Egy mosókonyhában jól kitaláltam én azt, hogy mi lesz

2017.01.30. 15:53 - címkék: Címkék: öko jó ügy ökomami - komment

Ami az ökotudatosságot illeti: januárban nem vettem pet-palackot. Sima ügy volt, csapvizet iszunk, max az edzőteremben fordulhatott volna elő, hogy elfelejtek innivalót vinni és veszek ott, de nem felejtettem el. Úgyhogy ezt folytatjuk tovább, majd időnként beszámolok, hány petpalackot vettem ez évben. Nyáron nagyobb kihívás lesz, amikor ötpercenként megszomjazunk majd útközben. 

Februárban az a terv, hogy ökotudatosan mosok, hát ezzel kapcsolatban vannak kételyeim. A mosódiót eleve kizártam, mert egyrészt nem szimpi, másrészt Indiából vagy honnan hozzák, és ha valami messziről jön, akkor környezetszennyező a szállítása. Egy csomó embert megkérdezve egyébként is arra a következtetésre jutottam, hogy azok a dolgok, amik nem mosószerek (mosódió, mosógolyó) valójában placebo-k, és azoknak válnak be, akiknek a ruháik nem koszosak. Magyarul azoknak, akiknek nincs gyerekük, és nincs a ruháikon sütőtök-, anyatej-, sár-, és festékfolt. A placeboval semmi baj nincsen, nagy híve vagyok egyébként, csak hát ha nagy a baj, akkor nem használ, és ebbe beletartozik a vakbélgyulladás és a kosz is. Tudom, hogy előtte be lehet áztatni a ruhát, meg sikálni a foltot marhaepe-szappannal, hááát... meglátjuk. 

Egyelőre főztem egy ilyen házi folyékony mosószert kábé két fillérből. Langyosan beleöntöttem három üres régi virágöntözős petpalackba. Erre kihűlt és elmúlt a folyékonysága, ami egyrészt fura, másrészt hogy fog most kijönni nekem a palackokból? Mert így, hogy tele van, még kijön valamennyi, ha megnyomom az oldalát, de utána? Ha ráteszem a radiátorra és megint langyos lesz, akkor megint folyékony lesz? Vagy le kell vágnom majd ollóval a palackot? 

Na, mindegy, ma úgy döntöttem, kimosom utoljára a ruháinkat persillel, de utána a (fehér) kádkilépőt kipróbálom a trutyival. Bele is tettem a mosógépbe a kádkilépőt, amit mindig abban szoktam mosni, és a mosószeres rekeszbe nyomtam egy kis mosószert. Lement a szokásos, rövid program, de nem centrifugázta ki, meg amúgy is kissé szürke lett. Beraktam még egyszer csak centrifugára, semmi. 

Beraktam próbaképpen egy törölközőt persillel, öblítővel ugyanazon a programon. Kimosta, kicentrizte. Visszaraktam a kádkilépőt még egyszer persillel. Kimosta, kicentrizte. Véletlen? :) Nem hiszem amúgy, hogy egy alkalom elrontja a mosógépet, ugyanakkor egyszer régen már előfordult ezzel a géppel, hogy nem centrifugázott, és akkor a szivattyú eldugult (egy zoknitól). Lehet, hogy most is valami valahol eldugult, mert nem jó a cucc állaga? De a cucc valószínűleg rég feloldódott a forró vízben, nem? Megannyi kínzó kérdés. 

Összességében elmondható, hogy a kérdés további kutatásokat igényel, ilyen kis esetszámból nem lehet valódi összefüggésekre következtetni, csak hát kérdés, hogy ezután bele merem-e a trutyit még egyszer önteni a jó kis mosógépembe a jó kis ruháimra?

Ami az öblítőt illeti: mindenki az ecetet nyomatja, szóval gondolom, kipróbálom majd, csak hát az ecet az petpalackban van, és sajnálom megszakítani miatta ezt a jó kis sorozatot, így hogy fogom azt mondani jövő decemberben, hogy 365 napja nem vettem petpalackot? 

Kipróbálom még majd a mosószódát magában, dehát erős a gyanúm, hogy a végén a DM-es környezetbarát zacskós folyékony mosószer-utántöltőnél fogunk kikötni. Ami az öblítőt illeti, szuper környezetbarát öblítőket lehet kapni, de mind flakonban van, és az engem zavar. Márciusi kihívásunk egyébként is ez lesz, gyűlölt ellenségünk, a flakon! Nagyon izgalmas lesz, mert kurvasok mindent árulnak flakonban, nálunk a műanyagoskuka jelentős részét alkotják a flakonok, stay tuned. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása