Oversharing

2013.05.14. 10:33 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 44 komment

Én egyébként sose fogadtam meg olyasmit, hogy majd nem fogok egyfolytában a babáról meg szoptatásról meg pelenkákról beszélni, sőt, dühös voltam, amikor valaki meg akarta velem ígértetni, hát én arról beszélek, ami épp foglalkoztat, bocs. Majd nyilván lezajlik ez az időszak és akkor más dolgok is fognak érdekelni megint (Ender's game trailer!!!), addig meg úgyse lesz időm ide írni, ezt a bejegyzést is három napja írom. 

Szóval jól vagyunk, követtük a szoptatási tanácsadó tanácsait (amelyek többnyire ellenkeztek az amúgy nagyon jószándékú védőnőével, de a tanácsadó nemzetközi tudományos lapokból küldött cikkeket nézetei alátámasztására, nem tudom, miből jött rá, hogy engem ilyesmivel lehet meggyőzni), és most már nem fogy a Lány, sőt, hízik, és tápszert se kapott már pár napja. Hát, reménykedjünk, hogy ez így is marad. 

Viszont akartam írni az első hetemről, csak sose volt időm, de hátha most. Szóval úgy két nap után rájöttem, mert amúgy értelmes vagyok és nagyon jó vagyok énvédő mechanizmusokban is, hogy én nem vagyok rossz anya, hanem a jelen nyugati társadalom tökéletesen elcseszetten kezeli ezt a kérdést. Mármint a frissen szült nők és újszülöttjeik segítését. Elmagyarázom röviden meg hosszan is. Röviden. Képzeljük el, hogy túl vagy egy szülésen, ami azért elég kimerítő, vagy egy császáron, ami egy hasi műtét, de semmiképp sem a legfittebb formádban vagy. Ekkor odaadnak egy kis, magatehetetlen, nagyon aranyos lényt, akit valamiért nagyon szeretsz (akinek nincs gyereke vagy nem szereti, az képzeljen el cuki kismacskákat a youtube-ról), azzal, hogy viseld gondját. Ehhez szinte semmilyen gyakorlati segítséget nem kapsz, viszont kapsz egy csomó elméleti tanácsot, amik nagyjából olyanok, mint a térképek Maminti túlélőtúráin (nehezen megfejthetőek, ellentmondásosak és van rajtuk egy csomó direkt félrevezető információ is). Próbálsz ezek alapján valahogy túlélni. Ha valamit nem tudsz, lecsesznek, vagy legalábbis éreztetik veled, hogy ezt tudnod kéne. Ha valami csoda folytán a fentiektől rossz kedved lesz vagy kétségbeesel, akkor lehet tudni, hogy az csak "a hormonok" miatt van. 

Hosszan. Jó, ez most hosszú, részletes, praxisblogra való rinyálás lesz, de igényem van rá, hogy leírjam, bírjuk ki vagy ugorjuk át, a végén visszatérek a tanulsággal.

