Táncterápia, arzén, szingularitás, fotelágy, bébik

2013.04.20. 20:12 - címkék: Címkék: vásárlás könyv kultúra tudomány nyafogás - 3 komment

Különben más dolgokat is csinálok azon kívül, hogy terhes vagyok, például múlt héten voltam a Pszinapszison, igaz, csak egy napot, dehát 30 felett az ember már nem menőzik ottalvós hetijeggyel az efféle eseményeken. Először is elmentem az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás (IKT) Műhelyre, mert az egy másik mozgás- és táncterápiás technika, mint amit én tanultam (mert én a Pszichodinamikus Irányzatban képződtem, az az akkreditált). És hát tudjátok, van a pszichoterápiás módszerek művelői között az a jelenség, hogy a miénk az Egy Üdvözítő Módszer, a többiek mind gonosz sarlatánok, esetleg jóindulatú dilettánsok, vagy a Júdea Népe Front (köpködők!), amit én igyekszem elkerülni és felülemelkedni rajta, mert annyira okos és széleslátókörű vagyok. Egyébként úgy vettem észre, a táncterapeuták valamivel kevésbé nyomják ezt, legalábbis egymás közt. Végülis a műhely klassz volt, a dinamikus irányzathoz képest sokkal kevesebb volt benne a testtudati munka, ellenben sokkal több az imagináció, plusz az IKT attól integrált, hogy van benne rajzolás meg ilyenek is. Épp emiatt a különbség miatt az IKT kevésbé lett volna alkalmas a számomra, ha ezzel kezdtem volna mondjuk 5 évvel ezelőtt, egyáltalán nem tudtam volna levetkőzi a racionalitásomat és az intellektualizálást és ezért nekem nem lett volna ideális módszer. Ahhoz, hogy ne fejben gondolkodjak közben, szükség volt a dinamikus irányzat nagydózisú testtudati részére. De most, hogy már jártam százezer óra dinamikusba, valamint elmélyedtem a kognitív idegtudományok test és lélek egységét alátámasztó kutatási eredményeiben is, ez nem okozott gondot, és aki nem olyan racionalizáló-intellektualizáló balagyféltekés szkeptikus, mint én, azt elsőre is simán küldeném IKT-ba. Meg persze összefutottam csomó ismerőssel, ja, és lemaradtam pont az egyik olyan előadásról, ami érdekelt volna, konkrétan erről, mert nem volt nálam elég készpénz és a rendezvénynek még a környékén sem volt automata és a büfében nem lehetett kártyával fizetni és így győzött a létfenntartás ösztöne a tudásszomjam felett és el kellett zarándokolnom a 15 percre lévő Duna Plázába kajáért. Felületes szemlélő számára talán érthetetlennek tűnhet, hogy mi keresnivalóm van egy laikusoknak szóló rendezvényen, különösen egy olyan téma előadásán, amihez a saját kutatási területem is valamelyest kapcsolódik és bármikor elolvashatnám a pasas idevágó cikkeit, én sem tudom pontosan, de valamiért megvan ennek a varázsa, úgy tenni, mintha a munkám tényleg a hobbim lenne. Mindig volt egy-egy olyan része, ami tényleg a hobbim volt, és azért olvastam, mert érdekelt vagy lenyűgözött, és ez persze tíz év rosszul fizetett robotolás után ki tud veszni az emberből, de tessék, egy hónapig nem dolgozom és máris a Pszinapszison ülök és lelkesen hallgatom a témát. Ööö, illetve nem, mert inkább elmentem kajáért, de azért ugye értjük a lényeget. Attól, hogy laikusnak tettethetem magam, egyből elfelejtődik a kötelesség-része és visszajön a lelkesedés.

Meg voltam a Könyvfesztiválon is, ott megint rájöttem, amire így néha rá szoktam ébredni, hogy nagyon büszke vagyok a barátaimra, basszus ezek írók meg fordítók meg kiadót vezetnek meg híres írókkal spanolnak. Véletlenül még tegnap megismerkedtem Jessicával (long story), aki az első regényes szerzők kerekasztala kedvéért jött, ő pedig egy skót csaj, aki olvasott valami bűnügyekkel foglalkozó könyvben a tiszazugi arzénes gyilkosságokról és inspirálta a történet és írt belőle egy regényt. Mármint regényt, fikciót, mert amúgy sose járt Tiszazugban. Angolul írta, és úgy volt, hogy a könyvfesztiválra megjelenik a magyar fordítás is, de nem lett kész sajnos. Nem tudom, milyen lehet, de elég érdekesnek hangzik, mármint el tudom képzelni, milyen regényt írna az esetből valamelyik kortárs magyar férfiíró, de hogy mit hoz ki ebből egy skót csaj? Kíváncsi leszek. Ma meg voltam a kerekasztal-beszélgetésen, ami végül igazából inkább egy interjú volt Hannu Rajaniemivel, és klassz volt, mert egyrészt végre nem egy sima könyvpromó volt (most jelent meg a Kvantumtolvaj folytatása, a Fraktálherceg), hanem mindenféle, igen változatos témákról beszélgettek a transzhumanizmustól és a szingularitástól kezdve EEG-hullámokon át a szerepjátékokig, másrészt a szerző egy igen okos és meglehetősen jóképű fiatalember. Mondhatni cuki. Hard scifihez képest szokatlanul sok fiatal lány állt sorba a dedikálásnál. (Lobotomia bővebben beszámol a beszélgetésről és a sok érdekes témáról.) Beültem a Karpowitz-zal történő beszélgetésre is, de azt untam, mert hiába vezette Lévai Balázs, attól még csak könyvreklám volt, még részleteket is felolvasott a műből a nemzeti színház színésze, és adtak szerencsesütit, mégis érdekes módon ahogy ott ültem, egyre kevésbé tetszett ez a könyv. Még nem olvastam, de addigra már pont megvettem, mert több, különböző jóízlésű ember dicsérte nekem és hát tudjátok, hogy van ez, a könyvfesztiválon olcsóbban lehet könyvet venni, esendő az ember, de a beszélgetés után lehet, hogy már nem vettem volna meg mégsem.  

Amúgy mikor lett ez a Könyvfesztivál egy ilyen laza, fiatalos tömegrendezvény? Ahol az ember csak úgy elvegyül, vagy leül kávézni a napsütésben és egyből összefut mindenféle barátaival. Klassz. És ittam alkoholmentes sört is, és ettem nagyon finom gesztenyés mascarpone fagylaltot, és csak két könyvet vettem (a Marija Morevna a másik), míg Kislány akkor tartott nagyjából kilencnél, amikor eljöttem, és a barátainál sem egy nejlonszatyor volt fejenként, dehát ezek nagyon hardcore arcoknak tűntek, hozzájuk képest én sehol sem vagyok. Ez mondjuk legalábbis részben annak köszönhető, hogy nincs pénzem, és direkt kevés készpénzt vittem, mert a standoknál nem lehet kártyával fizetni, így impulzusvásárolni nehezebb, valamint a nálam lévő három könyv (két vásárolt, egy dedikálandó) is már nagyon nehéz volt és ilyen melegben terhesen nem volt kedvem több könyvet cipelni. Pedig már három Sztrugackijt kiadott a Galaktika, ami még nincs meg nekem, és itt a kedvenc scifi-szerzőimről beszélünk. Szingularitás, meg transzhumánok, persze, de ha nincs nálad készpénz, elvesztél. 

És voltunk az Ikeában is, úgyhogy most már tényleg mindent megvettünk, ami a gyermek születéséhez elengedhetetlenül szükséges (konkrétan egy kihúzhatós fotelágyat vettünk, mivel a baba a hálószobánkban lesz, így kellett a nappaliba is valami fekhely, ahol alhat egy-egy látogatóban lévő nagymama, vagy a fiatal szülők közül az, aki jobban ki van készülve és szeretné átaludni az éjszakát). Persze, ezeket mindig lehet fokozni, ha a kilenc helyett tizenöt hónapig tartana a terhesség, akkor addigra meggyőzném magam, hogy feltétlenül szükségem van egy hőmérsékletet és páratartalmat is mérő hőmérőre a lakásba, aztán egy babahintára, mert különben a mozgásfejlődésének és a jobb-bal agyféltekéje közötti kapcsolatnak lőttek, aztán, nem tudom, mi lenne a következő, de biztos találnék. Egyébként, ha valaki épp a tényekre kíváncsi, a csecsemő tényleg úgy születik, hogy bizonyos, főleg a szociális kommunikációért felelős agyterületei még fejletlenek vagy nemlétezőek (az anterior cingulum és az orbitofrontális kéreg), és ezek a születését követő nagyjából egy évben fejlődnek ki a környezeti hatásoknak, szociális ingereknek megfelelően, magyarul a tudomány mai állása szerint sokat kell a csecsemőt ölelgetni és puszilgatni, különben nem fejlődik ki az agya. Amúgy szerintem az se akkora dráma, tök jó fel embereket ismerek, akiknek tuti, hogy egyik fenti agyterületük sincs a topon, másrészt feltétlenül hiszünk a neuroplaszticitásban, azaz később is behozhatod a lemaradást, ha akarod.

Green, green grass of home

2013.04.16. 12:25 - címkék: Címkék: kultúra nyafogás Sopron - 12 komment

Sajnos úgy érzem, Sopronba azért talán már nem nagyon kellene elutaznom, pláne ott aludnom, ha nem akarok Sopronban (vagy valahol félúton. Például Győrben!!*) szülni, pedig mostanában virágzik a japáncseresznye, meg lehet erdőben sétálni, és lesz ez a jó kis rendezvény is Kis Könyves Éj címmel, amiben részt vesz kedvenc soproni könyvesboltunk és ott is klassz programok lesznek. 

Így a blogolás elmúlt tíz évében különben elég komolyan elegem lett abból, hogy akárhányszor Sopron után rinyálok, valaki mindig bekommenteli, hogy Budapest is ugyanilyen klassz hely és itt is van erdő meg a Margitsziget meg a panelok közötti kis téren is van két fa, mit sír a szám (igen, de Sopronban más az éghajlat, így az ottani erdő főleg tölgy, bükk és fenyőből van, és sokkal kevesebb benne a nyír, éger, mogyoró, amikre allergiás vagyok, és most még az allergiagyógyszeremet se nagyon szedhetem terhességből, majd szoptatásból kifolyólag, bár erről megoszlanak a vélemények), és itt a fővárosban is kiváló programok lesznek a Kis Könyves Éj, sőt, a Könyvfesztivál keretében, ami mind igaz, de egyik sem tartalmaz rejtvényekkel ötvözött soproni sétát, amellyel könyvutalványt nyerhetsz, szóval ne is próbálkozzatok, nekem jogom van Sopront szeretni és oda visszavágyni és ezen rinyálni. Ja, és az is határtalanul bosszant, amikor azzal jönnek, hogy akkor miért nem költözöm oda, ugye hallottunk már arról a jelenségről, hogy az ember mérlegel és kompromisszumot köt, mondjuk itt van a munkája, amit szeret és ami több lehetőséget nyújt a fővárosban, plusz a férjének ugyanígy, hogy csak a legegyszerűbb okot említsem, de attól még szomorkodhat azon, amit a kompromisszum érdekében beáldozott? Szóval semmi ilyesmit nem akarok itt hallani többé, világos? Terhes nőket amúgy se akarjatok felbosszantani. 

