Félreértések elkerülése végett a valódi célokért - családon belüli erőszak, burnusz, miegyéb ellen - küzdő feminizmussal nincs bajom, csak ezzel a plázafeminizmussal. Ami sajnos sokat ront az egész mozgalom imidzsén.

Eltévedtem az előbb az interneten és feminista blogokat olvastam. Régen azt hittem, a feministák azok, akik kiharcolták, hogy a nők is szavazhassanak, és elmehessenek pilótának; ma meg azért harcolnak, hogy az arab országokban is megtanulhassanak olvasni és saját útlevelük legyen. Ehelyett frusztrált paranoiásokkal találkozunk, akiket az éltet, ha hírességek mondataiban soviniszta élt vélnek felfedezni, vagy ha olyan filmet látnak, amelyben a nagycsöcsű nő még okos is. Akartam is írni hozzászólást az egyik ilyen esetben, de nem működik a blog kommentboxa. Nőtársam, ha nem tudod, valami hogy működik, akkor kérdezz meg egy férfit. Igen, informatikai problémával mai soviniszta világunkban talán érdemesebb hímneműhöz fordulni, mert nagyobb eséllyel kapsz érdemi választ. (Nem, nem azért, mert a nők hülyék, hanem mert több férfit érdekel a számítógép és vele kapcsolatos tudomány és szórakozás, mint nőt, ezért többen végeznek idevonatkozó iskolákat, ezért többen értenek hozzá.) Szóval elég ciki szerintem, hogy szüfrazsett dédanyáink utódai képesek jóval szűklátókörűbbek lenni, mint a férfiak; és frusztrációjukat feminizmusnak nevezik. A szavazati jogtól végül csak eljutottunk a klitorális kontra vaginális orgazmusig, meg, hogy ki viszi le a szemetet. Jaj, gyerekek.

De jó, ez érdekes lehet, köszi.

Hű, a Partvidékiek még annál is rosszabb, mint gondoltam, rémisztően sablon, a stílusa meg szintén lapos és érdektelen. Kár, olyan jól néz ki. Most nem tudom, félbehagyjam-e, mert általában nem hagyok félbe könyvet, amit már elkezdtem, kivéve Kafkától A pert, meg egyszer azt a Sötételfes izét, de lehet, hogy A perhez csak túl fiatal voltam, a sötételfeshez meg túl öreg. Felvettem a kapcsolatot eküvőszervező céggel, akik amúgy a húgom barátnője és családja, jövő héten találkozunk velük. Na jó, a honlapjuk borzalmas, de nem honlapot akarok velük terveztetni végülis, csak annyit, hogy bekérjék az összes árajánlatot éttermektől, zenészektől, fotósoktól. Gondolom, a paphoz személyesen kell majd elmenni. Vicces lesz. 

Tegnap meg bankban voltam Öreganyámmal.
Nagymama: - Akkor most rajta van az augusztusi befizetés is?
Ügyintéző (fáradtan): - Igen, ahogy azt már tegnap is elmondtam.
- És akkor át tudjuk utalni idemegoda?
- Igen, ahogy azt tegnap megbeszéltük.
- És akkor pontosan mennyi van a számlán?
- Ahogy tegnap említettem, x forint.
- De tegnap nem ennyit mondott, hanem x-35 forintot!
- (sóhajt) Mert tegnap óta ráíródott 35 forint kamat.
Öreganyám: - Nézze, kisasszony, az öregasszonyok ilyenek. Ezt bele kell kalkulálni minden hasonló munkahelyen.
én: - Akkor végeztünk?
Ügyintéző: - Igen, viszlát.
Öreganyám: - Viszlát, jövőre megint jövünk!

Benéz a főnököm a szobába ebben a pillanatban, és azt kérdezi:
- Te nem akarsz indulni a miss hungaryn?
Jó fej.

Beküldtem az önéletrajzomat további helyre fordítói munka reményében, visszaírtak, hogy írjam meg, mennyit bírok mennyiért milyen nyelven, van-e otthon net, valamint mellékelek egy fényképet magamról. Vajon minek nekik fénykép a fordítóról? Miért, mi van akkor, ha a fordító ronda? Vagy direkt csak rondákat alkalmaznak, mert azok többet ülnek otthon, és magányosan fordítanak? Vagy a "fordítás" nem is az, amire én gondolok? Mire akarnak rávenni??

Amúgy szerintem létezik női írás. Eléggé felismerhetően máshogyan tudnak írni a nők, mint a férfiak. Pl Az időutazó feleségéről csukott szemmel is meg tudtam volna mondani, hogy nő írta, mégpedig az olyan mondatok miatt, mint amikor Henry egyes szám első személyben a következőképpen mesél az első közös vacsiról: "Hazafelé sétáltunk. Lassan mentünk, mert Clare kényelmetlen cipőt viselt." Semmi különös, csak éppen egy férfi író sohasem írta volna le ezt a mondatot. "Mrs Dalloway azt mondta, majd ő megveszi a virágokat." Egy férfi nem kezdene regényt ezzel. A férfi- és a női írók között pont az a különbség, mint a nem író férfiak és a nők között. A nő az apró részletekre figyel, hangulatokra, olyan dolgokat ír le, aminek sok köze nincs a cselekményhez, nem teljesen mindegy végülis, hogy kényelmetlen volt-e Clare cipője? És persze, nem: szép cipőt vett fel, mert fontos volt neki a találkozás, Henry meg olyannyira odafigyelt rá, hogy még erre is emlékezett. A nők néha túl sok figyelmet fordítanak az ilyenekre, érzelmekre, hangulatokra, miegyéb. A férfi-írók tényszerűbbek, logikusabbak, jobban felépítettek, bátrabbak. Bartis Attila vagy Stanislaw Lem egészen biztosan nem álnéven író nők. Az igazán jó női írókban ezért kell, hogy legyen egy darab ebből a férfiségből. Ulickaja, például, igazi női író férfierényekkel. Ez persze mind sablon és előítélet, de legalább nagyon sok könyv elolvasása után gondolom így.

Mi lenne, ha inkább így nézne ki az oldalam, rózsaszínen. Na, csak egy kicsit, próbaképp. Na jó, nem. Csak unatkozom.

Az a baj azzal, ha novemberben megveszi az ember a karácsonyi ajándékot, hogy hónapokig nem lehet még odaadni, sem mesélni róla, és ez rém frusztráló. Hol tanulom az ilyen kifejezéseket, hogy "rém frusztráló", nem tudom. Az olyanok mondjuk tetszenek, amikor a jelző meg a jelző jelzője szöges ellentétben állnak egymással, mint pl. "rém boldog voltam" meg "rettentő jól sikerült".

Elkezdtem olvasni Joanne Harris: Partvidékiek c. könyvét. Ez az a nő, aki a Csokoládét írta, de még nem olvastam tőle semmit (a Csokoládét se, csak a filmet láttam, és hát Johnny Depp jelenléte azért sokat tud lendíteni egy-egy történeten), mert azt gondoltam, biztos gagyi. Csak egyszerűen annyira tetszenek a könyvborítói, hogy már nem bírtam ellenállni tovább. Semmi más nem vonzott a könyveiben, a sztorijai, beleolvasva a stílusa, semmi, ezért sokszor visszaraktam a polcra egyiket-másikat, de most megelégeltem és megvettem. Hogyan adjunk el könyvet borító alapján. Még csak a harmadik oldalon tartok, és tényleg nem valami jó, pedig gondoltam, jól fog jönni a tapasztalat, ha majd bestsellert akarok írni. Annyit mindenesetre tanultam, hogy oda kell figyelnem leendő bestsellerem borítójára.
Kaptam emailt Charlestól, aki tegnapelőtt utazott el kb három hónapra Dél-Kelet-Ázsiába, és képes volt nekem novemberben Bangkokból emailezni a kis geci. Belehalok az irigységbe, azt hiszem. Én meg főzhetek este Pad Thai-t barátnőimnek, amikor este nem is ehetnék tésztát. Ma egyébként megint érdekes dolgokat tanultam a Filozófustól, aki nemrég bevezetett a narratív technika és az omega-3-zsírsavak rejtelmeibe is. Elmesélte, hogy Millet Angelusa hogyan ihlette meg Dali-t (ezt festette ő) paranoia-kritikai módszerének kidolgozásában; valamint azt, hogy a legújabb kutatások szerint a marhahúsban a főzés során rákkeltő anyagok keletkeznek, amelyeket azonban a fokhagyma alkaloidjai semlegesítenek, ezért tumorprevenciós szempontból marhahúst kizárólag fokhagymásan érdemes megfőzni. Januártól egy osztályon fogunk dolgozni, úgyhogy minden bizonnyal elképesztő műveltségre teszek majd szert filozófia, vallás, művészet, pszichiátria , diéta és wellness terén.

Így két nap után az gondolom, hogy Béres Alexandra low-carb kajája (Szandi állítólag mindent megkóstol és személyesen elemeztet dietetikusokkal!) elég jó, csak az a baj, hogy híztam egy kilót, és hogy csak ebédidőben hajlandóak kihozni, én pedig vacsira akarom megenni. Nem tud valaki este is szállító fogyókúrás, ám ízletes kajaküldőszolgálatot? Az nem ér, hogy "rendelj bármelyiktől roston sült csirkét vagy halat grillzöldséggel", mert az egyhangú táplálkozásnál nincsen károsabb, mint tudjuk. Tegnap voltam egy mozgásterápiás demonstrációs órán, ami után kissé úgy éreztem, lehet, hogy valójában sosem akarok mozgásterápiát csinálni, még kevésbé részt venni benne, pláne meg délután öttől tízig nem, de azért kapnak még egy esélyt. A mozgásterápia érdekes, és nem tudom eldönteni, milyen mértékben kuruzslás, úgyhogy utána kell járnom, mert annyira nyitott és széleslátókörű vagyok. Most pedig ünnepélyesen frissítem a linkeket sztárbloggerlány pasijával és sztárbloggerlány macskájával. (Kénytelen voltam felülbírálni állatblogokról szóló előítéletemet, úgymint macskablogot írni/olvasni szánalomra méltó és haszontalan dolog. Legjobb.)

Voltam jelmezes bulin, néztünk csomó Gilmore girlst, voltam nem-jelmezes bulin (ahol azért, amikor benyúltam a retikülömbe cigarettáért, megérkezett egy fekete köpenyes, kaszát cipelő alak), kiolvastam Az időutazó feleségét, a vége is klassz, megállapítottuk, hogy nyomorult Budapesten csak úgy lehet sétálni menni, ha az ember előtte legalább félórát bkv-zik a "sétahelyre" (kivéve persze, ha a betont és a gépjárműforgalmat preferálod fákkal és naplementével szemben), és ez nevetséges és szánalmas. Főztem green curryt a változatosság kedvéért, meg csirkét kesudióval, és majdnem végig fogyóztunk, kivéve, amikor Szamos Marcipán Cukrászdába botlottunk sétánk során. Kaptam pénzt az augusztusi tolmácsolásért, és most nem tudom, hogy karácsonyi ajándékra költsem vagy kanapéra vagy csizmára és télikabátra, vagy tegyem félre februárig, de arra úgyis képtelen leszek. Kanapénk és télikabátom van, csak régi, ronda és kényelmetlen, a Göritől kapott csizmáimat viszont tavaly kidobtam, mert szétszakadtak, bár ha nagyon muszáj, képes vagyok kihúzni a telet Martens bakancsban.