Amúgy szerintem létezik női írás. Eléggé felismerhetően máshogyan tudnak írni a nők, mint a férfiak. Pl Az időutazó feleségéről csukott szemmel is meg tudtam volna mondani, hogy nő írta, mégpedig az olyan mondatok miatt, mint amikor Henry egyes szám első személyben a következőképpen mesél az első közös vacsiról: "Hazafelé sétáltunk. Lassan mentünk, mert Clare kényelmetlen cipőt viselt." Semmi különös, csak éppen egy férfi író sohasem írta volna le ezt a mondatot. "Mrs Dalloway azt mondta, majd ő megveszi a virágokat." Egy férfi nem kezdene regényt ezzel. A férfi- és a női írók között pont az a különbség, mint a nem író férfiak és a nők között. A nő az apró részletekre figyel, hangulatokra, olyan dolgokat ír le, aminek sok köze nincs a cselekményhez, nem teljesen mindegy végülis, hogy kényelmetlen volt-e Clare cipője? És persze, nem: szép cipőt vett fel, mert fontos volt neki a találkozás, Henry meg olyannyira odafigyelt rá, hogy még erre is emlékezett. A nők néha túl sok figyelmet fordítanak az ilyenekre, érzelmekre, hangulatokra, miegyéb. A férfi-írók tényszerűbbek, logikusabbak, jobban felépítettek, bátrabbak. Bartis Attila vagy Stanislaw Lem egészen biztosan nem álnéven író nők. Az igazán jó női írókban ezért kell, hogy legyen egy darab ebből a férfiségből. Ulickaja, például, igazi női író férfierényekkel. Ez persze mind sablon és előítélet, de legalább nagyon sok könyv elolvasása után gondolom így.