A folyón át a fák közé

2018.02.09. 20:38 - címkék: Címkék: nyafogás - komment

Arról akarok még rinyálni, hogy pszichotikus szintű nature deficit disorder-em van, amit ugyan sem a DSM, sem a BNO nem ismer el betegségként, de mit is várunk azoktól, akik szerint pszichiátriai betegség a rabszolgák szabadságvágya meg a homoszexualitás meg a premenstruációs szindróma. A másik nemlétező pszichiátriai problémám egyébként a binge reading disorder, de utóbbi nem okoz jelentős szenvedést sem nekem, sem másnak, úgyhogy az amúgy sem lenne diagnosztizálható. 

A nature deficit disorder-em, amit most önkényesen NDD-nek rövidítek és természetmegvonás szindrómának fordítok, abban nyilvánul meg, hogy idegbajosan gyűlölöm a Várost, most konkrétan Budapestet, de bármilyen más valós vagy képzeletbeli nagyvárost is szívesen gyűlölök, ha van rá igény. Hát az nem normális dolog, hogy úgy kell sétálnom a gyerekekkel, hogy a séta mérhető része abból áll, hogy kicseszett közlekedési lámpáknál állunk és várjuk, hogy zöld legyen. Minden alkalommal, amikor valamelyik ovis anyuka megjegyzi, hogy "friss levegőre" megyünk, legszívesebben hisztérikusan ordítozni kezdenék, hogy itt a hatsávos út melletti panelházak közötti kis betontéren elkerített játszóteret nevezitek frisslevegőnek, hát mindenkinek elment itt a józan esze? 

A kedvencem a Garden Expo plakát, minden évben ilyentájt teszik ki ugyanazzal az aljas szöveggel, hogy "csillapítsa kertvágyát", ja, bazmeg, mert a kertvágyamat pont az fogja csillapítani, hogy elutazom a közösségi közlekedéssel az influenzás és/vagy depressziós és/vagy hajléktalan városlakótársaim körében egy kiállítás- és vásárra, ahol megnézem, miféle az idei fonottbútor- és metszőollódivat, meg mit tud az okosöntözőkanna, és utána hazabékávézom kert nélküli urbánus lakásunkba. De még ennél is sokkal szomorúbb, hogy valójában igazuk van, és pár napja elbuszoztam a Lánnyal a kertészetbe és vettünk egy zacskó cukkinimagot meg egy leárazott vitorlavirágot, és halál komolyan órákra jobb kedvem lett tőle. 

Meggyőződésem az is, hogy a vidéki gyerekek kevésbé betegek, amiről nincsen semmiféle statisztikám, egy soproni, egy ceglédi és egy veszprémi anyatárs esetéből vonok le messzemenő következtetéseket, ugyanakkor az orvostörténelem során azért tudjuk, hogy a járványok a nagyvárosokat, sűrűn lakott területeket kedvelik, meg azt, ha 24 taknyos ovist zárnak egy szobába és azt 28 fokra befűtik, mert óvodánk szigetelését pályázat keretében felújították, de a fűtés nem lett szabályozható, ezért most a durván jól szigetelt épületben megy ezerrel a radiátor, egyfolytában nyitva van bukóra az ablak és így van nevetségesen meleg. 

És akkor néha felveti a Lány, hogy utálja a telet, akkor mindig elmondjuk, hogy megértjük, de azért jó dolgok is vannak a télben, lehet például szánkózni meg hóembert építeni, ja, hogy a 100 napig tartó télben egy napon át, a többi 99-en meg csak köd van és eső és koszos latyak és az egész kísértetiesen hasonlít a novemberre. 

Kicsit reménykedem Norvégiában, mármint, hogy ha odaköltözünk, akkor ott természetközelibb helyen fogunk lakni, ami szinte biztos, mert még Oslo is természetközelibb ennél a nyomornál, csak hát gyanús, hogy a norvég természet az valójában gecinagy havat jelent hóval és a hó alatt valahol behavazott fák vannak vagy legalább zuzmó, de azt úgyse látod. Épp írt a nő az ügynökségtől, hogy intézzen-e nekem állást a vonzó és népszerű Lillehammerben, csak sajnos pont nézzük a hasonló című sorozatot és már egy csomó minden történt benne, tök sok hónap eltelt a történet szerint, és még mindig tízméteres hó van mindenhol, ja, meg a norvégok is furák. De járok nyelvtanárhoz, már kétszer voltam. 

Csak hát én egy mérsékelt égövi, saját kertet akarok, amiben van pár gyümölcsfa meg fenyő. 

És egyébként Sopronban is röhejesen sok autó van, ott aztán minden családban kell, hogy legyen három, és senki se bír elgyalogolni a szomszéd sarokig se, és nevetséges dugók vannak egyfolytában. Most mondhatnánk, hogy mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt évtizedben az ausztriai munkalehetőségek miatt hatvanezer borsodi műkörmössel nőtt a város lakossága, de anyám szomszédai például tősgyökeres soproniakként használnak három autót ketten, és a szemben lakók is, ja, meg az egész utca. 

Szóval a problémámra nincs megoldás, hát majd néha kibuszozom a kertészetbe megszagolni az egynyári mixet vagy nem tudom. 

Cím innen

További kalandok

2018.02.08. 17:11 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás - komment

A betegségekkel meg az történt közben, hogy elromlott a (kb. másfél éves) mosógép, és azt mondta a szerelő, hogy most kiszereli az elektronikát és elviszi, és másfél-két hét múlva hozza ezt megjavítva vagy egy újat. Úgyhogy tegnap délelőtt a nyilvános mosodában két, a telefonját töltő hajléktalan mellett skype-oltam pszichiáter és pszichoterapeuta barátnőmmel a szorongásomról, miközben mosódtak a ruháink. Kint havas eső szakadt. Ha ez Manhattanben történik, akkor egy Woody Allen-hősnő vagyok, hát nem? De Óbudán történt. És több rugdalózó volt a mosásban, mint nejlonharisnya. 

Délután meg hányt és feje fájt a Lánynak, aki előzőleg hülyéskedés közben fejre esett a kanapéról, úgyhogy gyermektraumatológia, agyrázkódás. Most jöttünk haza a 24 órás megfigyelésből, szerencsére úgy tűnik, jól van. Nagyon érdekes, mennyire más kórházi élmény volt most ez, mint ugyanannak a kórháznak a csecsemőosztályán bronchitissel lenni korábban, a sebészek is tájékoztattak néha a maguk rövid és lényegretörő módján, mégis egészen más hangulat uralkodott. Plusz az ügyeletes kórházban két orvos dolgozott, egy az ambulanciát tolta (megtévesztő módon két rendelőajtó mögött, de bent egybenyíltak, így azt hihetted, két orvos dolgozik odabent, miközben), a másik meg az emeleten operált. Amikor végeztek a nagyjával, körbejöttek vizitelni, ez 23.50-kor történt. Amennyit én láttam, senki nem maradt ellátatlan, mindenkit megszögeltek, de azért a Lány (4) felvetette, hogy miért nem dolgozik itt inkább tíz doktorbácsi? De legalább kiderült, hogy a Fiú kibír 24 órát szoptatás nélkül, apjával. 

Valamint szörnyű ennyit aggódni, egy rettegés az életem most már mindig, eh, minek szül az ilyen. 

Hosszú olvasónapló, röviden

2018.02.05. 22:49 - címkék: Címkék: kultúra könyvek - komment

A múltkor meg (úgy kb. 10 hónappal ezelőtt) megkérdezte a Költőlány, hogy amúgy most, hogy kétgyerekes anya lettem, szoktam-e még olvasni? Mármint hogy így könyveket, kedvtelésből. Mondtam, hogy sajnos nem igazán, aztán elkezdtem gondolkodni, és rájöttem, hogy valójában ahhoz képest, hogy nem olvasok, végül is elég sokat olvasok. Úgyhogy elkezdtem írni legalább egy listát a könyvekről, amiket elolvastam a Fiú születése óta. Ez 28 29 db könyv és 17 hónapos a gyerek, szóval havi egy könyvnél több, havi kettőnél kevesebb, ami, gondolom, világviszonylatban nem vészesen kevés, dehát azért rendes körülmények között heti egy könyvet szoktam elolvasni. 

Az is látszik, hogyan változik az ízlésem, nyilván beesett pár gyereknevelős könyv, néhány ilyen népszerűpszichológiát munka kapcsán olvastam el, beerősödött a skandináv vonal, és kb. semennyi scifi-fantasy-t nem olvastam az egy Ted Chiangon kívül. Ez azért van, mert bevallom, néhány kivétellel (a Neverwhere az) a fantasy-t sose szerettem igazán, jó sci-fi meg valahogy nem került mostanában a kezembe, mindenre fanyalogtam. 

