Ez most az a bejegyzés, amelyben szó nélkül hagyom a több-biztosítós rendszer hazai bevezetését, ellenben megdöbbenek azon, hogy holmi "hangoskodó, durva britek" miatt Amszterdamban meg fogják szüntetni a piroslámpás negyedet. (És vegyük észre a prostituált-szakszervezet vezetőjének szép hollandos csengésű nevét. Major Mariska.) Pedig nem szívok füvet és férfi sem vagyok, nem tudom, mit érdekel engem pár lepukkant coffeeshop meg néhány félpucér kurva örömlány a kirakatban, de valamiért megvolt annak a helynek a varázsa.
Hol is tartottam. Voltam beteg, lefeküdtem aludni péntek este hatkor, és felkeltem szombat délben, de ettől erőre is kaptam annyira, hogy elmenjek a Mammutba, megvegyem a néhány hiányzó ajándékot, levágassam a hajamat és befestessem a szempillámat, majd ezt követően hajnali háromig csacsogjak férjem haverjaival disznótoros maradékokat csipegetve. Meg kell ugyan állapítanom, hogy a mai geekek/férfiak nem váltják be hozzájuk fűzött előítéleteimet, ugyanis nem elég, hogy hazaérkeztemkor épp gyümölcsöt ettek, sem dugásról, sem szerepjátékról vagy más játékról nem beszéltek (bár egyszer szóba jött a Guitar Hero 3., de az is csak valami, a punk tündöklésével és bukásával kapcsolatos zenetörténeti fejtegetésben említődött meg mintegy mellékszálként), ezzel szemben szó volt könyvekről, könyvekről és snowboardozásról, az est fénymélypontjaként pedig előkerült a legendás 100 Mini Fantasy című kötet, amelyből két irodalmi kontextusban is értelmezhető szösszenetet velem is elolvastattak, és hiába bizonygattam, hogy ez modern művészet, hiszen érzelmeket vált ki az olvasóból, és nem zárhatjuk ki, hogy a Művész esetünkben undort, viszolygást, dühöt és az emberi kultúra és az írott civilizáció megállíthatatlan hanyatlása iránti levertséget óhajtott kiváltani belőlünk vicces novellájával, süket fülekre találtam.
Az imént pedig találkoztam a dealerrel, akitől megvettem az idei utolsó ajándékot, maradt tizenhét forintom, semmi kedvem már dolgozni, ajándékokat csomagolni akarok.
Éppen utálni kezdem a Petőfi Rádiót az utóbbi időben, mivel túl sok kortárs magyart játszanak, én pedig nem szeretem a kortárs magyar popzenét, kövezzetek meg nyugodtan, még sosem mertem ezt bevallani, de titokban idegbajt kapok a Belgától, az Emil Ruleztől, a Péterfy Boritól (nála csak a szövegek miatt, de tényleg), a 30Y-tól, és az összes többitől, akiknek a nevét sem tudom, és akik iszonyú szövegekkel és iszonyú rímekkel tűzdelt magyar nyelvű hiphopot nyomatnak, és nem egyszer játsszák a számaikat az amúgy remek Petőfin, hanem naponta tizenötször. Erre e percben az Arcade Fire: No Cars Go szól. Na jó, megbocsátok. Csak ennyit akartam mondani.
Nekem ez a kedvenc Bob Dylan-számom amúgy. Még rajongó koromban (úgy 12 éve) olvastam egyszer egy könyvet is Dylan életéről, amelyben a dalt párhuzamba állítják The Beatles: She loves you yeah yeah yeah c. számmal. Szép párhuzam. Igen, várom már a filmet.
Go way from my window,
Leave at your own chosen speed.
Im not the one you want, babe,
Im not the one you need.
You say youre lookin for someone
Who's never weak but always strong,
To protect you and defend you
Whether you are right or wrong,
Someone to open each and every door,
But it aint me, babe,
No, no, no, it aint me, babe,
It aint me youre lookin for, babe.
