Trüffel, csipke, vámpírok

2007.05.06. 23:36 - címkék: - 10 komment
Szóval úgy mentem Brüsszelbe, mint ahogy régen néha Lillával moziba, amikor fogalmam sem volt, mit fogunk nézni. Nem volt útikönyvem, nem olvastam előtte semmit, annyit tudtam kb, hogy csipke, csoki, EU, pisilő kisfiú. De basszus... nem tudom, csak én voltam-e kiéhezve az egyszerű holland életstílus után, vagy Brüsszel tényleg lenyűgöző, mindenesetre totálisan lenyűgöződtem. (Csak abból gondolom, hogy talán az előző, hogy már attól teljesen odavoltam, hogy úristen, lejtős utcák!!!) Persze főleg a szakmai programon voltunk, azt talán nem részletezném, de azért volt idő városnézésre is, úgyhogy kapkodtam a fejemet szecessziós árkádok, kovácsoltvas erkélyek, sétálóutcák, paloták, csokiszökőkutak és luxusautók között. A St. Michel katedrálisban épp élőben orgonáltak, hatalmas, sötétbe vesző gótikus ívek, színes üvegablakokon beáradó fény, azért a katolikusok tudtak építkezni, rögtön porszemnek éreztem magam, cseppet sem csodálkoztam volna, ha zengő orgonaszó közepette agyonsújt egy lángpallos amiért elfelejtettem keresztet vetni vagy valami. Nagyon hatásos volt, és gyönyörű. Egy másik templom előtt egy régiségvásárba ütköztünk, szecessziós külsejű üvegtárgyakkal és ékszerekkel meg vintage bonbon-dobozokkal. Betévedtünk egy lakóházban berendezett bútorboltba, ahol hihetetlen érzékkel ötvözték a provanszos kezeletlen tömörfát art decoval és ázsiai tárgyakkal. Vacsoráztunk étteremben, ahol ősrégi tükrök lógtak arany keretekben a sötét faburkolaton és kék-fehér holland csempével volt kicsempézve a kandalló. Megnéztük a Palais de Justice-t, lenéztünk a Városra, üveglifttel mentünk le az utcára. Sétáltunk a Parc de Brussel-ben, a park kerítése körül fotókiállítás volt, hatalmas, gyönyörű nationalgeographic-stílusú képekkel.

Amitől én személy szerint készen voltam, az a Grand Place (esetleg: Grote Markt). Képzeljünk el egy hatalmas teret, ahol magas házak szorosan egymás mellé épültek, néha annyira, hogy úgy néz ki, mintha nem is épületekkel, hanem fallal lenne körülvéve a tér. A házak - keskeny, magas, régi házak, látszik rajtuk a kor, koszosak és szürkék, kis szobrokkal, erkélyekkel és rengeteg aranydíszítéssel, nagyon gazdag és közben nagyon régi benyomást keltenek, nekem túl élénk a képzeletem, de nekem az Interjú a vámpírral film vámpírjai jutottak eszembe a házakról: ősöreg, fényűző, dekadens, halhatatlan lények (fényűzés természetesen átvitt értelemben). Ha valaha filmet forgatok egy Városról, amiről nem lehet tudni, hogy valódi vagy csak a főszereplő képzeletében létezik, itt a tökéletes helyszínem. Gyönyörű. Egyik este valamilyen koncert volt a téren, (nem találtam meg, milyen együttes, a Kosheenra emlékeztettek kb, csak a csajnak jobb hangja volt), úgyhogy hatalmas tömeg az egész téren, reflektorok, és zene - teljesen valószerűtlen benyomást keltett. Gyönyörű az a tér és különleges. Hogyan lehetséges, hogy még soha senki nem mesélt nekem róla? És hogyan lehetséges, hogy Brüsszelben a hülye pisilő kisfiú a híres, amikor rengeteg valóban lenyűgöző dolog is van ott?



