Az eredeti elgondolásom az volt, hogy túl sok dolgot csinálok, tehát majd megírom a listát róluk, és akkor kihúzzuk azt, ami nem kell / nem élvezem / nem visz közelebb a céljaimhoz. Gondoltam, hogy lehet, hogy ez az életmódmagazinos meló lesz, épp beszéltem is az ottani új főnökkel, akár fel is mondhattam volna, ehelyett elvállaltam belőle egy kicsit többet, egy kicsit több pénzért, ugyanakkor rendszerezettebb keretek között. Abban a pillanatban ez tűnt a helyes döntésnek, és így két héttel később még mindig annak tűnik, szóval maradjunk annyiban, hogy intuitíven döntök és nem racionálisan. Utólag egyébként úgy érzem, az is volt a baj ezzel a melóval, hogy nem minden hónapban ugyanannyit dolgoztam ugyanannyi pénzért, kevésbé volt átlátható, de mostantól így lesz és ez így jobb lesz nekem.
Különben egyrészt mindenki így dönt, a racionalitás csak illúzió (ezt nem én mondom, hanem az idegtudományok meg a gazdaságpszichológia nagyjai), másrészt az intuitív döntéseim mögött nyilván reális szempontok is vannak, nem csupán érzelmi szál meg spontaenitás.
Ugyanitt rájöttem, hogy a listámból valójában nem szeretnék semmit sem kihúzni, mert csupa olyan dolgot csinálok, amit szeretek, és egyáltalán nem is annyira sok. Persze, most soknak tűnik, amikor napi fél óra időm van (mert a Lány délig van oviban, a Fiú pedig fél órát alszik délelőtt), de hosszú távon nem sok darab. Ha valamitől meg kellene szabadulni, az természetesen az értelmetlen netezgetés, amikor az ember szkrolloz lefele a facebookon meg a tumbleren, hátha van valami vicces. Egyébként ritkán van, az utóbbi időben olyan szomorú hellyé változott az internet is, mindenki szarul van, kivágják a fákat, most kit érdekel, melyik politikus hogyan korrupt, és Trumpról is asszem, eleget hallottam, köszi.
A többi dolgot meg gondoltam, hogy át lehetne gondolni, melyik visz közelebb a céljaimhoz, melyik nem, meg mennyire élvezem, mennyire nem, de arra jutottam, hogy egyrészt valamelyik célhoz mind közelebb visz, másrészt egyáltalán nem lehet tudni, mi hova visz. És mindegyiket szeretem csinálni / érdekel, azért kezdtem bele.
Felmerül a kérdés, hogy mit szól mindehhez a férjem, úgyhogy meg kell említenem, hogy ésszerű keretek között mindenben támogat, könyvírástól némettanulásig és ingatlanvásárlásig, egy dolgot nem nagyon szeretne, hogy teljes állásba visszamenjek majd a régi munkahelyemre (állami egészségügy, mártíromság, csótányok, rockandroll), de ez még úgyis a jövő zenéje.
A probléma inkább ott kezdődik, hogy a Céljaim nem egyfelé mutatnak, és egyszer az egyik, másszor a másik irányába mozdulok, aminek az a vége, hogy úgy érzem, ide-oda rohangálok két elágazó ösvény között, vagy keresztbe evezek ide-oda egy folyón, és nem jutok egyről a kettőre. Mert például, ha az egészségemet helyezzük előtérbe, akkor hívhatok bébiszittert és elmehetek jógázni délelőtt, ez együtt kb. 5000 Ft. Vagy hívhatok bébiszittert és foglalkozhatok a könyvemmel. Vagy fél szememet babán tartva írhatok cikket, amiért én kapok pénzt. Ha Sopron környéki kertes nyaralót akarok, ahhoz pénz kell. Ha olyan munkát akarok, amihez nem kell nyáron dolgozni, ahhoz tanulni kell. Ha azt akarom, hogy a kertes nyaralóm megvalósulásakor még képes legyek lehajolni kihúzni a gazt, ahhoz pilatesre kell járni. Mivel töltsem azt a pár órát, amit nem gyerekezéssel töltök? Olyannal, ami pénzt hoz? Olyannal, ami pénzt visz el, de hosszú távon talán hoz? Olyannal, ami hosszú távon se hoz pénzt, hanem más haszna van? Jól döntök ma délelőtt, hogy ezt írom porszívózás helyett, amikor mindjárt jön anyósom? A céljaim nem egyfelé mutatnak, ezért állandó konfliktusban vagyok magammal, ezért bármit is csinálok, egy kicsit stresszelek, hogy hátha nem ezt kéne.
Nem, semelyik célról sem fogok lemondani, hanem meg akarok tanulni jobban sakkozni köztük. Erre varrjunk gombot.