Aren't you supposed to be practicing for your dance recital?

2020.08.21. 21:57 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás Norvégia -

Nem volt olyan rossz visszajönni különben, két hét volt még hátra a szabimból és nem kellett végül karanténba mennünk, úgyhogy főként strandoltunk (kb 25 fok volt, a tenger meg 17-18 fokos). Igazából akkor lettem szomorú, amikor elolvastam a Nature cikkét az előrejelzésekről, miszerint 2021 még pont úgy fog kinézni, mint 2020, és 2025-ig simán itt lesz a vírus, meg amúgy mindig is. Szóval enyhén szólva nem az lett, hogy két hétre bezárkózunk és aztán minden visszatér a régi kerékvágásba. Minket ez ott érint, hogy továbbra sem utazgathatunk Sopronba meg Budapestre hétvégenként, se őszi szünetben (pedig 7000 Ft a repjegy épp), és az sem lesz, hogy minden hétvégén másik barátaink látogatnak meg minket. Ennyi erővel költözhettünk volna Kanadába is. 

De nem erről akartam beszélni, hanem arról, hogy elkezdődött az iskola, szóval a gyerekeim elindultak a multikultivá válás útján. A Lány a második osztályt kezdte egy nyelvi felzárkóztató osztályban, ahová a norvégul nem tudó bevándorlógyerekek járnak. A cél, hogy egy év alatt megtanuljanak annyira norvégul, meg egy kis matekot, hogy jövőre harmadikba mehessenek a kerületi normál norvég iskolájukban. Nyolcan vannak az osztályban, de simán jöhetnek év közben is bármikor ideköltözők, a tanárjuk pedig egy nagyon norvég nevű és nagyon norvég külsejű, szimpatikus, nyugis fickó. Értelemszerűen az osztályban két egyforma színű kislányt leszámítva mindenki máshonnan származik és senki se norvég. 

A Fiú is hétfőn kezdte a beszoktatást az oviban, ez egy sima, kertvárosi norvég óvoda, de ugyanúgy mindenféle bőrszínű és származású gyerek van a tizenegyfős csoportjában. Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, hogy a világ sokféleségéről nem negyvenévesen fognak értesülni. Egyébként mindenki nagyon kedves és szívesen fogadtak, szóval nincs rossz érzésem a kezdéssel kapcsolatban. Egyetlen kultúrsokkot kaptam csak, az iskolában, már múlt héten írtam a titkárnőnek, hogy mit kell bevásárolni iskolakezdésre, írta, hogy iskolatáska, tolltartó, benticipő. Ezeket vettünk. Megkérdeztem első nap is, hogy és kell-e még valamit venni, behozni? Így nem értették a kérdést, hát esetleg hozzak egy váltás ruhát, ha vizes lenne a gyerek vagy valami. Namost én azon szocializálódtam, hogy holnap reggelre legyen itt a számrácsok-vonalhálók alsós verzió 2018-as javított kiadás, három darab HB-s grafitceruza, két doboz aranyszínű 16-os miltonkapocs, egy méter lila szalag, színtelen gyurma meg két házi pogácsa és egy fürt szőlő és a gyerek felirat nélküli zöld pólóban jöjjön, anyuka, ha nincs otthon, lehet kölcsönkérni, miközben apa otthon ragasztja a matekdobozt és vágja méretre a betűzsákot és a többi kétségbeesett szülővel facebookcsoportozik hajnali kettőig a helyes méretre vágásról és sorrendről, mert senki nem érti, pedig el lett mondva a szülőin. 

Hát itt végül is arra jutottam, hogy akkor rendelek az internetről ruhára ragasztható és vasalható előnyomtatott névcímkéket a gyerek nevével és a telefonszámommal ellátva egy vagyonért, hogy meglegyen az iskolakezdés feeling. 

A tanulást egyelőre nem viszik túlzásba, a Lány iskolájában szavakat tanultak, matekórán meg a számok neveit norvégul és azzal kicsit számoltak is a munkahelyi tabletjük segítségével, ami mindenkinek saját, saját jelszóval, csak a feladatot lehet vele csinálni és nem lehet hazahozni, viszont piros. 

A munkahelyemre visszamenni kb. ugyanakkora sokk volt, mint az iskolakezdés, az eddigi káosz csak fokozódott, a csapatunkba jött két új csaj, akik még semmit sem tanultak a Módszerről, ezért amíg meg nem tanuljuk, addig ők a másik két teamhez tartozó pácienseket kezelnek, szóval a jó ég tudja most már, ki kivel van és ki melyik teambe tartozik. Mindegy, feladom, engem a munkavégzésben végül is ez nem zavar, inkább abban zavar, hogy kikkel ebédeljek, szóval a mukahelyi szociális kapcsolatokban. Régi hagyomány ugyanis itt, hogy nem a kantinban eszünk, hanem a team-ek a saját tárgyalójukban együtt ülnek és eszik az uszonnásdobozt, csak a mi teamünknek nincs tárgyalója, meg nincs csoporttudata, meg így nem is lesz. Hát mindegy, néha eszem a személyiségzavarosokkal (mármint azzal a teammel), van köztük, aki kedves és beszélget velem, van, aki mufurc és keresztülnéz rajtam, néha eszem a titkárnőkkel, többnyire jó fejek. Szeptembertől lesz új csoportvezetőnk és új ambulanciavezetőnk, úgyhogy azzal is változni fog a dinamika. De nem panaszkodom. Egyszer azt olvastam valami életmódguru-blogban, hogy az ember akkor imádja a munkahelyét, ha csak max. 30%-át utálja. Magyarul, nincs olyan munkahely, ahol minden csodálatos. Itt az a csodálatos, hogy szép helyen van, pontban 4-kor el lehet jönni, és jól fizetnek. Valamelyik reggel összefutottam az átmeneti közvetlen főnökömmel, aki amúgy egy másik telephelyen dolgozik és onnan felügyel ránk, amíg az új főnök vissza nem jön betegszabiról, és megkérdeztem, mi a helyzet most velem, akinek szeptember elején jár le a próbaideje. Van-e valami elbeszélgetés a főnökkel vagy ilyesmi? Azt mondta, akkor ez az, nagyon elégedettek velem és örülnek, hogy itt vagyok, end of story. 

Eközben kaptam egy nagyon kedves emailt a magyar munkahelyemtől, hogy lejár mindjárt a fizetés nélküli szabim, úgyhogy akkor kiléptessenek-e. Ez az első munkahelyem, 2002-ben végeztem az egyetemen és akkor kezdtem el ott dolgozni, szóval minden Stockholm-szindrómájával együtt nagyonis fontos volt nekem. Megette az életemet és fiatal éveimet igába hajtotta, cserébe egy csomót röhögtünk és persze mindet ott tanultam. Vagy majdnem mindent. De most nem mesélek többet, mert mennem kell altatni. Majd egyszer írok egy pszichiátrián játszódó vicces-tragikus regényt, amiben csak a valóság lesz és senki nem fogja elhinni, hogy nem én találtam ki. 

Ma meg hazasétáltam a szakadó esőben, jó, hát beázott a vízhatlan cipőm és a bugyim is vizes lett az esőkabát alatt is, de 20 fok volt, nem fáztam, és inkább élveztem, mint nem, erre olvasom itthon a hírekben, hogy pont abban az órában kisvárosunkban megdőlt az egy óra alatt Norvégiában valaha leeső csapadék rekordja, én meg vígan sétálgatok, szóval nagyon menőnek érzem magam most. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította