2006.03.17. 18:19 - címkék: - komment
Most pedig hazamegyek a munkahelyemről.

2006.03.17. 16:40 - címkék: - komment
És náthás is vagyok, mert március 15-én felmentünk a visegrádi Fellegvárba (gyalog), és hideg volt és nyakig érő sár. De nem mentünk be, mert 850 Ft volt a belépő, és azt inkább hotdogra, forralt borra és nyilvános wc-re költöttük. Szerintem botrányos, hogy ennyi belépőt szednek. Persze, ott az a csomó kiállítás is a várban, de helyesebb lenne azokért külön szedni a pénzt, mert a kínzóeszközös cuccot pl elég volt egyszer látni (nem rossz amúgy), viszont lenézni a várból a Dunakanyarra akár évente többször is szeretne az ember, és az mért kerül ennyibe.
A Gulyás Csárda csülkös bablevese persze mindenért kárpótol, és a rév is vicces. 

2006.03.17. 16:30 - címkék: - komment

Egyébként azt gondolom, hogy a "laikusok" valami rémisztő módon nem bírják tolerálni, ha kiderül az orvosról, hogy nem egy zseniális, támadhatatlan és tévedhetetlen, végletekig önzetlen, szent aszkéta, hanem csak olyan, vagy hasonló, mint a többi. És ezt egyáltalán nem szeretem. A szereppel járó elvárásokat, amiért furcsán néznek már a kapucnis zöld pulcsimra is, és amikor egyszer bejöttem a piros pufidzsekimben, három betegem nem köszönt, mert nem ismertek fel. Az orvosnak kötelessége visszafogottan öltözködni, szabadidejében komolyzenét hallgatni, és akármilyen kevés pénzért vérét és életét áldozni szakmájáért, hiszen erre esküdött fel. Nem nevethet a vicces történeteken, hiszen ő az orvos. Nem ijedhet meg, hiszen ő az orvos. Nem fogadhat el pénzt, hiszen hogy néz az ki. (Nem arra gondolok, amikor egyes műtétek meg szülések árát előre megkérik, az szerintem is nagyon gáz. Hanem arra, amikor a nagymamám adott egy borítékban 5000 Ft-ot a kedvenc belgyógyászának, majd utána hónapokig mesélte megvetően fűnek-fának, hogy az a ribanc elfogadta!!!) Iszonyúan meg bírnak vetni a betegek akkor is, ha pl szabira megyünk. Hogy képzeli az orvos, hogy szabira megy, amikor arra esküdött, hogy életét és vérét?
Egyáltalán nem gondolom, hogy az orvos a szakmájában megengedheti magának, hogy link legyen. Tény, hogy ez nem olyan szakma, mint a takarítónő, aki ha elront valamit, maximum koszos marad a konyha. Kár, hogy mégsem övezi sokkal nagyobb erkölcsi/anyagi megbecsülés annál. Kár, és nyomasztó, hogy maga a szerep is irreális elvárásokkal terhes. Emlékszünk Kende Péter könyvére, a "Mik vagytok ti, Istenek?"-re? Nem, nem vagyunk istenek. Nem, oké? Nem, és légyszi ne is kelljen annak lenni. De nagyon sok ember annak szeretne látni, és ha nem felelünk meg az elvárásnak, akkor neheztelnek meg megvetnek. Jó lenne megtanulni, hogy az egészségügy manapság emberekből áll, és ez így is lesz, amíg nem találnak ki valami jobbat. Addig viszont meg kellene tanulni együtt élni a tudattal, hogy az orvosunk fáradt, amikor csak 2 órát aludt ügyeletben, vagy nem mosolyog ránk, amikor odahaza haldoklik az anyja, vagy nevet a vicces történeteken, vagy hazamegy, és Fireflyt néz.
Szeretném hangsúlyozni, hogy nem az orvosi etikával van bajom, és vannak bizonyos szabályok, amit be kell tartani. Csak az irreális szerepelvárásokkal. És nem is konkrétan a szegedi esetre gondolok, csak a cikkben volt az a mondat, hogy "egészségügyi dolgozóhoz méltatlan hozzáállás", és ezt gondoltam tovább.

2006.03.15. 00:38 - címkék: - komment

Cikk a szegedidoktor-blogról. Remélem, sosem sértettem meg az adatvédelmi törvényt. (Egyébként tudom, hogy nem.) Engem maximum azzal vádolhatnak, hogy sorozatfüggőségemmel, sznobizmusommal, fitness-rajongásommal, vásárlási addikciómmal vagy mással rombolom az orvosokról kialakult, amúgy is megkopott imidzset.

2006.03.14. 18:47 - címkék: - komment
A múltkor jött szóba ez a sztori, úgyhogy elmesélem. Van egy ismerősünk (nevezhetném barátnak is, de önhibánkon kívül nem beszéltem vele legalább 5 éve), akit a következőképpen szereztem:

Isolde 17 éves. Ez hosszú, barna hajat, hosszúszoknyát, szociális fóbiát, versírást és progresszív rock-rajongást takar. Hazafelé tart az iskolából a kettes busszal, amikor meglátja a világ legjóképűbb fiúját. Hősnőnk 17 éves korában ez 190 cm-t, hosszú, göndör, szőke hajat, és olyan mérhetetlenül zöld szemeket jelent, amelyekről isolde később verset is ír. Lopva bámulja hát a fiút, olyannyira, hogy nem száll le a szokásos megállóban, hanem eggyel tovább megy, csak, hogy nézhesse. Aztán persze semmi sem történik, isolde leszáll a buszról és hazagyalogol.
Hónapokkal később isolde hazafelé sétál... valahonnan. Nyári este, alig sötétedik. Egyszerre csak biciklivel elhúz mellette a kettes buszon látott fiatalember. Isolde persze túlságosan szociális fóbiás ahhoz, hogy a kerekek elé vesse magát, és a reflexei sem ilyen jók - úgy tűnik, ebből sem lesz megismerkedés. A fiú azonban hősnőnktől pár száz méterre megáll, bringáját a járdára tolja, és bütykölni kezd rajta valamit. Olyan hosszasan, hogy isolde beéri a fiút. Szíve a torkában dobog, ahogy elhalad mellette, és lám, a fiú felnéz, tavaszirétek-színű szemeit hősnőnkre emeli, és gyönyörű hangján így szól:
- Nincs egy csavarhúzód?
Persze nincs, így aztán isolde és a fiú együtt mennek tovább, miután a fiú már csak tolni tudja lerobbant biciklijét. Kiderül, hogy közel laknak egymáshoz, és hogy a buszos találkozás óta a fiú abban a megállóban száll le és fel, ahol - szerinte - isolde szokott, remélve, hogy összefut a gyönyörű, ismeretlen lánnyal - de az nem isolde megállója. Összeismerkednek, erdőkben kirándulnak és az élet nagy kérdéseiről beszélgetnek együtt, a fiú még mindig szép és bájosan hebehurgya. Olyannyira, hogy végül mégsem szövődik köztük párkapcsolat, mert isolde tudja, hogy ekkora mérvű hebehurgyaságot életvitelszerűen nem bírna elviselni, viszont jó barátokká lesznek, aminek később a földrajzi távolságok vetnek viszonylagos véget (Budapest - Brazília/Németország léptékekről van szó). A történet egy későbbi pontján kiderül, hogy az ominózus estén semmi baja sem volt a fiú biciklijének: csak egy trükk volt, hogy bevárhassa az ismeretlen lányt. A "nincs egy csavarhúzód?" később méltán vonult be a romantikatörténelem legkreatívabb leszólító mondatai közé.

2006.03.14. 17:48 - címkék: - komment
Egyik kollégám megkérte a barátnője kezét. A lány szüleitől. Mennyire bájos már! Gratuláltam meg minden, és azt mondtam, hogy "az enyémet tőlem kérték meg", és csodálkozva megkérdezte, hogy "miért?".
Azt hittem, hogy a szülőktől való leánykérés a lovagkor letűntével kiveszett, de nagyon szépnek (bár cseppet sem nekem valónak) tartom. Én biztos úgy érezném, mintha eladnának száz juhért cserébe vagy ilyesmi.

Mi jövő héten megyünk a polgármesteri hivatalba és lefoglaljuk a termet. Ha lesz hely akkorra, amikorra szeretnénk, egy napon fogok férjhez menni az egyik barátnőmmel, bár két különböző városban. Majd megkérdezem, tudunk-e szervezni valami videokonferencia-féleséget. ("Elnézést, hogy félbeszakítom, Tisztelendő úr, de kapcsolnánk egy konferenciahívást.")

2006.03.14. 12:33 - címkék: - komment
Főnököm: - ... akkor magától is kellene majd egy CV, isolde. Írt már ilyet valaha? Majd nézze meg valakiét. Ilyen amerikai típusúra gondolok, fordított sorrendben legyenek a dátumok.

Azt képzelte rólam, hogy sikerült 28 évig túlélnem a mai világban CV nélkül? Hogy elvégeztem egy egyetemet, és felvettek ide dolgozni, de nem tudok önéletrajzot írni?  Néha aggasztóan nincsenek itt tisztában az alkalmazottak szellemi képességeivel.

2006.03.13. 18:05 - címkék: - komment

2006.03.13. 18:01 - címkék: - komment
Megjelent a második első szerzős tudományos cikkem egy tudományos szaklapban, ma láttam, és úgy tűnik, megyek ösztöndíjjal Hollandiába. (Ez két, egymástól független hír.) Ahhoz képest, hogy elkeserítő módon hiányzik belőlem mindenfajta tudományos karrierizmus, egészen meglepő dolgokat sodor utamba az élet. Már impact-faktorom is van.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása