Több dolgok vannak földön s égen

A templom tulajdonképpen nem is igazi templom, hanem egy - némi jóindulattal talán kúriának nevezhető - ház, gondozott kerttel, bazsarózsákkal, verandával, nyikorgó falépcsőkkel. Pontosan senki sem tudta, hogy az eredeti tulajdonos, a tengerészkapitány miért hagyta lakhelyét a katolikus egyházra, bár akkoriban néhányan sötét, szégyenteljes bűnöket rebesgettek. Az örökös, az egyház aztán kiveretett néhány falat, a maradékra felaggatta a keresztút képeit, a kertbe kis harangláb került, a plébános úr édesanyja pedig csodaszép bazsarózsákat ültetett köréje. Az öreg hölgy idővel a hatalmas, rekedt hangú vörös macskával is megbarátkozott, amely szemmel láthatóan saját birtokának tekintette a templomkertet.

Isten házát keskeny utcácska választotta el a szomszéd telektől, olyan keskeny, hogy két ember is alig fért el egymás mellett. Az utca mégis érezhetően valamiféle Határt jelentett. Hogy pontosan mit választott el egymástól - csupán két ingatlant, két világot, a megszentelt földet egy másik hatalom birodalmától, vagy csupán a vörös és a párducfogú, vad fekete macska vadászterületét - arra senki sem mert volna megesküdni. A fölé hajló akác- és nadragulyaágak miatt az ösvény zöld alagútra emlékeztetett, ahol verőfényes délutánokon is félhomály honolt, denevérek vadászták a kósza szúnyogokat.

A fiú és a lány nem először jártak itt. Gyermekek voltak még, amikor - jobbára nagyszüleik unszolására - átlépték a templom kapuját. Sok év telt el azóta. A megszeppent fiatal plébánosból tiszteletet parancsoló atya vált; a fiú immáron meglett férfi, túl egy félresikerült házasságon; a lány sem az a riadt, nagyorrú, fehér harisnyás csitri többé, hanem fáradt, de csinos orvosnő. A megbeszélt időpontnál valamivel korábban érkeztek, rövid sétát tettek a környéken, de itt semmi sem változott, talán csak a leskelődő öregasszonyok szaporodtak meg a szomszédos idősek otthonában.
- A mosolyod még mindig a régi - köszönti a leányt a plébános, és a napsütötte verandára invitálja a kissé megilletődött ifjú párt. - Mikor is lesz az esküvő? Feljegyezném magamnak a dátumot. Várjunk csak... - Egy pillanatra elbizonytalanodik. - Leányom, nagyanyád áldását adta a frigyre? Mert egyébként nem adhatlak össze benneteket.


Nem, nem fantasyt írok: a fenti történet szereplői egyáltalán nem kitalált személyek. A hatalmas vörös és a párducfogú fekete macska, a megboldogult tengerészkapitány, a fényes nappal vadászó denevérek, a plébános és az édesanyja, a bazsarózsák, a fiú, a lány és a lány veszedelmes nagyanyja - mind léteznek. A fenti események tegnapelőtt történtek, délután négy körül, Sopronban a Becht Rezső utcában.

Kristálytőr

Szóval megláttam a Beata Uhse kirakatában a brazil, német és mexikói focicsapatok színeiben játszó tangákat, és berángattam a pasimat, hátha lehet portugál tangát is kapni, de nem lehetett persze. Ellenben egészen extrém tárgyakra bukkantunk, mint amilyen a "kristálytőr" fedőnevű áttetsző-csillogó műanyag, valóban tőr formájú vibrátor vagy a spirulina alga tabletta, amely sokszorosára fokozza a női libidót (ez nem igaz), a felfújható nagyon dagadt guminő, vagy a körömlakk alakú zsebvibrátor. Vagy a segglyukba csatlakoztatható pónifarok.
Mindeközben a lejátszóból Demjén Rózsi egy szerelmes dala szólt.
Mondjuk, még mindig jobb, mint reggel a varrónőnél, amikor Zsuzsika a menyasszonyi ruhámat próbálta rám fűzni, a rádióban pedig valami történelmi vagy nosztalgiaműsor keretében az Internacionálét adták.
Ez a harc lesz a végső.

Jaés közben úgy döntöttem, egy darabig antiszociális leszek, mert ugyanis egyáltalán nem vagyok kíváncsi a beszólogatókra. Ennek értelmében a kommentek csak bizonyos fáziskéséssel jelennek majd meg, azok pedig, amelyekben rosszindulatú fröcsögést vagy a nászéjszakámon történő nyáladzást vélek felfedezni, egyáltalán nem. Annyira könnyen lehet moderálni a kommenteket az új freeblogban, hogy ennek nehéz ellenállni.

Rontás

Szóval tegnap egész nap egy pár ekrü színű szandált hurcoltam a retikülömben, hogy a ruha hosszát majd a cipősarok magasságához lehessen igazítani, aztán felhívtam Zsuzsikát, hogy nem mehetnék-e egy félórával hamarabb, mire közölte, hogy tegnap kellett volna jönnöm. Elővettük a naptárainkat a vonal két végén, az enyémben kedd fél hat, az övében hétfő fél hat szerepelt. "Pedig készen van, itt van a babán és nagyon szép! " - mondta Zsuzsika.
Mi ez, ha nem az ördög műve.
Egyébként a napokban vettem észre, nem, ez nem igaz, mert már korábban is észrevettem, hogy a Kórház a maga eszement pletykáival, törvényeivel, kiskapuival és büféjével mennyire emlékeztet egy faluközösségre, de a napokban egyszerre én lettem a faluban a Házasulandó Leány. Mindenki tudja az esküvőm időpontját, mindenki készül rá, és ha megkérdezem egy másik osztályon a nővéreket, hogy "nálatok fekszik-e xy?", akkor az a válasz, hogy "nem, tegnap hazaengedtük, mikor hozol képet a ruhádról és milyen hajad lesz?".
Mindig is jó érzékkel vontam be nagyobb közönséget az élettörténetembe.

Az imént meg arról tájékozódtam a bloggervilágban, hogy susiék esküvőjére mindenki új ruhát vesz, úgyhogy gondolom, nekem is kell majd, bár mindig gondban voltam az ilyesmivel, sosem tudom eldönteni, mennyire számít elegáns eseménynek egy kora nyári délutánon tartandó esküvő. Ezenkívül még a menyecskeruhát illetően is gondban vagyok, ugyanis kicsit lazább, piros felső-fehér nadrág kompozícióba szeretnék átöltözni, de a rossznyelvek szerint nem hoz szerencsét, ha már a lagziban is a nő viseli a nadrágot.
Nem értem, mi baj van ezzel.

Mit sem sejtve

"Hogy lehet cikket küldeni?
Az endless — Magyarország történetében először — bevallottan nepotista alapon működik, vagyis a haverok és a haverok haverjai írják a cikkeket. Ez azért hasznos, mert egyrészt akarunk tartani valami színvonalat, másrészt lusták vagyunk ítéletet mondani mások munkái felett. Aki nagyon szeretne az endlessen publikálni, annak azt javasoljuk, hogy tudjon jól írni, és mit sem sejtve barátkozzon össze a szerkesztőség egyik tagjával. "

Nem volt könnyű, de hosszú hónapok fáradságos cselszövését követően itt a cikkem.

Icipici női cipő

Tegnap megvettem az esküvői cipőmet, fehér szandál formájában. Nem pont olyan színű, mint a ruhám, nem annyira elegáns, viszont kényelmes és nem volt drága sem. Találtam egy húszezer forintos szatén hatású ekrü színű Gabor cipellőt is, de ennyire nem vagyok Hamupipőke. Ma megyek Zsuzsikához próbálni, most fogom először látni a ruhámat.

Lila

A Felolvasóestet megelőzően megkérdezett a Kiadó, hogy magam szeretném-e felolvasni a Művet, vagy inkább egy Hozzáértőre bíznám azt. Számos szervező és kolléga rábeszélése ellenére makacsul ragaszkodtam a Hozzáértőhöz, és végül sikerült is találni egy Szinkronszínésznőt, aki bevállalta, hogy felolvas néhány részletet a novellából.
De előtte azért találkozzunk. Szívesen bejön valamelyik nap a kórházba. Mondjuk vasárnap este, amikor amúgy is ügyelek.
Szóval vasárnap este van, vizitelek a házban, kb negyven fok, mindenki ásványvizes palackját magához szorítva pilled, kivéve a betegeket, akik aktívabbak, mint valaha. Felhív a Szinkronszínésznő, hogy megérkezett, megkérem, hogy üljön le a szobám előtt. Néhány perccel a meccs kezdete előtt végzek a vizittel (portugál-holland), Szinkronszínésznőt a szobám előtti padon találom, amint éppen novellámat olvassa hangosan egy diktafonba. Miért?
Behívom.
Felolvassa, szép hangja van, lemérjük, hogy belefér a megadott időintervallumba, és akkor azt mondja:
- No, akkor most elkezdhetünk dolgozni a szövegen.
Először nem tudom, mi az, de elővesz egy A4-es lapot, kettéosztja, és elmagyarázza, hogy ebbe az oszlopba írjam, amit túl gyorsan mond, ebbe meg, amit túl lassan; valamint amit túlhangsúlyoz, és amit jobban ki kéne emelni. Ő a Hozzáértő, hát teszem, amit mond, jegyzetelek, ájuldozom a melegtől, próbálom a telefonomon stopperolni, ahogy kérte, csak közben időnként felhívnak valamelyik osztályról, hogy xy kaphat-e plusz 25 mg leponexet, vagy családom valamelyik szintén portugál-drukker tagjától kapom az sms-eket, hogy "1-0" meg "lerúgták C. Ronaldot".
Kb. háromnegyed óra telik el így.
Végül a Szinkronszínésznő - aki egyébként tényleg nagyon jól olvas fel - elmeséli, hogy maga is szokott írni verseket, és szívesen jelentkezne az általam látogatott írókörbe, de vajon a 3 felvételi novella kiváltható-e 3 publicisztikai írással? Mivel nem tudom, mi az, ráhagyom, bár felhívom a figyelmét, hogy körünkben inkább a fantasy, science-fiction, azaz az "alternatív irodalom" művelői vannak többségben (ez utóbbi kifejezést abban a pillanatban találom ki). Mielőtt elbúcsúzik, még engedélyemet kéri ahhoz, hogy Művem felolvasása közben kb térdig érő, lila ruhát viseljen.

Az egészben az a különös, hogy a(z egyébként leginkább sci-fi) novellám kapcsán annyira nevetségesen komolyan vettek, amilyen komolyan én soha az életben nem vettem magam, illetve írásaimat, és a jövőben sem tervezem egyáltalán. Persze, csináltam, amit kell, "dolgoztunk a szövegen", aztán a felolvasóesten is szépen mosolyogtam és dedikáltam, de valójában mindvégig csupán megrökönyödött szemlélője voltam az eseményeknek.