Utálok beteg lenni, fáj a hasam, utálok mindenkit, és hogy tehette velem ezt a sors, amikor ma dolgoznom kell és lesz egy előadás is, amire be akarok menni (szakmai) és utána meg akartam vásárolni is. Jó, tudom, ez ilyen egynapos vírusos gyomorrontás, holnapra kutya bajom lesz, de akkor is. Pont most. Amikor X gyógyszercég képviselője finom szendvicseket és mindenfélét ígért ebédre.
Egyébként pedig azt szeretném még elmondani, hogy Galadrealnak (és persze a sztrájknak) köszönhetően elkezdtük a Buffy-t nézni, és te jó ég, mekkora szövegek vannak benne... kb. minden rész alatt csak kapkodom a fejem, hogy most komolyan, jól hallottam, tényleg ezt mondta? és aztán az epizód végén röhögök tíz percig, mert közben nem volt időm, mert akkor nem hallom a következő mondatot. Joss Whedon nem okoz csalódást, és bár amúgy nem vagyok oda Sarah Michelle Gellar-ért, és látszik a filmen, hogy kevés pénz volt rá, valamint, hogy 1998-ban készült, némely szörnyek mintha gumiból meg szigszalagból lennének, de... wow. Wow.
Aaau fáj a hasam.
Időközben szokásosan összecsaptak fejem felett a hullámok, lassan azért kezdek megfigyelni egyfajta éves mintázatot, szeptemberben elkezdődik az iskola, októberre már alig érek rá a blogomat írni, november az valahogy elmegy a téli depresszió miatti rinyálással, és akkor a decemberi fizetési papírom kézhezvételével körülbelül egyidőben konstatálom, hogy még a csekkeket meg a tartozásaimat sincs pénzem befizetni, nemhogy ajándékvásárlás, valamint hogy még eljárni sincs időm a kurzusaimra, nemhogy levizsgázni belőlük meg megírni végre azt a nyomorult cikket meg átnézni az adatainkat meg update-elni a teszteket meg megírni a másikhoz a protokollt meg elolvasni az ősz folyamán kinyomtatott és azóta tornyosuló ezermillió oldal cikkeket meg megírni az absztraktot és még rendesen szorongani sincs időm ezeken, nemhogy belekezdeni, különben meg olyan hulla fáradt és agyonstresszelt vagyok, hogy már attól anyázni kezdek, ha megcsörren a telefonom vagy kapok valami emailt, úristen milyen szörnyűség vár rám megint és ki az és mit akar tőlem.
Szóval akkor értékeltem a helyzetet, What Would Nancy Botwin Do, hazautaztam kis családomhoz, és a közelgő születésnapomra való tekintettel pénzt kunyeráltam anyukámtól és nagymamámtól, és hogy legyen időm elkölteni, ki is vettem két nap szabit gyorsan. Amelynek során amikor éppen nem az új blogsablonomon örvendeztem, akkor megnéztem a Macskafogót tizedszer meg a Cluelesst kétszázadszor (=Spinédzserek, magyarul nézem, mert jó a szinkron) és Suematra titkos sachertorta-receptjével is megpróbálkoztam, nem is lett olyan rossz így elsőre, és csak kétszer hívtam fel közben, hogy ez most komolyan így szerepel-e a receptben vagy csak elírtam valamit. Ezenfelül elmentem szoláriumba a Hópihétől kapott bérlettel, melyet ezúton is köszönök, valamint majdnem mindenkinek megvettem az ajándékát a fent említett pénzösszegből. Az Aréna Pláza tökéletesen üres kedd délelőtt, tágas, nincs karácsonyi zene, sem lökdösődés, elég nehéz is volt húgommal ráhangolódni a vásárlásra ilyen környezetben, valahogy hiányzott hozzá a kabátban, szatyrokkal anyázás és üvöltő Jingle Bells feeling, de azért belejöttünk és vettünk ruhát, cipőt, illatszert és fakanáltartó-állványt, az Aréna Plázában van amúgy Haagen Dazs fagyizó és az egyik kávézóban pedig Lamborghini kávét adnak Lamborghini pohárban, ami klassz. Nézeteim szerint a fogyasztói társadalom számos örömforrással szolgál az arra fogékonyaknak, nekem.
Később persze bejöttem a munkahelyemre adatokat ellenőrizni meg levizsgáztam az egyik phD kurzusomból, onnan pedig elmentem a kocsmába bloggerekkel, de ez egy másik történet, amelynek elmesélésére máskor kerítünk sort, így is három napja írom ezt a blogbejegyzést.
Ezt mondogattam mindenkinek, amikor 18 éves koromban a hosszú, barna hajamból rövidebb és meglehetősen vörös lett és ijedten néztek rám az ismerőseim. Szóval mindenki, aki ijedten néz és nem érti, hová lett a kellemesen szétcsúszott előző sablon, az kérem olvassa el még egyszer a címben szereplő mondatot.
Lényeg, hogy szerintem kurva jó lett, szép és illik hozzám. A hajam is 18 évesen, meg ez a sablon, amely egyébként Human keze munkáját dicséri.
Köszönöm a sok és informatív hozzászólást. Keresgéltem azóta cikkeket a medline-on mmorpg-addikció témakörben, találtam is egy párat, a 95 %-uk kínai. Mármint nem "nekem ez kínai", hanem rendesen kínai nyelven íródott cikkekről van szó. Hehe. Úgy látom, arrafelé kicsit aktuálisabb a téma.
De nyugalom, azért van pár angol is, úgyhogy nemsokára iszonyú jólképzett leszek.
Mert annyira ráérek. Not.
Még azt szeretném elmondani, hogy ma kétszer is meglátogattam Olinkát, aki eddigi értesüléseink szerint egészséges fiúgyermeknek adott életet, bár őt nem láttam (ti. a fiúgyermeket), mert az első alkalommal még odabent volt, a második alkalommal pedig az ifjú apával kellett beérnem, de gondolom, hasonló lehet, csak kisebb.
És ha valaki esetleg az októberben hisztérikusan megkezdett fogyókúrám iránt érdeklődne, annak elárulom, hogy rámjön a farmerom, rámjön a farmerom.
Téli depresszióra pedig szedjünk ginzenget, omega-3 zsírsavat (halolaj-kapszula) és nagy dózisú C-vitamint, valamint óvakodjunk a Goldfrapp-hallgatástól (ld. alább), mert az esetleg ronthat a tüneteken.
Pszichoterapeutaképzésen ma olyan témák röpdöstek alacsonyan, mint pl. internetfüggés (Egy kolléga: - És képzeljétek, már vannak ilyen "sorozatfüggők" is!). Blogfüggőség mondjuk még nem került szóba hálaistennek, bár remekül szórakoztam volna. Ellenben szerintem lehet, hogy kicsit gáz azért, hogy generációm pszichoterapeutajelöltjeinek halvány fogalmuk sincs arról, hogy az úgynevezett "internetfüggőség" az úgy kábé micsoda. Vagy nem tudom, hogy gáz-e. Egyáltalán, mi van, ha valaki maga is tegyük fel úgy érzi, hogy túl sokat WoWozik*, elhanyagolva miatta munkáját / tanulmányait / párkapcsolatát / szobanövényeit (nemkívánt rész törlendő), és mondjuk, tegyük fel, úgy gondolja, hogy ezzel a problémával pszichológushoz fordul? Jó, ez talán nem gyakori, akkor tegyük fel, fenti problémával édesanyukája pszichológushoz hurcolja, és ő hagyja magát, olyan már biztos van.
Akkor, gondolom, ha jó pszichológusról van szó, az ráérez, hogy a probléma csupán az, hogy olyasvalamivel tölt a delikvens túl sok időt, amivel nem szeretne túl sok időt tölteni, most az mindegy, hogy épp vásárlás vagy sorozatok vagy net vagy lóverseny vagy akármi. Ezen el lehet indulni, és lehet, hogy a terápia egyáltalán nem igényli, hogy a terapeutának fogalma legyen az mmorpg-kről. Elég, ha az emberi lélekről rendelkezik némi ismerettel, aztán majd empátiásan ráhangolódik a kliensére jól, és semmi szükség modern ismeretekre.