Hát, szóval, igen. Egyszerűen élni szép dolog, de még szebbek a szecessziós árkádok, kézzel vert csipkefátylak, gótika, orgonaszó, lejtős utcák, friss waffel illata. Rá kellett jönnöm (miközben konyakos trüffelt majszoltam narancsillatú habokba burkolózva az ötcsillagos hotel art deco szobájának fürdőkádjában) hogy belőlem sosem lenne jó protestáns.


Mindenféle dolgok

2007.05.03. 23:13 - címkék: - 1 komment
Ma találkoztam Ildikóékkal, kipipálva ezzel teendőim listájáról a "fűben sörözés Amszterdamban" tételt. Vittem nekik Stroopwaffelt, ahogy nekem is hozott anno Hágában az Ismeretlen Blogger, gondoltam, hadd legyen az élet örök körforgása. Amúgy szokásos Amszterdamban-császkálás. Csatorna, híd, biciklik. Lege artis stabil oldalfekvésbe helyezett eszméletlen csávó fényes nappal az utca közepén. Ilyesmi.

Holnap meg elmegyek kongresszusra, és hotelban fogok lakni a hétvégén, ami azért jó, mert végre tusolhatok úgy, hogy nem lesz mások haja a lefolyóban. Egyébként én gyakorlatilag semmitől sem undorodom, nyugodt lélekkel tudtam ebédelni minden patológia gyakorlat után, legtrutyisabb horrorfilmeket szemrebbenés nélkül veszem, két dolgot kivéve: 1. kullancs a kutyában, 2. haj a lefolyóban. A lefolyótisztítóreklámok, amikor "most beletömök egy kis hajat ebbe a csőbe", és tényleg beletömi! Na mindegy, hagyjuk. Bár, amikor mondtam a cseh csajnak, hogy hétvégén konferenciára megyek és hotelban fogok lakni, akkor azt mondta, de jó neked, ott nem lesz mások haja a lefolyóban, szóval nem vagyok egyedül.
Másrészt csak az a hatalmas, értsd: nevetséges méretű bőröndöm van, amivel három hónapra jöttem, és most ezzel fogok elutazni három napra, mivel nincs másik, valamint beteljesítve ezzel végre egy régi álmomat: hogy pár napos utazásra nevetséges méretű bőrönddel és minimum kétheti mennyiségű ruhával érkezzek, és minden reggel válogathassak, hogy hm, ma vajon mit van kedvem felvenni.

Ja, és Amszterdamban találkoztunk egy macskával egy élelmiszerboltban. Szép, fényes, tiszta macska volt, feltehetően a tulajé lehetett, és a zsemlék közül mászott elő (bár becsomagolt zsemlék közül). Nekem tetszett. Dorombolt is. 

Gyujtsd ossze mind

2007.05.03. 10:06 - címkék: - 4 komment
Szoval lattam mar hollandokat zuhogo esoben biciklizni, hidegben mindket kezuket zsebredugva biciklizni, egy kezzel kormanyozni es a masik kezzel egy masik biciklit tolni, egy kezzel kormanyozni oltonyben es a masik kezben laptoptaskat lobalni, a biciklire erositett utanfutoban ket szoke kislanyt huzni, biciklizes kozben almat enni, fagyit enni, szendvicset enni, biciklizes kozben telefonalni, smst irni, orrot fujni, pulovert levenni, pulovert felvenni, parocskat egy biciklin olelkezni, parocskat ket egymas mellett halado biciklin egymas kezet fogni, es tegnap lattam egy not, aki biciklizes kozben dohanyzott. Kimaradt valami?

So it cannot hurt you

2007.05.02. 20:21 - címkék: - 1 komment
Amúgy Ladytront hallgatok manapság nyakra-főre, elektropop Liverpoolból, szegmentáláshoz (= zombirobot-munka monitorra vetített agyakkal) ideális. Ez egy barátságosabb számuk, a kevésbé barátságosokban a bolgár énekesnőjük beszél eltorzított bolgár géphangon. Elég jó.

Destroy everything you touch today
Destroy me this way




Egyébként, ha már így szinkronicitásban vagyunk Suematrával, én is épp erről akartam írni, az ihletről, meg hogy van az a state of mind, ami kell hozzá. A szakirodalom azt mondja a kreativitásról, hogy az úgy történik, hogy az emberben megfogalmazódik egy ötlet, aztán a tudattalanjában elpihenget ideig-óráig, és egyszer csak, amikor már készen van, és a környezet is megfelelő, akkor hopp, ballonkabátját széttárva előugrik. (Tudjátok, a csávó, aki megálmodta a benzolgyűrűt, biztos minden kémiatanár elmesélte, meg a másik, aki a varrógép-tűt álmodta meg.) Az ötlet nem biztos, hogy konkrét ötletszerűség, lehet, hogy egyszerre csak úgy érzi az ember, hogy uramisten, most azonnal festenem kell, hol a vászon. Vagy hogy most le tudja írni, amit már régóta akart.
És ha az embernek éppenséggel az a kreativitása, hogy ír, akkor azt a pihenőidőt, amikor az ötletek még csak úszkálnak a fejében, nem szabad szavakkal tölteni, itt a link, és hát nem ugyanezt csinálom én is hetek óta? A szemem és a kezem dolgozik, a fejemben meg csak úszkálnak a gondolatok, mint a halak (néha szétzavarom őket egy kis brit elekropoppal). "Ritmus, monotónia, szótlanság", a mostani munkám minden követelménynek megfelel, és ezért írtam a múltkor úgy a novellát, mintha diktálták volna. De klassz élmény volt! Nem kellett azon agyalnom, hogy akkor most mit mondjon a szereplő, hanem mondta magától. Szóval ihletválságban szenvedő írók of the world, el kell menni futószalag mellé dolgozni, jön a kütyü, meghúzunk rajta egy csavart, jön a következő kütyü, meghúzunk rajta egy csavart, a nap végére tutira magunkban fogunk beszélni, egy hét múlva meg trilógiát írunk.
Fontosnak tartjuk elmondani, hogy attól, hogy könnyedén leírtunk valamit, az nem jelenti azt, hogy az jó is, lehet ugyanannyi erővel borzalmas. Az ihlet az, amikor az ember szívesen ír, nem pedig az, amikor jót ír, ezt mindenki tudja, aki tinédzserkorában írt verseket (és felnőttkorában elolvasta). Valamint, tök hülyén érzem magam, hogy itt írásról osztom az észt, amikor blogger vagyok, nem író, de ha majd későbbi életem során ihletválságban fetrengő írónő leszek, és már annyira fogok szenvedni az üres word dokumentum előtt, hogy időhúzásképpen a saját blogomat kezdem olvasgatni, akkor ez még jól jöhet. 
(Egyébként manapság egy csomó blogger könyvet ír, úgy látom, ez a trendi.)

My Fake Baby

2007.05.02. 12:10 - címkék: - komment
Es az ugye vilagos, hogy almomban tul zenen, tul sip-dobon, s riado kurton at azota is kisertenek a Listarol Kimaradt Konyvek. De mar hiaba.
Ezenkivul annyi helyrol hallom mar, hogy terhes vagyok, beleertve a sajat fonokomet is, hogy ha ez igy megy tovabb, magam is elkezdem elhinni. Nem zorog a haraszt, ha nem fujjak, nem igaz (kacsintas)? Jo, en meg nem vettem eszre magamon a jeleket, de ez nem jelenti azt, hogy a tolem tobb, mint ezer kilometerre zajlo korhazi pletykanak nem lehet elesebb a szeme. Egyebkent tavaly mar voltam egyszer terhes, akkor egy paran meg gratulaltak is, de aztan kiderult, hogy csak az volt, hogy a Magda, a takaritono osszekevert Alaine-nel, a pszichologusunkkal, vegulis mindkettonknek festett voros haja van, de nem en voltam terhes, hanem o. Az egyetlen mazli, hogy a ferjem nem ugyanott dolgozik, kulonben szegeny mar evek ota potyara gondolkodna neveken.
Hehe.
Na jo, megyek dolgozni. Most mar olyanon kell gondolkodni, hogy vajon be tudom-e fejezni ezt az adagot, mielott hazamegyek, es ez rossz.

Holland királynő, görög vacsi, thai csajok, globális felmelegedés

2007.04.30. 14:21 - címkék: - komment
Ma egyébként nem dolgoztunk, mivel Koninginnendag van, vagyis a királynő születésnapja. Valójában az előző királynőé, mivel a mostani királynőnek novemberben van a születésnapja, de ez lényegtelen. Szabadnap, a jó hollandok narancssárga ruhákban flangálnak az utcákon, esetleg narancssárga lufi-koronában vagy narancssárgára festett hajjal, esetleg narancssárgára festett bajusszal és szemöldökkel is. Mindenhol sört árulnak, minden utcasarkon szól valami zene, kongázó afrikaiak, táncdalfesztivál-sátor, vagy drum and bass dj-k. A legklasszabb a részben európaiakból, részben hosszú hajú ázsiai csákókból álló tizenvalahánytagú dobegyüttes volt, az a fajta, ami kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a dobok-hangjára-ugrabugrálás alapvető része az emberiség kollektív tudattalanjának, sőt, már-már tisztán emlékszünk arra, amikor még fűszoknyában nyomtuk a sámánnal a tűz körül, a fák közt ólálkodó éhes kardfogú tigrisek sóvár tekintete előtt. Klassz volt. Más utcákon meg a földre terített pokrócokon árulják a felesleges holmijaikat, többnyire ócska kinőtt ruhákat és félfülű bögréket, ellenben vicces volt a bolhapiac közepén játszó jazz-kvartett.
Előtte meg voltam görög vacsin, csomót röhögtem az olasz lánnyal meg két thai kiscsajjal, akik lábbal tiporták a sztereotípiáimat (ti. hogy thai kiscsajok = TGF, masszázs, hellokitty, gésagolyók) mivel egyikük éppenséggel a filozófia (!) doktorátusát csinálja itt, a másik meg most diplomázott politológiából (és épp a diploma utáni világkörüli útja közepén tart). Wow. Azért elég jó feeling volt, thai lányokkal röhögni a görög vacsin, amit hollandok főztek, és ahová az olasz lánnyal mentem. Meg az is jó volt, úgy beszélni Bangkokról, hogy "az a nagy pláza, tudod, ott kell leszállni a skytrain-ről, mintha a Jim Thompson házba mennél". (Igen, vásárlásról is beszéltünk. De nem csak arról, a thai királyról és a youtube-ról is.) És volt még egy svájci csaj, aki egész este azt magyarázta, hogy milyen unalmas holland csávókkal ivott előző este, és ezt részletesen elmesélte nekünk hatszor, majd átült egy másik asztalhoz és ott mesélte. A végtelenül unalmas csávók egész este csajokról és sci-fi sorozatokról dumáltak! Csak arra tudok gondolni, hogy még sosem beszélt férfiakkal korábban.
Azt vettem észre, hogy a hollandok kivételével minden más náció nevet a vicceimen. A hollandok ellenben olyan értetlenségre képesek néha, mint amit eddigi élettörténetem során csak a Fiútól láttam: nem az, hogy nem röhögnek, mert oké, nem mindig sziporkázó a humorom, néha unalmas, néha megsértődnek rajta emberek otthon is, de ezek: zavartan rám néznek és értetlenkedve megkérdezik, hogy "te most akkor vicceltél?". Fura. Vagy csak nem a megfelelő hollandokkal barátkozom.
És még az van, hogy allergiás vagyok még mindig, hiába szedem a bogyómat, és több, mint egy hónapja nem esett az eső! Nem tudom, ki mondta, hogy itt sokat esik, de hazudott. Most például perceken belül bikiniben fogok napozni a kertben.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása