És ott a park, a régi szerelmek lábnyoma

2014.04.06. 18:08 - címkék: Címkék: nyafogás Sopron - 3 komment

Jó, hát én tudom, hogy a nem soproniak között is vannak rendes emberek, nekem igazán semmi bajom nincs velük, amíg otthon csinálják a négy fal közt, de azért amikor ma átjelenkezőként a régi középiskolám folyosóján álltam sorba, konkrétan a D-sek tablója alatt, és néha kiszólt egy nő a szavazóhelyiségből, hogy soproniak előrejöhetnek, és akkor pár soproni előrement, én meg álltam tovább a sorban a bevándorlók között a budapesti lakcímkártyámmal, hát az nem volt jó. 

Élménybánya, fagylalt

2014.04.04. 18:58 - címkék: Címkék: bányászat Sopron - 3 komment

Ma meg a Bányászati Múzeum új részeinek megnyitóján voltunk a Lánnyal, aki főleg aludt, majd a miniszterasszony beszéde alatt a körülöttünk álló hölgyekkel kokettált. (A képen nem a miniszterasszony beszél, hanem a múzeum igazgatója.) A Központi Bányászati Múzeumról már írtam itt, az új részek eu-s pályázatokból készültek, és a megnyitó ünnepség megkezdése előtt véletlenül majdnem beengedett egy teremőr a gyermekrészlegre, de épp ott forgatott a tévé, pedig biztos tök jó, ez van az ajtóra írva:

baba18 060.jpg

Az óvodás- és kisiskolásgyerekeknek készült az alagsorban a fenti Élménybánya, a nagyobbaknak pedig a Látványtár, ami ilyen interaktív, minden nyelven beszélő, filmeket vetítő helyiség, mittudomén, QR-kód, meg vakoknak felolvas mindent, siketeknek lerajzol, németeknek lefordít. Itt vannak kedvenceim, a régi makettek is, amik gombnyomásra működnek, lásd képünkön, meg néhány hatalmas érintőképernyő, az egyiken részben virtuális, részben fizikailag is jelen lévő érméket lehet nagyítóval nézegetni meg dolgokat megtudni róluk, a másikon meg nem tudom, mit lehet, mert öltönyös emberek álltak előtte nagy számban, és egyébként sem figyeltem, mert a Lány épp már majdnem levette és eldobta a cipőjét, de majd úgyis elmegyünk egyszer megnézni.

baba18 062.jpgbaba18 068.jpg

Hazafelé meg vettem egy fagyit a Dömötöriben, minden nap csak egyféle tejmentes (meg glutén meg mindenmentes) van, és az már egy hete a málna, hát most komolyan, szerintem ez botrányos. 

Ami a CV-mben nincs benne

2014.04.02. 14:30 - címkék: Címkék: munka nyafogás - 5 komment

A múltkor meg kértek tőlem egy szakmai önéletrajzot* és azóta azon gondolkozom, miket is dolgoztam életemben. Többségében olyanok, amiket nem írok bele az önéletrajzomba, egyrészt túl színes lenne, másrészt elképzelhetetlenül hosszú, harmadrészt sose jut eszembe minden. A CV-mben az szerepel, hogy diploma után elkezdtem dolgozni jelenlegi munkahelyemen, és ott dolgozom jelenleg is. 

Első, félig munkának nevezhető tevékenységem az volt, amikor 12-13 éves koromban a család lomjait árultam a helyi bolhapiacon. Szombatonként volt a művelődési házban, a saját leselejtezett játékaimat, ruhákat és kazettákat vittem többnyire, a befolyt összeget pedig megtarthattam. Na jó, ez nem munka. Az első igazi, munkáltató által fizetett munkám az volt, amikor anyukám barátnőjének migrénes lányát helyettesítettem egy vásáron, ahol színes, átlátszó, ablakra ragasztható díszeket vagy miket árultunk. Pár napig tartott, nem volt sok munka, mert senki sem vett ilyen hülyeséget. Később rendszeres elfoglaltságom lett egy apróhirdetéseket tartalmazó újság árusítása, 14 éves koromban: nagyjából a rózsaárus kislányokhoz hasonlóan végigjártuk Sopron kocsmáit és boltjait, sok eladó és kocsma-törzsvendég törzsvásárlónk lett. A barátnőmmel ketten, vagy ha ő nem ért rá, akkor egyedül csináltuk. Még később, még mindig középiskolás koromban ugyanennek az újságnak lettem a korrektora, akkor még tudtam helyesen írni, a helyesírási hibákon kívül főleg azt kellett figyelnem, a megfelelő rovatba kerültek-e a hirdetések, nehogy macskát áruljanak az autó-motorban vagy Suzukit a társkeresésben. Ebből a pénzből egy nagyon drága, sötétbarna bőr hátizsákot vettem, amit utána kb. tizenöt évig hordtam napi rendszerességgel és nagyon nehezen váltam meg tőle, amikor már darabokra szakadt. 

Pénzt nem, de egy Fila sportcipőt kaptam a finn kosárcsapatnak történő tolmácsolásért, valami nemzetközi középiskolás kosárbajnokság zajlott Sopronban, minden külföldi csapat kapott egy angolul beszélő magyart, akik pátyolgatták őket. Szerettem a finn lányokat, az egyik csaj utána meg is látogatott pár hétre, és sokáig leveleztünk. Szintén tizenhét éves korom nyarán a Deák sörözőben dolgoztam egy hónapig, jégkrémet árultam a kerthelyiség ajtajában, valamint ha fagylaltkelyhet rendelt a vendég, azt is én készítettem. Eléggé esős június volt, sokat unatkoztam bent a sörözőben, néha poharakat mosogattam, rengeteg káromkodást tanultam a pincérektől és a görög gyümölcsleves receptjét. A kapott pénzből Görögországban sátoroztunk a barátnőimmel.  

Egyetem alatt az első munkaadóm a Sote Magatartástudományi Intézet volt, egy felmérésükben voltam kérdezőbiztos, a második és a nyolcadik kerületben kellett lakásokba becsöngetnem és egy kb. félórás kérdőívet felvennem a lakók egészségügyi állapotáról. Hát, voltak érdekes dolgok, nagyon kedves tíztagú romacsalád egyszobás lakásban, meg fallal és pitbullokkal körülvett paloták, meg a csellóművész úr. Később rengeteg mindenfélét dolgoztam még egyetemista éveimben, csak ápoló nem voltam, mert nem volt kedvem, rémesen fizettek, és úgy gondoltam, végtelenül sok időm lesz még az egészségügyben dolgozni. Persze, jó lett volna megtanulni injekciót beadni meg infúziót bekötni már egyetem alatt (az egyetemen nem tanítják), de így is megtanultam utána. 

Voltam például statiszta a Coca Cola Top 40 című tévéműsorban, ahol élőben láthattam haknizni Kozsót vagy a Kerozin zenekart. Szabados Irene-nek is dolgoztam, ő egy mesterfodrász, kurzusokon is tanítja a hajvágást, ahol a tanulók szeme láttára vág hajat, ezeken az alkalmakon funkcionáltam modellként néhányszor, meg szórólapot is osztottam neki. Később nem szórólapot, hanem egy hirdetési újság ingyenes példányait osztogattam metróban, amely munkakör révén azóta is kifejezetten empatikus vagyok a szórólaposztogatókkal. Egy konferenciaszervező cégnek is dolgoztunk a szobatársaimmal, néha a kongresszusi regisztrációt kellett adminisztrálnunk (itt láttam először, hogyan verekszenek össze tisztes korú gyermekgyógyászok egy repilufiért), néha borítékokat címeztünk, néha a kongresszusra meghívott professzorokat vártuk táblával a reptéren és kísértük rendeltetési helyükre. Nem kifejezett munka, de pénzkeresési lehetőség volt, amikor gyógyszerkipróbálás alanya voltam, egy havonta adandó fogamzásgátló injekció hazai bevezetéséről volt szó, beadták a szert vagy a placebot, majd rengetegszer vért vettek és ultrahanggal követték a peteérést. Gondolom, placebot kaptam, mert mindegyik hónapban volt peteérésem. Ebből a pénzből elutaztunk Prágába és egy bőrkabátot vettem. 

Később a foglalkozásegészségügyben dolgoztam, a cégnek több rendelője is volt, és attól függően változott a munkakör, hogy hová voltunk beosztva. Így előfordult, hogy az orvos mellett voltam asszisztens, vagy tolmács, vagy - telefonos felügyelet mellett - én voltam maga az orvos. Ügyeltem színházban is, főleg a Bárkában, soha nem volt semmi, egyszer adtam Cseh Tamásnak egy Algopyrint, meg láttam egy csomó jó, meg egy csomó rémes darabot. Ezer forintot fizettek egy alkalomért, plusz az ingyenszínház. 

A drogellenes kortársoktató karrierem odáig fajult, hogy eleinte csak budapesti, majd vidéki középiskolákba jártunk osztályfőnöki órákra kortársoktatni, aids, alkohol, drog témában, később tananyagot készítettem meg az alapítvány kuratóriumi tagja is lettem. Meg összejöttem az elnökkel. Ó, hát.. fiatal voltam. 

Diploma után orvoskodni kezdtem, de az én időmben még a mostaninál is kevesebbet kerestek a kezdő orvosok, úgyhogy mellette kellett mást is csinálni. Mindig fordítani akartam, de fordítást nagyon nehezen tudtam szerezni, és amikor sikerült, akkor mindig rájöttem, hogy nem is szeretek fordítani igazából. Fordítottam egy labordiagnosztikai kézikönyvet, egy fantasyregényt (utóbbi pénzből vettem a menyasszonyi ruhámat, épp kijött belőle), meg pár fejezetet pszichoterápiás szakkönyvekben. A másik terület, ahova szerettem volna beférkőzni, kevés sikerrel, az a trénerkedés: egyszer egy ismeretség révén tartottam egy tréninget (beteg lett a tréner, a helyettese és annak a helyettese is, és nagyon kellett valaki), de nem sikerült túl jól, még túl fiatal és tapasztalatlan voltam ahhoz, hogy másodmagammal izraeli üzletembereket egzecíroztassak angolul egy luxushotel szemináriumi termében. Úgyhogy többször nem hívtak, de azért az egyért legalább adtak egy vagon pénzt. 

Egy országjáró kérdezőbiztosi munka során vidéki kórházak igazgatóit vagy gazdasági vezetőit kellett kérdőíves interjúval zaklatnom, izgalmas volt, néha elzavartak, néha állást ajánlottak. Szintén a rezidensi éveim alatt volt a hajós meló, ahol a tengerjáró luxushajókra kiközvetített vendéglátóipari személyzet épelméjűségét kellett vizsgálni, ehhez kérdőívek kiértékelésére és személyes interjúkra is szükség volt. A munka egy része itthon, más része Szlovákiában zajlott, elég érdekes volt összehasonlítani a határon belüli, a határon túli magyarokat meg a szlovákokat. Az egyik kedvenc idénymunkám a Budapest Rally volt, ez egy néhány napos rendezvény volt nyaranta, nemzetközi mezőnnyel és versenybírókkal. Itt a három nap alatt helyszíntől és szituációtól függően minden voltam, jegyzőkönyv-vezető, hostess, tolmács, fénymásolókislány. A versenybírók többnyire ex-rallyversenyzők voltak, elég jó volt mellettük ülni a pályabejáráskor, meg egyébként is annyira színes és fárasztó volt az egész, hogy teljesen kikapcsolt a mindennapi egészségügyes rutinból. 

Volt még valami? Nem annyira munka, de egyszer volt a blogomon reklám, valami telefonszolgáltatóé, ezért kaptam négyezer forintot, amiből az egyik kedvenc nadrágomat vettem, meg máskor a biochef küldött nekem kaját, cserébe írtam róluk itt. 

Mostanában még medical writer voltam, az mi? Egészségügyi szakíró? Odaadta nekem a gyógyszercég a kutatási eredményeket, nekem meg absztraktot, kongresszusi posztert, előadásdiákat vagy szakmai cikket kellett belőle írnom a szerzői team irányítása mellett. Rabszolgamunka volt, de jól fizetett és sokat tanultam a cikkírásról, az adatprezentálásról, és arról, hogyan noszogassuk munkatársainkat udvarias emailekben a határidők betartására. Emellett volt még pár olyan tevékenység, amely ugyan a munkahelyemhez kötődött (eközben végig egy kórházban dolgozom pszichiátrián), de nem lett volna muszáj elvállalni: oktatások, tananyagok készítése, effélék, külön büszke vagyok rá, hogy oktatóvideónkon közös jelenetben szerepelek egy remek és ismert magyar színésszel, akivel a péniszéről beszélgetek. Ezek már olyan dolgok, amiket néha bele szoktam írni a hivatalos CV-mbe is, mármint nem a fiatalember nemi szervét. A szakvizsga után magánrendelni is elkezdtem, azt néha szerettem, néha nem. Heti négy óra magánrendeléssel pont nem kerestem jól, vagy keveset kértem, több óra meg nem fért bele az időmbe a rendes munka mellett. Ja, és írtam néhány cikket az Élet és Tudományba, amire irreális mértékben büszke vagyok, középiskolás biológia szakkörös kislányként nagyon tiszteltem az újságot, biológia versenyekre komplett lapszámokat kellett megtanulnunk belőle, most meg én írok bele, omg, sose hittem volna. Meg még néhány más félig ismeretterjesztő, félig bulvár / szórakoztató cikket is írtam néha internetes médiumok számára.

Az utóbbi években szemlátomást szűkül a horizontom és egyre inkább az orvostudomány / pszichiátria / pszichológia körébe tartozó munkák találnak meg, dehát a felnőttkor ezzel jár, 35 felett már nem vesz fel a Szabados Irene hajmodellnek. 

*Elkövettem azt a hibát, hogy kitaláltam magamnak egy projektet, amit beindítok és most rájöttem, hogy ha sikerül, akkor annak az lesz a vége, hogy majd dolgozni kell benne. Eh. Ne vegyetek semmit, aminek nyele van. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította