A kedvenc pillanatom 2024-ben az volt, amikor sétáltam Újlipótvárosban és esett az eső. A Briósból, ahol a Norvégtanárnővel épp megittam kb három tökéletes iced lattét, sétáltam először a Visegrádi utcába, a képregényboltba, majd pedig a képregényboltból vissza a Jászaira a villamoshoz. Az új, hátat szabadon hagyó, enyhén pin-up beütésű, virágmintás nyári ruhámban voltam, amit Norvégiában sose mernék felvenni, annyira elüt az itteni normától, a fülemben a tizenöt évvel ezelőtt Thaiföldön vásárolt kagylók lógtak, eddigre jutottam el a nyáriszabis lazaság olyan fokára, hogy már be sem szárítottam a hajamat és galambok ültek a verebekhez. Eleinte kibírhatatlan hőség volt, de épp úgy döntöttem, hogy élvezem a meleget és magam vagyok a nyári nap sugarai. Végül csak egyetlen képregényt vettem, egy szép, keményfedeles, gyűjteményes kötetet, a kezemben vittem, mert szerintem stílusos dolog könyvvel a kezedben sétálni meg amúgy se fért be a retikülbe. Pár perccel és méterrel azután, hogy kijöttem a boltból, eleredt egy ilyen nagy cseppekben hulló nyári zápor, a könyvet nem akartam eláztatni, ezért befutottam egy nejlontáskáért a sarki Coopba, ahol egy törzsvendégnek látszó alak sörözött az eladóval és fejeket vágtak, amikor kártyával fizettem 139 forintot. Aztán sétáltam tovább az esőben, hónom alatt a zacskóval, a beton- és vizeskutya-szagú utcákon, a tökéletes summer in the city-érzésben, és ebben benne volt minden, ami hiányzik nekem Norvégiában, és "benne volt minden, amit szeretett: az élet, London, ez a júniusi pillanat."**
Ami az évet illeti, semmi extra. Szakmailag ugyanott dolgozom, ahol eddig, egy kis hatágyas pszichoterápiás osztályon, de mellette a parkoló túloldalán lévő szakrendelőben is dolgozom, mert ott nincs elég ember. Egynek jó. A Basal Exposure Therapy nevű módszert használjuk, amire megkaptam nemrég a végső bizonyítványt is. Elvileg megtanultam vágott sebet összevarrni, de aztán nem gyakoroltam, úgyhogy megint el is felejtettem. A furcsa traumaterápiás módszerrel kapcsolatos kutatásunk elég jól haladt és pár hét múlva felhívom az utolsó résztvevőt is a féléves követés alkalmával, és akkor már csak meg kell írni a cikket, és közben meg elkezdtünk már tervezni ugyanerre egy nagyobb vizsgálatot, ez izgi. Közben rengeteget tanultam a viselkedésterápiáról, mert két kollégám is tök profi benne, úgyhogy most végre tudom, hogyan kell jól csinálni. Ezt leszámítva nem nagyon fejlődtem szakmailag, de kisírtam, hogy jövőre elmehessek egy nemzetközi kongresszusra jegyzetelni, hogy ne csak butuljak.
Új övfokozatot szereztünk nanbudo-n, az egy harcművészet, a gyerekek edzésére járok, mert mehetnek szülők is, másfél éve járunk, és még mindig tetszik. Emellett néha Love your belly-t csináltam itthon, máskor meg az ősrégi, de kedvenc Béres Alexandra dvd-met. Egész évben ímmel-ámmal próbáltam lefogyni a felesleges 4 kg-mat (74 voltam és 70 szeretek lenni), intermittent fastinggal, de attól csak idegbeteg lettem (tudom, van, aki megszokja, én nem szoktam meg), és low carbbal, de ahhoz meg túl sokat kell főzni és drága is, mígnem nyáron a Human, aki általában képben van a világban lévő trendekkel kapcsolatban, felvilágosított, hogy kalóriát kell számolni, úgyhogy számoltam kalóriát meg makrókat a norvég nemzeti fogyókúrás app segítségével, és le is fogytam 4 hónap alatt a 4 kg-t. Én lepődtem meg a legjobban, hogy azzal a kis mozgással meg kis diétával így szemmel látható változásokhoz lehet jutni az én koromban. Májusban a kedvenc soproni fodrászaim véletlenül befestették a hajamat pirosra (teljesen pirosra, azért nem láttátok, mert aznap átfestettem, de a gyerekek _sírtak_, amikor megláttak), és ebből hirtelen ráébredtem, hogy arra a rézvörös-barnára akarom festeni a hajamat, amilyen régen volt, úgyhogy azóta olyan, persze, jól megszívattam magam megint, mert pont azt az árnyalatot (L'Oreal Excellence 6.41) Norvégiában nem forgalmazzák.
Megvettem az autót, amit eddig lízingeltünk, ez semmilyen változást nem hozott az életünkben, mivel ugyanaz az autó, de legalább nem kellett visszaadni, már megkedveltük (padlizsánlila, elektromos).
Csomó ismerősünk és barátunk beteg lett, a nagypapám meghalt, Sopronban bezárt a Csirkéné (!!!!) ruhaboltja, ami harmic éve ikonikus (bár soha nem vettem ott semmit), és kivágták a Gesztenyefát, ami szintén ikonikus (ültettek a helyére egy kis nyamvadtat, reméljük, túlél), szóval, nem tudom, van egy ilyen szomorú, elmúlás-vonulata az évnek, már csak öregebbek leszünk és nyomibbak, egyre melegebb van, semmit sem teszünk a klímaváltozás ellen, retinol szérum ide vagy oda, csak ráncosodunk és szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szívemben a halál, na jó, az nem, csak József Attiláéban, itt nálam még nem ilyen rossz a helyzet, a fogaim pedig már általános iskolában is szarok voltak és 23 éves korom óta őszülök, de, értitek.
Kedvenc könyvem idén a sok remek könyv mellett / ellenére a Végtelen történet volt, mert keresztülvitt a nyomi őszön, amikor állandóan beteg voltam és egyfolytában fájt valamim, a fejem, a hátam, az arcüregem, a fogam, rémes, és mindez úgy, hogy szépen vigyázok magamra és semmi komoly bajom nincs. Kedvenc ételem az ebédmenü-bento a Sushi Sei-ben Óbudán, meg a joghurtfagyi Milánóban, kedvenc moziban látott filmem a Sirocco és a szelek királysága (gyerekfilm, de moziban csak olyat láttam), kedvenc festményem a Baalbeck (vannak dolgok, amik változatlanok). A Spotify szerint a kedvenc zeném idén az Imagine Dragons, de az igazából a Fiú kedvence, és ezért szól indokolatlanul sokat a kocsiban, nekem már az agyamra megy, én idén a kilencvenes évek zenéit hallgattam, meg YES-t***, Cat Powert és az At night I fly nevű magyar progrockot, ami nem olyan rossz. Az lehet, hogy egész évben összesen két koncerten voltam? de az legalább Keep Floyding meg Népi Papa és a Haverok voltak. Kedvenc állatom a nagypapám temetésén a hatalmas, zöld gyík, ami végignézte a szertartást, utána is még a csevegést és búcsúzkodást, aztán elment a dolgára, nyilván a nagypapám egy barátja volt, más elméletek szerint ő maga, és ebből rájöttem, hogy valójában egy mágikus realista regényben élek.
A másik kedvenc állatom Takeshi "Cirmi" Kovacs, a szomszéd macska, aki túlélte vad, fiatal éveit, köztük egy fejlövést is, és a tudatosság magasabb szintjére emelkedve bölcsen és fluffy-n szemléli a világot (képünkön).
Haladtam egész sokat a vicces, norvég nyelven tervezett könyvemmel, amit a Lány illusztrál, és ebből fogunk majd meggazdagodni, de a késztől azért még messze van. Áprilisban a fejembe vettem, hogy regényt írok, és amikor még augusztusban is ugyanezt gondoltam, akkor el is kezdtem, eleinte jól ment és élveztem, aztán így év vége felé orvul rám támadt a neurotikus teljesítménygátlás és ráparáztam, hogy szar lesz és ki mit fog szólni és hogy jövök én ahhoz, hogy fej nélküli lovasokat lássak, de hátha kijövök ebből inkább és írom tovább, lesz, ami lesz, meglátjuk.
Év végén volt az anyukám 70. szülinapi bulija és a férjem 50. szülinapi bulija, mindkettő remekül sikerült, barátokkal és táncolással és beszélgetéssel és csodálatos tortákkal****, és én is kaptam szülinapomra Harrer csokitortát, wellnesshétvégét és remek könyveket, meg van itthon egy csomó pezsgős-marcipános szaloncukor és valahonnan egy üveg Tokaji Szamorodni, amiről fogalmunk sincs, hogyan került ide a konyhaszekrénybe Sandefjordba? valaki hozta egyszer vendégségbe? szóval, hogy a Filozófust idézzem: az élet egy folyamatos örömforrás.
** Mrs. Dalloway
*** Vörösesbarna hajam van, Marquezt és Virginia Woolfot olvasok, YES-t hallgatok és kalóriát számolok, mint tizenkilencéves koromban, ez már biztosan a kapuzárási pánik, igaz?
**** A Sopron Hűsége, ami egy korábbi országtorta-pályázatra készült, de nem nyert, külön említést érdemel.