You should've seen me in the day

2009.05.10. 11:30 - címkék: - 4 komment

Szombat este 11, fiatalok vagyunk és vagányak: a kanapén tanyázunk, a férjem a Bioshock-ot játssza újra, én pedig a Bevezetés a neuropszichológiába című könyvet olvasom. Igenis létezik olyan MR, amivel a mozgás ellenére lehet a szívet vizsgálni, és nem kell leállítani, mint a múltkor a House-ban.


Reality is overrated

2009.05.10. 10:44 - címkék: - 19 komment

Az iszonyú jó, hogy szakmámból adódóan direkt hasznos, hogy merengek az élet dolgain, meg elemzem a saját személyiségemet s viselkedésemet meg a mások személyiségét s viselkedését, ebből a szempontból kifejezetten előnyös, hogy nem infektológus lettem, mert akkor hogyan számolnék el magammal a rengeteg álmodozással-merengéssel-elemezgetéssel töltött idő miatt. Persze, lehetséges, hogy akkor nem a szorongáson meg az önértékelésen meg a saját életünkért való felelősségen meg a döntés szabadságán meg a halálon merengenék, hanem a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus-on. Nem túl valószínű, de lehet. 

És néha meg el szoktam gondolkodni azon, hogy vajon milyen lehet nem így élni, hogy az ember állandóan gondolkodik rajta, hanem csak úgy simán csinálni. Emlékszem, hogy már középiskolában gondolkodtam ezen egyszer, akkor én már naplót írtam, ami azt jelenti, hogy rendszereztem, kommentáltam magamnak és értékeltem a megtörtént eseményeket, meg zenéket hallgattam és álmodoztam meg nem történt eseményekről, meg olyan eseményekről, amik megtörténhettek volna, vagy megtörténhetnének, megúsztam őket vagy vágyom rájuk, ilyenek. És voltak azok az osztálytársnőim, akik sportoltak, és minden nap iskola után még kosáredzésre mentek, nyilván nem volt idejük annyit merengeni, kosáredzés közben azért arra kell figyelni, ami valójában történik, és a nap többi részében is valahogy gyakorlatiasabbnak tűntek ezek a lányok, mintha csak csinálnák az életüket ahelyett, hogy gondolkodnak rajta. 

Van amúgy idegrendszeri alapja is a fejtegetésemnek, két központi idegrendszeri hálózat: a stimulusfüggő, ami akkor aktiválódik, amikor az úgynevezett külvilágra figyelünk és azzal kapcsolatos teendőink vannak, meg a stimulusfüggetlen. Számtalan olyan vizsgálat van, amikor funkcionális MRI-be fektették az alanyt és feladatokat adtak neki, mittudomén, párosítsa össze a piros négyzetet a piros háromszöggel, vagy olvasson el egy szöveget, akármi, és akkor nézték, hogy a feladat során melyik agyterület aktiválódik, és ebből következtettek, hogy melyik a piros mértani idomok párosításáért felelős agyterület meg melyik az olvasásért, satöbbi. És akkor feltűnt, hogy van egy bizonyos idegrendszeri hálózat (több, összefüggő agyterület), ami a feladatok alatt csökkent aktivitást mutat, és akkor aktiválódik jobban, amikor nincs feladat, hanem csak fekszik ember az MR-ben és várja, hogy mi lesz a következő idióta teszt, és azon gondolkodik, hogy mennyien voltak reggel a metrón, pont mellé ült le az a részeg, be kellene fizetni a csekkeket, basszus, de kényelmetlen ez a rohadt cső, totál elzsibbadt a nyakam, jövő hónapban lesz Gabiék esküvője, a lila ruhámat vegyem-e vagy a kéket, milyen idő lesz vajon, az már június, dehát tavaly is mennyit esett az eső júniusban, egyáltalán hogy bírta megfogni a Gabi azt a jó pasit, és még pénze is van, vajon hova viszi nászútra, bárcsak engem is elvinne valaki Párizsba, persze az a baj, hogy ronda vagyok és félénk, vagy csak rondának hiszem magam? vagy tényleg az vagyok? mondjuk a seggem elég nagy, de a múltkor is... Áá, elindult a feladat, akkor párosítsuk a piros négyszöget. Szóval a különféle vizsgálatok során mindig kb ugyanaz a pár agyterület kezdett el világítani, amikor nem volt feladat, és ezt elnevezték stimulusfüggetlen hálózatnak. Amikor "feladat van", mondjuk kosáredzésen vagy, akkor a stimulusfüggetlen hálózat inaktiválódik. 

Szóval olyan kíváncsi lennék, hogy milyen úgy élni, amikor a gondolkodásod nagy része nem a stimulusfüggetlenben történik, hanem a külvilág tényeivel foglalkozol. Nem gondolkodsz az életen, hanem csinálod, történnek a dolgok, reagálsz rájuk, mintha egy kosármeccs lenne az egész. Milyen lehet az? Nem gondolom, hogy jó lehet, egy csomó mindent az ember elveszít, önreflexiót, kreativitást, némi mentalizációs képességet és egyéb szükséges dolgokat, szóval örökre nem cserélném el az álmodozásra való képességemet holmi gyakorlatiasságra, nem beszélve arról, hogy ezek valójában nem ellentétes dolgok, a jó gyakorlati megoldásokhoz is kell a képzelőerő, de azért kipróbálnám egyszer, mondjuk egy hétig. Milyen lehet csak úgy színtisztán a Valóságban élni, anélkül, hogy gondolkodnál rajta? Könnyebb? Egyszerűbb? Nehezebb? Megírtam volna már a disszertációmat ahelyett, hogy azon gondolkodom, hogy mért nem írom?     

Felelős vagy a bloggerért, akit megszelidítettél

2009.05.08. 16:01 - címkék: - 1 komment
Jaés hat éves a freeblog. Részemről köszönöm nekik az eddigi értő gondoskodást. Cupp-cupp!

Utolsó bioséfes bejegyzés

2009.05.08. 15:46 - címkék: -

A hét első két napján beteg voltam otthon, így ráértem fotózgatni a kajákat. Bár fogalmam sincs a kajafotózásról, de legalább saját, valósághű képek, némelyik kattintva kicsivel vagy sokkal nagyobb lesz.

Főétel

Hétfőn ettem olyat, hogy toscan fehérbab, cukkinivel és paradicsom-rizottóval, ez paradicsomos-rozmaringos szószban lévő bab volt, ráadásul kétféle, a kisebb, normál fehérbab, meg az a nagyon nagy szemű bab, amiből a gesztenyepürét szokták hamisítani. A paradicsomos rizottó az egyik legjobb dolog a bioséfnél, nem is részletezem, jó kaja volt, semmi egetrengető bizarréria. Végülis paradicsomos bab rizzsel, szerintem efféléket esznek a vadnyugaton, amikor beesteledik és megáll a főhős, tüzet rak egy szikla takarásában, kibont egy konzervet, megmelegíti a tűz fölött, és megengedi, hogy a lova nyalja le a fakanalat. Bár Toszkánában nemigen vannak cowboyok. Whatever.

Kedden volt brokkolis rakott tészta paradicsomos édeskömény-salátával, ezt imádom, egyszerű és nagyon finom volt, mondjuk nem rakott tészta, hanem sima penne, a salátában pedig főként paradicsom volt meg zellerszár meg hagyma, meg valamennyi édeskömény is azért, de mivel remek volt így is, nem rovom fel nekik. Elég durván hagymás mondjuk, örültem, hogy nem dolgozom és nem kell egész délután azon aggódnom, hogy nehogy ráleheljek valakire. Így nézett ki (hát nem gyönyörű?):

 


A tofusült pékné burgonyával az a tipikus, normál ételeket utánzó vegetariánus kaja volt. Magyaros ízű sült tofu, meg hagymás krumpli. Így, hogy nem vagyok vega, szerintem az ilyesminek nem sok értelme van, mert ha sült húst akarok enni hagymáskrumplival, akkor eszek azt, ha meg izgalmas tofus vegakaját kívánok, az ne akarjon sülthús lenni, de megértem, hogy a vegetariánusok is vágynak időnként valamire, ami nagymama házikosztjára emlékeztet. Én ugyan nem vagyok nagy húsevő, valamint egyik irányba sem vagyok elveim szerint elkötelezve, de azért szeretném eloszlatni a kétségeket: semmiféle tofu nem képes még csak haloványan sem utánozni egy rendes eszterházy rostélyost vagy bécsi szeletet vagy akár provanszi csirkemellet. Ettől függetlenül finom volt, egy rendes, korrekt ebéd. A nővérek közben arról vitáztak felettem, hogy a tofu egészséges-e, mert az egyikük azt olvasta valahol, hogy az örök élet titka, a másik meg azt, hogy rákot okoz és emberi fogyasztásra alkalmatlan. Én utoljára ott tartottam, hogy egészséges fehérjeforrás, kivéve, ha irreálisan sokat esznek belőle sokáig, mert akkor a nemi hormonok képzésében okoz valami eltolódást és ez közvetve valóban megnöveli bizonyos betegségek kockázatát, de lehet, hogy azóta már más az elfogadott nézet, még a pszichiátria szakirodalmat sem követem megfelelő mértékben, nemhogy a táplálkozástudományt. 

Parajos rizs szezámos tofuval és chili szósszal. Parajos rizs: spenótlevelekkel összekevert barna rizs, nagyon jó, fogok ilyet csinálni otthon. Szezámos tofu: a tofu oké, viszont rájöttem, hogy én valójában nem szeretem a szezámmagot, csak ezt eddig nem tudtam. Az íze se jó, hanem ilyen fura, főleg nagy tömegben, és mi az, hogy ilyen kicsi? Számtalan, kicsi, aprócska mag? Nem tudom, fura. A chiliszósz az meg chiliszósz. Whatever. 

A mai zöldséglasagne, juhsajttal és paradicsommártással elég rendesen próbára tette a rugalmasságomat. Ugyanis olyan jól kitaláltam, hogy a bioséf legjobb kajái a zöldséges tészták meg a paradicsom meg a sajtok, hát akkor egy ilyen remek kompozícióval zárom majd a sort. Csakhogy ebben nincs tészta. Nem zöldséges lasagne, hanem zöldséglasagne. Vékonyra szeletelt zöldségek rétegezve vastagabbra szeletelt zöldségekkel. Szóval zöldségek, sajt, paradicsomszósz. Ami nem rossz végülis, de ha az ember már be volt állítva egy jó (tésztás) lasagne-ra, akkor mérhetetlen csalódást tud okozni a legfinomabb, legropogósabb káposztalevél is. Hát mindegy, miután túltettem magam a döbbeneten, végülis jó volt. 

Saláta

Saláták közül csak a jól bevált kecskesajtokat ettem, mert azok annyira finomak, volt extra kecskesajtfalatok diós kenyérrel (képünkön, kivéve kenyér), meg extra pácolt kecskesajt olívás cipóval. Az olívás cipó sokkal finomabb, mint a diós kenyér, az utóbbi furcsán nehéz és morzsálódós volt. Ezek a cuccok fognak a legjobban hiányozni, mert ahhoz drágállom, hogy magamnak megrendeljem (1100 körül vannak), ahhoz meg lusta vagyok, hogy magamnak megcsináljam. Bár végülis nem lenne nagy cucc, kecskesajtot, leveleket, körtét és olívás kenyeret is adnak az intersparban, csakhát az nem olyan

Édesség

Ez a karamellizált banán chilis szezámmaggal, ez annyira borzalmas volt, végre valami izgalom. Hű. Már látványra is, a dobozban, aprócska, szottyadt, szomorú Lények úszkáltak rendkívül gyanús lében, és tányérra helyezve sem sokat javult a helyzet. Basszus, hogy néz ez ki. A gyermekfalloszok végül ázott banánnak bizonyultak, a gyanús lé csípős, esetleg ha nagyon akarom, talán emellett karamellízű, kissé ragacsos szósz volt, az egésznek a tetején pedig úszkált a szezámmag. Hát ezt azért át kellene gondolni még egyszer, srácok, én sok mindent megéltem, annál is több mindent hajlandó vagyok megenni, de ez még nálam is kicsapta a biztosítékot. Kiettem a banánokat a becsület kedvéért, a lötty meg ment a cicáknak. (Nyugi, ez csak egy szófordulat, nincs macskám, és a képzeletbeli macskámnak se adok csípős szezámmaglevest.)

Túrógombóc  eperöntettel, erre mondjuk rá van írva, hogy tönkölylisztet és tönkölydarát is tartalmaz, de szerintem ezeket csak nyomokban tartalmazhatja, vagy nem tudom, mert igazából hófehér színű gombócok, amik érzésre tejszínnel kevert színtiszta túróból vannak, ami persze lehetetlen, mert a séf nem használ tejszínt (asszem). A fénypont az eperöntet, aminek annyira durván és mellbevágóan valódieper-íze van, hogy komolyan. Döbbenet.  

A flódnit azért rendeltem, mert állítólag a bioséfes flódni az olyan, amit meg kell kóstolni mindenféleképpen. A flódniról különben harminc évig nem tudtam, mi az, vagyis azt hittem, biztos valami bizarrul feltekert kalács, csak tavaly, a judapestről tudtam meg. (Nagyjából ezt: flódni: 1. fn tradicionális, jiddis sütemény, zsidó ünnepek jellemző édessége, a vékony tésztalapok közé több rétegben diót, mákot és almát töltenek. 2. mn, szleng Menő, vagány, kúl. /De javítsatok ki, ha tévedek./) A bioséfnél ez úgy néz ki, hogy tönkölytészta, szilvalekvár, dió, mák, a biosütik szép hagyományait követve egyáltalán nem édes, hanem főleg dióízű, szerintem nagyon finom, és meglepő módon nem csak egy, hanem két szeletet küldtek. Klassz volt. 

Akkor elmondanám még itt, hogy hétvégén lesz rendezvény az isten háta mögött, ahol lesz kint a bioséf és zsályában sült bio szürkeharcsát fog főzni, plusz ingyen répasütivel, meg mindenféle nagyon egészséges és hippi és bio dolgok fognak történni. Ez:  http://montecorona.hu/?p=61 . Rendelni persze nem lehetett halat sose, pedig nagyon szívesen ettem volna én is bio szürkeharcsát, de sebaj, mert ezzel véget ért az együttműködésünk és jövő héttől ehetek megint rántott halat. Yay. 

Egyetlen pillanatig se bántam meg ezt a dolgot, még akkor se, amikor rám szóltak a kommentelők, hogy eladtam a halhatatlan lelkemet tofuért és tönkölyért cserébe (mert összesen hat szponzorált bejegyzésről volt szó, fennállásom hat éve alatt, ennyi nekem belefér), meg akkor se, amikor borzasztó cuccokat ettem, mert kaland az élet. Klassz volt megismerni ennyi különféle kajaötletet és volt, amit már itthon is elkészítettem azóta (oké, nem nagyzolok, a diós túrógolyók volt az, amely túró összekeverve dióval, szóval nem igényel különleges szakácstehetséget.)

Mindenesetre nagyon-nagyon köszönöm mindenkinek, aki eddig olvasott, kattintott, vagy csak elviselt, és ezáltal lehetővé tette, hogy hat hétig biokaját egyek, tényleg, köszi.  

Hallottam ezt a mostani dal hangjait

2009.05.07. 21:26 - címkék: -

Kollégám házi védése, aztán ülünk hárman a Párizs-Texasban (engem totálisan lenyűgöz a szalámis pizza így hat hét bio-vega ételt követően, szalámis pizza, basszus, mekkora találmány), és arról beszélünk, hogy majd milyen főnökök leszünk, bizonyára azért olyanok, mint amilyenek a mi főnökeink most, hiszen az ő iskolájukon nevelkedünk. Hogy a Kollégám biztosan keménykezű, konzervatív, ellentmondást nem tűrő vezető lesz (hát az tuti). Hogy hol kellene dolgozni tíz év múlva, itt-e vagy máshol. Hogy mindenki, aki eddig elment a kórházunkból, azt kipihenten, megfiatalodva, kisimulva, esetenként meggazdagodva láttuk viszont, de legtöbben mégis azt állítják, hogy hiányzik nekik a hely. 

Kiderül, hogy egy megbízható és nagyra értékelt vélemény szerint bármelyikünk képes lenne osztályt vezetni bárhol a világon. Mondjuk a bárhol szerintem azért kissé meredek, de örülök ennek, ha igaz, ha nem.

Csak és kizárólag azért írom meg ezt a bejegyzést, hogy tíz év múlva ne ez a dal legyen amikor majd ki tudja, mit csinálunk és hol, akkor nosztalgiázhassak ezen.  

I could be a nerd but I'm not

2009.05.07. 19:54 - címkék: - 4 komment

Az utóbbi időben túl voltam terhelve és sokat dolgoztam, aztán pedig most beteg voltam pár napig és ez valamiért jót tett nekem nagyon. A hangomnak rosszat, de a lelkemnek jót, bár nem teljesen tudom, miért. Mondjuk eléggé belassultam, sokáig aludtam, kitakarítottam a fürdőszobát (a házimunka olyan, mint az alkohol, kis dózisban gyógyszer, nagy dózisban meg függőséget, kézremegést, pszichotikus szintű depressziót és számtalan szervi bajt okoz). Ezenkívül véletlenül elolvastam az exblogomban a 2004 tavasz-nyárt, és tök olyan érzésem van, mintha rájöttem volna valamire, valami megnyugtató megoldásra valamivel kapcsolatban, csak nem tudom, mi az. Mindenesetre megnyugtató érzés. Asszem valami olyasmi is benne van, hogy rájöttem, hogy tulajdonképpen milyen kevésen múlt, hogy végül így alakultak a dolgaim, ahogy alakultak, de hogy ez miért nyugtat meg engem, nem tudom.

Például hétvégén volt ez:
isolde: - És képzeld, Kollégám állítólag velem szokott példálózni, hogy én mindig pszichiáter akartam lenni, holott nem is.
Niké: - Pedig úgy teszel.

És tényleg, én úgy teszek, mintha sehogy máshogy nem alakulhatott volna az életem, az mindig is úgy volt, hogy én pszichiáter akartam lenni, és már én is elhittem ezt magamnak. Pedig valójában infektológus is akartam lenni, előtte meg író, meg tanár, meg jazzénekesnő, meg dizőz. Lehettem volna valami egészen más is, elég, ha csak az utolsó elágazást nézzük, és nem vesznek fel jelen munkahelyemre, akkor elmentem volna a Lászlóba infektológusnak és egy teljesen másik ember lennék, vagy ki tudja. Akkor nem ismerkedem meg a Kollégámmal és nincs nála szülinapi bulim, ahová nem hívom el susie-t, aki nem hozza el a Brightot, aki nem vesz végül feleségül. (Persze, ha ez egy film lenne, akkor az alternatív történetben is megismerkednénk valami egészen alternatív módon, efelől semmi kétségem sincs.) Hol lennék vajon most? Akkor nem ismerkedtem volna meg Alaine-nel sem, aki nem hozott volna össze a terapeutámmal és nem is jártam volna terápiába, vagy nem hozzá, és ki tudja, milyen lennék, ugyanilyen vagy más? Egy szorongó infektológusnő? Milyen filmeket néznék? Miket olvasnék? Sosem láttam volna Firefly-t? Mi lenne azon a két polcon, ahol most a pszichoterápiás könyvek? 

Meg elolvastam ezt a 2004 tavasz-nyárt, amikor volt a Göri, aztán a Bright nevű blogger, majd pedig a Boardos Fiú, és az is mennyiféleképpen alakulhatott volna. (Persze nem, mert a szereplők ismeretében egész más végkifejlet azért nehezen elképzelhető, de játsszunk el a gondolattal.) Mondjuk maradhattam volna a Fiúval, akkor Győrben élnék, biztosan magánrendelnék ott valahol, már tök jól síelnék, és járhatnék biciklivel dolgozni. Vagy lehetett volna az, hogy kirúg, de én nem megyek vissza a Brighthoz, mert ő közben lelépett valami nagymellű szőkével, és egyedül maradok és olyan szomorú és dühös vagyok, hogy megpályázom az első utamba eső külföldi állásajánlatot, és most Svédországban bütykölöm az alkoholistákat, összejöttem egy hallgatag, svéd fül-orr-gégésszel, van két gyerekem, évente kétszer hazaugrok túrórudiért meg bejgliért, és felvet a pénz.

Vagy mehettem volna orvosi helyett eleve bölcsész szakokra, aztán a bölcsészdiplomámmal valami multihoz, ahol ugyan utálnám a munkámat és azon rinyálnék, hogy mért nem lettem orvos, viszont elmentem volna Charlessal valamely világkörüli útjának egy szakaszára, és vele ellentétben én írtam volna róla regényt is, mostanában jelenne meg, ki lenne plakátolva a mozgólépcső mentén és lenéznének érte a volt bölcsész évfolyamtársaim, de sebaj, mert akik ismernek, azok tudnák, hogy a jóképű fülöp-szigeteki halászfiú nem csupán a képzelet szülötte, és irigyelnének ezért.

Ilyenek. És különös módon szó sincs róla, hogy ha most választanom kellene, akkor bármelyik másikat választanám, mert nem, igazából, a mindennapi problémákat leszámítva nincs bajom az életemmel, sőt, most hirtelen megint megtetszett. Csak valamiért tényleg kezdtem már észrevétlenül az gondolni, hogy ez volt az egyetlen lehetséges út. Közben pedig százezermillió egyéb lehetséges út is volt, amerre nem mentem, mert erre jöttem inkább. Hogy nem olyan az életünk, hogy így betesznek az elején egy irányba, és akkor te ez vagy, arra mész, hanem mindig van egy csomó irány és lehetőség. És az is, hogy nem kényszerből választottam ezt a pályát, mert eleve erre voltam predesztinálva, hanem ezt én választottam, sok közül, pedig mennyi minden lehettem volna.

Különben az egzisztenciál-analitikusok (kedvencünk, Yalom doktor) szerint amikor az ember ráébred a Döntés Szabadságára (ti. hogy azt csinálsz az életeddel, amit akarsz, "változtasson nevet és költözzön Kaliforniába"), az lehet bénító tehetetlenség és szörnyű szorongás, meg lehet felszabadító érzés. Na, nekem egyik sincs, én nem ébredtem rá, hogy azt csinálok a jövőmmel, amit akarok, hanem arra jöttem rá, hogy azt csinálhattam volna a múltamban, amit akarok, és nem tudom megmagyarázni, mi ebben a jó.   

Just sail away, sail away, sail away, sail away

2009.05.06. 22:43 - címkék: - 1 komment

Dawn Landes: Drive. Most volt a House-ban, és szép.


My thoughts were short, my hair was long

2009.05.06. 08:34 - címkék: - 8 komment

Elővettem az öt évvel ezelőtti blogomat dátumegyeztetés céljából (hogy kiderüljön, én emlékeztem-e jól, hogy mi mikor volt, persze igen), és olyan szívesen írnék most rendes blogot. Tudjátok, olyan naplót, amiben az ember leírja, amit gondol az emberekről és a helyzetről és az Életről. Dehát manapság már nem irkálunk mindenfélét csak úgy fel az internetre. Mindenesetre leragadtam itt a naplóm előtt, London, Amszterdam, és olvasom magamat mosolyogva. És milyen kár, hogy most már végképp semennyire sem írok naplót, milyen jó lenne azt írni, nem is csak saját magam, hanem a többi szereplő történetei miatt is. Öt év múlva meg tíz év múlva elolvasni, hogy milyen volt akkor az illető, vagyis dehogy, maximum azt, hogy én milyennek láttam. Időközben felnőttek lettünk teljesen. Mondjuk a világnézetem és a ruhaízlésem viszonylag keveset módosult, amennyiben világosbarna bőrkabátban és narancssárga sálban jártam akkor, most pedig világosbarna bőrkabátban és narancssárga sálban járok. Biztos pontok az életben. Bár ez egy másik sál.  

És az is mekkora volt, amikor Londonban, a Greenwich Foot Tunnelben szembejött hat egyforma fekete öltönyös férfi velencei madárálarcban. 

Bloggerinfluenza, biosüti

2009.05.05. 21:52 - címkék: - 2 komment

Az volt az érdekes, hogy leugrottam a presszóba, (bár először nem akartam betegség miatt, de aztán húgom rábeszélt, hogy nála van a könyv, amit nekem hozott, én meg adjam oda neki a sütit*), és ültem velük az asztalnál és igyekeztem minél kevesebbet beszélni (mert ha az embernek elment a hangja, arra ez az egyetlen gyógymód). Próbáltam a régi kínai bölcs tanítást követni, ti. mielőtt bármit kimondasz, kérdezd meg magadtól, hogy 1. igaz-e?, 2. fontos-e?, és csak akkor mondd, ha mindkettőnek megfelel. Nagyjából semmi se volt fontos, ami eszembe jutott, ellenben gyakorlatilag mindent - az összes kérdést és az összes poént - perceken belül spontán kimondta helyettem valaki más. Nagyon érdekes volt. Ettem a pad thai-omat és bólogattam.

*A zabpelyhes sütiről azt írták az interneten, hogy frissen ugyan kemény, de később megpuhul, ez azonban az elmúlt hét során csak keményedett. Húgom szerint "kínai harci puffancs", és tényleg, még egy kicsit szárad és simán lehet majd nindzsa dobócsillagként használni. Pedig kivételesen pontról pontra követtem az eredeti receptet, kivéve, hogy rendes liszt helyett teljes kiőrlésűt tettem bele, mert az agyamra ment a sok bioétel. 

2009.05.05. 18:32 - címkék: -

Még azon gondolkodom, hogy most volt Niké szülinapi házibulija, és hogy öt évvel ezelőtt ekkortájt jöttem össze (először) a férjemmel, és Kollégám is akkortájt jött össze a Szöszivel (reméljük, nem fog neheztelni az elnevezésért). Énszerintem én egészen nagyon pontosan emlékszem az akkori eseményekre, egyébként teljesen változó az epizodikus memóriám, előfordul, hogy arra sem emlékszem, hogy valami fontos dolog egyáltalán megtörtént, vagy hogy úgy nagyjából melyik évben, máskor pedig egészen apró részletekre is. Lényeg, hogy most hétvégén a bulin Kolléga konyhájában némi ellentmondásba keveredtünk Szöszivel a dátumokat illetően, azazhogy április 23-a milyen napra is esett, úgyhogy most uánanéztem a blogomban és elárulom, hogy péntekre. 

Tulajdonképpen nem emlékszem már, hogy mi nem stimmelt az emlékezetünkkel kapcsolatban, a dátumokkal volt-e baj vagy mivel? Mindenesetre volt április 16. Niké szülinapi házibulija, ahol a Boardos Fiúnak magyaráztam a konyhában, hogy egyedül lenni milyen jó, és ott volt Szöszi rózsaszín blúzban, meg az a barátnője, aki most a Boardos Fiú barátnője, mert a világ egy hatalmas Melrose Place. Aztán voltunk Tömő buliban április 21. szerdán, aztán április 23. péntek hajnalban összejöttem a férjemmel, majd elrepültem Londonba. 

 

Enough is enough, I've had it with these motherfuckin' snakes

2009.05.05. 12:09 - címkék: - 4 komment

Kezdem elveszíteni a türelmemet így három nap után. Jó, eddig szórakoztunk itt a mézes-citromos kamillateával meg a saját kis immunrendszeremmel, láttuk, mire képes, most pedig elmegyek gyógyszereket venni. Ott van odakint a gyönyörű idő, plusz lenne egy csomó dolgom. Mondjuk tegnap legalább kihasználtam a kényszerszünetet, és átnéztem a Papírokat, azaz az olyan hivatalos leveleket és számlákat, amik érkezésükkor nem tűntek sürgősnek, ezért bedobtam őket a többi közé. Mindjárt találtam mindenféle olyasmit, mint befizetetlen telefonszámla, meg kitöltetlen iparűzési adó-űrlapok. Olyan jó lenne precíznek lenni.

Szóval komolyan, milyen betegség az, ami egy hete fennáll és az utóbbi 3 napban csak súlyosbodott. Erről én is tehetek, nem kellett volna szombat reggel fél hatig bulizni nyitott helyen, de ez egy másik történet, és az is 5 napja volt és azóta már rég meg kellett volna gyógyulni. Megyek és szerzek antibiotikumot.     

Change changing places

2009.05.04. 21:45 - címkék: - 4 komment

Arra jók ezek a betegségek, hogy kiszakadva a mindennapok mókuskerekéből, az ember átértékelje kicsit az életét. Én azt találtam ki például egy darab kihagyott munkanap alatt, hogy mostantól Veronica lesz a példaképem* (nézzetek mindenféleképpen Better off Ted-et, nagyon klassz), meg hogy menjünk Nápolyba, mert 15 ezerért már adnak repjegyet. 

*Most azt hiszitek, viccelek, de tényleg hiányzik belőlem egy karrierista, céltudatos nő, persze így is csinálom a dolgaimat, csak rinyálva, és ezt egyáltalán nem lenne muszáj.

Just the flu

2009.05.04. 11:40 - címkék: -

Az emberek meghallják a hangomat a telefonban és megkérdezik, hogy ugye nem "ez az új" influenzám van? Nem, csak a sima.

Dolgozni mondjuk nem tudok, mert köhögök, tüsszögök, alig aludtam, embereket fertőznék meg, valamint pszichoterápiás munka esetében nem hátrány, ha az orvos tud beszélni (milyen jól jönne most, ha klasszikus analízisben utaznék, hallgatnék okosan ötven percig, annyit meg csak bírnék nyöszörögni elhaló hangon, hogy "lejárt az időnk"). Ehelyett megnézzük, vajon a fenti tünetek mellett tudok-e doktorit írni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította