2023 van, vagyis idén 20 éves lesz a blogom. Húsz. Csak júniusban, úgyhogy még ne gratuláljatok. Mondtam Suematrának, hogy írjon már valamit, mert ha ő már nem ír, akkor én vagyok a legöregebb, még működő magyar blogger, az pedig egyrészt nyilván dicső, de közben elég szomorú is, ilyen úszó jégtáblán egyedül álló jegesmedvét képzeljetek el. Vagy szóljatok, ha tudtok másról is, aki 2003 előtt kezdte és ír még. UPDATE: Hát persze, a Combfiksz!! <3
A 2022-es évről nem tudok túl sok okosat mondani. A szomorú rész, hogy meghalt az apukám, és rögtön utána Figo macska is. Az apukámról asszem nincs kedvem itt írni ország-világ előtt. Figo, a macska Montag Dívamacskájának volt a kölyke, 2004-ben született, ami macskának igen szép kor, és Louis Figoról neveztük el, bár nem volt sem ügyes a labdával, sem portugál, de ha már így rajta vagyok a nosztalgián, megkeresem nektek Montag örökérvényű bejegyzését, ahonnan a Dívamacska neve ered (a 2004. febr 24. az). A Dívamacskát utána sterilizálták, vagy mi a helyes kifejezés, így egyik utolsó leszármazottja volt Figo. Egy korszak zárult le, uraim.
Februárban covidosak voltunk, és amíg a kisszobában izolációban voltunk a Lánnyal, hogy ne fertőzzük meg a többieket (persze, így is elkapták), írtunk listát helyekről, hogy hova szeretnénk elmenni, beleértve olyanokat is, hogy I love kex, meg a soproni Pagony könyvesbolt, meg Fiji, meg Koppenhága, meg a drammeni uszoda. El is jutottunk egy csomó helyre az év során. Voltunk a Kristiansand Dyreparkban, ami állatkert, kalandpark és vízipark, és azt hittem, gyűlölni fogom, de basszus, felnőtt fejjel és tömegiszonnyal is élveztem (kivéve a kaját), meg epret szedni szeddmagadban a délnorvég eperföldeken, mutatom mindjárt a képeket, meg kukoricát szedni ugyanígy (minden SOKKAL finomabb, ha aznap szedik le) (plusz az ikea-hatás), meg fenyőfát szedni karácsonyra. A fenyőfához adtak fűrészt. Szedtünk kagylókat is, és csináltunk a Lánnyal ilyen kagylóképet, tök jó lett, jövőre sorozatgyártjuk és meggazdagszunk. Fürödtünk egy csomót a tengerben. Kedvenc nyaralásom asszem tavaszi szünetben Sopron volt, pont március végén- április elején itt Norvégiában még szürke tél van, Sopronban meg színes virágok áradata és virágzó gyümölcsfák és kinyitott kézműves fagyizók vártak, maga volt a paradicsom.
Tehát az eper, itt júliusban van a szezonja, csodálatosan finom, és így néz ki, ezt egy óra alatt szedtem.
Szakmai highlight: befejeztem kiváló eredménnyel a kétéves képzést a Basal Eksponeringsterapi nevű norvég pszichoterápiás módszerben, ami az egzisztenciális analízist ötvözi vad viselkedésterápiával, és eleinte utáltam, de később rájöttem, mely részei használhatóak számomra. Igazából szerintem menő, hogy amint ideköltöztünk, máris beirattak erre és megtanultam egy új pszichoterápiás módszert egy idegen nyelven, kiköltözés előtt én azt hittem, csak a xanaxokat fogom majd továbbhúzgálni a lázlapon. Emellett tartottam előadást a Magyar Mozgás és Táncterápiás Egyesületnek online a testi szintű mentalizációról, amitől nagyon paráztam, mert erről a világon semmit sem tudok, és amit tudok, azt se értem, de szerencsére nem vették észre, meg szeretnek is. És megérkezett munkahelyünkre az első olyan kollégám, aki norvég, pszichológus, és anno én oktattam az ELTÉn, szerintem vicces. Különben a munkahelyemen konstans krízis van, állandóan mindenki felmond és újak jönnek és mennek, és soha nincs elég ember, de már rég elengedtem, hogy emiatt zavartassam magam. Teljesen más érzelmeket táplálok a norvég munkahelyem iránt, mint anno a magyar iránt, vagyis semmilyeneket. Csupán egy munkahely, nem azonosulok vele, nem izgulok, hogy összeomlik-e vagy sem, jó híre van-e vagy sem. Megcsinálom a dolgomat a legjobb tudásom szerint, és ennyi. Van egy tervezett kutatásunk is, ami iszonyú izgalmas, mert egy olyan pszichoterápiás beavatkozás hatékonyságát fogjuk tesztelni, amiről még nincs semmilyen study, és tökre lehet, hogy szélhámosság, de lehet, hogy nem!! Csak állandóan bürokratikus akadályok voltak egész évben, de talán 2023-ban elkezdjük végre.
További szakmai highlight, amikor elutaztunk Koppenhágába, részben meglátogatni D-éket, ami szuper volt, részben pedig azért, hogy résztvehessek a nemzetközi sématerápiás szövetség kongresszusán, ami érdekes volt, különösen, amikor megérkezett néhány magyar kolléga a szünetben és megkínáltak a magukkal hozott félliteres ásványvizes palackokból délelőtt tízkor gintonikkal.
Kedvenc filmem: idén nem láttam semmi jót, a Troll ritka rossz volt, kedvenc sorozatepizódom a dínós rész a Rick and Morty 6. évadból, kedvenc állatom Lötty, a kövér nyúl a Foldvik Familieparkban, kedvenc könyvem a Butterfly lampshade, kedvenc növényem az az, hogy a Fiú (6) egy napon munka után délután ötkor egyszercsak közölte, hogy most el kell mennünk az erdőbe, mert délelőtt az iskolával túranap volt, és ott látott egy kis fenyőt, ami gyökerestől kifordult a földből, és most el kell hozni és elültetni a teraszládába, ez december elején volt, vagyis du ötkor már sötét éjszaka van, de fejlámpával elmentek apával és hazahozták és elültettük, nagyon kíváncsi vagyok, lesz-e belőle valami. A Fiú iskolás lett idén, elsős, a Lány pedig negyedikes. A Lánynak találtunk "matekszakkört", egy olvasó ajánlott még tavaly valakit (köszönöm!!), aki aztán ajánlott valakit, szeretjük, később bevette a Fiút is, 10 percet ő kap az óra végén. Persze online, Magyarországról. A tehetséggondozásról és a tudás tiszteletének hiányáról mindig akarok írni, de valamikor ősszel rámszóltak, hogy a "mindent fikázó mentalitás", ezért mostantól csak pozitív dolgokról fogok írni még össze kell szednem a gondolataimat, hogy alaposan kicikizhessem a norvég rendszert.
Nagyon jó volt, hogy végre jöhettek hozzánk látogatóba emberek, és mutogathattuk nekik a kedvenc helyeinket, remélem, jönnek idén is. Voltam nyárünneplő partin orvosoknak (sommerfest), ami az egyik doktornő pajtájában volt, rákos szendvicset ettünk majonézzel, sorversenyeztünk, amelynek során gumicsizmát a lábunk között a fejünk felett átdobálva kellett haladni (miért?), és fura ál-lakodalmas zenékre táncoltak. Voltunk karácsonyi partin is a román csajnál, ami szuperul sikerült és nem volt fura. Ezeket leszámítva azért a korábbihoz képest eléggé satnya a szociális életem és kapcsolataim, nem is tudom, ez a külföldre költözés, a negyven feletti életkor, vagy a covid, valószínűleg mindegyiknek a hatása. Igazából nem is tudom, hogyan van embereknek ideje bármire amellett, hogy dolgoznak meg a gyerekeiket hurcolják a különóráikra. Valószínűleg úgy, hogy a legtöbb ember sokkal kevesebbet alszik nálam, de én szeretek aludni.
Bevallom, nincsenek különösebb terveim 2023-ra, hacsak nem számítjuk az adj el 100 dolgot kihívást, amit szeptemberben kezdtem és már eladtam kb. 18 dolgot (nemhasznált ékszerektől bútoron át ruhát és vázát és komolyan minden hülyeséget megvesznek az emberek), a pénzt majd egy közös családi élményre fogjuk költeni, meglátjuk, mire lesz elég, elmegyünk a Mekibe vagy Párizsba. A pácienseim egy részével megcsinálom a yearcompass-t (amúgy ajánlom egyszer kipróbálni, cuki és akár még hasznos is lehet), magamnak bevallom, nem szoktam, mivel az életfilozófiám szerint szélfútta papírként sodródunk hosszú folyosókon, és minden tervezés csupán illúzió. "Éljen tudatosan, aki tud, én nem tudok, meg nem is akarok, bár szeretnék." Oké, sportolok többet, meg beveszem a vitaminokat.