Nem tudom az Amerikai psychoval kapcsolatban manapság mi a trendi nézet, de azt el kell mondanom, hogy rémisztően és eszeveszettül unalmas. Gondolom, az író szándéka épp ez volt, és részemről már az ötvenedik oldal táján elkezdtem idegeskedni, hogy basszus, történjen már valami, bármi, különben magam nyírok ki valakit. Igazán dicséretes kitartás a főszereplőtől, hogy egészen a 160-adik oldalig senkit sem kínoz meg, én előbb bekattantam volna. És valójában amikor elérkeztünk a dokumentarista részletességgel tárgyalt szexhez és erőszakhoz, már az sem érdekelt egyáltalán, hanem untatott, egészen a 276-odik oldalig, amikor rájöttem, hogy ennél több nyilván már nem fog történni a könyvben, csupán további pénz, kínzás, vacsorák, márkás öltönyök, amit én biztosan nem fogok a főszereplővel együtt végigszenvedni, így aztán lecsaptam és elmentem aludni. Szóval elismerésem, minden hatásvadászatával együtt kifejező társadalomkritika a könyv, csak éppen olvasni kínszenvedés.
Persze, a kollégáim szerint csupán tudat alatt irigykedem Pat Bateman luxuskozmetikumaira, és hogy napi több liter eviant iszik amikor nekem csak óbudai gyémántra telik. Abból viszont három üveg is van az ablakpárkányon, mert a múltkor elfelejtettem, melyik volt közülük a virágöntözővíz.