Persze, az is lehet, hogy az illetőnek el kell magyaráznia a terapeutának, hogy egyáltalán mi is a szerepjáték, mi az online szerepjáték, mi az internet, az internet nem alapból gonosz, beteges dolog, a szerepjáték sem alapból gonosz, beteges dolog, sorozatok nézése nem feltétlenül egyenlő a lúzerséggel, interneten ismerkedni ma már talán nem száz százalékig életveszélyes, és nem minden blogger exhibicionista pszichopata. Ezzel azért egy jó pár óra elmegy, és a pszichoterápiában az idő=pénz, meg persze, ha az első jó pár órán a páciens a terapeuta tökéletes értetlenségével találkozik, az azért nem túl kellemes.
Nem tudom. Gáz? Nem gáz? Téged zavarna, ha online szerepjátékfüggőség miatt felkeresett terapeutádnak fogalma sem lenne, miről beszélsz?
Minden úgynevezett addikcióra vannak aztán kidolgozott viselkedésterápiás módszerek, mármint a klasszikus oldszkúl addikciókra. Sok dologban hasonlítanak, de egy lényeges különbség alapján két csoportra oszthatók. Bizonyos szerek esetében (alkohol, szerencsejáték) a cél a teljes absztinencia, azaz egyáltalán ne igyon alkoholt, és egyáltalán el se menjen kaszinó mellett, mert tapasztalati tény, hogy nem lehet "csak egy kicsit" vedelni/gépezni. Más addikciók esetén a teljes absztinencia nehezen kivitelezhető, pl. egy vásárlásfüggőnek nyilván nem mondhatjuk azt, hogy soha többé semmit ne vegyen, meg egy bulimiásnak se, hogy soha többet ne egyen semmit, hanem pont az a cél, hogy a tevékenységet az "egészséges" (vagy a páciens által egészségesnek tartott) szintre szorítsuk.
És akkor felmerül a kérdés (pl. a pataképzésen, ma) hogy a terapeuta akkor tiltsa el a szegény WoWozó geeket 1. a számítógéptől? adják el az egészet a vaterán? 2. az internettől? mondják le az előfizetést, aztán csá? 3. csak törölje a karakterét és ne lépjen be többet a wowba? 4. vagy csak annyi legyen a cél, hogy napi teszemazt két óránál többet ne játsszon? egyáltalán, ez utóbbit meg lehet vajon csinálni?
Én azt az álláspontot képviseltem, hogy először is beszélje meg a pácienssel, hogy ő mit szeretne és miről gondolja úgy, hogy ki is bírná. Egyébként pedig, ha bírja, akkor kezdetnek ne WoWozzon többé, de mást nyugodtan csinálhat a neten.
De persze, fogalmam sincs. Hogyan kell online szerepjátékokról leszokni? Egyáltalán, van olyan, hogy az ember tényleg függő? Vagy függő volt és leszokott? Ez egy létező probléma, vagy csak aggódó anyukák felfújják? Vagy hogy megy ez? Úgy értem, írnak erről könyveket persze, de hogy néz ki a valóságban? Hogyan kell leszokni? Mi lenne jó segítség? Mondjatok okos válaszokat a kommentekben.
*Azért ezt a példát hoztam, mert ez az egyetlen online szerepjáték, amiről egyáltalán hallottam. Történetünk szereplői, engem is beleértve, kitalált személyek. World of Warcraft nevű játék nem létezik.
Művészek. Köztünk élnek. Nem csak beszélnek az ötleteikről, megvalósítják.
Kedves Jézuska.
