And I am a material girl

2008.01.05. 13:23 - címkék: - 10 komment

Valamelyik nap meg láttam egy óriásplakáton a vodafon legújabb akcióját: vigyél be nekik bármit, azaz bármit, amit karácsonyra kaptál, de nem örültél neki, és cserébe asszem 30 % kedvezményt kapsz az akcióban szereplő telefonok árából. Először csak azon akadtam le, hogy nem igaz már, hogy ennyire trendi lett a karácsonyt utálni, hogy mobilcégek egyenesen arra építenek kampányt, hogy úgyse örülsz az ajándéknak. Tényleg ennyien nem örülnek az ajándéknak? Én szerencsére majdnem mindig mindennek örülök, de ha a többi ember tényleg nem, ez esetben tényleg semmi értelme hisztérikusan vásárolni egész decemberben, csak szólok. Nem beszélve arról, hogy egyébként is köcsögség a nagymamád által szeretettel megkötött ronda pulóvert mobiltelefonra becserélni.

Aztán elképzeltem magamat hasonló helyzetben, például, ha Lucia az első sugallatának engedelmeskedve megvette volna nekem a sisakos kaméleont, annak nagyon örültem volna, mert majdnem minden kisállatot utálok, de a macskát és a csöndes, mozdulatlan hüllőket szeretem. Aztán lehet, hogy januárra rájöttem volna, hogy basszus, ezt tényleg csak élő szöcskével lehet etetni, az élő szöcskétől pedig félek, és akkor elhatározom, hogy becserélem inkább mobiltelefon-kedvezményre, és besétálok vele a vodafonhoz, sziasztok, ez egy sisakos kaméleon, de nekem nem kell, kérem a 30% kedvezményt. Vagy ha teszemazt Noiz megírta volna a novellát a frekvenciagenerrátorról és mondjuk nekem adja, de nekem nem tetszik, mert a rólam mintázott pszichiáternő nagyorrú, kövér és cseppet sem szellemes, és akkor megsértődöm, kinyomtatom és beviszem a vodafonhoz, hogy helló, nekem ez nem tetszik, kérem a kedvezményt. Vagy ha Bright megtanulta volna nekem a számunkat és elénekli, de nekem nem tetszik, mert mondjuk hamisan énekel, vagy nem is az a kedvenc számom, akkor bevezetem a vodafonhoz és azt mondom: sziasztok, ez itt a férjem, nem tetszik, amit kaptam tőle, drágám, elénekelnéd a hölgyeknek? és akkor én meg addig szeretnék egy nokia 3210-est kártyás előfizetéssel.

Oh Lord, won't you buy me a Mercedes Benz

2008.01.04. 18:58 - címkék: - 1 komment

Még karácsonykor beleolvastam A Titok című bestsellerbe, anyám kapta valakitől, körülbelül arról szól, hogy ha megveszed A Könyvet és megtudod belőle A Titkot, akkor nem leszel beteg, mindent elérsz, amit akarsz, mindenki szeretni fog, és a lényeg: lesz pénzed. (A Titkot egyébként az ősi babilóniaiaktól Einsteinig minden híresebb vagy gazdagabb valaki alkalmazta, nem csak úgy maguktól voltak ám zsenik vagy sikeresek.) Úgyhogy át is futottam meglehetősen felszínesen (körülbelül tíz percben) a néhány száz oldalas kis könyvet, elárulom, a titok a "vonzás törvénye", ami körülbelül azt takarja, hogy azt kapjuk meg az Univerzumtól, amire sokat gondolunk. Tehát, ha rengeteget agyalunk a rákon, az ebolán, a Creuztfeldt-Jacobs-kóron, a szerelmi csalódáson, éhhalálon, buszbaleseten, kiütéses tífuszon, akkor előbb-utóbb elkapjuk valamelyiket. Vagy ahogy a neves nagy tanító-wannabe Popper Péter fogalmazott anno: "Ha elég sokáig és intenzíven félsz valamitől, előbb-utóbb odajön hozzád". Ellentétben persze, ha sokat és intenzíven gondolsz egészségre, boldogságra, érzelmi biztonságot nyújtó intim párkapcsolatra, dögös meztelen csajokra, orvosi Nobel-díjra, hollywoodi filmszerepre, kiadott és bestsellerré vált regényedre, akkor az előbb-utóbb szintén teljesül (mondjuk utóbbi esetben azért talán nem baj, ha írsz is egyet, de lehet, hogy csak én vagyok a hitetlen).

És eddig ezt ki nem tudta? - gondoltam a könyvvel a kezemben. Jó, lehet, eddig ennyire nem volt bestsellerbe csomagolva, de azért a pozitív gondolkodás kifejezést csak hallottuk már. Különben asszem Jung hangsúlyozta, hogy a gondolataink teremtő ereje így-meg-úgy. Persze, ez így is van, majd egyszer elmesélem a saját személyes élményeimet, amikor gondolataim erejével változtattam meg az univerzum szövetének kötésmintáját, de ez mellékszál. (Mellékszál, értitek...) Szóval egy darabig sok újat nem mondott a könyv, aztán egyszercsak rátértünk az anyagiakra, és akkor elmagyarázta, hogy a pénzzel ez ugyanígy van, "kérjetek és adatik néktek": annyit kapunk, amennyit kérünk, csak szólni kell az Univerzumnak, sokat és intenzíven kell rá gondolni, meg hinni benne, és akkor ad. Nagyon fontos, hogy konkrét összeget kérjünk konkrét határidőre, semmiféle "kéne egy kis pénz" nem használ, és ne gondolkodjunk azon, hogy hogyan-miképpen fogjuk azt megkapni. Nem kell tippeket adnunk az univerzumnak, hogy "figyelj, ha nem jut eszedbe más, akkor mi lenne, ha kifizetnék azt a fordítást, amivel másfél éve lógnak nekem" vagy "figyelj, beküldöm a Tolle light joghurt vonalkódokat, jó ötlet lenne ott nyerni", mert az Univerzum nem hülye és nem szorul a mi ötleteinkre, hanem majd megoldja maga. Innen még folytatódott egyébként a könyv, számottevő részét nem olvastam el, úgyhogy gondolom, a későbbiekben azért további titkokra vagy gyakorlati alkalmazásokra is fény derül, nem tudom. Ellenben gyorsan szóltam is, hogy kedves Univerzum, próbaképpen akkor kétszázezer forint extra bevételt szeretnék január 15-ig. Még van 11 nap.

Rajtam van az ideg

2008.01.03. 11:10 - címkék: - 12 komment

Ügyelet utáni kötekedő hangulatomban vagyok épp. Ilyenkor kéne mindenféle fórumokon flame-elnem, meg beszólni minden bloggernek a helyesírására <gonosz kacaj>. Inkább iszom kávét.

Most éppen az a problémám amúgy, hogy titkos terveim között szerepelt a művészetterapeuta másoddiploma megszerzése a Pécsi Egyetemen szeptembertől, addigra meglesz hozzá a sajátélményem, és tegnap megnéztem, mennyi a tandíj: 200 ezer egy félév, és annyi pénzem nekem sosem lesz, de idén szeptemberben meg biztos nem. Egyébként is, mi kerül ennyibe egy hat (6) alkalomból álló esti képzésen? Nem beszélve arról, hogy egy csomó tantárgyat már tanultam, azokat gondolom elengedik.

Meg még az a problémám, hogy valamelyik nap Charlessal cseteltem, aki Indiában van, és valami olyasmit mondott, hogy 'lám, a kis gátlásos isoldéból milyen társasági ember vált'*. Pedig én már komolyan teljesen elfelejtettem, hogy gátlásos vagyok, és amióta ezt mondta, hirtelen megint rajtam van, egycsapásra elfelejtettem, hogyan kell emberekkel kommunikálni. Vagyis nem elfelejtettem, hanem hirtelen eszembe jutott, hogy tényleg, ez nekem nem is egyértelmű képességem. És egyébként is utálom azt a szót, hogy "gátlásos", mert olyan, mint valami rokkantság vagy halmozottan hátrányos helyzet, van, aki szegény féllábú roma nő, van, aki meg gátlásos. Én pedig, rendben van, fiatalkorom jelentős részében félénk voltam, vagy akár bizalmatlan, csendes, szorongó, halk szavú, gyáva, magányos, bizonytalan, bátortalan, álmodozó, esetleg tartózkodó, de semmiképpen sem rokkant. És tudjátok, hányszor közölték ezt velem különféle emberek? Hogy oké, aranyos vagyok, csak hát (együttérző sóhaj) az a baj, hogy gátlásos. Ha esetleg magamtól nem tudnám, hogy kommunikációképtelen lúzer vagyok és kivet magából a társadalom. És akkor mi van? Legyen inkább mindenki hőzöngő nárcisztikus? És különben is, hol van az már? Egyáltalán minek kell ezt felhánytorgatni? Más meg drogozott középiskolában, so what. Én szerettem olyan lenni, amilyen voltam, és semmiféleképpen nem cserélném el egy magabiztosabb fiatalkorra, ha valakit érdekel.

*Mármint, tudom, hogy ezt valójában bóknak szánta, de az én kognitív torzításaimmal valahogy úgy fordítódott, hogy "ahhoz képest, amilyen kretén voltál fiatal korunkban, egész normális lettél."

Elmúltak az ünnepek

2008.01.02. 22:24 - címkék: - komment

Az egyik ápolónőnk konkrétan olvasott olyasmiről, hogy minden évben január elején széles tömegekre csap le az úgynevezett 'ünnepek utáni depresszió', amely átlagosan január 23-ig tart. Ne kérdezzük, mért pont addig. De nyugalom, én most annál tovább, legalább február közepéig, vagyis a szakvizsgámig fogok szüntelenül rinyálni.

A szaloncukrokat lezabálták,
a fenyőfa üresen áll,
az ünnepélyes vacsorák után
zsírmocskos a tál.
A szép cipőnkön repedések,
a nadrágunk lukas,
a villamosokon tuszkolódik
a sok agresszív utas.
/KFT/

A KFT-t különben hallgatni szerintem kínszenvedés, anyukám egyik kedvenc zenekara volt, úgyhogy nem úsztam meg a gyermekkori traumatizációt, de a szövegeik kétségtelenül viccesek.

Beer Bad

2008.01.01. 15:27 - címkék: - 7 komment

Két buliban voltam, egyik se volt az az igazán megismételhetetlenül csúcsszuper, vagy csak én nem voltam ismeretlen huszonévesekre és/vagy Guitar Hero-ra hangolva, dehát nem ilyenkor kell jót bulizni, mint az köztudott. Ellenben rájöttem, hogy mivel eddig többnyire egy helyszínen töltöttem a szilvesztert, utoljára Sopronban mászkáltam a városban éjszaka, Pesten most először: ennyi seggrészeg embert basszus sosem láttam még, 30 % hőzöngő srác (akik a metrón pl. két kissé megszeppent indiaitól akarták magyarul elkérni a kezükben tartott pezsgősüveget némi tántorgással fűszerezett magyar "na agyámá egy kortyot nincs herpeszem" felkiáltásokkal), 70 % visító picsarészeg tinilány ("kibírod szilvi kibírod" "neeem, szálljunkle nagyon kell piiisiiilneem!!!"). Wow.

Ja, meg leszokom a dohányzásról épp. Mennyire nincs kedvem pedig. Szeretek dohányozni.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása