És megnéztem végre a Cinema paradiso c. filmet (a Szörny Rt.-t akartam, de aztán megjelent egy tógába öltözött, lantot és lexikont cipelő szemüveges kis isolde a jobb vállam felett, és meggyőzött, hogy mégis inkább vörösborra és háromórás olasz filmdrámára vágyom), egyáltalán nem értem, mért bőgtem a végén. Vajon miért? Tény, hogy nagyon szép/ ötletes a befejezése, de objektíve inkább kacagnom kellett volna. Bizonyára öregségemre elővesz a szentimentalizmus. Ha elkezdek Romanából idézni és kiskutyás képeket felrakni, kérlek, ne linkeljetek többé.

Ésésés... valamelyik nap meg éppen Robinnal és búzasörökkel próbáltuk (sikeresen) kiragadni barátságunkat a virtualitás ködös mocsarából (wahh :-)), és tettük próbára a Párizstexas felszolgálószemélyzetének idegeit, amikor, amikor, amikor felhívott az Exem, zavarban volt.
Ex: - ...szóvalhogy, arragondoltunkhogy, esetleg, feljöhetnélhozzánk egyszervalamikor. - (várja a döbbent csendet, de nincs)
isolde: - Oké, vihetem a pasimat?
Ex (meglepődik): - ...ööö..éppen kérni akartam. de.. ne gondold, hogy ez most olyan, hogy meghívunk, hogy eldicsekedjünk, hogy milyen boldogan élünk...
isolde: - Világos. Szociológiai tanulmány Budapesten élő fiatal orvosok életkörülményeiről. Menni fog.
Ex: -... jó, de ne gondold, hogy...
isolde: - Nyugi. Nyugi. Oké. Világos.

Remélhetőleg vette, hogy semmi para nincsen abban, hogy meghívnak. Szerintem azt hitte, hogy egyedül akarok megjelenni egy üveg bájitallal a Marry me! feliratú tangámban, megpróbálom békává változtatni a csaját, és előrelátható kudarcom esetén a falhoz csapdosom a kristálypoharakat / cserepesnövényeket. Vagy nemtom, mitől tart. Tény, hogy nem viselkedtem mindig kiszámíthatóan normálisan, de azóta már változott egy és más, érettebb-bölcsebb-okosabb-hűségesebb-szebb-magabiztosabb-bölcsebb-érettebb lettem. Vékonyabb, az nem, szerintem rám sem jönne már fent említett tanga.