One day I woke up and there was more to love

Hallgassunk kevésbé fajsúlyos, vidám zenét is (The Minnutes). A Castle évadzáróból vadásztam, ami meg nem egy rossz sorozat, bár asszem nekem minden tetszene, amiben ennyit mutatják New Yorkot és Nathan Filliont.

These dreams they pass me by

Hallgassunk Portisheadet most kicsit. Rajongói videó, semmi extra, a zenét kell hallgatni. 

There's a twist in the end

Hősnőnk gyakran kap hisztériás rohamot az előre nem látható akadályoktól, mint amikor kiderül, hogy manuálisan kell 130 hivatkozását átrendezni. Waaarghhh.

Ez már tisztára olyan, mint a filmekben, amikor azt hiszed, hogy már kiderült, hogy ki a gyilkos/mi baja a betegnek/meghalt a szörny/megvan az ellenszer, és akkor egy Váratlan Fordulat, hőseink előre nem látott nehézségekkel szembesülnek, és akkor tudod, hogy ja, végülis még van húsz perc a filmből, akkor még kell a bonyodalom, akármilyen erőltetett is.

(Amúgy tényleg pont úgy vettem észre, mint a filmben a szörnyeket. Na, lassan megnyugodhatunk, győztünk, naplemente... hoppá, mi az ott, csak nem egy Duplikátum??? Dehogynem. Úristen, és még egy... és még százezer... és már csak két töltényem van.... Ááááááá!!!!)

Step 1.: accomplished

Házi védésen megvédtem, szerettek. Klassz. Kosztümben voltam, iszonyú meleg volt, és állítólag semennyire sem látszott, hogy féltem. Ez egy képesség. 

Most még már csak szigorlat, meg átjavítani a dolgozatot, meg tézisfüzeteket írni, meg leadni, és utána, ahogy nagytudású főnököm fogalmazott, majd "tétován kószálok a napfényben". 

Státuszriport

Azóta: kijavítottam a dolgozatomat az egyik témavezetőm javaslatainak megfelelően. Megkaptam a másik témavezetőm észrevételeit, és megbeszéltem vele, melyiket milyen módon gondolja kijavíttatni. Hisztiztem. Kitöltöttem a könyvtárigazoláshoz szükséges űrlapot, bevittem a könyvtárba (személyesen kell), majd telefonon értekeztem a könyvtáros hölggyel, kijavítottam a hibákat és elektronikus levélben elküldtem neki a javított űrlapot. Regisztráltam egy júniusi szakmai rendezvényre és foglaltam szállást a helyszínéül szolgáló hotelben. Megkértem hozzáértő Kollégámat, hogy nézze át a dolgozatom statisztika-részét, majd észrevételeinek megfelelően javítottam. Megkértem egy igazán nagynevű biostatisztikust, hogy magyarázza el nekem, hogy amit én a dolgozatomban kissé ellentmondásosnak érzek, az miért nem az, valamint nyafogtam neki is. Begyűjtöttem opponensemtől a véleményt és elkezdtem írni kérdéseire a válaszokat. Felvettem két beteget az osztályra, megírtam hat darab zárójelentést és néhány vizsgálatkérő lapot, mely vizsgálatokra időpontokat egyeztettem, illetve beszéltem a betegekkel. Kávéztam Charlessal, aki a világutazó jóbarátom, néhány napot tölt idehaza, hajlandó volt bejönni a munkahelyemre, hogy találkozhassunk a kávészünetem alatt, és beszélhessünk fél órát utazásról, szerelemről, dopaminról és oxitocinról. Elolvastam hetven oldalt a neuropszichológia könyvből (az agyi aszimmetriát, ami tök érdekes). Eldöntöttem, hogy kosztümöt veszek fel, de nem blúzzal, hanem valami lazább felsővel, mert ez házi védés. Felpróbáltam az összes felsőmet a kosztümmel, rájöttem, hogy dagadt vagyok és hogy egyik se jó hozzá. Elkezdtem diákat csinálni, de még csak az ábrákat és táblázatokat tettem rá, és már most túl sok. Próbáltam távoltartani magam fogadalmamhoz híven a munkahelyi pletykától, mégis megtudtam, hogy melyik kollégámmal kavartam tavaly (disclaimer: sohasem kavartam még egyetlen munkatársammal semmilyen szinten). Voltam egy MRI-laborban, ahol szimpatikus kutatók elmagyarázták szimpatikus vizsgálataikat, de ez egy másik történet, amiről máskor fogok mesélni. 

Tök úgy érzem, hogy nem haladtam semmit és alig csináltam valamit, és most le kellett írnom ezt, hogy lássam, hogy ez a hiedelmem nem fedi teljesen a valóságot. 

Még mindig írni kell magyar és angol tézisfüzeteket, válaszolni az opponens többi kérdésére, átjavítani a dolgozatot a másik témavezetőm javaslatainak megfelelően, elhozni a könyvtárból a kész igazolást, rendes diákat csinálni a védésre, elolvasni a szigorlatra a maradék háromszázharminc oldalt a neuropszichológia könyvből, meg a másik két neuropszichológia-könyvet meg egy ezeroldalas pszichiátria-könyvet  (na jó, ezt hagyjuk tényleg), valamint odébb varrni a kosztümnadrágon a gombot és eldönteni, milyen felsőt vegyek fel hozzá.

Be kell vallanom, hogy én titkon tényleg szeretem a krízishelyzetet, amikor villoghatok, hogy milyen ügyesen és higgadtan oldom meg annak számtalan aspektusát, de ez most tényleg túl nagy dózis. 

It's a cruel, cruel, cruel summer

Nyár van, ennek örömére csináltam limonádét idén először (recept itt, bár annyira nem bonyolult). A héten eddig: kvázi befejeztem és leadtam a doktori értekezésemet (85 oldal) a házi opponensnek, meg elküldtem a témavezetőimnek, írtam magyar és angol nyelvű összefoglalót, szerveztem bizottságot és opponenseket a nagy védésre, beszereztem a közleményeimet, írtam absztraktot egy kongresszusra, beszereztem az elfogadó nyilatkozatot, foglaltam szállást Nápolyba, elolvastam a szigorlatra százhúsz oldalt a neuropszichológia könyvből, kikölcsönöztem a könyvtárból két másik neuropszichológia-könyvet, és vettem magamnak egy táskát. 

Még írni kell magyar és angol tézisfüzeteket, válaszolni az opponens kérdéseire, átjavítani a dolgozatot a témavezetőim javaslatainak megfelelően, könyvtári igazolást beszerezni, powerpoint-diákat csinálni a védésre, elolvasni a maradék négyszáz oldalt a neuropszichológia könyvből, meg a másik két neuropszichológia-könyvet meg egy ezeroldalas pszichiátria-könyvet a szigorlatra (na persze), valamint eldönteni, mit vegyek fel a védésre. 

And darkness was upon the face of the deep

Akkor most szépen megnyugszom, hiszen még van egy hetem, és egyes vallások szerint azalatt Világot lehet teremteni, bár meggyőződésem, hogy az én feladatom sokkal nehezebb és összetettebb annál. Nekem itt nehéz tudományos cikkeket kell olvasnom és integrálni a fejemben és sok oldalban leírni fáradságos munkával, meg összefoglalót írni meg tézisfüzetet írni, meg bíráló bizottságot szervezni, meg statisztikát tanulni meg neuropszichológiát tanulni, meg szigorlatozni, meg könyvtári igazolásokat beszerezni, meg opponensi kérdésekre válaszolni, meg kitalálni, mit vegyek fel a védésre, nem holmi "legyen világosság - és lőn világosság". Úgy könnyű.

It's full of magic and beauty, opportunity and television

Olvasok a neten a főkomponens-analízis és a faktoranalízis közötti különbségről, miközben a Paris Hilton's My New BFF-t nézem a magyar MTV-n ("Öribari kerestetik"), hát zseniális az a műsor gyerekek. Elképesztő. Elképesztő. Hihetetlen. Ilyen párbeszédeket sehol sem hallasz. "Ha pucsítok, megcsiklandozol azzal a tollal?" Ezt kellene rátenni azokra az űrszondákra, amiken kiküldjük a marslakóknak az emberi kultúra eszenciáját, nem a Beatlest.

Férjem (bejön, megáll az ajtónál és pár percig döbbenten figyel, majd): - Hé!!! A gyönyörű tévém nem erre való!!!!

I'm too old for this shit

Még egy tudományos könyvet is olvastam a pletykáról egyszer, mert érdekel a műfaj, ott is leírták, hogy többféle formája létezik, amikre már nem emlékszem, de volt építő és romboló jellegű is, én pedig szívesen műveltem a (reményeim szerint) nem-romboló jellegű formáját, mert szeretem tudni, hogy mi van körülöttem, kivel mi van, ki kivel van, satöbbi. A könyv szerint ez adaptív és a fennmaradáshoz elengedhetetlen és a csoportkohéziót növeli ésatöbbi, majd ha lesz időm, írok erről. Lényegileg azonban a mai naptól ünnepélyesen szakítok a műfajjal. Kinek kell ez.

Oh, buddy, here we go

Dolgoztam ma sokat, meg azon gondolkodtam, végülis mennyi mindent tanul az ember a sorozatokból, én például régebben mindig úgy szoktam beszélni magamhoz, hogy "hagyd már abba a nyomorult, szánalmas pótcselekvést, és írd a szánalmas disszertációdat, te szerencsétlen lúzer, nem igaz, hogy még erre se vagy képes", és akkor láttam ezt a revelációértékű 30 Rock-epizódot, és rájöttem, hogy százötven óra önismeret ide vagy oda, van még mit tanulnom Jack Donaghy-tól, lássuk be. 00.21-nél kezdődik a kérdéses jelenet.

Jack: Oh buddy, here we go.  Bases loaded.  Bottom of the ninth.  Are you going to step up?  Oh yeah.  Because it’s winning time, you magnificent son of a bitch!  You go in there and show them.  Make mommy proud of her big boy because he’s the best!  Just do it!  Is it in you?!  I’m lovin’ it!
Liz: Were you psyching yourself up in the mirror?  I do that sometimes before I go to a party where I don’t know a lot of people.
Liz: Stop sweating you idiot! What is wrong with you? YOU STUPID BITCH!!!

Áfonyás keksz reloaded

Bevezetés

Sajnálatosan kevesen vizsgálták ezidáig az áfonyás-mandulás keksz problematikáját, a téma azonban nem veszített jelentőségéből és aktualitásából. Előzményeket illetően utalok kutatócsoportunk korábbi eredményeire. Részben a korábbi kísérlet limitációinak feloldása céljából, részben pedig a szerző összetett logisztikai és szociálpszichológiai tényezők eredőjeként kialakuló emocionális krízishelyzetének következtében a vizsgálatok folytatása mellett döntöttünk (olyan ideges voltam, hogy nekiálltam kekszet sütni).
Jelen vizsgálat elsődleges célja az AK0001 (Áfonyás Keksz) prototípusnál egészségesebb, magasabb élelmirost-tartalmú édesipari termék előállítása volt. Ennek érdekében radikálisan megváltoztattuk a lisztösszetételt (a korábbiakban alkalmazott rozsliszt helyett teljes kiőrlésű és fehér búzaliszt 3:2 arányú keverékét használtuk), valamint eltekintettünk a darált dió és a zabpehely alkalmazásától (ideiglenes készlethiány miatt).
A vizsgálat második szakaszában a késztermék humán fogyaszthatóságát egészséges kontrollcsoporton teszteltük. 

Módszerek

Eszközök, anyagok: Teljes kiőrlésű búzaliszt (15 dkg), finomliszt (10 dkg), margarin (15 dkg), barna cukor (15 dkg), vaníliás cukor (fél zacsi), sütőpor (fél zacsi), tojássárga (2), szeletelt mandula (5 dkg, kissé összemorzsolva), aszalt áfonya (fél zacskó), őrölt fahéj (fél teáskanál, hirtelen ötlettől vezérelve).
Szokványos konyhai eszközök, edények.
A hozzávalókat lege artis összekevertük egymással (sütőport külön a liszttel, tojássárgát külön a cukorral, amúgy simán össze). Ezt követően egy órát hűtőben pihent, majd kinyújtottuk, és konyhakés segítségével négyzet alakú lapokra vágva megsütöttük.
A vizsgálat második szakaszában a kekszet egészséges önkéntesekkel etettük meg, akik a vizsgálatvezető közvetlen családja és munkatársai köréből kerültek ki. A tesztelés során a péksütemény tetszési indexét az elfogyasztás sec-ban megadott időtartamából számítottuk, ezenkívül néhány random kiválasztott tesztalannyal mélyinterjú készült. 

Eredmények

A fenti módszerekkel 50 darab, küllemében igen ronda, kekszre emlékeztető süteményt kaptunk.  Színe világosbarna. Íze és állaga: egy kissé túl édes, de meglepően finom keksz. Hozzávetőleges számításaink alapján egy db keksz kalóriatartalma 60-70 kCal körül mozog. 

Megbeszélés

Vizsgálatunk során a korábban AK0001 kódnevű termék továbbfejlesztésére tettünk kísérletet. Eredményeink arra utalnak, hogy az említett módszertani változtatásokkal a fenti hozzávalók helyes alkalmazása során a kritériumoknak gyakorlatilag megfelelő péksütemény állítható elő. A keksz kalóriatartalma a korábbi verzióhoz képest csökkent, élelmirost-tartalma növekedett. Eredményeink értelmezhetőségét továbbra is korlátozza a hozzávalók pontatlan adagolása; olyan, validálatlan mértékegységek használata, mint a "fél zacskó"; valamint a sütő hőfokának ismeretlen volta (gázsütő egyes és kettes fokozat között valahol félúton). További fejlesztést igényel még a péksütemény esztétikai szempontból nem kielégítő külleme.
Vizsgálatunk második felében az AK0002 kódnevet kapott terméket humán mintán teszteltük. Az elfogyasztás átlagos időtartamából meghatározott tetszési index az irodalomban egyedülállóan magasnak bizonyult. A vizsgálat limitációi közé tartozik, hogy a kóstoltatást a reggeli étkezés előtt/helyett végeztük, így az eredményeket torzíthatja a vizsgálati személyek alacsony vércukorszintjéből adódó szubjetív éhségérzet. A megkérdezettek 100%-ban pozitív visszajelzésekről számoltak be.
A keksz eltarthatóságának időtartama sajnos jelen esetben ismeretlen, ennek meghatározásához követéses vizsgálatokra lenne szükség, azonban a humán mintán történő tesztelés következtében nem áll rendelkezésre egy követéses vizsgálathoz elegendő minta (azaz semennyi).
Vizsgálatunk ugyan nem irányult a kekszsütés emocionális hatásainak feltérképezésére, azonban mellékleletként meg kell említenünk, hogy a vizsgálat lefolytatása során a szerző hangulata jelentősen javult, feszültségszintje, szorongása csökkent. A továbbiakban érdekes lenne a fentieket pszichofiziológiai vizsgálómódszerek segítségével, például a kekszsütés előtt és után történő bőrellenállás-méréssel számszerűsíteni.   

Hidegfronti hatás érvényesül

- ...Sötét, viharos éjszaka volt - meséli. - Vagy inkább esős hétfő délután. Arra gondoltam, hogy kéne szoftvert fejleszteni, mondjuk egy blogmotort, úgyhogy el is kezdtem a nappaliban lévő gépen, míg a lakótársaim, két fiú, és egy időnként cserélődő csaj Jóbarátokat néztek a szoba másik sarkában. Mondjuk ez nem sokat mond, mert az idő kilencven százalékában Jóbarátokat néztek. Esetleg aludtak, olyankor a csaj néha kijött, hogy ne számítógépezzek éjszaka, mert bevilágít a monitor. 

Tegnap lerántottam a leplet a Kezdetekről, valamint azt a szót találtuk ki a mra-val, hogy internettudatos. Na jó, ő találta ki, arról jutott eszébe, hogy a húgom beengedett engem a saját iwiw accountjára, hogy lenyomozzuk a fodrászt anno, és embereket beengedni az accountodba: nem internettudatos.

Ma elmúlt a lelkesedésem és kiakadtam, hogy mennyi minden logisztikával, szervezéssel jár a PhD, emellett meg kell írni a dolgozatot is, plusz még dolgozom, és ez így igazságtalanság, ezt el is sírtam minden utamba kerülőnek többé vagy kevésbé hisztérikusan, és mindegyik azt mondta, hogy persze, mert én olyan strapabíró vagyok, meg úgyse látszik rajtam, ha valami bajom van. Asszem ezzel a fogyatékosságommal már együtt kell élnem, bár tényleg evolúciós hátrányt jelent. 

Na mindegy, megyek írni. Hetven oldal, ami jó, viszont nincs még szép "következtetések", valamint rájöttem, hogy a statisztikai kifejezéseket én csak angolul tudom (ezt meg magyarul kell írni). Least square mean, valaki?

PhD-hírek

Elkezdtem foglalkozni a Dolgozatommal, amelynek során az 58 oldalból csináltam 54-et (nem húztam belőle, csak beigazítottam a Felhasznált irodalom c. fejezet betűméretét és sorközeit), majd néhány nap alatt ismét 58-at. Viszont kezd megint tetszeni a téma. Az utóbbi időben inkább gyűlöltem, de tulajdonképpen ez tök érdekes. 

Nem kellene, hogy ekkora kihívás legyen 12 oldal megírása olyasvalakinek, aki 13 éves kora óta folyamatosan ír valamit, de az. 

Mission: impossible

Kicsit felpörögtek itt közben az események, amennyiben két hét múlva meg kell védenem házi védésen a phd-t, amelyből asszem 58, meglehetősen vázlatosan összedobált oldal készült el eddig (70-120 a követelmény, valamint ugyanazon a héten szigorlatozom is. Meg hát azt nem úgy kell elképzelni, hogy egész nap ezt csinálom, mert közben van egy munkahelyem is. Szóval most meglátjuk, jobban tudom-e a neuropszichológiát olyankor, amikor töltött pisztolyt nyomnak a halántékomhoz, vagy sem. Valójában izgi. 

Na mindegy, ezt csak azért mondom, mert nagyon sok blogot most addig nem fogok írni gondolom. Olvassunk addig mást. Pl. ezt találtam nemrég már nem emlékszem milyen blogokról indulva, és tetszik.   

You should've seen me in the day

Szombat este 11, fiatalok vagyunk és vagányak: a kanapén tanyázunk, a férjem a Bioshock-ot játssza újra, én pedig a Bevezetés a neuropszichológiába című könyvet olvasom. Igenis létezik olyan MR, amivel a mozgás ellenére lehet a szívet vizsgálni, és nem kell leállítani, mint a múltkor a House-ban.

Reality is overrated

Az iszonyú jó, hogy szakmámból adódóan direkt hasznos, hogy merengek az élet dolgain, meg elemzem a saját személyiségemet s viselkedésemet meg a mások személyiségét s viselkedését, ebből a szempontból kifejezetten előnyös, hogy nem infektológus lettem, mert akkor hogyan számolnék el magammal a rengeteg álmodozással-merengéssel-elemezgetéssel töltött idő miatt. Persze, lehetséges, hogy akkor nem a szorongáson meg az önértékelésen meg a saját életünkért való felelősségen meg a döntés szabadságán meg a halálon merengenék, hanem a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus-on. Nem túl valószínű, de lehet. 

És néha meg el szoktam gondolkodni azon, hogy vajon milyen lehet nem így élni, hogy az ember állandóan gondolkodik rajta, hanem csak úgy simán csinálni. Emlékszem, hogy már középiskolában gondolkodtam ezen egyszer, akkor én már naplót írtam, ami azt jelenti, hogy rendszereztem, kommentáltam magamnak és értékeltem a megtörtént eseményeket, meg zenéket hallgattam és álmodoztam meg nem történt eseményekről, meg olyan eseményekről, amik megtörténhettek volna, vagy megtörténhetnének, megúsztam őket vagy vágyom rájuk, ilyenek. És voltak azok az osztálytársnőim, akik sportoltak, és minden nap iskola után még kosáredzésre mentek, nyilván nem volt idejük annyit merengeni, kosáredzés közben azért arra kell figyelni, ami valójában történik, és a nap többi részében is valahogy gyakorlatiasabbnak tűntek ezek a lányok, mintha csak csinálnák az életüket ahelyett, hogy gondolkodnak rajta. 

Van amúgy idegrendszeri alapja is a fejtegetésemnek, két központi idegrendszeri hálózat: a stimulusfüggő, ami akkor aktiválódik, amikor az úgynevezett külvilágra figyelünk és azzal kapcsolatos teendőink vannak, meg a stimulusfüggetlen. Számtalan olyan vizsgálat van, amikor funkcionális MRI-be fektették az alanyt és feladatokat adtak neki, mittudomén, párosítsa össze a piros négyzetet a piros háromszöggel, vagy olvasson el egy szöveget, akármi, és akkor nézték, hogy a feladat során melyik agyterület aktiválódik, és ebből következtettek, hogy melyik a piros mértani idomok párosításáért felelős agyterület meg melyik az olvasásért, satöbbi. És akkor feltűnt, hogy van egy bizonyos idegrendszeri hálózat (több, összefüggő agyterület), ami a feladatok alatt csökkent aktivitást mutat, és akkor aktiválódik jobban, amikor nincs feladat, hanem csak fekszik ember az MR-ben és várja, hogy mi lesz a következő idióta teszt, és azon gondolkodik, hogy mennyien voltak reggel a metrón, pont mellé ült le az a részeg, be kellene fizetni a csekkeket, basszus, de kényelmetlen ez a rohadt cső, totál elzsibbadt a nyakam, jövő hónapban lesz Gabiék esküvője, a lila ruhámat vegyem-e vagy a kéket, milyen idő lesz vajon, az már június, dehát tavaly is mennyit esett az eső júniusban, egyáltalán hogy bírta megfogni a Gabi azt a jó pasit, és még pénze is van, vajon hova viszi nászútra, bárcsak engem is elvinne valaki Párizsba, persze az a baj, hogy ronda vagyok és félénk, vagy csak rondának hiszem magam? vagy tényleg az vagyok? mondjuk a seggem elég nagy, de a múltkor is... Áá, elindult a feladat, akkor párosítsuk a piros négyszöget. Szóval a különféle vizsgálatok során mindig kb ugyanaz a pár agyterület kezdett el világítani, amikor nem volt feladat, és ezt elnevezték stimulusfüggetlen hálózatnak. Amikor "feladat van", mondjuk kosáredzésen vagy, akkor a stimulusfüggetlen hálózat inaktiválódik. 

Szóval olyan kíváncsi lennék, hogy milyen úgy élni, amikor a gondolkodásod nagy része nem a stimulusfüggetlenben történik, hanem a külvilág tényeivel foglalkozol. Nem gondolkodsz az életen, hanem csinálod, történnek a dolgok, reagálsz rájuk, mintha egy kosármeccs lenne az egész. Milyen lehet az? Nem gondolom, hogy jó lehet, egy csomó mindent az ember elveszít, önreflexiót, kreativitást, némi mentalizációs képességet és egyéb szükséges dolgokat, szóval örökre nem cserélném el az álmodozásra való képességemet holmi gyakorlatiasságra, nem beszélve arról, hogy ezek valójában nem ellentétes dolgok, a jó gyakorlati megoldásokhoz is kell a képzelőerő, de azért kipróbálnám egyszer, mondjuk egy hétig. Milyen lehet csak úgy színtisztán a Valóságban élni, anélkül, hogy gondolkodnál rajta? Könnyebb? Egyszerűbb? Nehezebb? Megírtam volna már a disszertációmat ahelyett, hogy azon gondolkodom, hogy mért nem írom?     

Felelős vagy a bloggerért, akit megszelidítettél

Jaés hat éves a freeblog. Részemről köszönöm nekik az eddigi értő gondoskodást. Cupp-cupp!

Utolsó bioséfes bejegyzés

A hét első két napján beteg voltam otthon, így ráértem fotózgatni a kajákat. Bár fogalmam sincs a kajafotózásról, de legalább saját, valósághű képek, némelyik kattintva kicsivel vagy sokkal nagyobb lesz.

Főétel

Hétfőn ettem olyat, hogy toscan fehérbab, cukkinivel és paradicsom-rizottóval, ez paradicsomos-rozmaringos szószban lévő bab volt, ráadásul kétféle, a kisebb, normál fehérbab, meg az a nagyon nagy szemű bab, amiből a gesztenyepürét szokták hamisítani. A paradicsomos rizottó az egyik legjobb dolog a bioséfnél, nem is részletezem, jó kaja volt, semmi egetrengető bizarréria. Végülis paradicsomos bab rizzsel, szerintem efféléket esznek a vadnyugaton, amikor beesteledik és megáll a főhős, tüzet rak egy szikla takarásában, kibont egy konzervet, megmelegíti a tűz fölött, és megengedi, hogy a lova nyalja le a fakanalat. Bár Toszkánában nemigen vannak cowboyok. Whatever.

Kedden volt brokkolis rakott tészta paradicsomos édeskömény-salátával, ezt imádom, egyszerű és nagyon finom volt, mondjuk nem rakott tészta, hanem sima penne, a salátában pedig főként paradicsom volt meg zellerszár meg hagyma, meg valamennyi édeskömény is azért, de mivel remek volt így is, nem rovom fel nekik. Elég durván hagymás mondjuk, örültem, hogy nem dolgozom és nem kell egész délután azon aggódnom, hogy nehogy ráleheljek valakire. Így nézett ki (hát nem gyönyörű?):

 

A tofusült pékné burgonyával az a tipikus, normál ételeket utánzó vegetariánus kaja volt. Magyaros ízű sült tofu, meg hagymás krumpli. Így, hogy nem vagyok vega, szerintem az ilyesminek nem sok értelme van, mert ha sült húst akarok enni hagymáskrumplival, akkor eszek azt, ha meg izgalmas tofus vegakaját kívánok, az ne akarjon sülthús lenni, de megértem, hogy a vegetariánusok is vágynak időnként valamire, ami nagymama házikosztjára emlékeztet. Én ugyan nem vagyok nagy húsevő, valamint egyik irányba sem vagyok elveim szerint elkötelezve, de azért szeretném eloszlatni a kétségeket: semmiféle tofu nem képes még csak haloványan sem utánozni egy rendes eszterházy rostélyost vagy bécsi szeletet vagy akár provanszi csirkemellet. Ettől függetlenül finom volt, egy rendes, korrekt ebéd. A nővérek közben arról vitáztak felettem, hogy a tofu egészséges-e, mert az egyikük azt olvasta valahol, hogy az örök élet titka, a másik meg azt, hogy rákot okoz és emberi fogyasztásra alkalmatlan. Én utoljára ott tartottam, hogy egészséges fehérjeforrás, kivéve, ha irreálisan sokat esznek belőle sokáig, mert akkor a nemi hormonok képzésében okoz valami eltolódást és ez közvetve valóban megnöveli bizonyos betegségek kockázatát, de lehet, hogy azóta már más az elfogadott nézet, még a pszichiátria szakirodalmat sem követem megfelelő mértékben, nemhogy a táplálkozástudományt. 

Parajos rizs szezámos tofuval és chili szósszal. Parajos rizs: spenótlevelekkel összekevert barna rizs, nagyon jó, fogok ilyet csinálni otthon. Szezámos tofu: a tofu oké, viszont rájöttem, hogy én valójában nem szeretem a szezámmagot, csak ezt eddig nem tudtam. Az íze se jó, hanem ilyen fura, főleg nagy tömegben, és mi az, hogy ilyen kicsi? Számtalan, kicsi, aprócska mag? Nem tudom, fura. A chiliszósz az meg chiliszósz. Whatever. 

A mai zöldséglasagne, juhsajttal és paradicsommártással elég rendesen próbára tette a rugalmasságomat. Ugyanis olyan jól kitaláltam, hogy a bioséf legjobb kajái a zöldséges tészták meg a paradicsom meg a sajtok, hát akkor egy ilyen remek kompozícióval zárom majd a sort. Csakhogy ebben nincs tészta. Nem zöldséges lasagne, hanem zöldséglasagne. Vékonyra szeletelt zöldségek rétegezve vastagabbra szeletelt zöldségekkel. Szóval zöldségek, sajt, paradicsomszósz. Ami nem rossz végülis, de ha az ember már be volt állítva egy jó (tésztás) lasagne-ra, akkor mérhetetlen csalódást tud okozni a legfinomabb, legropogósabb káposztalevél is. Hát mindegy, miután túltettem magam a döbbeneten, végülis jó volt. 

Saláta

Saláták közül csak a jól bevált kecskesajtokat ettem, mert azok annyira finomak, volt extra kecskesajtfalatok diós kenyérrel (képünkön, kivéve kenyér), meg extra pácolt kecskesajt olívás cipóval. Az olívás cipó sokkal finomabb, mint a diós kenyér, az utóbbi furcsán nehéz és morzsálódós volt. Ezek a cuccok fognak a legjobban hiányozni, mert ahhoz drágállom, hogy magamnak megrendeljem (1100 körül vannak), ahhoz meg lusta vagyok, hogy magamnak megcsináljam. Bár végülis nem lenne nagy cucc, kecskesajtot, leveleket, körtét és olívás kenyeret is adnak az intersparban, csakhát az nem olyan. 

Édesség

Ez a karamellizált banán chilis szezámmaggal, ez annyira borzalmas volt, végre valami izgalom. Hű. Már látványra is, a dobozban, aprócska, szottyadt, szomorú Lények úszkáltak rendkívül gyanús lében, és tányérra helyezve sem sokat javult a helyzet. Basszus, hogy néz ez ki. A gyermekfalloszok végül ázott banánnak bizonyultak, a gyanús lé csípős, esetleg ha nagyon akarom, talán emellett karamellízű, kissé ragacsos szósz volt, az egésznek a tetején pedig úszkált a szezámmag. Hát ezt azért át kellene gondolni még egyszer, srácok, én sok mindent megéltem, annál is több mindent hajlandó vagyok megenni, de ez még nálam is kicsapta a biztosítékot. Kiettem a banánokat a becsület kedvéért, a lötty meg ment a cicáknak. (Nyugi, ez csak egy szófordulat, nincs macskám, és a képzeletbeli macskámnak se adok csípős szezámmaglevest.)

