My name is Calypso. I have let him go.

2009.07.26. 21:34 - címkék: - 2 komment

Eleinte gyanakodva értetlenkedünk, mert milyen koncerthelyszín a Gödör Terasz?? Jah, tudom, "menő", de igazából meg nincs akusztikája, majd nem fogjuk hallani a koncertet, csak a Bajcsyn haladó kocsikat, és jegy nélkül ugyanúgy meghallgathatod öt méterrel odébbról. Különben iszonyú hideg van, persze kisruhában jöttem, mert otthon még százezer fok volt, elöl már nincs helyünk, az előzenekar hangját elnyomja a körülöttünk ülők halk beszéde és a forgalom, de ennek tulajdonképp örülni kéne, mert rég hallottam ennyire borzalmas gáz idegesítő zenét (ez itt egy szubjektív vélemény, én kérek elnézést a Dévényi Ádám-rajongóktól, nyilvánvalóan nem én vagyok a célcsoport), a szék hideg és kényelmetlen, és egy ponton komoly veszélynek tűnik, hogy elered az eső is. 

Aztán lesz ebből egy fantasztikus hangulatú Suzanne Vega-koncert, amiről részben a nő tehet: klassz mint mindig, tud énekelni, természetesen viselkedik, a felkonfjait mindig is külön szerettem. A koncert közepén lemegyek a mosdóba, aztán megállok a színpad mellett, ahol különös módon nulla biztonsági őr, fotósárok vagy ilyesmi, csak egy méterre tőlem Suzanne Vega és zenekara. Családias. Öröm nézni őket, mivel Zsuzsi néni szemmel láthatóan nagyon élvezi énekelni a dalait, látszik rajta, hogy szeret itt lenni. És meglepően klassz a közönség is, mintha csak a rajongók jöttek volna el, rengeteget tapsolnak és sikogatnak, a dalok közben pedig teljes csend van, mindenki elhallgat, még a környező forgalom is valahogy lecsendesült. Lassan besötétedik, feljön a Hold, kigyúlnak körülöttünk az utcalámpák, jópárszor visszatapsoljuk, és az előnytelen akusztika ellenére végül egy nagyon jó hangulatú koncert alakul belőle. 

Igen, veleszületett groupie vagyok, ez van. Ez az ötödik Suzanne Vega-koncertem, a múltkor már elmeséltem a többit, és most bemásolom ide a tovább mögé, hogy egy helyen legyen. 

Tovább olvasok »

And well yeah life has a funny way

2009.07.25. 01:19 - címkék: - 4 komment

Az a jó az életben szerintem, hogy elsőre jelentéktelennek tűnő apróságok is fontos pozitívumok tudnak lenni valahogy így összeadódva. Nekem legalábbis. Hogy épp rájöttem, hogy a panelban fogok megöregedni, hogy a munkám megeszi az életemet, hogy valójában az, hogy túlvállalom magam, részben legalábbis gyáva önsorsrontás, hogy nehogy valaha meg kelljen próbálnom pl. könyvet írni, hogy nem bírok több szomorú történetet meghallgatni, a barátaim nem megértőek éppen, hogy nincs pénzem, kitörte a cipő a lábamat és valami van a szememmel is. Szegény öregember vagyok, alig látok, fél fülem a sírban, nem bírok ki még egy napot, elfáradtam. Akkor három dolog történik.
- Kapok egy emailt, hogy valaki teljesen magától észrevette rajtam, hogy elfáradtam, és szívesen iszik velem egy sört.
- Reggel munkába menet összetalálkozom Kollégámmal, két mondatot beszélünk kb., amiből az egyik az, hogy egy betegem jókat mondott rólam és ő azt visszahallotta.
- Az egyik betegem egyik szomorú történetében ugyanúgy hívják az egyik, szeretetreméltó szereplőt, mint az első szerelmemet, és ettől valahogy minden egyes alkalommal, amikor kiejti a nevet, eszembe jut, hogy az élet ugyan szenvedés, lemondás, betegség, csalódás, halál, de nem csak az, hanem szerelem is, meg zene meg barátság meg napraforgómezők. Nehéz megfogalmazni, miért, de valahogy ettől mindig átsuhan némi reménykedő optimizmus a szomorkodáson. 

Ennyitől jó kedvem lesz, és bár a nehézségek nem múltak el, de rájövök, hogy én ezzel így jól vagyok. Vannak nehézségek, vannak jó dolgok. Oké. Lestrapált vagyok, de jókedvű.

Utána aztán történnek más jó dolgok is, ami klassz, de a fenti sorozat volt az, amin komolyan meglepődtem magamon. Hogy ennyire könnyű a kedvemre tenni. Fura.

Natural born bloggers

2009.07.22. 16:46 - címkék: - 14 komment

És még valami. Én valójában titkon azt gondoltam eddig, hogy a Világ nem hanyatlik, és minden ilyen irányú pesszimizmus csupán hiszti, hiszen régen is ugyanilyen hülyék voltak az emberek, mint ma, régen se olvastak többet, nem voltak kedvesebbek egymással, stb. Ebben a kontextusban tökéletesen értetlenül állok a jelenség előtt, hogy a Bloggerszövetséges hírt/videót akár egyetlen ember is komolyan vette. És nem egy ember vette komolyan, hanem több. Dehát hogyan merülhetett fel bárkiben is, hogy ez nem kamu? Már eleve a tartalom alapján. De ha a tartalom alapján nem is, a megfogalmazásmód, meg hát a vak is látja, hogy ezek huligánok, akik egy kerthelyiségben műanyag pohárból söröznek és baromkodnak. Jeez. 

Különben tök vicces. A magyar bloggerek a rendszerváltás nagy vesztesei, és a kormány a bloggertársadalommal akarja megfizettetni a válság árát. Mindig is sejtettem. 

Még nyafogok

2009.07.22. 16:34 - címkék: - 2 komment

Ezt követően felhívott egy nő a Telfoodtól, hogy nem tudja, mi beszéltünk-e múlt héten, mert már múlt héten is akart hívni, de nem emlékszik, hogy sikerült-e elérnie. Mondtam, hogy velem senki nem beszélt, csak kaptam visszaigazolást a rendelésről emailben, kaját meg nem. Mondta, hogy a mi utcánkba még nem szállítanak és nem tudja, mikor fognak, de elképzelhető, hogy egyszer majd fognak, úgyhogy érdeklődjek gyakran a honlapjukon szereplő telefonszámokon. Az "utcánk" különben nem egy külvárosi, nehezen elérhető hegyoldal, hanem átlag Budapest. Kérdeztem, hogy akkor miért nem szóltak erről egészen a mai napig nekem, mire kedvesen elnézést kért többször, hogy ő próbált hívni, meg a rendszer ígymegúgy. Elnéztem, lehet, hogy tényleg próbált hívni, de én azt gondolom, és igazam is van, hogy ilyenkor egy emailt kell küldeni az ügyfél által megadott címre, ahová a visszaigazolást is ki bírták küldeni, hogy "tisztelt ügyfelünk, bocs, de nem fogunk kaját vinni, ne várjon reménykedve a csirkemelljére salátával, hanem menjen fel szépen a menzára a többiekkel és egyen egy jó rántott halat, üdv, a cég". Kár, mert tetszettek a kajáik és az áraik. A hét hátralévő részére rendeltem a Gastroyaltól, mert ők legalább idehozzák, és ezen a héten még egy csalódást már nem bírnék elviselni. 

Nyafogok, és igazam is van

2009.07.22. 12:41 - címkék: - 1 komment

Fáradt vagyok, kitörte a cipő a lábamat, meleg van, nincs időm edzőterembe járni, karikás a szemem, rengeteg szomorú történetet hallgatok, sokára mehetek még szabira. Addig is visszafogottan mérges emaileket írogatok a kajaszállítónak, a kollégáimnak, barátaimnak és üzletfeleimnek. Ma tanultam egy betegtől egy remek szófordulatot is, amit a továbbiakban alkalmazni fogok: "Én azt gondolom - és igazam is van - hogy ebben az esetben...". A kajaszállítók nem válaszoltak.

Ebédhírek

2009.07.20. 16:49 - címkék: - 4 komment
Múlt héten ettem Gastroyalt, ami semmi extra, nem volt kiemelkedően finom, de ehetetlen sem, előnyük, hogy tényleg az volt a dobozban, ami az étel neve (bár a sopszka salátában az én fogalmaim szerint több paradicsom van, de lehet, hogy én tévedek, mivel imádom a paradicsomot), és hogy reggel kilenckor idehozta az ebédemet a futár, tehát sosem kellett éhesen várakoznom. Erre a hétre rendeltem a Telfoodtól finom(nak hangzó) diétás ebédeket, vissza is igazolták, ma 16.51-ig nem hoztak semmiféle kaját, nem hívtak, nem írtak emailt, hogy baj van, és négy telefonszámuk közül egyiket se vették fel, nem tudom, mi lehet velük, viharkár, összeomlás, de kénytelen voltam végül szalámis szendvicset venni a büfében. Most nem szeretem őket annyira.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása