Ó, és mire jöttem rá. Most, hogy tényleg meggyilkoltam az előzményeket, nem talál rám többet a gugli az eddigi top keresőszavammal, pedig olyan vicces volt, és csak az enyém. Ez nem mehet így tovább. Fennállásom során (2003.jún.5 - 2004.aug.23.) a leggyakoribb guglis keresőszó egy olyan kifejezés volt, amelyről soha, semmi értelmeset nem írtam le - azt hiszem, eljött az idő, hogy elmeséljem a szerencsebambusszal való találkozásom melodramatikus részleteit.

A szerencsebambuszról, mint növényről a világon semmit sem tudok. A legtöbb szobanövény elpusztul nálam. Ha dísznövényápolásról szeretnél hallani, menjél inkább ide.
Városi patk úrihölgy lévén először az Ikeában láttam szerencsebambuszt, ami vizespohárba állított, zöld kábeldarabra emlékeztető lakberendezési tárgyat jelentett, igaz, elhelyezkedéséből (növények polc) inkább élőlényre következtettem. A szerencsebambusz nem volt drága, különösen, miután forgalmazását átvették a városunk aluljáróiban tanyázó kisebbségek is. Nagyon hamar trendivé vált, hiszen kevés anyagi (százér') - és energiaráfordítással pozitív csí-t csempészhettünk otthonunkba. Sajnos, a bambuszfélék eredetileg a Távol-Keleten honosak, nem igazán kedvelik a Kárpát-medencei bérlakások könyvespolcainak éghajlatát. Utóbbi körülmények között gyorsan meghalnak, egy pusztulófélben lévő növény pedig meglepően kevés pozitív életenergiát áraszt. Bár készséggel elhiszek bármilyen babonát, a szerencsebambusszal nem sikerült bepalizni, szerintem egyébként nem is szép.
Magam lepődtem meg a legjobban, amikor Göri, ex-szeretőm, szívdöglesztő topmenedzser és feng shui guru egyszercsak fent nevezett növénnyel állított haza. Az ikeás változatnál valamivel hitelesebbnek tűnő Szerencsebambusz vizespohár helyett cserépben lakott, és drótszerű ágain néhány levélkére emlékeztető dolgot libegtetett - ezek hamar pusztulásnak indultak. Göri tehát következő bevásárlókörútján beszerezte a Hogyan bánjunk szobanövényeinkkel? című könyvet, nem is hiába.
Kapcsolatunk ekkor már finoman szólva nem volt felhőtlen, amelyben én is hibás vagyok: hisztériázom, szanaszét hagyom a ruháimat, nagy orrom van, nemtok helyesen ragozni, és állandóan a parketta recsegő részére lépek rá. Természetes, hogy egyre kevésbé voltam szívesen látott vendég Göri otthonában - puszta jelenlétemmel rontottam a csí-t. Nem így a franciaágy mellett terpeszkedő bambusz. Attól kezdve, hogy Gazdája szakszerűen ápolta, rohamos növekedésbe kezdett, ágakat bocsátva a kisebb ellenállás irányába: egy, a fal és a franciaágy között álló növény esetében nem nehéz kitalálni, melyik lehetett az.
Békés vasárnap estéink számomra a szerencsebambusszal való végeérhetetlen hadakozássá váltak: belógott a tévé elé, belógott a borospoharamba, belelógott a számba. Amikor végre besötétedett, szívdöglesztő szeretőm mellé bújva egyre gyakrabban hallottam a gyűlölt mondatot: "Óvatosan! Vigyázz a Bambuszra!" - míg végül, egy borús estén észre kellett vennem: a Növény hosszú ágaival olyannyira Göri kétszemélyes ágya fölé lóg, hogy ott már csak egy ember alhat kényelmesen.
Az pedig nem én vagyok.

Nahát.
Utoljára a mr.a-val vitáztam valami kocsmában, hogy a kedd miért sárga és a nyolc miért ugyanolyan színű, mint a szerda, de nem tudtam, hogy az ilyesmi külön diagnózis alatt fut.
(Tényleg nagyon ráérek. :-)

Persze, most rakhatom újra a linkeket. (sóhaj)
Végülis, ráérek.

És megnéztem végre a Cinema paradiso c. filmet (a Szörny Rt.-t akartam, de aztán megjelent egy tógába öltözött, lantot és lexikont cipelő szemüveges kis isolde a jobb vállam felett, és meggyőzött, hogy mégis inkább vörösborra és háromórás olasz filmdrámára vágyom), egyáltalán nem értem, mért bőgtem a végén. Vajon miért? Tény, hogy nagyon szép/ ötletes a befejezése, de objektíve inkább kacagnom kellett volna. Bizonyára öregségemre elővesz a szentimentalizmus. Ha elkezdek Romanából idézni és kiskutyás képeket felrakni, kérlek, ne linkeljetek többé.

Ésésés... valamelyik nap meg éppen Robinnal és búzasörökkel próbáltuk (sikeresen) kiragadni barátságunkat a virtualitás ködös mocsarából (wahh :-)), és tettük próbára a Párizstexas felszolgálószemélyzetének idegeit, amikor, amikor, amikor felhívott az Exem, zavarban volt.
Ex: - ...szóvalhogy, arragondoltunkhogy, esetleg, feljöhetnélhozzánk egyszervalamikor. - (várja a döbbent csendet, de nincs)
isolde: - Oké, vihetem a pasimat?
Ex (meglepődik): - ...ööö..éppen kérni akartam. de.. ne gondold, hogy ez most olyan, hogy meghívunk, hogy eldicsekedjünk, hogy milyen boldogan élünk...
isolde: - Világos. Szociológiai tanulmány Budapesten élő fiatal orvosok életkörülményeiről. Menni fog.
Ex: -... jó, de ne gondold, hogy...
isolde: - Nyugi. Nyugi. Oké. Világos.

Remélhetőleg vette, hogy semmi para nincsen abban, hogy meghívnak. Szerintem azt hitte, hogy egyedül akarok megjelenni egy üveg bájitallal a Marry me! feliratú tangámban, megpróbálom békává változtatni a csaját, és előrelátható kudarcom esetén a falhoz csapdosom a kristálypoharakat / cserepesnövényeket. Vagy nemtom, mitől tart. Tény, hogy nem viselkedtem mindig kiszámíthatóan normálisan, de azóta már változott egy és más, érettebb-bölcsebb-okosabb-hűségesebb-szebb-magabiztosabb-bölcsebb-érettebb lettem. Vékonyabb, az nem, szerintem rám sem jönne már fent említett tanga.

You know, what? Blogot akarok írni.

Nem mes

élem el a szünet okát, mert nem mesélek erről többet. Sose.
Sose többet erről nem mesélek.

Megvettem viszont életem első DVD-jét, ami azért remek ötlet, mert DVD lejátszóm nincsen (ott vár valahol, ahol a tévém, videóm, vonalas telefonom, macskám, lakásom, franciaágyam, angolkertem, szélessávú internetelérésem és elektromos habverőm, choose life :-). Az első CD-met is a CD-lejátszóm beszerzése előtt vettem meg, egy Nina Simon CD. Manapság meg hirtelen arra jöttem rá, hogy az utóbbi időben valahogy... "normális" könyvek helyett Elle magazint és sci-fit (rosszat is) olvasok; nem emlékszem, mikor láttam utoljára olyan filmet, ami nem zombihorror/ tinédzsersekszpír / képregényadaptáció; állandóan dohányzom és édességeket eszem, és hirtelen hiányozni kezdett egy kulturált, békés este, nyomasztó filmdrámával, cézársalátával, 100 % narancslével, lábamat a Háború és béke négy kötetén pihentetve.
Az Európa Könyvesházban randalíroztam, sajnos a Tandorinak azt is megengedték, hogy lefordítsa a Hullámokat, valaki lassan figyelmeztethetné Virginia Woolf jogutódjait. Vettem egy Dino Buzzati elbeszéléskötetet, még a Pszichiáternéni ajánlotta, de nagyon gagyi nem a várt minőségű írás; meg egy National Geograficot, aminek a színvonala egy átlagos Reader's Digestével vetekszik, remélem, csak szabira mentek a jobb újságíróik, és szeptembertől belehúznak kicsit; és Ulickaja: Kukockij esetei-t; meg az említett DVD-t.
Az órákat, amit rendkívül abszurd módon Men's Health magazinhoz csomagoltak, így ma már azt is tudom, hogyan tehetünk szert egyéjszakás csajokra / kockás hasfalra, valamint milyen sebességgel lövell a sperma egy átlagos ejakuláció során.

45 km/h, az érdeklődők kedvéért.