Úristen, én nem bírok elviselni több rokont, és még egy csomó hátravan. Ezzel nem számoltam, amikor Sopronba jöttünk, mármint hogy ennyi ember felbukkan majd és meg akarja nézni a babámat, és nem egy van, aki napjában többször. Jó, hát csodálatos cukiság, szóval azért megértem. Ugyanakkor érdekes, hogy míg az idelátogató barátnőim (szintén kisgyerekesek) tudnak viselkedni, addig az idősebb nemzedék simán nem veszi észre, hogy a síró baba megnyugtatásában nem segít, ha rajtam kívül még öten vannak a szobában és bámulnak meg tanácsokat osztanak*. Ésatöbbi. Jaj, istenem. Ezek a rokonok mind nagyon szeretnek engem meg a babát is, én kérek elnézést, ők csak jót akarnak, én vagyok itt a szociopata, én a csendet szeretem, küldjenek pénzt postán.
*Jó, én próbálok türelmes lenni, komolyan, de... dolgok, amiket ne mondjunk kéthónapos síró babák anyukájának: az én kisfiam ennyi idősen ugyanígy minden délután sírt, és akkor adtunk neki babapiskótát és kiderült, hogy azért sír, mert éhes, biztos, hogy elég a tejed?