Lila

A Felolvasóestet megelőzően megkérdezett a Kiadó, hogy magam szeretném-e felolvasni a Művet, vagy inkább egy Hozzáértőre bíznám azt. Számos szervező és kolléga rábeszélése ellenére makacsul ragaszkodtam a Hozzáértőhöz, és végül sikerült is találni egy Szinkronszínésznőt, aki bevállalta, hogy felolvas néhány részletet a novellából.
De előtte azért találkozzunk. Szívesen bejön valamelyik nap a kórházba. Mondjuk vasárnap este, amikor amúgy is ügyelek.
Szóval vasárnap este van, vizitelek a házban, kb negyven fok, mindenki ásványvizes palackját magához szorítva pilled, kivéve a betegeket, akik aktívabbak, mint valaha. Felhív a Szinkronszínésznő, hogy megérkezett, megkérem, hogy üljön le a szobám előtt. Néhány perccel a meccs kezdete előtt végzek a vizittel (portugál-holland), Szinkronszínésznőt a szobám előtti padon találom, amint éppen novellámat olvassa hangosan egy diktafonba. Miért?
Behívom.
Felolvassa, szép hangja van, lemérjük, hogy belefér a megadott időintervallumba, és akkor azt mondja:
- No, akkor most elkezdhetünk dolgozni a szövegen.
Először nem tudom, mi az, de elővesz egy A4-es lapot, kettéosztja, és elmagyarázza, hogy ebbe az oszlopba írjam, amit túl gyorsan mond, ebbe meg, amit túl lassan; valamint amit túlhangsúlyoz, és amit jobban ki kéne emelni. Ő a Hozzáértő, hát teszem, amit mond, jegyzetelek, ájuldozom a melegtől, próbálom a telefonomon stopperolni, ahogy kérte, csak közben időnként felhívnak valamelyik osztályról, hogy xy kaphat-e plusz 25 mg leponexet, vagy családom valamelyik szintén portugál-drukker tagjától kapom az sms-eket, hogy "1-0" meg "lerúgták C. Ronaldot".
Kb. háromnegyed óra telik el így.
Végül a Szinkronszínésznő - aki egyébként tényleg nagyon jól olvas fel - elmeséli, hogy maga is szokott írni verseket, és szívesen jelentkezne az általam látogatott írókörbe, de vajon a 3 felvételi novella kiváltható-e 3 publicisztikai írással? Mivel nem tudom, mi az, ráhagyom, bár felhívom a figyelmét, hogy körünkben inkább a fantasy, science-fiction, azaz az "alternatív irodalom" művelői vannak többségben (ez utóbbi kifejezést abban a pillanatban találom ki). Mielőtt elbúcsúzik, még engedélyemet kéri ahhoz, hogy Művem felolvasása közben kb térdig érő, lila ruhát viseljen.

Az egészben az a különös, hogy a(z egyébként leginkább sci-fi) novellám kapcsán annyira nevetségesen komolyan vettek, amilyen komolyan én soha az életben nem vettem magam, illetve írásaimat, és a jövőben sem tervezem egyáltalán. Persze, csináltam, amit kell, "dolgoztunk a szövegen", aztán a felolvasóesten is szépen mosolyogtam és dedikáltam, de valójában mindvégig csupán megrökönyödött szemlélője voltam az eseményeknek.