Szóval elég jó volt ez a nyár. Kicsit bizonytalanul alakult, hogy mikor hol leszünk (a budapesti lakásunk, anyukámék soproni kertje és anyósom soproni lakása közül), de aztán lett valahogy. Nagyon másfajta életvitel volt ez a nyári gyerekezés, mint a rendes élet, így aztán le is szoktam mindenféle intellektuális tevékenységről és főként almát hámoztam.
Cica, alma.
A cica, az úgy volt, hogy a szüleimnek egy macskájuk van, Louis Figo, aki 14 éves és ezért Figo Bácsinak hívjuk, egyébként a méltán híres Dívamacska (Montag Dívamacskája) fiai közül való és nagyon félős, szerintem sohasem heverte ki, hogy kölyökkorában elragadtam a jó kis józsefvárosi körgangból és onnantól a vidéki dzsungelben kellett helytállnia. Ehhez jött tavaly Olga, aki Húgom macskája és brit, de Húgom hazaköltözött Londonból egy budapesti egyszobásba, ahol nem jó macskának lenni, így Olga anyáméknál landolt. Egy ilyen nagyon szép, hosszú szőrű, vélhetően hisztrionikus személyiségzavarral élő, migrénes, kissé lenéző és barátságtalan ifjú hölgy. Ezekhez csatlakozott Cirmi, aki meg úgy lett, hogy a szomszéd Erzsi néniék befogadták és elnevezték Rozinak, de sose náluk volt, ezért egy idő után letettek róla, hogy sajátjuknak tekintsék. Ez egy ilyen kis dzsungelharcos kölyökmacska, tök egyértelműen fiú, és három szomszédos kertes házban "lakik", néha Erzsi néniéknél kajál (ők Rozinak hívják), néha Eszter néniéknél (ők Pálinkának), de többnyire anyukáméknál, főleg, ha gyerekek is vannak, mert azt szereti, ha zajlik az élet. A gyerekek rúgják, húzgálják, homokot szórnak rá, slaggal spriccelik, satöbbi, amit Cirmi kiröhög és már jön is vissza és bebújik a pinceablakon (amit nem szabad) és lábaink között cselezve befut a lakásba (amit nem szabad), ezért természetesen Takeshi Kovacsnak neveztem el, de tudom, hogy a macskának jól hangzó, egyszerű név kell, amit a gyerekek is ki tudnak ejteni, ezért lett fedőneve Cirmi.
Így néz ki a Cirmi, ősi ellenségével, a piknikpléddel folytatott közelharc tűzszünetében.
Amikor elmentünk valahova, játszótérre, városba, néha elkísért 10-20 méter hosszan, aztán visszafordult, de amikor augusztus végén bőröndökkel elindultunk a vasútállomás felé, akkor Cirmi keserves nyávogással három utcahosszat kísért minket, átkelt több, széles úttesten, és csak azért nem jött el a vonatig, mert busszal mentünk az állomásra és a buszra már nem szállt fel. Honnan tudta, hogy kedvenc játszótársai (a gyerekeim) most hosszú időre elutaznak? A bőröndökből? Biztos a Küldött-kondicionálás.
Ami az almát illeti, gondoltam, összeszedem a hullott almát, és csinálok belőle egy almáspitét, mert nagyon finom, ugyanakkor nem túl sokáig eltartható az anyukám kertjében termő alma (nem almáskert van, csak egy almafa*). Csak aztán másnap ugyanannyi hullott. Végül valami 14 kg-nál jöttünk el, és a fán volt még legalább 4x annyi. Normálisan mennyi alma terem egy fán? Mindenesetre hetekig minden nap hámoztam egy kis almát, meg recepteket keresgéltem meg gasztrokreatívkodtam.
Szóval regresszióba kerültem végképp, és egyáltalán nem volt könnyű szeptemberben Budapesten újra felpörögni és beüzemelni a játszóterezésért, cicasimogatásért és almahámozásért felelős agyterületeimen kívül eső agyi régiókat, de rajta vagyok a dolgon.
És még a címben szereplő verset is beteszem ide, mert nem egy ismert darab, noname soproni diákköltő tinédzserkorunkból, dehát olyan kis cuki.
Siklósi Gyula: Mint a méhek
tenyerembe
homokszem tapadt
két szememben
még napsugarak
ereimben
csillámló patak
mint a méhek
kaptármélybe
elrejtettem
egy darab nyarat
*Ha most neked is elkezdődött a fejedben az a dalocska, hogy "egy. egy almafa, kettő, két katica...", akkor itt küldök egy részvétteli, együttérző virtuális ölelést. Ne felejtsd el, hogy this will pass, too, mindez csak egy időszak, és semelyik tinédzser nem fog Kerekmesét hallgatni.