Szóval ezen a héten:
- kiderült, hogy pénteken nem mehetek szabira, mert pótolhatatlan vagyok
- a Galaktika visszautasította a novellámat
- az esetismertetésemet egy olyan szakétrtő lektorálta, aki az enyémmel tökéletesen ellentétes álláspontot képvisel, és ennek megfelelő vélemény írt
- nem nyertem a goldenblogon
- tegnap este a pasim kiborította az egész pohár cserszegi fűszeresemet, még mielőtt beleittam volna
- újabb bombák robbantak Londonban
- hétvégén a horvát nyaralás helyett lemegyünk a Balatonra, ahová rossz időt jósolnak.

Wow, gratulálok!!! Valójában végig magamnak drukkoltam, esetleg ha nem én nyerek, akkor még azt bírtam volna nyugodt szívvel elfogadni, ha suematra :-)) Tök jó.

És hogy valaki a "dagadt vagyok blog" keresőkifejezéssel talált rám...? Nem túlzás már ez egy kicsit?

No igen, miután több alkalommal megjósoltam, hogy a hétvégén Pécsett nem fog esni az eső, végül tényleg körbecsapkodták a várost a villámok. Egészen effektíven vagyok képes befolyásolni az időjárást.

Egyébként pedig szeptember 7-én Jon Anderson koncert lesz a Petőfi Csarnokban. Jon Anderson a Yes nevű zenekar énekese, akik nagyjából a Pink Floyddal egyidőben voltak sikeresek szintén progresszív rock-témában; ám velük ellentétben jórészt vegetáriánusok, viszonylag keveset drogoztak, és még mindig életben vannak és nem kattantak meg. Jon Anderson a zenekaron kívül is számos szólólemezt készített, például Vangelissel is, aki akkor még a teljes nevén, de ugyanolyan nyálas szintetizátorzenével nyomult; egyébként az összes tag rengeteg szólólemezt csinált, és évek teltek el úgy, hogy az eredeti Yes-formációban nem léteztek, de időnként mindig összeállnak. Életem első Yes-koncertje nem sokkal követte az Omega búcsúkoncertet (1998 körül?), és rettegtem tőle, hogy a Kóborhoz hasonlóan Anderson is kiöregedett a hangjából, és fiatal dublőrrel fogja elénekeltetni a magasabb hangokat, de nem. A kedvenc számomat, amit 1977-ben írtak, ugyanúgy elő tudták adni, mint a stúdióban; és bár nem sokat konyítok hozzá, sosem láttam még ilyen profi zenészeket (azóta se).
Az vicces, hogy tizenhétéves koromtól mostanáig azért elég sokféle zenei stílust hallgattam elkötelezetten vagy kevésbé, de közben mindvégig megmaradtam Yes-rajongónak. Három koncerten voltam, melyek közül az egyikre egyedül mentem ki Bécsbe úgy, hogy a jegyre és utazásra való pénzt idióta popműsorban statisztálással kerestem meg; a buszon odafelé menet pedig az egyik nő mesélte, hogy személyi kölcsönt vett fel, hogy eljöhessen (a férje nem volt hajlandó tizenhatezet forintot nélkülözni a kosztpénzből valami kappanhangú buzi kedvéért). Régebben azt gondoltam, hogy majd Yes fog szólni az esküvőmön*, de lehet, hogy ezt már kinőttem. És egy Jon Anderson-koncert nem Yes-koncert, mégis ott a helyem.
(Hm, valamiért fontosnak tartom leszögezni, hogy nem voltam Omega búcsúkoncerten, anyám barátnője mesélte, hogy milyen kiábrándító volt.)

*There's a time and the time is now and it' right for me
it's right for me and the time is now
There's a word and the word is love and it's right for me
it's right for me and the word is love

Jé, és ezen a remekül induló héten ér véget a Goldenblog is. Biztosan azért nem fogok laptopot kapni, mert nem elég régi a blogom, mert tavaly le kellett vennem a Fiú miatt a 2003 június-2004 augusztusi részeket. Bepereljem? Bár lehet, hogy azért, mert "ja, és.."-sel, vagy "jé, és..."-sel kezdek mondatot. Beperelem a magyartanáromat is. (Asszem, nem tett jót nekem, hogy az előbb járt itt a betegjogi képviselő :-)
A kedvenc blogbejegyzésem egyébként asszem még mindig ez.

Ja, és egyik nővérünk, Mari megjegyezte, hogy híztam. A jó édes anyátokat! Esküszöm, hogy megütöm, aki legközelebb beszól a 22-es BMI-mre. Azt leszámítva, hogy a 172 cm-hez a 67 kg teljesen átlagos testsúly, az utóbbi egy évben nem is híztam. Nem értem, mi bajuk van az embereknek. Biztos irritáló, hogy ennyire klasszul és boldognak nézek ki.

Szerintem már a világvége sincs messze. Minden ízeltlábútól félek, de a legjobban a nagyméretű, sáskaszerűektől.
Egyébként is szörnyű visszatérni a munkahelyi kerékvágásba. A főnököm szabin van, a helyettesének megszült a felesége a hétvégén, utánuk következem én a rangsorban, a főnök helyettesének vészhelyzetre kijelölt helyetteséről nem is beszélve, aki szintén szabit vett ki, mert a felesége megszült a hétvégén. Utálok a rangidős lenni, soha nem akartam osztályvezető vagy ilyesmi lenni, semmi kedvem azon parázni, hogy mások mit rontanak el. Valamint így nem tudunk lemenni csütörtökön 3 napra a horvát tengerpartra, ahogy terveztük, mert pénteken is számítanak becses jelenlétemre.
Szóval hirtelen rengeteg meló, a Galaktikától leráztak, a Várost pedig emberevő szöcskék lepték el. Ez a hét is remeknek ígérkezik.

"Kedves Isolde! Elolvastam novelláját, és attól tartok, ez a mű még nem érett meg a közlésre. A felvázolt társadalmi berendezkedés nem lett igazán logikusan végiggondolva, és a szövegen belül annak ellentmondó momentumok is vannak. Ezek miatt a hibák miatt leközlésétől el kell tekintenem. Viszont a stílus, ahogy ír, nem rossz, tehát további kísérletezésre biztatnám."

Lehet, hogy egyáltalán nem kellett volna melltartót felvennem? Akkor talán még azt is kifejti, hogy mely momentumok voltak az ellentmondóak. Azért vagyok lehangolt, mert tudom, hogy az enyémnél sokkal rosszabb (esetleg: csapnivaló) novellákat is megjelentetnek.