Túrógombóc  eperöntettel, erre mondjuk rá van írva, hogy tönkölylisztet és tönkölydarát is tartalmaz, de szerintem ezeket csak nyomokban tartalmazhatja, vagy nem tudom, mert igazából hófehér színű gombócok, amik érzésre tejszínnel kevert színtiszta túróból vannak, ami persze lehetetlen, mert a séf nem használ tejszínt (asszem). A fénypont az eperöntet, aminek annyira durván és mellbevágóan valódieper-íze van, hogy komolyan. Döbbenet.  

A flódnit azért rendeltem, mert állítólag a bioséfes flódni az olyan, amit meg kell kóstolni mindenféleképpen. A flódniról különben harminc évig nem tudtam, mi az, vagyis azt hittem, biztos valami bizarrul feltekert kalács, csak tavaly, a judapestről tudtam meg. (Nagyjából ezt: flódni: 1. fn tradicionális, jiddis sütemény, zsidó ünnepek jellemző édessége, a vékony tésztalapok közé több rétegben diót, mákot és almát töltenek. 2. mn, szleng Menő, vagány, kúl. /De javítsatok ki, ha tévedek./) A bioséfnél ez úgy néz ki, hogy tönkölytészta, szilvalekvár, dió, mák, a biosütik szép hagyományait követve egyáltalán nem édes, hanem főleg dióízű, szerintem nagyon finom, és meglepő módon nem csak egy, hanem két szeletet küldtek. Klassz volt. 

Akkor elmondanám még itt, hogy hétvégén lesz rendezvény az isten háta mögött, ahol lesz kint a bioséf és zsályában sült bio szürkeharcsát fog főzni, plusz ingyen répasütivel, meg mindenféle nagyon egészséges és hippi és bio dolgok fognak történni. Ez:  http://montecorona.hu/?p=61 . Rendelni persze nem lehetett halat sose, pedig nagyon szívesen ettem volna én is bio szürkeharcsát, de sebaj, mert ezzel véget ért az együttműködésünk és jövő héttől ehetek megint rántott halat. Yay. 

Egyetlen pillanatig se bántam meg ezt a dolgot, még akkor se, amikor rám szóltak a kommentelők, hogy eladtam a halhatatlan lelkemet tofuért és tönkölyért cserébe (mert összesen hat szponzorált bejegyzésről volt szó, fennállásom hat éve alatt, ennyi nekem belefér), meg akkor se, amikor borzasztó cuccokat ettem, mert kaland az élet. Klassz volt megismerni ennyi különféle kajaötletet és volt, amit már itthon is elkészítettem azóta (oké, nem nagyzolok, a diós túrógolyók volt az, amely túró összekeverve dióval, szóval nem igényel különleges szakácstehetséget.)

Mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasott, kattintott, vagy csak elviselt, és ezáltal lehetővé tette, hogy hat hétig biokaját egyek, tényleg, köszi.  

Hallottam ezt a mostani dal hangjait

Kollégám házi védése, aztán ülünk hárman a Párizs-Texasban (engem totálisan lenyűgöz a szalámis pizza így hat hét bio-vega ételt követően, szalámis pizza, basszus, mekkora találmány), és arról beszélünk, hogy majd milyen főnökök leszünk, bizonyára azért olyanok, mint amilyenek a mi főnökeink most, hiszen az ő iskolájukon nevelkedünk. Hogy a Kollégám biztosan keménykezű, konzervatív, ellentmondást nem tűrő vezető lesz (hát az tuti). Hogy hol kellene dolgozni tíz év múlva, itt-e vagy máshol. Hogy mindenki, aki eddig elment a kórházunkból, azt kipihenten, megfiatalodva, kisimulva, esetenként meggazdagodva láttuk viszont, de legtöbben mégis azt állítják, hogy hiányzik nekik a hely. 

Kiderül, hogy egy megbízható és nagyra értékelt vélemény szerint bármelyikünk képes lenne osztályt vezetni bárhol a világon. Mondjuk a bárhol szerintem azért kissé meredek, de örülök ennek, ha igaz, ha nem.

Csak és kizárólag azért írom meg ezt a bejegyzést, hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen amikor majd ki tudja, mit csinálunk és hol, akkor nosztalgiázhassak ezen.  

I could be a nerd but I'm not

Az utóbbi időben túl voltam terhelve és sokat dolgoztam, aztán pedig most beteg voltam pár napig és ez valamiért jót tett nekem nagyon. A hangomnak rosszat, de a lelkemnek jót, bár nem teljesen tudom, miért. Mondjuk eléggé belassultam, sokáig aludtam, kitakarítottam a fürdőszobát (a házimunka olyan, mint az alkohol, kis dózisban gyógyszer, nagy dózisban meg függőséget, kézremegést, pszichotikus szintű depressziót és számtalan szervi bajt okoz). Ezenkívül véletlenül elolvastam az exblogomban a 2004 tavasz-nyárt, és tök olyan érzésem van, mintha rájöttem volna valamire, valami megnyugtató megoldásra valamivel kapcsolatban, csak nem tudom, mi az. Mindenesetre megnyugtató érzés. Asszem valami olyasmi is benne van, hogy rájöttem, hogy tulajdonképpen milyen kevésen múlt, hogy végül így alakultak a dolgaim, ahogy alakultak, de hogy ez miért nyugtat meg engem, nem tudom.

Például hétvégén volt ez:
isolde: - És képzeld, Kollégám állítólag velem szokott példálózni, hogy én mindig pszichiáter akartam lenni, holott nem is.
Niké: - Pedig úgy teszel.

És tényleg, én úgy teszek, mintha sehogy máshogy nem alakulhatott volna az életem, az mindig is úgy volt, hogy én pszichiáter akartam lenni, és már én is elhittem ezt magamnak. Pedig valójában infektológus is akartam lenni, előtte meg író, meg tanár, meg jazzénekesnő, meg dizőz. Lehettem volna valami egészen más is, elég, ha csak az utolsó elágazást nézzük, és nem vesznek fel jelen munkahelyemre, akkor elmentem volna a Lászlóba infektológusnak és egy teljesen másik ember lennék, vagy ki tudja. Akkor nem ismerkedem meg a Kollégámmal és nincs nála szülinapi bulim, ahová nem hívom el susie-t, aki nem hozza el a Brightot, aki nem vesz végül feleségül. (Persze, ha ez egy film lenne, akkor az alternatív történetben is megismerkednénk valami egészen alternatív módon, efelől semmi kétségem sincs.) Hol lennék vajon most? Akkor nem ismerkedtem volna meg Alaine-nel sem, aki nem hozott volna össze a terapeutámmal és nem is jártam volna terápiába, vagy nem hozzá, és ki tudja, milyen lennék, ugyanilyen vagy más? Egy szorongó infektológusnő? Milyen filmeket néznék? Miket olvasnék? Sosem láttam volna Firefly-t? Mi lenne azon a két polcon, ahol most a pszichoterápiás könyvek? 

Meg elolvastam ezt a 2004 tavasz-nyárt, amikor volt a Göri, aztán a Bright nevű blogger, majd pedig a Boardos Fiú, és az is mennyiféleképpen alakulhatott volna. (Persze nem, mert a szereplők ismeretében egész más végkifejlet azért nehezen elképzelhető, de játsszunk el a gondolattal.) Mondjuk maradhattam volna a Fiúval, akkor Győrben élnék, biztosan magánrendelnék ott valahol, már tök jól síelnék, és járhatnék biciklivel dolgozni. Vagy lehetett volna az, hogy kirúg, de én nem megyek vissza a Brighthoz, mert ő közben lelépett valami nagymellű szőkével, és egyedül maradok és olyan szomorú és dühös vagyok, hogy megpályázom az első utamba eső külföldi állásajánlatot, és most Svédországban bütykölöm az alkoholistákat, összejöttem egy hallgatag, svéd fül-orr-gégésszel, van két gyerekem, évente kétszer hazaugrok túrórudiért meg bejgliért, és felvet a pénz.

Vagy mehettem volna orvosi helyett eleve bölcsész szakokra, aztán a bölcsészdiplomámmal valami multihoz, ahol ugyan utálnám a munkámat és azon rinyálnék, hogy mért nem lettem orvos, viszont elmentem volna Charlessal valamely világkörüli útjának egy szakaszára, és vele ellentétben én írtam volna róla regényt is, mostanában jelenne meg, ki lenne plakátolva a mozgólépcső mentén és lenéznének érte a volt bölcsész évfolyamtársaim, de sebaj, mert akik ismernek, azok tudnák, hogy a jóképű fülöp-szigeteki halászfiú nem csupán a képzelet szülötte, és irigyelnének ezért.

Ilyenek. És különös módon szó sincs róla, hogy ha most választanom kellene, akkor bármelyik másikat választanám, mert nem, igazából, a mindennapi problémákat leszámítva nincs bajom az életemmel, sőt, most hirtelen megint megtetszett. Csak valamiért tényleg kezdtem már észrevétlenül az gondolni, hogy ez volt az egyetlen lehetséges út. Közben pedig százezermillió egyéb lehetséges út is volt, amerre nem mentem, mert erre jöttem inkább. Hogy nem olyan az életünk, hogy így betesznek az elején egy irányba, és akkor te ez vagy, arra mész, hanem mindig van egy csomó irány és lehetőség. És az is, hogy nem kényszerből választottam ezt a pályát, mert eleve erre voltam predesztinálva, hanem ezt én választottam, sok közül, pedig mennyi minden lehettem volna.

Különben az egzisztenciál-analitikusok (kedvencünk, Yalom doktor) szerint amikor az ember ráébred a Döntés Szabadságára (ti. hogy azt csinálsz az életeddel, amit akarsz, "változtasson nevet és költözzön Kaliforniába"), az lehet bénító tehetetlenség és szörnyű szorongás, meg lehet felszabadító érzés. Na, nekem egyik sincs, én nem ébredtem rá, hogy azt csinálok a jövőmmel, amit akarok, hanem arra jöttem rá, hogy azt csinálhattam volna a múltamban, amit akarok, és nem tudom megmagyarázni, mi ebben a jó.