  1. Ted Chiang: Életed története - Novelláskötet, van 2-3 jó és több felejthető, de racionális stílusú, okos és fura sci-fi, inkább szerettem, mint nem
  2. Horst Petri: Testvérek - szeretet és versengés - Ebben egyetlen gondolat volt, amiért volt értelme elolvasni, de az nekem szemléletformáló újdonság, szóval nekem megérte
  3. Sipkovits Erika: Ölelni és ölre menni - Rettentő előítéletes voltam a cím meg a borító miatt, és basszus, ez egy nagyon jó könyv, felnőtt testvérproblémákhoz és testvérek neveléséhez is, tudományos alapok, érdekes esetek, normális szöveg, újra is kéne olvasni
  4. Szily László: Beírás - Hát ez a szokásos túltolt Szily-humor, azért tíz oldalanként felröhögtem hangosan
  5. Takács Hajnal: A bántalmazottak igazsága - A csaj előző könyv etök jó volt, ez ahhoz képest csalódás, nem mondott sok újat. 
  6. Sofi Oksanen: Norma - Imádtam, olvassátok el, az összes Oksanen közül a szubjektív kedvencem, a többinél furább a hajas mágikusrealista szál miatt (szál, értitek), kiolvastam pár óra alatt.
  7. Sarah Naphtali: Buddhizmus anyáknak - Munka miatt olvastam, de gyereknevelős témában ez volt a legjobb, nem kell megtérni a buddhizmusba, de ad egy nagyon jó szemléletet a gyereknevelés okozta negatív érzéseink (aggódás, düh) kezeléséhez, amit semmilyen más könyvben nem találtam
  8. Ruby Wax: Mindfulness-kalauz - Utáltam, a téma érdekes, de ennek a nőnek a stílusát és ún. humorát gyűlöltem végig. 
  9. Susan David: Érzelmi rugalmasság - Ezt egy coach írta, munkából olvastam, és nagyjából a sématerápiás szemléletből meg a mindfulnessből merítette a könyv jó részét, de azokat jól alkalmazza és néhány újdonságot is adott. 
  10. Eline Svel: Ülj figyelmesen, mint egy béka - Ez a gyerek mindfulness-könyv CD-vel, szoktuk hallgatni a Lánnyal, hasznos. 
  11. Sarah Naphtali: Buddhizmus kisgyerekes anyáknak - Ez is jó, az előző folytatása. 
  12. Alessandro Baricco: Mr. Gwyn - Máskor is bosszantott Baricco nagyképűsége, és most is rettentően irritált, de ezt félretéve meg ez egy nagyon érdekes és szokatlan, fura figurákról szóló könyv, összességében szerettem, a villanykörtés bácsit meg külön. 
  13. Sofi Oksanen: Baby Jane - Amikor Oksanen durván tolja, az nagyon fáj, egyébként remek könyv, dehát eléggé... erőteljes. Talán ne ezzel kezdjük az életművet. 
  14. Sofi Oksanen: Eltűntek a galambok - Ez a "szokásos" volt szovjet elnyomás plusz személyes tragédiák, több főhős megőrül, amin nem csodálkozunk. 
  15. Dorthe Norst: Tükör, index, kuplung - Közben eléggé untam, mert nem történik benne semmi, de utána mégis sokszor eszembe jutott a hangulata miatt. 
  16. Anne Holt: 1222 - Igazából ez nem egy túl jó krimi, de az Oslo-Bergen vonaton játszódik és a volt norvég igazságügyminiszter írta, aki amúgy egy meleg csaj, és a nyomozónő egy rém undok, kissé autistagyanús tolószékes asszony, szóval kedveltem. 
  17. Jostein Gaarder: A kártya titka - Fura mese, amit egy filozófus írt, kártyák, rejtélyek, kisfiú. Egynek jó volt. 
  18. Kun Árpád: Boldog Észak - Ez a jó könyve Kun Árpádnak, szerettem. 
  19. Kun Árpád: Megint hazavárunk - Ez meg a nem olyan jó könyve, pedig Sopronban is játszódik egy rész, de ez sem menti meg. 
  20. Karl Ove Knausgard: Harcom 1. - Halál - Nahát ezt az első mintegy 200 oldalon utáltam, de lehet, hogy 300, és csak azért olvastam tovább, mert a Móni megígérte, hogy ha meghal az apja, onnantól jó lesz, és annyira jó lett, hogy a kezdeti 3/10 pontról 10/10-re jött fel. Ugyanaz a túlrészletező írásmód, amit fájdalmasan nehezen szenvedtem végig a szerző gyermek- és kamaszkorában, egyszerre értelmet nyer és csodálatos szövegek és jelenetek alakulnak belőle. Amikor berúgnak a nagymamával? Zseniális. Plusz komolyan kedvet kaptam takarítani. 
  21. Tore Renberg: Mégis van apám - A szöveget nem annyira szerettem itt, de a sztori és a karakter nagyon megfogott, ráadásul úgy, hogy a bántalmazóval azonosultam, sok mindenben hasonlítunk, és ez így elég ütős volt. 
  22. Michael Cunningham: Mire leszáll az éj - Ezt is szerettem, bár nem a fő cselekményszál miatt. Kapcsolatokról szól.  
  23. Bezselics Ildikó: Hüvelyesek - Na jó, ez egy szakácskönyv, de annyira imádtam, hogy muszáj megemlítenem itt is. Legjobb. 
  24. Martin Seligman: Az optimista gyermek - Azért olvastam, hogy megjavítsam a Lányt, aki örök pesszimista, és voltak is benne jó tippek. Elég tudományos nyelvezetet használ ahhoz képest, hogy elvileg laikusoknak szólna. 
  25. Jo Nesbo: Vörösbegy - A norvég történelmi szál miatt érdekes krimi, kilóg az életműből, mert nem perverz pszichopata-gyilkosos. 
  26. Jo Nesbo: Szomjúság - Ez már perverz pszichopata-gyilkosos, ami engem egyáltalán nem érdekel, csak megkaptam karácsonyra, egynek elment, ha valaki szereti az ilyesmit. 
  27. Kathrene Pinkerton: Asszony a vadonban - Ezt feltétel nélkül imádom, önéletrajzi jellegű mű egyébként, és Kathrene Pinkerton akarok lenni. 
  28. Belső Nóra: Szülés utáni depresszió - Ebben egy fejezet szól a szülés utáni depresszióról, ami okos és informatív, a többi része nem jó és nem értem, minek van. 
  29. Szilágyi Erzsébet: Emlékképek Norvégiából - Először kifelejtettem, pedig nagyon szerettem, a két világháború között egy erdélyi énekesnő titkon pénzt gyűjt párizsi társasutazásra, de az nem indul, ezért elmegy luxushajón norvég körútra. Igaz történet, a csaj naplója, maga a csaj is tök érdekes, és a luxushajós társasutazás letűnt világa is. 

Félbehagytam vagy jelenleg olvasom: 

Kuntz Zoltán, Vörös Ákos: Koldulva a szerelmet, szolgálva a tudományt, Margareth Mahler életrajz: ez annyira rettenetes volt, hogy 50 oldal után visszamentem a könyvesboltba és ott csapdostam az asztalt, hogy miért nem szóltak, hogy ne vegyem meg, és hogy lehet ilyen igénytelen és borzalmas merényletet elkövetni, ez arculcsapása Sopronnak, a pszichoanalízisnek, Margareth Mahler emlékének, a magyar nyelvnek, Gutenbergnek és az esőerdőknek. Jézusom. 

Rakovszky Zsuzsa: V. S.  - Sopronban kezdtem olvasni és otthagytam, mert túl vastag volt cipelni, de majd, ha visszamentünk, folytatom. Mondjuk nem nagy kedvvel, mert remekül megírt és érdekes könyv, csak hát nagyon szomorú. 

Jostein Gaardner: Szofi világa - Tényleg a filozófia története, kicsit unom, szóval mindig félreteszem. 

Gárdonyi Géza: Egri csillagok - Volt egy ilyen tervem, hogy elolvasom újra a kötelezőket, de lehet, hogy mégse... de az Egri csillagok egyébként tényleg nem rossz. 

Tuti kifelejtettem valamit, érzem. Ha valaki tudja, mi az, szóljon. 

Betegséges rinyálás

2018.02.05. 08:57 - címkék: Címkék: gyereknevelés nyafogás - komment

A kis Fiú beteg most épp, hatodik napja, lázas, köhög. Aggódom. 

Egyébként pedig január 11 óta tart a betegségcunami, felváltva lázasak, hányósvírus, köhögősvírus, az egyik jobban lesz, mire a másik rosszabbul. Nagyon rossz, az is, hogy nyilván túlaggódom és mindig a legrosszabb betegségkimenetelek és legsúlyosabb dolgok jutnak eszembe, az is, hogy sajnálom a szegény kis beteg izékéket, az is, hogy ilyenkor még a szokásosnál is rosszabbul alszunk, amelyik épp jobban van, az nem bírja a bezártságot, és természetesen a kiszámíthatatlanság, az állandó újratervezés. Hogy az elmúlt hetekben kb. nyolcszor fordult elő, hogy felsóhajtottam, hogy jó, akkor mindenki jobban van, fellélegezhetünk, és azonnal lázas lett valamelyik. Én is elkaptam, mindet, de viszonylag jól viselem. Az aggódást rosszabbul. 

Durva ez, hogy mennyire meghatározza a gyerek betegsége a mindennapokat, a múltkor megkérdezte a Lam, hogy hogy hogy vagyok, mire kb. azt válaszoltam, hogy a Fiú épp jobban, de a Lány csúnyán köhög. Ebben benne van, hogy hogy vagyok, nem? Egészen meghatódtam, amikor ezután megkérdezte, hogy jó, és én hogy vagyok? Istenem, el is felejtettem már, hogy én is lehetek valahogy. Én valaha egy ember voltam, aki így meg úgy volt? Érdekes. 

Biztos lazábban kéne venni mindezeket, de nem tudom, hogyan. Úgy tudnám lazábban venni, ha legalább nagyjából tudni lehetne előre, mi várható, meddig és mennyire lesznek betegek. Ja, hogy az életet nem lehet tudni előre, bocs.

De legalább már nem csak úgy általánosságban a telet utálom, hanem a fővárosi, urbánus telet, amikor 28 fok van az oviban és napi fél órára mennek ki, és mindenhol autók vannak meg influenzás emberek. Blöe. 

 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása