Az volt az érdekes, hogy leugrottam a presszóba, (bár először nem akartam betegség miatt, de aztán húgom rábeszélt, hogy nála van a könyv, amit nekem hozott, én meg adjam oda neki a sütit*), és ültem velük az asztalnál és igyekeztem minél kevesebbet beszélni (mert ha az embernek elment a hangja, arra ez az egyetlen gyógymód). Próbáltam a régi kínai bölcs tanítást követni, ti. mielőtt bármit kimondasz, kérdezd meg magadtól, hogy 1. igaz-e?, 2. fontos-e?, és csak akkor mondd, ha mindkettőnek megfelel. Nagyjából semmi se volt fontos, ami eszembe jutott, ellenben gyakorlatilag mindent - az összes kérdést és az összes poént - perceken belül spontán kimondta helyettem valaki más. Nagyon érdekes volt. Ettem a pad thai-omat és bólogattam.
*A zabpelyhes sütiről azt írták az interneten, hogy frissen ugyan kemény, de később megpuhul, ez azonban az elmúlt hét során csak keményedett. Húgom szerint "kínai harci puffancs", és tényleg, még egy kicsit szárad és simán lehet majd nindzsa dobócsillagként használni. Pedig kivételesen pontról pontra követtem az eredeti receptet, kivéve, hogy rendes liszt helyett teljes kiőrlésűt tettem bele, mert az agyamra ment a sok bioétel.