A pasim meg váratlanul meglátogatott ügyeletben, és fügét meg szőlőt hozott. A Rovinji Ízek-akció. Fincsi.
És amiről eddig nem meséltem.
Illetve, sokat, de az utóbbi napokban babonából hallgattam róla. Most viszont unatkozom/grafomániás vagyok/mérhetetlen intelligenciám felülkerekedett a sötét babonaságon (kívánt rész aláhúzandó), úgyhogy elmesélem, mi a pálya.
Utoljára valahol itt hagytam abba: a napfényes péntek délutánon, amikor jóképű, fiatal, hipomán ingatlanos vonszol végig a városon, igénybe véve a BKV szinte összes járműtípusát (a sikló és a libegő is kimarad).
Már szombaton kezdem észlelni magamon a tüneteket, de vasárnap délutánra már egészen kifejezetté válnak: gondolatban eltervezem, a sárga melyik árnyalatára fogom festetni a falat; a pasimat séta ürügyén a ház elé hurcolom; Göri parkettacsiszolójának telefonszáma után érdeklődöm. A tények is mellette(m) szólnak. Hétfői ügyeletben aztán megálmodom, hogy na jó, még egyet megnézek (asszem, a tizennyolcadik), de ha az sem, akkor ez.
Kedden éppen ügyelet utáni zavarodott állapotomban ebédelni támogatnak a kollégáim, amikor hív az Ingatlanügynök: a lakás elkelt. Megbeszéljük, hogy na jó, akkor megnézzük a betervezettet, meg még a József utcát, aztán több ajánlatuk nincs. Nézegetek a neten, egyik sem jó, ami érdekes, azt meg már mindet láttam, de komolyan, nem viccelek.
Délután ismét felhív, hogy egyelőre mégsem tudtak megegyezni, vevő és tulaj, úgyhogy esetleg enyém lehet a lakás, ha nagyon gyorsan cselekszem, azaz most azonnal. Megbeszélünk egy találkát az eladóval, előtte még elrongyolok a bankba, ugyebiztoshogymegkapomahitelt. Randizunk tulajjal, aki velem egyidős, angoltanár, győri fiatalember (említett város valahol nagyon beleakadt a karmámba), szimpatikus, részletek tisztázva, kanapé megy, konyhabútor marad, előszerződés aláírva.
Beszervezem Schwarz kékszemű haverját ügyvédnek, hétfőre ad időpontot, a csütörtök délelőttöt pedig a bürokráciára áldozom: földhivatal a Lurdy-házban (10 perc alatt odaadják mindkét tulajdoni lapot), földhivatal a Budafokin (kettő óra és 1600 forint árán megígérik, hogy jövő héten már csak kb. ugyanennyit kell sorbaállnom a térképmásolatért), dékáni hivatal a szokásos morc nénikkel, miközben nagyanyám félóránként felhív, hogy újabb, a médiából, illetve az ismeretségi körből szerzett lakásmaffiás igaz történetekkel, illetve megtörtént esetekkel szórakoztasson.
Itt tartunk most.
"...Kellenének manapság egyszerű tőmondatok. Helyesek - nyelvtanilag és egyébileg is azok. Kellenének még egyszerű szavak, körmönfontatlanok és keresetlenek, első-, max. másodkezekből valók.
Úr ír. Lány ír. Paripája vessző. Ahol ő fekszik, az az ágya. Letészi a lantot. Nehéz az. Hosszú az út az éjszakába.
(illusztráció)"
Nem terveztem mára, hogy csak idézgetni fogok, de ezt muszáj.
Ui.: Miért csak most vettem észre, hogy cfx van a sesblogon? Miért nem szóltatok? :-)
"Embereknek van a legnagyobb súlya életedben, embereknek, akiket ismertél. Ezen az éjszakán egyszer s mindenkorra megértettem ezt. Hagytam, hogy elröppenjenek a könnyű emlékek, amelyek kellemesek ugyan, de hozzám kötődnek csak. A guadarramai fenyőerdő. Az Ulm utcai napsugár. Csupa könnyű dolog, illanó, de teljes boldogsággal gazdag. Jól mondtam: teljes boldogsággal. De aminek legnagyobb súlya van az életedben, az a néhány ember, akit ismertél. A könyvek, a zene, az megint egészen más. Bármivel gazdagítanak is, csupán eszközök, hogy eljuss az emberekhez. Persze, csak az igazi könyvek, az igazi zene. A többi száraz, rideg dolog. Ezen az éjszakán egyszer s mindenkorra tiztáztam ezt a kérdést."
Szerintem is. Semprun: A nagy utazás, 27. oldal. Az egyik legjobb könyv, amit elolvastam a gimis ajánlott olvasmányok listájáról, meg azóta többször is. Most meg Huxley-t olvasok, a Szép, új világ-ot, és be kell vallanom, hogy nem egyértelműen unszimpatikus az utópiája. Kasztrendszer van, az embereket gyakorlatilag tenyésztik és idomítják, minimális érzelem, nulla kötődés, ez a legjobb, hogy nincsenek bonyolult emberközti viszonyok, minimális kultúra, meg a gyógyszer, amitől kiegyensúlyozott vagy. Egyszerűbb lenne egy olyan világ, visszaesés lenne az evolúcióban, emberi mivoltunkban, meg minden ilyesmi, de... valljuk be, hogy a mai felállásban, túlnépesedéssel, féltékenységgel, bürokráciával sújtva tényleg nem boldogok vagy egészségesek az emberek. A WHO szerint lassan a depresszió lesz a leggyakoribb betegség a Földön, az összes közül. Lehet, hogy veszítenünk kell a bonyolultságunkból ahhoz, hogy normálisan, egymás és a bolygó elpusztítása nélkül élhessünk? Egyébként kicsit az Equilibrium c. filmre hajaz, ami meg egy kicsit a Fahrenheit 451 c. Bradbury-regényre, és sorolhatnám. Valamiért nagyon beakadt a huszadik századi íróknak a mesterséges érzelemmentességben tartott társadalom jövőképe. amihez meglepően szorosan kapcsolódik a kultúra, a művészetek hiánya. Vajon miért? Ennyire elegünk van az érzelmeinkből és/vagy a kultúránkból? Ennyire félünk, hogy elveszítjük? Ennyire megrázta a köztudatot az antidepresszívumok megjelenése? Mind a három? Huxley idején még nem is léteztek pszichiátriai szerek, csak a Freud volt. Még az elektrosokkot is jóval később találták ki.
Szóval, Huxley.
"Anya, monogámia, romantika. (...) Nem csoda, hogy ezek a szegény premodernek mind őrültek voltak és gonoszak és szánalmasak. A világuk nem engedte meg nekik, hogy könnyen vegyék a dolgokat, nem engedte meg, hogy egészségesek legyenek, erényesek, és boldogok. Mihez kezdhettek az anyákkal és szeretőkkel, mihez kezdhettek a tilalmakkal; mihez kezdhettek a kísértésekkel és a magányos lelkiismeret-furdalásokkal, az összes betegséggel, és a végtelen, magányosságra kárhoztató fájdalommal, a bizonytalansággal és a szegénységgel? (...) Volt valami olyasmi, amit liberalizmusnak hívtak. Beszédek az állampolgári szabadságról. Szabadság arra, hogy tehetetlenek és szánalmasak legyenek. (...) Aztán jött a híres British Museum mészárlás. Kétezer kultúra-rajongót gázosítottak el diklór-etil-szulfiddal."
Embereknek van a legnagyobb súlya életedben, embereknek, akiket ismertél.
Egyszer nem kérdeztem, hogy honnanidézek, rögtön megfejtették :-). Az előzőekre persze semmi válasz, úgyhogy elárulom: 1. Eszeveszett birodalom és Gyalog galopp. 2. Virginia Woolf: Hullámok (Susan).
És ez?
Ó, milyen
elviselhetetlenül
boldogtalanok
voltunk mi ketten,
éhünkben
madarak
árnyékát
rágtuk.
Ja, és tényleg, valaki árulja már el nekem, hogyan kell írni, hogy Lurdy-ház-béli? lurdyházbéli? lurdy-házbéli? He? Egyébként H-Cs 8.30.-15.30. P 8.30.-13.00.
Tanítványt megcsalja neje, rájön, Mester vállán óhajtana zokogni, de Mester csúnyán leugatja a következő szöveggel:
"Az a szegény nő pár év/évtized múlva meg fog halni, por és hamu lesz, nyoma sem marad e Földön, és te még ezt a kis élvezetet is sajnálod tőle?"
A Lényeg*, hogy azoktól, akiket szeretünk, lehet, hogy nem kellene sajnálnunk semmit, ami neki jó, boldoggá teszi, élvezetet okoz, és nem, ne gondoljunk rögtön dugásra. Az ember életében a legfontosabbak az emberközi kapcsolatok (itt kellene idéznem Semprunt, de fejből nem tudom, és nem akarom pontatlanul), ezek azok, amikből tanulhat, amik által több lehet - nem sajnálhatunk puszta birtoklásvágyból kedvesünktől olyan kapcsolatot, ami gazdagítja/gazdagította őt abban a pár évben, amíg még életben van. Nem szeretőkre gondolok, hanem a pár posttal lejjebb felsorolt ellentmondásos nőalakokra - exkedves, nőneműbarát, efféle. Persze, a lelkem mélyén "sötéten, mérhetetlenül és irracionálisan féltékeny" vagyok, de a viselkedésemet ez kevéssé befolyásolja. Valamint arra jutottunk, hogy mindezen kapcsolatok addig elfogadhatóak, amíg nincsenek általunk ismeretlen Közös Titkaik - legalábbis nem lényegesek, illetve nem a párkapcsolatomat érintőek.
"A szeretet ne kötelék legyen, hanem hullámzó tenger lelketek parjai közt. Ne álljatok túl közel egymáshoz - a templom oszlopai egymástól távol állanak."
*Bocs a Nagybetűkért. Ha véletlenül ilyeneket kezdenék írni, hogy Személyes Történetem, vagy Személyiséged Egyedi Fénye vagy Miacsoda, kérlek, ne linkeljetek többé. Persze, így is érzem, hogy mérhetetlenül és reménytelenül Szirup, amit írtam, ráadásul valóban így is Gondolom.
Kórház. Büfé. Orvosok.
Niké: - Jó napot, egy kávét kérek tejjel. (Kávét megkapja.)
isolde: - Jó napot, egy kávét kérek tejjel. (Kávét megkapja.)
Kolléga: - Jó napot, egy vízilovat kérek. *
Egyébként minden elfogultság nélkül, még mindig Kolléga kapja a legjóképűbb pszichiáter-díjat. Evolúciósan a kigyúrt/kiegyensúlyozott hímekre kellene utaznom, de valami elferdülésből adódóan esztétikailag mégis a borostás, napbarnított, intelligens tekintetű (amennyiben létezik ilyen), fáradt és meggyötört férfiak tetszenek. Gondolom, bekapcsol a Női Szerepem, és azonnal főzni-ágyatvetni-hátatmasszírozni vágyom a kimerítő csatából hazaesett hímnek, na jó, maximum tudat alatt.
És még: tegnap láttam a David Gale élete c. Alan Parker filmet, ami nagyon jó volt és izgalmas, bár a felénél rájöttünk a csavarra, de még így is élveztük; és vettem végre Tóth Krisztina verseskötetet, 1 db volt belőle a boltban. Ráadásul megjelent Takács Zsuzsa nevű kedvenc költőnőm új kötete is, beleolvasgattam, tuti, hogy őrült a csaj, legalábbis depressziós, imádom, de arra már nem volt keret.
* Kinder Happy Hippo
Vajon hogyan tart nyitva a Lurdy-ház-béli (HOGYAN kell ezt helyesen írni??) hiperszuper földhivatali kirendeltség? Csak a tavalyi ügyfélszolgálati órákat találtam meg a neten. Nem járt valaki arra mostanában? Nem dolgozik valaki ott, aki soron kívül este tízkor beenged és teljesíti bonyolult kéréseimet? (Bonyolult kéréseim pusztán adminisztratívak, nincs arról szó, hogy vad szexuális orgiát szeretnék éjszaka a földhivatalban. Bár...)
Ezt mondta.
Most már emlékszem, a nézetkülönbség onnan eredt, hogy én akkoriban éppen komoly, közeli barátságba óhajtottam keveredni egyik exemmel, ami minden szempontból sikertelen volt. De azért happyend, és ez valahol lehet, hogy angeleyest igazolja.
Tulajdonképpen akkoriban még egészen mást gondoltam a fiú-lány barátságokról.
Azt hiszem, egy szingli (aki fiú barátokkal bír) értelemszerűen mást gondol, mint egy párkapcsolatban élő (ahol a pasija bír lánybarátokkal).
Még rendszerezem.
Ellenben, remélem, a félreértést angeleyes számára is megnyugtatóan sikerült rendezni.
Például levele szerint angeleyest, azt azonban sajnos nem tudom helyesbíteni, mivel részleteiben már nem emlékszem a beszélgetésünkre, csak témájában: ha pontosan fel akarjuk idézni, ehhez az ő segítségére is szükség lesz. Ellenben ezek után gondolom, muszáj elmesélnem a saját ide kapcsolódó sztorimat is, amelyben szokásosan a Gonosz szerepét játszom. Hétköznapi történet, szereplők isolde, Fiúnemű Jóbarátja (továbbiakban F. J.), F.J. Nője. A történet végkifejlet nélküli, ugyanis Nő rengeteget és önhibáján kívül szenved a szituációtól, bár próbál nem így tenni; isolde pedig próbál nem nyomulós lenni a barátság elveszítése nélkül (mely, szögezzük le, szigorúan plátói). Végkifejlet azért nincsen, mert említett párkapcsolat teljesen független tényezők (Új Férfiszereplő) miatt megszakadt, még mielőtt isolde szokásához híven bölcs következtetéseket vonhatott volna le; valamint a Nővel sem beszélt sosem erről, pedig lehet, hogy az lett volna a megoldás. Aha, valószínűleg igen. A Fiú-Lány barátságról persze lehetne még rengeteg bölcset mondani, de őszintén szólva Bright kapcsán júliusban annyi hülyeséget állítottam bölcsen, hogy azt gondolnám, egy ideig nem nyúlok a témához.
Vagy igen? Majd még gondolkodom rajta.
Visszatérve a féltékenységre, legalább remek irodalmi alkotások születtek a témában, Shakespeare-től a kortárs dalszövegekig (tenemérzed-aztakínt :-). Lehet, hogy ez is olyan, mint a szerelem meg az időjárás, csak azért találtuk fel, hogy legyen miről írni.
És vajon tudjátok, mi az a paralellepipedon?
Na jó, ez könnyű, és hogy mi az a kacifánt? Egy állat? Egy fodros, mókusméretű elefánt? Vagy?
By the way manapság a női versengésen gondolkodom, és nem egy, hanem legalább öt kortárs eset kapcsán, amelyek közül nem is mindegyikben (hogy lehet ez???) én vagyok a főszereplő (...hogyan lehetséges ez vajon? nem én vagyok a főszereplő? a saját blogomban???)
Szóval, vegyünk például két lányt, vegyük őket az én múltamból, mondjuk, Sziporka és isolde, jóban vannak. És akkor felüti a fejét egy Kolléga, aki neveltetéséből adódóan a szőke, vékony, a tündérmesék nőalakjaira emlékeztető hölgyeket részesíti előnyben, és: semmi sem történik. Úgy értem: nincs versengés, de lehetett volna. Sziporka nem lesz Kolléga nője, nem is akar; isolde sem lesz, pedig szeretett volna; továbbra is jóban vannak, de valami volt, egy pár hónap, amikor isolde inkább Sziporka szeretett volna lenni. De nem versengés volt. Akkor mi?
Vagy Niké és isolde, a szituáció same, same, but different, és bonyolultabb, mert isolde nemcsak szereti Nikét, de képtelen féltékeny lenni, pedig időnként esetleg megkívánná a helyzet. Nulla versengés, és tudom, miért: egészen másik kategória. Olyan nincs, hogy én jobban zongorázom, mint ahogy te síelsz. Nincs versengés, de akkor mi?
Vagy volt két lány, mondjuk legyenek Simon és Garfunkel Teréz és Bridget. Barátnők, amióta világ a világ, nem hajtanának egymás pasijára. Csak icipicit flörtöl Bridget a Teréz pasijával, dehát mindenkivel szokott; és csak egyszer rémálmodja Teréz, hogy a pasija lelépett Bridgettel, barátnők voltak és lesznek, Terézt imádja a pasija, nincs versengés. Akkor mi van?
És amikor angeleyes kifejtette nekem a folyosón, hogy párkapcsolatban nem kívánatosak a pasinak a nőnemű "barátok"? Volt hozzá egy saját története, de azt nem ismerem. Lelkesen tiltakoztam persze, nekem nem volt ilyen történetem, van viszont fiúnemű jóbarátom, talán megkérdezhetnénk a nőjét.
És persze, a többkötetnyi szakirodalmat kívánó voltbarátnő-szitu, amit legeslegelső szerelmem, Barni idejében neveztem el Anita-komplexusnak. Anita, az előttem-volt barátnő ugyanis gyönyörű, hosszú hajat viselt, és tudott énekelni a hüje kurva. Én nem tudok, és ennyi elég volt, hogy örök életemre féltékeny legyek Anitára, bár sosem akart visszajönni, nem volt versengés, és egyáltalán. És ahogy öregszünk, ez csak rosszabb lesz: Anitával úgy kb 3 hetet járt Barni énelőttem, Balázska három évig volt előttem másvalakivel, Göri már hét éve K.-val élt, amikor jöttem én. És akkor gyanútlanul betölti az emberlány a huszonhatot, és előbukkannak olyan pasik, akiknek a múltjában nem holmi szépenéneklő, vagy kerámikus, vagy hipertoleráns exbarátnő szerepel, hanem mindjárt exfeleség. Ne értsük félre, jelenleg semmi bajom ettől, de volt, és akkor sem volt rá semmi okom. Nem volt versenyszituáció. Nem volt féltékenységre ok.
Fenti esetismertetések alapján a következő konklúziókra jutottam:
1. A női versengés szubjektív érzésének kialakulásához semmilyen, versenyszituációra akár csak hasonlító helyzetre nincs szükség.
2. A féltékenység semmilyen fizikai törvényt nem tisztel, beleértve a gravitációra az időre vonatkozóakat is. A féltékenység időutazásra képes.
3. Fenti két jelenség nem jósolható meg a szereplők egymáshoz való viszonyából, a szereplők képességeiből vagy - megkockáztatom - alapszemélyiségéből.
Megj.: A szerző gyűlöli a féltékenységnek minden formáját, akár gyakorlója, akár áldozata annak. A nők közötti irreális versengés, az indokolatlan féltékenység túlfejlett emberi agyunk csökevényes terméke, egy ősi evolúciós érzelmi mechanizmus megcsúfolása, amely mindemellett logikátlan, kezelhetetlen, és a fizika törvényeivel ellentmondó jelenség. Ha Ön is segíteni szeretné az emberiség érdekében folytatott kutatásainkat, vagy adományával támogatná isolde "Bölcsességek" rovatát, kérem, jegyezze fel az alábbi bankszámlaszámot.
Szörnyen beteg vagyok amúgy, pedig már szedek mindent, és semmi megerőltetőt nem csináltam hétvégén, csak megvertem a szuperintelligens pasimat scrabble-ben, de az cseppet sem volt megerőltető.
Pénteken négy lakást néztem, volt egy földszinti-vaksötét, volt egy úristen-micsoda-körülmények-között-élnek-emberek, volt egy nem rossz, meg egy erkélyes garzon a Hajós utca sétáló részén a Chagallal szemben. A Hajóst negyed hétkor néztük, és hétkor felhívott az ingatlanos, már az irodából, hogy elkelt. Azért az elég jó lett volna, erkély a Hajós utcára... Most a "nem rossz"-on gondolkodom, és minél többet, annál jobbnak tűnik, úgyhogy folytatom.