Az volt a kórházban, hogy mivel a babára volt tekeredve a köldökzsinór, így elvitték az intenzívre megfigyelni azzal, hogy másnap reggel kapom meg nyolc-fél kilenc körül. Én ismerem az egészségügyet, gondoltam, hogy lesz az fél tíz is, így türelmesen vártam. Fél tízkor kimentem a csecsemős nővérekhez, tisztelettudóan megkérdeztem, hogy azért nem jött még le a baba az intenzívről, mert mégis valami baja van, vagy csak mittudomén, elhúzódik a vizit. Rám förmedtek, hogy amint leér a sima csecsemőosztályra, be fogják hozni nekem, menjek vissza a szobámba. Jó. Egy óra múlva felmentem inkább az intenzívre megkérdezni, hogy mi van, valami baja van-e vagy csak logisztika - mondták, hogy logisztika, jött egy nagyon rossz állapotú koraszülött ikerpár és mindenki velük foglalkozik, majd hozzák. Fél 12-kor kimentem ismét a sima csecsemőosztályra, hogy mi újság a babáról, mondták, hogy nyugodjak már meg, amint leér, behozzák. Fél egykor bejött egy gyerekorvos, mondta, hogy a baba jól van, mindjárt hozzák, jön Julika is és megmutatja a helyes mellretételt. Egykor behozták az ebédemet, rám förmedtek, hogy nagyon gyorsan egyem meg, mert mindjárt viszik el a tálcát, és ebéd után megkapom a babát. Gyorsan megettem. Megkérdeztem az arra járó (nem csecsemős, hanem sima) nővértől, tud-e valamit a babámról, azt mondta, már itt van lenn, csak azért nem hozták be nekem, mert más ügyekkel kell foglalkozniuk, valami kiskorú anya adminisztrációjával vagy ilyesmi. Így visszagondolva sokkal asszertívabbnak kelltt volna lennem persze, de egyrészt nem akartam mindjárt az első nap összeveszni velük, mert úgy gondoltam, még szükség lesz a segítségükre, másrészt nem voltam a full asszertív állapotomban így egy nappal szülés után. Nem tehetek róla, fürdőköpenyben nem vagyok annyira ijesztő, mint nadrágkosztümben, ez van. Úgy fél kettő körül azért már fogalmazgattam magamban, hogy kimegyek és mit mondok nekik, de aztán kettőkor behozák végre a babát. 

Bejött Julika, megmutatta a helyes mellre tételt. Most az tényleg nem egyszerű, ha az ember még nem csinálta, és ha rosszul rakod rá, akkor nem tud jól szopni és kisebesedik a mellbimbó is. Van mondjuk három alap pozíció, ahogy kicsi (fejét még nem tartó) babát szokás szoptatni. Julika megmutatott egyet (fekve) úgy, hogy a baba pólyában volt. Mondjuk ez nem túl életszerű, otthon nyilván nem lesz abban, mindegy. Egyszer tisztába is tette előttem, azt abból ellestem. Azt mondta, minél gyakrabban tegyem mellre, adott egy üveg vizet, hogy minden szoptatás után kínáljam meg abból, ha szomjas, megissza. Így tettem. A baba nagyon sokat aludt, így nem tudtam túl gyakran mellre tenni, de amikor rátettem, akkor picit szopott, aztán pihent rajta. A vizet kiköpte, de amúgy is ügyetlenül itattam a kórházi furcsa cumisüvegből, amiből kb. ömlött a szájába a víz. Este megkértem az éjszakás nővért, hátha az normálisabb, hogy mutassa meg, hogyan kell abból itatni. Lecseszett, hogy miért, a nappalosok nem mutatták meg? Mondom, nem. Hitte is, nem is. Nagy mérgesen megmutatta. A baba továbbra sem ivott és nagyon meleg volt és tejem még nem volt, úgyhogy egy ponton adtak egy üvegben cukros vizet, azzal, hogy kínáljam, ha szomjas, megissza. Kínálgattam. Aludt, néha amikor már úgy éreztem, nagyon sokat alszik, felébresztettem szoptatni. Az embernek attól lesz teje, ha gyorsan és gyakran szoptatni kezd, én egy nappal szülés után kezdtem és nem túl gyakran, mivel nem akartam nagyon gyakran sem ébresztgetni. Most olvastam amúgy, hogy ilyen esetben egyesek javasolják, hogy hat órával a szülés után kezdj el fejni, nekünk azt mondta a védőnő, hogy ne, és ne is vigyünk a kórházba fejőt. 

Másnap május 1. volt, úgyhogy a kutya sem nézett ránk, illetve de, hozzám bejött az orvosom, megvizsgált, a felnőtt nővérek is bejöttek, meg ügyeletes orvos is jött engem levizitelni, a babára nem nézett senki. A babát este elvitték fürdetni, ekkor meglátta a nővér az éjjeliszekrényen a félig teli cukrosvizes üveget és lecseszett, hogy egy üvegnek egy nap alatt el kell fogynia, különben kiszárad a baba (kb másfél decis egy üveg). Jó, itattam. Este már nagyon sírt, tejem még nem volt, adtak tápszert, evett egy kis tápszert. Megkérdeztem, megnézhetem-e a fürdetést, mert nem tudom, hogy kell, mondták, hogy nem, mert itt csap alatt fürdetik őket, és otthon úgyse így fogom és oda különben sem jöhetek be! Oké. Másnap reggel úgy volt, hogy hazaengednek, bejött egy csecsemős nővér, közölte, hogy gyorsan vetkőztessem le a gyereket, egy perc múlva jön a doktornő és megvizsgálja. Levetkőztettem. Eltelt negyven perc. Jött egy doktornő, lecseszett, hogy a gyereknek be van süppedve a kutacsa, ami annak a jele, hogy ki van száradva. Hány kg, mennyit szopott? Mondom, nem tudom. Kiderült, hogy a folyosón van egy mérleg, azon kellett volna méregetnem szoptatás előtt/után. És ezt honnan kellett volna tudnom? Valamint, hogy napi 400 ml folyadékot kellett volna meginnia. És ezt honnan kellett volna tudnom? Felírt receptre tápszert, azt mondta, otthon tegyem minél gyakrabban mellre, lehetőleg ne kelljen neki táp, ha mégis adunk, ne cumisüvegből, mert rászokik (abból könnyebben jön a cucc, mint a mellből, nem kell szívni, belustulnak tőle a babák), hanem kiskanállal, és napi 4-500 ml legyen az össz bevitele. Minden egyes alkalommal megkérdezték a tudatlanságom láttán, hogy "első gyerek?". Sajnos én hajlamos vagyok cikinek érezni, és szégyellni magam, ha tudatlan vagyok, úgyhogy ezzel a gyenge pontomra találtak. 

Hazajöttünk, próbálkoztunk, kiskanállal kiköpdöste és sírt, hogy éhes, adtunk neki tápszert cumisüvegből. Megfürdettük úgy, hogy a Kispapák kézikönyve c. képes könyvből néztük az ábrákat, hogyan kell fürdetni. Másnap kijött a védőnő, azt mondta, 2x15 percig szoptassam minél gyakrabban, de annál tovább ne, utána adjak neki vizet, és szoptatás után fejjek, de csak az egyik mellből, mert mindkettőből nem szabad. Adjak neki tápszert, de ne túl sokat, mert attól bealszik, nem lesz éhes és nem szopik. Lecseszett, hogy miért nem használok bimbóvédőt. Mondtam, hogy a baba nem fogadja el, kiköpi a bimbóvédőt. Kioktatott, hogy így ki fog sebesedni a mellbimbóm, és ugye nem akarom, hogy véres tejet igyon a baba. Azt mondta, a besüppedt kutacs nem a kiszáradás jele, az egy tévhit. Sajnálkozott, hogy miért adtuk cumisüvegből a tápot. Mondtam, hogy kiskanállal kiköpdösi. Mondta, hogy próbáljuk meg fecskendővel. Vettünk fecskendőt. Közben lett valamennyi tejem, de az egyik mellem bekeményedett és fájt és abból nem jött. Tudtam, hogy ez rossz jel, mert túltelítődik és akkor begyullad, kicsit masszíroztam. Ja, fejni nem tudtam, mert senki nem mutatta meg, és fájt is. Másnap jöttek a nagymamák, akik hoztak kaját, takarítottak, de arra már nem emlékeztek, hogyan kell fejni, meg az ő idejükben minden máshogy volt, és az is nagyon régen volt már. Megkerestem a neten a legközelebbi szoptatási tanácsadót és másnap ki is tudott jönni. Elmondta, hogy három óránként ébresszem fel a babát, ha elalszik mellen, nyúzzam, addig vegyem le, vetkőztessem, és a 15-20 perc szoptatás az úgy 15-20 perc, amikor aktívan szopik a baba, és amikor pihen, az nem számít bele. Így lehet bruttó egy óra is egy etetés a pihenőkkel együtt. Megmutogatta a pozíciókat, hogy kell fogni a baba fejét közben, megmutatta, hogyan kell masszírozni a túltelítődött mellet (én túl erősen csináltam, ami direkt káros), hogy kell fejni, milyen időközönként, mivel borogassam stb. Egyszer sem éreztette velem, hogy ezt már mind tudnom kéne. 

Én amúgy elég fáradt voltam és biztos a hormonok is, de nagyon rosszul bírtam ezt az egészet, hogy mindig kiderült valamiről, hogy rosszul csináljuk vagy hogy tudnom kellett volna, miközben ellentétes tanácsokat kaptam, könyvből kellett néznünk, hogy kell fürdetni*, és riogattak, hogy ha elrontom, a baba kiszárad vagy tápszeres lesz**. Most ennek halál komolyan így kell mennie? Én már egyáltalán nem csodálkozom, hogy majdnem az összes ismerősöm nagyon szarul viselte az első heteket és sokuk jött azzal a hülyeséggel, hogy ők rossz anyák, mert nem tudják, hogyan kell csinálni. Most szerintetek ez így rendben van és ez így normális, hogy az első gyerekes frissen szült nőkkel így bánunk? Hogy totál ellentétes tanácsokkal traktáljuk, riogatjuk, majd magára hagyjuk a felelősséggel? Én nem voltam magamra hagyva, mert a férjem itt volt és mindenben segített és tartotta bennem a lelket, meg a baba is jó fej volt, de van, akinek hülye a férje. Szóval megvan a véleményem arról, ahogy modern világunk kezeli a gyermekágyas időszakot, ez így nagyon gáz, ez biztos, hogy működhetne jobban is. 

On the other hand, csomó segítőkész ember jelentkezett segíteni, olyanok is, akikre amúgy is számítok, meg olyanok is, akikre nem is gondoltam, és ez mind nagyon klassz. És én is lehettem volna sokkal ügyesebb és erőszakosabb a csecsemős nővérekkel, meg megkérhettem volna valamelyik kisgyerekes barátnőmet, hogy jöjjön át az első fürdetéshez, hogy ne kelljen könyvből néznünk, szóval biztos kiharcolhattam volna több segítséget is. Arra nem tudom a megoldást, hogy semmire sincs egységes álláspont, lehetne azt mondani, hogy kövesse az ember az anyai ösztönét, de az én anyai ösztönöm csak odáig terjed, hogy szeretem és vigyázni akarok rá, azt nem súgja meg, milyen gyakran, mennyi ideig szoptassam és hány ml tápszert kapjon egy nap. Szóval igazán nem a fizikai terhelés volt a rossz az első hétben, hanem a folyamatos kételkedés, hogy jól csinálom-e vagy rosszul, és mindig annak a megerősítése, hogy valahogy pont rosszul. És dühös vagyok ezért, hogy ilyen kételyeket ébresztettek bennem és ilyen inkompetensnek kellett éreznem magam. Amikor az első hét végén begyulladt a baba szeme (gyakori kis babáknál), akkor addig telefonálgattam, amíg valaki meg nem mondta, hogy milyen szemcseppet kell neki adni. Nehogy már azt is nekem kelljen kikeresni az interneten. Amúgy Tobrexet. 

*Nyilván könyv nélkül is megfürdettük volna valahogy (és abba se hal bele, ha koszos marad), csak amíg nem esik le a köldökcsonk, addig igényel némi ügyességet és technikát a művelet. 

**A tápszer sem az ördög műve, nekem egy fenntartásom van vele, hogy a tápszeres babáknak gyakran gyengébb az immunrendszerük, és kiskorukban gyakrabban betegek, és az sem neki, sem nekem nem lenne jó, szóval ameddig megy, addig jobb szoptatni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása