Hogy mivel töltöttem a mai napot

2006.11.04. 20:27 - címkék: - 9 komment

Jó, általában tudok főzni. Az a fajta öröklött istenadta tehetségem van, aki magától is képes kitalálni recepteket, akinek nem kell mennyiségeket mondani, mert látja úgy szemre is, mennyi liszt kell valamibe, és aki leírt receptekből is remekül képes dolgozni, bár néha továbbfejleszti azokat. Ami ételt eddig elrontottam, az mind úgy történt, hogy ottfelejtettem a tűzhelyen és leégett, ami viszont inkább némi figyelemzavarról, mintsem hozzá nem értésről árulkodik. ( A rekordom egyébként anatómia szigorlat előtt az órákra ottfelejtett és felismerhetetlenné égett/olvadt zacskós gyorsrizs volt, ki kellett dobni a lábost. )

Szóval csak hétfőn kapunk fizetést és le vagyunk égve, ezért rendkívül ötletesen cselekszem. Olyan anyagból kell főzni, ami van itthon; a pasim imádja a sztrapacskát; krumpli, liszt és juhtúró van itthon; egyszer már része voltam sztrapacskakészítésnek, tehát nem is vagyok teljesen kezdő. Kézenfekvő a megoldás. Azért megnézem a neten, több receptet is elolvasok a hitelesség kedvéért, mivel kicsit bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnik, de az összes recept váltig állítja, hogy egyszerű, gyors, könnyen elkészíthető, olcsó étel.
Először is meg kell hámozni, majd le kell reszelni öt db nyers krumplit. Ha van az embernek ún háztartási robotgépe, ami reszel is, akkor nyert - a miénk csak habot verni tud.  Lereszelem hát a nyers krumplikat, először tekerős reszelővel, de az nem viszi jól, ezért végül hagyományossal. Közben kiderül, hogy a választott keverőedény túl kicsi, átöntöm nagyobba, hozzáadom a lisztet, sót, tojást. Kipróbálom, lehet-e szűrőn át szaggatni, ahogy Luciánál tettük. Túl ragacsos, nem megy, hozzáadok még lisztet. Túl kemény, nem megy, hozzáadok még egy tojást. Nem megy át az istennek sem. Mindegy, úgyis át kell menni az intersparba tejért, majd veszek szaggatót. Át is megyek, veszek egy galuskaszaggatót 500 forintért, bár felmerül bennem, hogy tulajdonképpen meg se néztem, van-e otthon galuskaszaggató, akár lehet is. Ha már ott vagyok, veszek két szelet szalonnát is, mivel a legtöbb receptben szerepelt.
Hazajövök, vizet forralok egy lábasban, megpróbálom szaggatni, de a galuskaszaggatóval sem megy. Átmegy a lyukon, de alatta összeragad. Kicsit tunkolom fakanállal, de úgy sem jó. Oké. Lehet falapról, késsel is szaggatni. Megpróbálom. Túl ragacsos, hozzáragad a falaphoz, késhez. Teszek még hozzá lisztet, megpróbálom a szaggatóval, nem elég lágy, nem megy át a lyukon. Megpróbálom a falappal, viszonylag rendben. Leszaggatom a tészta felét falapos módszerrel. Elalszik a villany a konyhában. Nincs itthon tartalék izzó, de egyébként sem az a baj, hanem a foglalattal van valami: ha sokáig világítunk, túlmelegszik és elalszik. Akkor kicsit várni kell, és majd visszajön a fény. Várok, kicsit szaggatok a sötétben. Felkapcsolódik a villany. A tészta felénél megunom, az is elég sok, addig előveszek egy serpenyőt és pirítok szalonnát. Megpirul, kiveszem a serpenyőből, ahogy a recept írja. Közben feljön az összes bigyó a víz tetejére, megkóstolom, rémisztően sótlan, de különben megfőtt. Leszűröm tésztaszűrővel, beleforgatom a serpenyőben maradt szalonnazsírba. Megégetem az ujjam. Lekapcsolódik a villany. Gondolkodom, van-e valahol zseblámpánk, de nincs, bár igazából már magam is szívesen elhagynám a konyha területét. Előveszem a juhtúrót, és a hűtő fényénél egy jénai tálban összekeverem a sztrapacskát, a juhtúrót, kis tejfölt és a szalonnát a tetejére szórom. Mivel a pasim, akinek egyik kedvence a fenti étel jól elkészítet változata, még nem ért haza, mert a haverjaival focizik (mármint focis videójátékkal játszanak). Így aztán kiveszek magamnak egy adagot egy tányérra, majd bepakolom a mosogatóba a krumplihámozó kést, a tekerős reszelőt, a másik reszelőt, a kisebb keverőtálat, a nagyobb keverőtálat, a szaggatót, a falapot, a kést, a fakanalat, a lábast, a serpenyőt, a tésztaszűrőt, és a szedőkanalat. Beülök a tévé elé a kanapéra, és anélkül, hogy bekapcsolnám, megeszem a túl sós és szokatlan ízű juhtúróval összekevert sótlan, ragacsos, mégis kemény, kissé már kihűlt tésztát. Visszamegyek a konyhába, elkezdek mosogatni. Kialszik a villany. Otthagyom az egészet a picsába, és elhatározom, hogy ez volt az utolsó eset, soha többé nem készítek a provanszi rákpástétommal töltött marinírozott gombafejek márványsajtos-rukkolamártásban-nál egyszerűbb ételt, nem való nekem ez a stressz.

Fiatal voltam, kellett a pénz

2006.11.04. 00:08 - címkék: - 1 komment
Van borítója a blogkönyvnek.
Mit is mondhatnék. Talán semmit.
(Különben se kapunk pénzt, csak 2 vagy 3 tiszteletpéldányt.)

Szabadság, szerelem

2006.11.02. 10:04 - címkék: - 1 komment
Megnéztük tegnap, pont olyan, amilyenre az ember számít, jól összerakott, minden lehetséges hatásvadász elemet felvonultató film, néhol kissé életszerűtlenül amerikaifilmes párbeszédekkel. Dobó Kata remekül néz ki koszosan is, szemében forradalmi láng, Fenyő Iván meg kb kétféle arcot tud vágni, van, amikor mosolyog és van, amikor nem, de mivel mindkettő szívdöglesztő, ezt meg is bocsáthatjuk neki. A fiatal szerelmeseket gyakorlatilag a forradalom hozza össze, pár napig mindenki elhiszi, hogy lehet változtatni, virágok a tankokon, miegymás, de gondolom, nem spoiler, ha elárulom, hogy csúnyán leverik, bár a film szerencsére úgy van összerakva, hogy azért mégse szomorúan kullogjunk haza a moziból. A szó pozitív értelmében vett romantikus film, olyan romantikus, amilyen csak lehet, amikor kis ország szabadságért való dicső küzdelmét bazi nagy tankok teszik a földdel egyenlővé. Engem mindenesetre megvett a film, és hiába tudtam, mi a vége, mind a forradalomnak, mind a vízilabdameccsnek a melbourne-i olimpián, azért rendesen izgultam.
Mondjuk elgondolkodtató, hogy az elmúlt néhány évszázadban minimum ötvenévente azért jól a magyar nép fejére koppintott a történelem, ha csak 48-ig nézünk is vissza, mindjárt két világháború, 56, most meg már vagy ötven éve béke van, sőt, lassan húsz éve demokrácia is. Nem csodálnám, ha mélyen gyökerezne a magyar mentalitásban ez az áldozatszerep, hogy minket mindig a sárba tipornak valamely nagyhatalmak, forradalmainkat leverik, és így persze, hogy nem tudunk mit kezdeni a jelen helyzettel, mégsem adhatunk fel hirdetést, hogy "heló, nem verne le minket valaki, mert így nem találjuk a helyünket". Kénytelenek vagyunk itthon szétnézni és ellenségeket találni. Vannak azok a csajok, akik mindig aljas pasikkal járnak, akik jól elbánnak velük, egyiket kiheverik és máris megtalálták a másik ugyanolyat, és ha véletlenül találnak egy normálisat, addig mesterkednek, amíg arról is kiderül, hogy egy szemét, na ilyesmire gondolok. 

Stréber lettem

2006.10.31. 13:08 - címkék: - 3 komment

Általában az a jellemző, hogy munka után, kissé lefáradtan beülök valamelyik phD kurzusra, és a hátsó sorban próbálom nyitvatartani a szemem / felvenni a fonalat, amig a legokosabbak csipőből kenik-vágják a bonyolult statisztikai kérdéseket. Nem én vagyok a legokosabb a csoportban, nem csinálok házit, elkések, mert nem tudtam elszabadulni melóból, satöbbi.
De most! Eljött az én időm végre! A múltkori órán kb addigra álltam elő a válaszokkal, amire a többiek megértették, mi a feladat.
Amikor (kettő perc késéssel) beestem, és az elöl álló professzorkülsejű úr éppen azt mondta, hogy "az Internet hatalmas és végtelen, akár az óceán. Remek dolog a hullámokon szörfözni, de ne feledkezzünk meg a (hangját jelentőségteljesen lehalkitva) Dark vagy Deep Webről sem. Az igazi profik ugyanis a búvárok" - akkor már tudtam, hogy jó helyen járok, az oktatóval valószinűleg ugyanazt a bálványt imádjuk. Az óra második felében (nem túl nehéz) feladatokat adott: dolgokat kellett megkeresni a neten. Általában úgy zajott a dolog, hogy 1. az oktató ismertette a feladatot, 2. klikk, klikk, megmutattam az eredményt, 3. hasztalanul vártunk negyed órát a többiekre, 4. az oktató feladta és elmondta, hogyan kellett volna.
Az óra végén aztán biztositotta a csoportot arról, hogy nyugodjanak meg, azért ez még nem jelenti azt, hogy ők (alig érezhető szánalom a hangjában) átlag felhasználók, majd amikor mindannyian elhúztak, csak én maradtam még egy kicsit az ingyen net előtt, elismerő pillantás keretében külön elköszönt tőlem.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha meg fognak dicsérni azért, mert dolgokat találok meg a neten, és gondolom, ez azért az évfolyamtársaimat is minősiti valamelyest, de... viccesen abszurd volt. Lássuk be, valaki a statisztikához ért, valaki a molekuláris biológiához, én meg netezni tudok.

Érdeklődők kedvéért a keresztes vipera marási képe pl:
Meg kell keresni a latin nevét (vipera berus) és azzal keresni a google képekben, ez van fenn meg még egy. Kivéve persze, ha tudjuk, hogy a www.gifte.de remek mérgekről szóló oldalon a Gifttiere menüpont alatt sok hasznos információt találunk a mérgező állatokról. 

;-)

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása