Az öregség jelének tűnhet, hogy hajnali 1-kor hazamentem a saját szülinapi bulimról, de valójában már délután 1-kor majdnem elájultam a fáradtságtól. Ahhoz képest szerintem elég jó teljesítmény, hogy még négyig dolgoztam, bevásároltam, vettem egy felsőt a bulira, vendégül láttam a barátnőimet, hajat mostam, felhajtottam a nadrágomat, kicsíptem magam, és egyig kitartottam. Nem táncolós buli volt, én viszont tök jól éreztem magam, mert csomó ember eljött és mindenféle klassz ajándékokat hoztak, kiemelném a többféle színű és stílusú színes tányérokat és a blogsablon színével harmonizáló házi készítésű könyvjelzőket. Meg könyveket is persze. És nagyon fáj a fejem, pedig csak egy vodka-redbullt, egy rum-kólát és egy sima redbullt ittam, nem mintha sokat használt volna.
Visszajött főnököm szabiról, és szóra sem méltatta, hogy emberfeletti erőfeszítéssel egyedül vittem az osztályt eddig. Elismerés, valami? Lehet, hogy inkább a McDonaldsban kellene dolgoznom, ott legalább van hónap dolgozója.

Azt akartam írni, hogy posztolhatok én itt akármennyi sunshine fotót, attól a valóságban nem lesz jobb idő, de nem igaz, mert lett. Legalábbis innen bentről úgy tűnik, kék részek is látszanak az égből a felhők közt. Biztos front volt tegnap, azért zakkantak meg annyian, és nem döntöttem rekordot, mert csak 11-ig jutottam, de a reggeli referálón azért valamiféle félelemmel vegyes tiszteletet véltem felfedezni a kollégák szemében. Holnap lesz az utolsó napom kórházunk affektív osztályán (azt hiszem, nyafogást jelent) (na jó, érzelmet), januártól pedig a pszichoterápiás osztályon fogok dolgozni, ami azért is jó, mert végre megtudom, amit olyan kevesen sejtenek, hogy tulajdonképpen mi folyik ott.

Ja, és ma reggel nem működött otthon a lift. Én még vígan lesétáltam a tizedikről, de nem akarom tudni, mi lehet a 8-9-10-en lakó kutyás öregasszonyokkal.

Elmúltak az ünnepek, és hirtelen mindenkinek eszébe jutott, hogy megbolonduljon, sajnos egyedül vagyok az osztályon és ügyelek is. Vicces és rémisztő is, hogy saját magam főnöke és beosztottja vagyok egyben, mivel említettek mind szabin vannak. Bár egyik nővérünk szerint ez direkt jó, mert ha valaki elbasz valamit, nem kell sokat gondolkodni, hogy ki mulasztott. Új betegünk meg megkérdezte, választhat-e magának kezelőorvost, mondtam neki, hogy elvileg igen, én vagyok a választék. Nem tudom, hogy fogok holnap bulizni, de pénteken másnaposan egyedül dolgozni lesz igazán izgalmas. Azt hittem, majd ügyeletben fordítok kicsit, de persze jött tíz beteg gyors egymásutánban. Ellenben még megdönthetem az összkórházi egy-nap-alatt-felvett-legtöbb-beteg-rekordot, asszem 12-vel tartja a csúcsot egy volt kollégám. Messze még a reggel.

Meghalt Kleó. Úgy meg tudok szeretni macskákat látatlanban is.

Fordítok, hallgatom a nerd-cd-t meg a slágerek punkfeldolgozásbant (Suzanne Vegától a Luka különösen gáz, de a "Diamonds are a girls' best friend" pl egész jó).
És még:
Bloggerlány 1.: - A pszichiáterem azt mondta, ha gyereked van, az teljesen megváltoztat: a kisgyermek kitágítja az időt.
Bloggerlány 2.: - Ja? Azt hittem, a szülőcsatornát.

Hiányérzetem volt ezzel a karácsonnyal kapcsolatban, de Filozófus kollégám ma elmesélte, hogy idén nem volt náluk balhé karácsonykor és milyen hiányérzete van: mindig szokott családi veszekedés lenni, de most valahogy kimaradt.
Majd jövőre jobban figyelünk. 
A legstresszesebb pillanat így az volt, amikor Bright citromos kalácsot sütött (saját titkos receptje, valójában a nevére is csak tippelek (a sütemény nevére)), miközben a karácsonyfát faragta be a tartóba (dekopírral), és két óra késésben voltunk a házibuliból. Én ezalatt narancssárga harisnyában, kisminkelve tejeskávét iszogattam a díványon, gyönyörködtem a lisztet, vajat, mérleget, edényfogó kesztyűt, konyhai késeket, fűrészlapokat, süteménykenegető ecsetet, csavarhúzót és egyéb vicces kellékeket felvonultató műsorszámban, és néha megkérdeztem, ne segítsek-e. Persze hepiend, senki nem sérült meg, a dekopír sem.