horseshit.
Ray: [to Denise] - Where're you from?
Denise: - I'm from Amsterdam.
Ray: - Amsterdam? Sure, that's full of prostitutes!
Denise: - I know. I thought I could come here to Bruges and get a better price for me pussy.
Ray: - Oh. ... You guys are weird. 

Over the bridge we go (looking for love)

Valamit tenni kell, mert egyszer meg fogják unni a főnökeim, a barátaim és egyéb szeretteim, hogy arra várjanak, mikor kegyeskedem végre ráérni és foglalkozni velük. És egyszercsak majd már egyáltalán nem fognak elhívni inni/moziba/vendégségbe, és nem fognak megkérni, hogy írjak a blogjukba, és nem fognak remek és érdekes témákat adni tudományos cikkekhez, amik megjelenhetnének, csak meg kéne írnom, és nem fognak kölcsönadni könyveket, zenéket és nem fognak filmeket javasolni, amiket, úgy tűnik, sose nézek meg/írok meg/olvasok el/adok vissza, és magányos, kövér, alkoholista öregasszony leszek két bolhás macskával, akikkel kölcsönösen gyűlöljük egymást és engem.

Az is például hetekbe telt, mire egyáltalán betettem a lejátszóba az L.-től kapott Tori Amos-lemezt, és mindjárt az egyik kedvenc Velvet underground-számom feldolgozásával kezdődik (lásd fent)(de azért mégiscsak az eredeti Lou Reed az igazi), emellett meglepő módon szerepel rajta a Why I don't like Mondays, aminek én eddig csak a(z egyébként klassz) ska-verzióját ismertem.

The old hometown looks the same

Sopronban annyira zuhog az eső, hogy alig lehet keresztüllátni a vízfüggönyön, egy perc alatt térdig vizes a gatyám szára. Később eláll, tócsák mindenütt, durván fülledt, párás levegő, ázott növények szaga, rikoltozó madarak, a falevelekről csöpögő víz, mint valami dzsungelben, már azt várom, mikor találom szembe magam egy csörgőkígyóval vagy bengáli tigrissel a Felsőbüki Nagy Pál utca sarkán. Többféle ügyintézés végett gyalogolunk vagy tizenöt kilométert a városban,  helyismerettel rendelkezők kedvéért: a József Attila lakóteleptől elmegyünk gyalog az Uszoda környékére, majd onnan a Kuruc dombra a Varrónőhöz, már félig kész a ruhám, egész jó, onnan a Buszvégre a fodrászhoz, de az nincs nyitva, onnan az Intersparba, majd onnan vissza a József Attila lakótelephez. Többnyire azon ámuldozom, hogy itt a cseresznye meg a meggy meg a hársfatea csak úgy random nő a fán, nem a boltban kell megvenni dobozban, hanem felnyúlsz, leszeded.

Este nyolckor már álmos vagyok, anyám szerint az oxigén miatt van, ti. hogy itt sokkal "nehezebb" a levegő, az átlag pesti szénmonoxidtelítettséghez szokott embernek ez sokkoló lehet. Egyébként emlékszem, egyszer belgyógyászat gyakorlaton mesélte egy pesti néni, hogy két hetet volt Sopronban a szívszanatóriumban, de ott ő olyan rosszul volt! Fél óra séta után le kellett ülnie, a kardiológusok nem tudtak rá magyarázatot, aztán később hallotta más néniktől, hogy ott Sopronban valami van a levegővel, és attól van ez.

Kulturális ajánlónk: lesz idén szabadtéri mozi a Tűztoronynál, ami klassz ötlet szerintem, bár én a ritka némafilmek helyett egy fokkal populárisabb klasszikusokat vetítenék, dehát ők tudják.

Vekker, filozófia, taft

Ennyi életöröm után, úgy érzem, muszáj beszólnom valamire. Például a telefonom, nagyon szeretem az új, céges telefonomat, de mi az, hogy a Kedvencek menüpont alatt van az Ébresztőóra? Úgy mégis, kinek a kedvence vajon az ébresztőóra? Nem hinném, hogy létezik ilyen ember.

Tegnap meg voltam az FHB-ban, az MKB-ban, az OTP-ben, és az ANTSZ-ben, különböző ügyekben, meg csináltattam fotót a vízumkérelemhez, mondjuk, lehet, hogy nem farmerdzsekiben és nem ügyelet után kellett volna, és akkor nem néznék ki úgy, mint egy kiskorú elkövető a Sziget zárónapján hajnali ötkor, meg voltam kórházban látogatni, egyébként teljesen zavarban vagyok, amikor látogatóként vagy betegként megyek egy kórházba, fogalmam sincs, hogyan kell viselkedni, amikor nem én vagyok az orvos, de tényleg.

Aztán délután épp lelkesen elkezdtem volna tanulni a mai vizsgámra, amikor is észrevettem, hogy nincs is meg otthon a tankönyv (Judith Beck: Kognitív pszichoterápia), valószínűleg kölcsönadtam valakinek, csak tudnám, kinek. (Ha olvassa ezt, kérem, hozza vissza!) De nyugalom, hosszú évek könyvvásárlási addikciójának eredményeképpen van otthon három darab másik, kognitív terápiáról szóló könyvem, és még kettő, amiben van kognitív fejezet. Persze, ma kihúztam a kognitív terápia történetét Niké apjánál, ami vicces volt.
Vizsgáztató (rendkívül csalódottan): - Ezt húztad??
isolde: - Már az ókori görög sztoikus filozófusok is...
Vizsgáztató: - Na, elég ebből, ez itt nem filozófiavizsga.

De most mennem kell, hétvégén megyek Sopronba, és megnézem, mi újság a Varrónővel és a Bordó Tafttal.

It never gets old, huh?

Muszáj betennem a videót az előzőhöz, bár már biztos mindenki látta. Discovery Channel-reklám, nagyon szép.