Ennyi életöröm után, úgy érzem, muszáj beszólnom valamire. Például a telefonom, nagyon szeretem az új, céges telefonomat, de mi az, hogy a Kedvencek menüpont alatt van az Ébresztőóra? Úgy mégis, kinek a kedvence vajon az ébresztőóra? Nem hinném, hogy létezik ilyen ember.
Tegnap meg voltam az FHB-ban, az MKB-ban, az OTP-ben, és az ANTSZ-ben, különböző ügyekben, meg csináltattam fotót a vízumkérelemhez, mondjuk, lehet, hogy nem farmerdzsekiben és nem ügyelet után kellett volna, és akkor nem néznék ki úgy, mint egy kiskorú elkövető a Sziget zárónapján hajnali ötkor, meg voltam kórházban látogatni, egyébként teljesen zavarban vagyok, amikor látogatóként vagy betegként megyek egy kórházba, fogalmam sincs, hogyan kell viselkedni, amikor nem én vagyok az orvos, de tényleg.
Aztán délután épp lelkesen elkezdtem volna tanulni a mai vizsgámra, amikor is észrevettem, hogy nincs is meg otthon a tankönyv (Judith Beck: Kognitív pszichoterápia), valószínűleg kölcsönadtam valakinek, csak tudnám, kinek. (Ha olvassa ezt, kérem, hozza vissza!) De nyugalom, hosszú évek könyvvásárlási addikciójának eredményeképpen van otthon három darab másik, kognitív terápiáról szóló könyvem, és még kettő, amiben van kognitív fejezet. Persze, ma kihúztam a kognitív terápia történetét Niké apjánál, ami vicces volt.
Vizsgáztató (rendkívül csalódottan): - Ezt húztad??
isolde: - Már az ókori görög sztoikus filozófusok is...
Vizsgáztató: - Na, elég ebből, ez itt nem filozófiavizsga.
De most mennem kell, hétvégén megyek Sopronba, és megnézem, mi újság a Varrónővel és a Bordó Tafttal.