Hozzál nekem légyszíves egy mp3 lejátszót, mert erre már évek óta vágyom és megőrülök, hogy nincs rá pénzem sosem. Jobb mp3-lejátszót tartalmazó telefont, vagy ipodot is elfogadok örömmel. Jó, cédéket nem kérek, azt megértem, hogy retró, de például koncertekre járni imádok, szóval koncertjegy jöhet, bár őszintén szólva mostanában nem láttam semmi olyat, ami érdekelne. Egy nagy csomó könyvutalványt, vagy könyveket is kérek, a könyvízlésemet nézd meg a másik blogomon, mostanában szeretném a Dextert például, és a Béres Alexandra szakácskönyvét, apropó, Alexandra fitnesszvideó is jöhet, meg persze jó lenne egy aerobicbérlet. Szoláriumbérletet is kérek, bár tudom, hogy az már nem trendi, de mit tegyek, nekem a vékony, izmos, napbarnított nők tetszenek a filmvásznon és a tükörben egyaránt. Apropó filmvászon, jó lenne az összes kedvenc sorozatom dvd-n, mármint igazi díszdobozos dvd-kre gondolok. De küldhetsz mozijegyeket is, mert istentelen régen voltam már moziban, utoljára a Starduston. Apropó Stardust, az is kellene könyvben angolul, mert az előző példányomat nekiadtam a húgomnak. És akkor már az American Gods meg a Good omens meg az Anansi Boys is hadd legyen meg angolul. Speaking of angol nyelvű könyvek, a Nietschtze wept kivételével Yalom doktor összes műveit is el tudom képzelni a polcomon, vagy más jó pszichoterápiás könyvet bármilyen nyelven (magyar/angol közül bármilyen. Nem, nem szeretném németül a Freud összest, nem.) Különben jó lenne valami táska is, mármint retikül, de olyan, amiben hurcolhatom a könyveimet a metrón, mert a régi már tök rongyos, és szeretnék egy bordó bőrkesztyűt is, meg valami jó sapkát vagy kalapot, és teremts nekem olyan fejet, amin jól állnak a sapkák/kalapok. Kéne egy új gatya is vagy kettő, mert amit tavaly vettem a freeblogos reklámbannerből, az már elég szakadt, mondjuk az egyik legyen csokoládébarna szövetnadrág, de nem szűkített szárú semmiképp. Iszonyú nagy szükségem lenne csizmára, kellene egy vagányabb, hosszú szárú, lapos sarkú barna, meg egy magasabb sarkú fekete bokacsizma, de nem hegyes orrú, de nem is balerinaorrú, de ne legyenek rajta hülye csatok vagy szegecsek, és ne műbőr legyen, és ne legyen olyan hülye kis elvékonyodó sarka, és semmiféleképpen ne kopogjon, és kényelmes legyen, mert különben nem veszem föl. Kellene még pár felső is, leginkább krémszínű, bordó vagy téglavörös hosszú ujjú vékony kötött, vagy másszínű vékony kötött, de kéket nem hordok, tudod. És ne legyen térdigérő vagy 80's hülyenyakú vagy alulhúzott, és ne legyen túl rövid. Kéne egy férfiing stílusú fehér női blúz is, szakvizsgázni. Egyébként elfogyott a hajfestékem, szóval az is jöhet, meg szeretnék elmenni kozmetikushoz, szóval arckezelés, manikűrös, pedikűrös, masszázs vagy egyéb wellness-utalvány is welcome, de a testtekercselésre allergiás a bőröm, meg az amúgy is egy baromság. Szaunázáshoz való cuccoknak viszont örülök. És azonnal szükségem van szemhéjnyugtató zselére és szemránckrémre, konkrétan a Méthode Jean Piaubert Hydroscience 3G Eyesra gondolok. Meg minden más illatszert is kérek, habfürdőt és fürdőolajat és fürdőgolyót és testápolókrémet, csak ne legyen kókusz illatú. Sőt, egyáltalán ne legyen kajaillatú. Sminkcuccokra annyira nem vágyom, mivel kb. egyszer festem ki magam évente, de ha akad pár Lancome szemhéjpúder, hát legyen. Körömlakkot tényleg nem használok soha, vidd innen. De szexi fehérnemű, az például jöhet, kivéve harisnyatartó vagy neccharisnya. Nos igen, a Martensem viszont - jesszus atya úr isten, már elnézést, de ezt most számoltam ki - idén töltötte be tizedik életévét, szóval lassan nem ártana egy új, még vacillálok, hogy bordót szeretnék-e vagy ugyanilyen barnát.
Mondjuk, tekintve, hogy szabadidőnk egy részét a kanapén töltjük sorozatokkal, nem ártana egy rendesebb tévé, meg egy rendesebb kanapé sem, mert a futon azért nem az igazi. És persze jó lenne egy mosogatógép, meg egy olyan lakás, amiben elfér egy mosogatógép, és van benne egy nagy nappali, és akkor megint meghívhatnám végre a mindenféle barátaimat rendszeresen és főzhetnék nekik. És legyen kertje is, hogy lehessen végre macskám. És kéne még egy házvezetőnő, aki néha rendet rak meg kitakarít meg kivasal, mert én nagyon szeretem a tisztaságot és a vasalt ágyneműt, meg amúgy is porallergiám van, de takarítani meg vasalni utálok. Apropó porallergia, kérek mindenféle tablettát is, a kedvencem a slow release C-vitamin, de ginzenget és omega-3 zsírsavat is szívesen szedek. És akkor szeretnék még egy pár üveg jó vörösbort, esetleg gold tequilát, meg jó csokikat is (lehet fura is, csak ne legyen kókuszos vagy ananászos) (igen, a raffaellot is utálom), de Haagen Dazs és Ben&Jerry's jégkrémekkel is le lehet venni a lábamról és a sajtokat is imádom, szerintem nézz körül a Culinarisban. Ami azt illeti, szívesen elmennék már végre valami jobb étterembe is, a gyengéim a thai-, szusi- és a puccos helyek. Jó, megelégszem thai/szusi szakácskönyvvel is, de az olyat szeretem, ahol egy oldalon csak egy recept van, és vannak benne képek. Persze, a legjobb lenne egy Budapest-Bangkok repülőjegy, illetve kettő, mivel a férjemet is vinném, lehetőleg február legvégére, szakvizsgám utánra essen, de bármilyen más utazásnak is örülök, mondjuk szívesen megyek Prágába és Barcelonába is, vagy nagy álmom egy skandináv körút, emellett Londonban bármikor szívesen eltöltök bármennyi időt, de mehetünk síelni is, vagy New Yorkba és akkor már a Grand Canyont is kérem. Egy fényképezőgépet is kérek, bár a férjemnek van egy rendesebb, de én szeretnék egy zsebredughatót, ezt néztem ki magamnak. És akkor ugye van még a Frey Wille karkötőm, amiért évtizedek óta hiába könyörgök.
Persze, aztán van még egy csomó dolog, amire akutan nem vágyom, de ha elém teszik, azért örülök, ilyenek a bögrék, teáskannák, különleges teák, kávék, kávékról szóló könyvek, ezüstékszerek, szép tollak (bár azokat nem merem használni, nehogy elvesszenek), növények, növényekről szóló könyvek, hülyeségek, mint plüssszörnyek, legó*, Barbie-baba vagy műanyag dinoszaurusz, régi filmplakátok, Baileys, díszpárnák, mindenféle rendű és rangú dobozkák, különös tekintettel vintage-hatású fémdobozokra, meg mondjuk szükség esetén bizonyos fajta művészeti albumok is, például art decoról szóló könyvek, esetleg art deco bútorok is, de ahhoz előbb ide kell adnod a lakást. Szóval ennyi lenne így első nekifutásra. Ja, és tudod, mit imádok még, a L'Occitane potpourit meg a puha, pirosas-narancssárgás színvilágú pokrócokat.
És akkor mondja valaki, hogy nem terápiás hatású a blogolás. Esküszöm, sokkal jobban érzem magam, hogy ezt leírhattam. És *a legó pedig nem hülyeség.
Úristen, majd egy hete nem írtam blogot. Könyveket se olvasok. Valóságfüggőség.
Most nagy a nyomás, mert nem volt ott Lucia, és így nekem kellene elmesélnem, mi történt tegnap a kocsmában, tekitve, hogy ugyan bloggerekkel voltam, Agnus nem ír két sornál többet, L. nem árulja el a blogcímét, a mra-nak állítása szerint nincs blogja, csak weboldala van, brainoizt maguk alá temetik a határidős fordítások*, a férjem pedig a nyugati pénzvilág bérenceként hátat fordított a klasszikus műfajnak, és már csak a foglalkozás körében elkövetett blogolást űzi. Én meg valahogy nem érzem most magamban a képességet a vicces, ám szigorúan dokumentarista naplóíráshoz, merthogy éppenséggel az az időszak van, amikor leszívja az agyamat a való világ. Egyébként is többnyire a posztmodern képzőművészet területén kalandoztunk, és olyan letaglózóan kifejező képek és installációk készültek, amelyeket pőre szavakkal nehéz (vagy lehetetlen) lenne leírni. Azért a frekvenciagenerátort belinkelem az érdeklődők kedvéért.
Update: noiz mégsem restellt írni a kedd estéről.
Elfogadták az indexemet, azaz vettem a szakvizsga felé vezető első akadályt, ami klassz. Megmagyarázom.
Tegnap délután van, ülök a megfelelő Hivatal folyosóján és látszatra teljesen nyugodtan olvasom a blúzom színével tökéletesen megegyező türkizkék borítójú könyvet (komolyan, cipőt-táskát-körömlakkot bárki össze tud passzítani, de ezt csináljátok utánam). A Magasabbra a tetőt, ácsok egyébként a könyv, lassan több, mint egy hónapja olvasom, mert közbeszóltak a szakvizsgatesztek. Semmi külső jele a lelkemben dúló rettegésnek, míg bent a Néni ellenőrzi azt az indexemet, amelybe 5 éve gyűjtöm az aláírásokat különféle professzoroktól és osztályvezetőktől különféle gyakorlati helyeken és tanfolyamokon. Az index ellenőrzéséről eddig csupán rémtörténetet hallottam ezeret, hogyan lovagoltak elírásokon és zavartak vissza embereket hússzor, mert nem a jó pecsét volt benne, hogyan derült ki túl későn, hogy dátumok jóvátehetetlenül nem egyeznek, és egyéb Kafkát megszégyenítő nyomasztó bürokratikus kalandok, még Sziporkát is halálra szívatták hülyeségekkel, pedig ő jóval precízebb nálam. Tehát olvasok, várom, hogy a néni átnézze az indexemet, kijöjjön és közölje, mely aláírásokat kell pótolnom, amelyeket ha záros időn belül nem sikerül elintézni, akkor nem mehetek vizsgára. Az iroda ajtaja nyitva van, és nagy a csend, ezért remekül hallom, mi zajlik odabent. Kb. húsz percig Néni: (sóhaj) (sóhaj) "Cö--cccö-cccö-cccö. Hajjaj." "Te Katikám, figyelj, szerinted ez most így..?" és hasonlók.
Miközben a könyvemben Muriel nyoszolyóasszonya analitikusan elemzi a szökött vőlegény schizoid személyiségét és latens homoszexualitását, én lassan belenyugszom, hogy az elkövetkezendő hónapokat régen letöltött gyakorlataim és rég megszerzett aláírásaim újrapótolgatásával fogom tölteni, öt éve nem látott kórházakba fogok rohangálni hisztérikusan, hogy aztán kiderüljön, hogy az osztály, ahol én gyakorlaton voltam, az egészségügyi reformnak köszönhetően már nem is létezik. Látom magam szakvizsgám előtt három nappal a szakadó februári esőben zokogva térdre zuhanni a valahavolt kórház helyén azóta felépült bevásárlóközpont parkolójában, ahol aztán eszembe jutnak hasonlóképpen elbukott bajtársaim, és rádöbbenek, hogy ez már nem az én harcom, hanem sokkal több annál, ha veszítek, úgy személyemben a mindenkori halálra szívatott szakorvosjelölt veszít a Bürokrácia ellen, így felállok végül és Veronica Mars-i leleményességgel kutatom fel az engem valaha oktató ex-főorvos nyomát, aki miután eladták feje fölül a kórházat, a magyar egészségügytől megcsömörlötten kopaszra borotváltatta a fejét és belépett az idegenlégióba, azonban három kemény év, négy maláriás roham és egy szenvedélyes, ám rosszul végződő homoszexuális kapcsolatot követően a légiót otthagyva spirituális válaszok keresésére indult és jelenleg valamely nepáli buddhista kolostorban negyvenhét egyforma narancssárga társa körében várja a megvilágosodást, és akkor valamelyest megnyugszom, hiszen Charles épp Nepálban van, majd megkérem, hogy ugorjon már fel és kérjen nekem egy igazolást.
Aztán kijön a néni és közli, hogy rendben vagyunk.
"The bright flags of loneliness unfurled and flapped in the breeze. He knew it in every size and shape: hard, soft, black, blue, concrete city-type recalled and woodsy-leafy country-kind."
Bernard Malamud: A new life. Ezt a könyvet pl. még anno azért vettem meg magamnak angolul (is), mert annyira tetszett ez a mondat. Még mindig jó.
Szombat, a leghosszabb idő és távolság, amit valaha bulira utaztam. Felkelek, elbuszozom Utrechtben a vasútállomásra, persze épp nem járnak a reptérre a szokásos vonatok, ezért elvonatozom Amszterdamba, majd egy másik vonattal a reptérre. Két órával a gép indulása előtt kint vagyok, és úgy, hogy folyamatosan sorban állok valahol, pont két órába telik elérni a gépig (kétszáz kilométeres sorok állnak mindenhol, a sorok mentén kopasz, néger személyzet jár-kel szigorúan, adó-vevővel és neonsárga mellénnyel. Az egyik kiszúrja, hogy a csak EU-tagoknak fenntartott sorban állok, és szól, hogy a kezemben szorongatott kék színű útlevél biztos nem jó ide, mert az EU-s útlevél nem ilyen, álljak máshová. Megmondom neki, hogy tagok vagyunk, kopjon le.) Elrepülök Budapestre, taxizom Óbudára, villamosozom és buszozom a Keletibe, vonatozom Kapuvárig, onnan pedig Gabóék elvisznek kocsival Fertődre, és már meg is érkeztem Anikó szülinapi bulijába. De mindezzel sehol sem vagyok a férjemhez képest, aki egyszer az esti buliba Zalalövőre reggel még Vancouverből indult.
Anikó bulija persze klassz, van például olyan rész, amikor Db-vel felmegyek a szobájába, ahol leveszi az ingét és beadok neki egy injekciót, meg olyan, amikor a kő-papír-olló bajnokságok létjogosultságáról vitatkozunk a konyhában (és kitaláljuk fenti játék állatkerti változatát is őz-tapír-holló néven), kiderül, hogy jó seggem van, találkozom régen látott ismerősökkel sok év után, akikről kiderül, hogy mindent tudnak rólam, mivel olvasnak, megvitatjuk, hogy a barátnőim közül ki melyik Elem lenne, de mivel hatan vagyunk, a négy ős-ön kívül addicionális elemeket is be kell vezetnünk, majd a vulkanikus kőzetek kialakulásáról, pontos osztályozásáról, a vulkanikus talaj mezőgazdasági hasznosíthatóságáról és esetleges munkavédelmi szempontjairól folytatott hosszas vita után Hajnalkát a lösszel azonosítjuk. Sokáig nem működik jól a zene, mivel mindenki letörli a másik playlistjét, a tulajék cuki kölyökmacskája néhányszor szintén végigsétál a billentyűzeten, valamint rendre lefagy a laptop, nekem pedig fáj a fejem és álmos vagyok, aztán rájövök, hogy két hete nem ittam normális kávét, iszom is egyet rögtön, majd diktatorikus fellépésemmel magamhoz ragadom az irányítást és beteszem azt a válogatáscédét, amire főzni szoktam, rengeget kritikát kapott már a válogatás, ugyanis olyan számokat vettem egymás mellé, amelyeknek egy napon történő említése is többrendbeli istenkáromlásnak tekinthető, ellenben működik, hirtelen mindenki táncra perdül, mint egy filmben, mind a 12 szám erejéig. Később kovácsoltvas franciaágyban alszunk pihe-puha párnák között, reggel többször megküzdünk a gonosz nénivel, valamint megismerkedünk a falusi turizmus pontos definíciójával is (azt jelenti, hogy hiába van a helyiségben mosogatógép, mi azt nem használhatjuk, hanem kézzel kell mosogatnunk). Aztán Ádám egylépésben hazaszállít.
Utána meg már csak pótolom a kihagyott Weeds, Scrubs, The Office és Pushing daisies-részeket.