* I never go to Győr. I dare not

Semmi különös

2013.04.15. 23:04 - címkék: Címkék: könyv terhesség nyafogás - 5 komment

Kicsit aggódtam, de délelőtt zökkenőmentesen beszerelte a klímát két vidám fiatalember, a megbeszélt időtartam alatt a megbeszélt áron, garanciával, és még porszívóztak is utána. A klíma az egy vitás kérdés, én különösebben nem szeretem, mert az egyfolytában nyitott ablakot szeretem, de egy panelház tizedik emeleti, déli fekvésű lakásában lakunk, ahol az elmúlt években mindig volt 38 fok a konyhában. Téglában lakó szerencsések kedvéért elmondom, hogy a panel azért érdekes, mert éjszaka hiába hűl le a kinti levegő, a fal addigra már forró, és éjszaka a forróság jön a falból. Valamennyire lehet persze redőnnyel, vizezett pokrócok felakasztgatásával meg ventillátorokkal szórakozni a placebohatásért. A klíma betegségeket is okoz, mert elszaporodik benne a legionella nevű baci meg az aspergillus nevű gomba, meg túl hidegre állítod és ízületi gyulladást kapsz, de talán ha elég gyakran tisztítják, azzal csökken a baciveszély és majd nem állítjuk túl hidegre. Úgyhogy még pár hónapja a szülésfelkészítő tanfolyamon alaposan kifaggattam a neonatológus - gyerekorvost a témában, szerinte a durva hőség rosszabb a csecsemőnek, mint a klíma, és ne a baba lakhelyéül szolgáló szobába tegyük a beltéri egységet és olyan készüléket vegyünk, ami képes nagyjából fix hőmérsékletet biztosítani, nem ki-be kapcsolgatjuk és egyszer hőség van, másszor hideget fúj, stb. Úgyhogy vettünk. Egy vagyonba került persze. 

Meg elmentem a postára meg az elműbe, meg elintéztem még pár dolgot, meg napoztam a lakásban (nyitott ablakhoz kell ülni és úgy), meg kiolvastam a Konzulvárost, meg lemostam a cipősszekrényt, meg frissítem az olvasónaplómat, igen kíváncsi leszek, befejezem-e a szülésig (még 12 könyv van hátra, amiről nem írtam, asszem). Izgi. Ahelyett, hogy a Suttogó tanácsainak megfelelően a gyermekágy idejére finom, tápláló ételeket főznék, amiket lefagyasztok. Most már eléggé izgulok a szüléstől persze, egyrészt a komplikációktól, mert bár igyekeztem elfelejteni a nőgyógyászatból és szülészetből tanultakat, de sajnos nem sikerült teljesen mindent, másrészt meg az egésznek a kiszámíthatatlanságától, én azt szeretem, ha nekem megmondják előre, nagyjából mi fog történni és mikor. A "mi"-ről már a lehető legtöbbet tudok, a "mikor"-t viszont semennyire nem lehet tudni, de még azt sem, hogy melyik héten, vagy hogy éjjel vagy nappal, így hogyan készüljön fel az ember lelkileg és logisztikailag? Hát mindegy, jó lenne nem most szombat-vasárnap szülni, mert a szülésznőm akkor nem ér rá, és nincs rá garancia, hogy az ügyeletes szülésznő is szimpatikus lesz nekem, és nincs kedvem órákig vajúdni olyasvalaki mellett, aki az idegeimre megy, de persze, ez azért eléggé first world problem, szóval túlélem azt is, ha így alakul. Meg jó lenne még szülés előtt elmenni az ikeába, csak nincs kedvem. 

Ez meg mennyire durva már, sportverseny céljához rakni a bombát, nem mintha merényletekhez lenne ideális hely, reálisan ugyanilyen rettenetes lenne ugyanez egy plázában, mégis most ez különösen szörnyű olvasni és  rosszul esik, pedig nem is futok.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította