Mindent felülmúlóan gazdag volt ez a karácsony, meg úgy az egész év, de kezdjük a végén. Már advent első napján elkezdtem sütni, szóval egész decemberben zserbógolyók, habcsókok, pekándiós szívecskék meg linzerek hömbölögtek a lakásban, és számolatlanul vásároltam a húszdekás vajkockákat (amúgy mikor lett ilyen drága a vaj?). Karácsonyra meg nem utaztunk sehova, hanem hozzánk jöttek a népek, így főztem harcsapaprikást túrós csuszával, álomfinom lett, meg szuvidált kacsacombot gyümölcsmártással és sült almával, a kacsacomb félkészből volt, de az is iszonyú jó volt. Meg mentünk egy csomó vendégségbe, az Ági mézes-mustáros húsgolyója és a gyümölcskenyere, meg a Roberta valami olasz nevű krémes süteménye hagyott bennem mély nyomokat. A bejgliket a Culinarisban veszem, azt úgyse tudom felülmúlni.
Volt az is, hogy a házunk előtt haladt el a tévészékházba tartó tüntetés, megmutattam a gyerekeknek, hogy nézzétek, tüntetés, végül is sose lehet tudni, mikor élünk történelmi időket, az utólag derül ki. Így aztán három nappal később a vendégségben a gyönyörű, cuki, szőke, karácsonyipulóveres gyermekeim fel-alá rohangálva kiabálták, hogy "Hazudik a tévé! Még több stadiont! Hazudik a tévé! Még több stadiont!". "Történelmi idők" - gondoltam.
Idén úgy döntöttem, csináljuk rendesen ezt az ünnepet, úgyis egész évben ökotudatos és ökoetikus vagyok (többnyire) (nincs autónk, két éve szinte* nem vettem PET-palackot és messziről kerülöm a fast fashiont), akkor most veszek egy nagy karácsonyfát és becsomagolom az összes ajándékot egyenként a DM-es újrafelhasznált karácsonyi papírba. Mondjuk ajándékozás terén is visszafogottak vagyunk, tőlünk 3 db játékot kaptak a gyerekek, pár cuki ruhát, meg akvapark-belépőt, meg cuki hajsampont meg szörnyes fogkefét, meg elmentünk 26-án az állatkertbe, és mint kiderült, mindez nem számít sok ajándéknak. De nyugalom, a nagymamák aztán hoztak egy tonna plüsst meg dínókat.
A karácsonyfát illetően normannt választottam, az enyhén ittas, bajszos pasi az erdőgazdaságnál esküdött rá, hogy Magyarországon termett, és épp le akart vágni az aljából jó fél métert, mert az egyik oldala csúnya, de mondtam neki, hogy ne vágja le, majd az lesz a kanapé felé, és adja oda nekem akkor annyival olcsóbban. Így is lett. Be is faragta nekem a tartóba, "Ó, istenem, azok a gyermekkori karácsonyok" - gondoltam nosztalgikusan, amikor az enyhén ittas, bajszos, ötvenes férfi a karácsonyfatalp konstrukcióját hibáztatva vidáman, de balesetveszélyesen szerencsétlenkedett egy fejszével. Vagy nem mindenkinek az apja volt ilyen? :) Kicsit ferde lett, de kit izgat. Azt meg ugye tudjuk, hogy az igazi fenyő lényegesen környezettudatosabb választás a műanyagnál.
Kaptam karácsonyra meg szülinapomra masszázsbérletet meg menő, fenntartható elviteleskávés-poharat, meg kuponokat, meg tortát, Carlo Cecchini bőrtáskát, North Face túracipőt (jó, ezt október óta használom, mert elkértem előre). Anyósomtól H&M utalványt**, gondolom, túl sokat mutogattam neki a kilós Hádából származó luxusmárkás kasmírcuccaimat meg a kölykök graffalós papucsait, vagy nem tudom. A Harrer desszertkönyvről már beszéltem.
A Harrerékról (nemzetközi díjakkal büszkélkedő soproni cukrászda és csokiműhely) egyébként az a sztori, hogy a Bea nyári munkásként fagyiskislány volt egy osztrák fagyizóban, ahol beleszeretett a tulajdonos trónörökös fiába. A több generációra visszamenő, tehetős osztrák cukrászcsalád ellenezte a kapcsolatot a vagyontalan, magyar fagyiskislánnyal, aki biztos csak a pénzre utazik, és évekig szóba sem álltak a fiatalokkal. Ennek több, mint húsz éve, azóta Sopronban nyitottak két saját cukrászdát, amit együtt vezetnek, Bea bátorította Karl-t, hogy ha a csoki érdekli, akkor ássa bele magát és csináljon sajátot, ma már bean-to-bar csokijaikkal is nyernek díjakat, happyend. Fogalmam sincs, mi az igazság, ez ilyen közszájon forgó soproni sztori.
Jó, az évről majd máskor írok, mert a gyerekek Bogyó és Babócát néznek és abból megárt a sok. Cím innen, és azért választottam, mert igen, pontosan érzem, hogy milyen jó életem van, gyönyörű, cuki gyerekek, kényelmes ágy kókuszmatraccal, tollkabát, zserbógolyó, masszázsbérlet. Semmi, de semmi rossz érzésem nincs ezzel kapcsolatban, én kérek elnézést, belőlem hiányzik a túlélők bűntudata meg ezek, csak örülök, hogy milyen jó nekem. Emlékszem, amikor egyetem alatt irigyeltük az Exem szobatársát, Tibikét, mert minden nap vett magának egy gyümölcsjoghurtot, és nagyon boldog vagyok, amiért jelen pillanatban háromféle gyümölcsjoghurt van a hűtőmben, és tudom, hogy nem biztos, hogy mindig így lesz.
Meggyőződésem, hogy erre a karácsonyra fogunk majd úgy visszagondolni, hogy emlékeztek, amikor.
*Összesen 5 db-ot vettem a két év alatt.
**Találtam egy négy gyerekét egyedül nevelő fővárosi nagymamát és azoknak eljótékonykodtam.