Egy életem, egy halálom

Na, jól van, emberek, akkor úgy döntöttem, írok egy könyvet.

Do I buy Country Life butter

Az mondjuk milyen jó már, hogy nem kell órákat várni, hogy kenhető legyen a vaj, miután kiveszed a hűtőből.

The trick, William Potter, is not minding that it hurts

Hát be kell látnunk, hogy nem vagyok igazi true blogger, mert kórházban voltam és megműtöttek és nem blogoltam végig, mint a vonatkozó House-részben a bloggerlány, bűntudatom is van.

Mindegy, azért elmesélem, hogy nagyon féltem tőle, mivel emberek elaltatnak és utána késekkel a kezükben ki tudja, miket művelnek velem, amíg alszom, de most komolyan, előtte adtam nekik egy beleegyező nyilatkozatot, amin aláírtam, hogy úgy nagyjából bármely szervemet kivághatják, összevarrhatják, kilyukaszthatják és összecsomózhatják belátásuk szerint, amennyiben úgy látják helyesnek, és a magamfajta kontrollfreak-nek ez ijesztő. Másrészt viszont két olyan ember operált, akikben megbízom, az egyikben azért, mert ismerem, a másikban meg azért, mert felettébb jóképű és valahavolt kedvenc Főnökömre emlékeztet. És hát egészen nyilvánvalóan az agyamra ment a Praxisblog, mert halál komolyan arra voltam felkészülve, hogy tizenkét ágyas szobákban leszünk, az egyik ágyszomszédom pont haldokolni fog vagy meg is hal, a másiknál meg bent lesz látogatóban mind a tizenkét bátyja/húga, akik majd ellopják a pénzemet és a telefonomat, amíg katéteremet szorongatva elvánszorgok az épület másik végében lévő nővérszobáig fájdalomcsillapítóért, amit nem adnak, mert gonoszak vagy lusták felállni a farmville mellől vagy mert nincs a kórháznak pénze, és csak fél év múlva derül ki, hogy azért fáj a hasam, mert a műtősnő benne felejtette az ipodját, de addigra már be sem perelhetem őket, mert az összes szereplő Skandináviába disszidált.

Persze kivétel nélkül mindenki nagyon kedves volt, a nővérek maguktól hozták az ágyamhoz a fájdalomcsillapítót, a betegtársak csendesek voltak, a szoba klassz (és bár ezúttal protekciósként jó szobát kaptam, benézegettem a többibe és azok is tök normálisan néztek ki), az operáló orvos megdicsérte a hasizmaimat és gratulált az edzésprogramomhoz, a másik operáló orvos hozott be gyümölcslét és csokit, a büfében jó kávét főztek, különben meg már itthon vagyok és megnéztem az Expendables-t, ami sajnos elszomorítóan rossz film. De legalább jó meleg van.

A korkülönbségről

Villamoson.
Bácsi: - Ugyan, dehát maga a lányom lehetne.
Néni: - Miért, maga hány éves?
Bácsi: - 87.
Néni: - Én meg hetven.
Bácsi: - Na látja, mondom én, pont kijön.

What about breakfast at Tiffany's

Akkor kihirdetném az eredményt: emberi lény számára elviselhető hőmérséklet kategóriában az elmúlt héten Budapesten viszonylag jól teljesített az intézetvezetőnk légkondicionált irodája, az interspar tejtermékhűtőjének közvetlen környéke és a Margit-sziget keleti vízpartja is, de az abszolút győztes a Perc utcai Culinarisban az a helyiség, ahol a csokoládékat tartják.

It's the end of the world as we know it

Nos, le(záró)vizsgáztam a mozgásterapeuta-képzésből, ami azt jelenti, hogy mostantól, hat éves korom óta először, semmilyen szervezett, vizsgával végződő képzésben nem veszek részt. Egy korszak zárult le, uraim.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy soha többé nem tanulok semmit, hiszen, holtig.

Főleg cicák

A szabim során nincs időm Sopronba utazni, mert minden napra van valami program, intéznivaló vagy mozi, a rég kinézett panzióba hétvégére nincs hely, hétköznap a férjem nem ér rá jönni, meg ilyenek, úgyhogy egy napon úgy döntök, na jó, engem nem érdekel, lemegyek egyedül másfél napra holnap és kész. Felhívom a Muck Erdei Panziót kedden, foglalok egy főre egy napra szállást szerdára, bepakolok kullancsriasztót, térképet, két szendvicset és a Pszichoanalitikus gondolkodás történetét, a 10.10-es vonattal elmegyek Sopronba, és kigyalogolok a Muckra. Azért, valljuk be, 5 km gyaloglás egy enyhén emelkedő betonúton nem egy durva távolság még azoknak sem, akik nem túráznak. A soproniak (beleértve az anyukámat, a panzió pincérét és a másnap reggel érkező villanyszerelőket is) félelemmel vegyes tisztelettel, döbbenten méregetnek, amikor kiderül, hogy gyalog megyek. Ennek az az oka, hogy az ember nem megy ki a Muckra: a Muck hegy és a rajta lévő kilátó egészen a rendszerváltásig, azaz 1989-ig a határzár Ausztria felé eső részén helyezkedett el: magyarul olyan közel van a határhoz, hogy tilos volt civileknek ott tartózkodni. Emellett a Muckon katonai támaszpont is volt, ez három házat jelent, ahol a mucki örs állomásozott. Ők járőröztek a vasfüggöny mentén és vésték bele az út menti fákba a csajuk nevét, meg hogy hány nap van még hátra a szolgálatból.

Amikor megérkezem, a parkoló üres, bent az étteremben pedig egy pincérruhás srác egyedül eszik egy asztalnál. Mellette nagyon aranyos, foltos kis korcskutya szájában egy teniszlabdával téblábol és vágyakozva nézeget a hasábburgonya és fasírt felé. Amikor belépek, a srác megtörli a száját, és azt mondta:
- A szoba miatt, ugye?
Ad egy bejelentőlapot, amíg kitöltöm, befejezi az ebédjét (rettenetes a rohanás), aztán beírja a nevemet egy könyvbe egy táblázatba. Látom, hogy az oldalon lévő összes többi rubrika üres. Megkérdezi, mivel jöttem, hüledezik egy sort, megkérdezi, kérek-e vacsorát, hánykor kérem a reggelit, majd megmutatja a szobámat. Nagyon egyszerűen berendezett (ágy, asztal, tévé), nemrég felújított, szép kis szoba, erkéllyel. Kicsomagolok (kiveszem a hátizsákomból a tusfürdőt, a pizsamát meg a Pszichoanalitikus gondolkodás történetét), és lemegyek az étterembe egy kávéért. Meg egy palacsintáért. Meggyes-mákos. A teraszon ülök le, még mindig sehol egy lélek, leszámítva a szomszédos asztalon összegömbölyödve alvó cicát. A pincér srác gyengéden leveszi onnan a cicát, talán még nem biztos benne, mennyire leszek kötekedő vendég vagy ántsz-ellenőr. Később konzultál velem a délutáni sétautamat illetően, szemlátomást túl sokat tudok a környék turistaútjairól, úgyhogy gyanakodva megkérdezi, soproni vagyok-e. Megnyugtatom, hogy régen soproni voltam, de már 16 éve Pesten élek. "Ja, jó" - mondja. "Soproniak nem szoktak ide kijönni aludni."

Sétálok még egy 8-10 km-es kört, először elmegyek keleti irányba, mert ott még nem voltam, és tényleg ott vannak az izgalmas helyek, olyan magas és sűrű fenyves, ahol csak a fák legteteje zöld, a szemmagasságban lévő erdő vékony, csontvázszerű, barna ágakból és ugyanilyen tűlevélszőnyegből áll, amin tényleg hangtalanul lehet lépkedni. Van egy forrás is, meg egy csomó magasles, meg vaddisznó-élőhelynek alkalmas susnyások. A vaddisznóktól félek egy kicsit, de nem jönnek elő. Azután felmegyek a Várhelyre, mert ott jó a csí. Néhány biciklissel találkozom, általában drága ruhákban tekernek felfele, az egyik szalonnasütő helyen egy negyven-ötven év körüli párocska vadul csókolózik, egyébként pedig mindenhol virágzik a hárs, jó illatot lehel, oly édes a lég, hogy pillád le-lezárod. A mucki örs elhagyatott katonaépületei pont úgy néznek ki, mint valami kísértethorror-díszlet, fel is merül bennem, hogy basszus, egyedül leszek az egész házban itt az erdő legközepén (legközelebbi lakott területek: Sopron 5 km, Brennbergbánya 4 km), mi van, ha jönnek a zombik, fegyverem sincs, de aztán kiderül, hogy nyáron kint lakik a tulaj (egy velem egykorú fickó, az egyik barátnőm volt pasija haverjának a barátnőjének a volt barátja), a kis korcs kutya, egy hatalmas, nyugodt, és szemlátomást a légynek sem ártó bulldog, valamint négy cica. Két család vacsorázik az étteremben, a soproniak ugyanis ebédelni meg vacsorázni autóval ki tudnak jönni az idevezető, egy nyomsávos, kissé repedezett betonúton. Olvasok egy kicsit az erkélyen, néhány macska óvatosan megközelít, megeszem a szendvicseimet, alszom. Olyan csend van, hogy lehet hallani az ablakon keresztül az odakint zümmögő bogarak zümmögését.

Reggel háromnegyed nyolckor szintén sehol egy lélek, leszámítva az asztalnál ülő fekete macskát. Később felbukkan egy srác, talán a tulaj. A lekvár + péksütemény nevű reggelit választom kávéval, figyelmeztet, hogy a péksütemény esetünkben kenyeret jelent, valamint hogy mindjárt el fog menni az áram, mert most telefonáltak, hogy valamit szerelni fognak és áramszünet lesz 8-15 óráig. Gyorsan kérek még egy tejeskávét, bemegy készíteni, két perccel később elmegy az áram. Pont meleg a kávém. Fú, nem sokon múlt. Figyelmen kívül hagyva a magyar kullancsszövetség elnökének ajánlását (délelőtt 10 előtt és délután 4 után ne tartózkodjunk a természetben) elindulok a városba. Mindjárt az elején villanyszerelőkkel találkozom, akik az út mentén pakolásznak. Köszönök neki, hogy "jó reggelt", az egyik megkérdezi: "reggeli séta?" Mondom, igen, mire ő gyanakodva: "de nem Sopronig?!!". Mondom, hogy de. Furán néznek.

A Muck-ot hegynek nevezzük, mint ahogy a Soproni-hegységet is hegységnek, ugyanakkor valójában egyrészt csupán 522 m magas, másrészt a hegyet eredetileg Nyíresnek hívják és csak a lebontott kilátót hívták Mucknak. Nevét Muck Endréről kapta, aki a századfordulón volt Sopronban főerdész, és sok erdőrendezési projektje volt a környéken. A kilátótorony már nem létezik, szóval arra ne számítsunk, hogy felmegyünk a Muckra és lenézünk. A helyén épült menedékház még a rendszerváltást követően is, egészen 2006-ig a határőrség pihenőházaként funkcionált, civilek nem látogathatták. Néhány éve nyílt meg a volt pihenőházban a Moha Muck vendégfogadó, amely panzió és étterem. Hétköznap eléggé üres, ellenben hétvégén asztalt kell foglalni ebédidőben és július végéig nincs már szabad szobájuk. A mucki örs kísértetházainak a helyére magánkórházat szeretne építtetni egy befektető, amely miatt évek óta harcban áll a Védegylet egyesülettel / a várossal. A magánkórházzal önmagában még talán nem is lenne baj, de akkor nyilván ki kellene szélesíteni a jelenleg másfél méter széles kopott kis betonutat, amin jelentős autósforgalom közlekedne onnantól, be az erdő legközepébe. Utolsó információim szerint a befektetők állnak vesztésre, reméljük, hogy ez így is marad.

Képek innen és innen. Nem találom sehol a kis fényképezőmet, a telefonommal meg elég ócska képeket lehet csinálni, a cicák is milyen homályosak lettek.

Barbie of the undead and other stories

Tegnap arról beszélgettek mellettem az uszodában a kb. hatévesnek kinéző kislányok, hogy van-e hulla Barbie és zombi Barbie, és kár, hogy nincs. (Természetesen van, rögtön az első a listán.)

A férjem meg azt mondta, milyen különös egybeesés, hogy Ray Bradbury pont azon a napon halt meg, amikor egy nagyjából százévente ismétlődő, ritka csillagászati jelenség zajlott. Gondolom, megvárta a csatlakozást.

További nyafogás

Voltam tegnap Rupa and the April Fishes koncerten a műpában, klassz volt. Én tudok képzeletben is ugrabugrálni, nem zavart, hogy ülni kellett. Volt mellettük néhány számnál egy helyi vonósnégyes is. De a legdurvább persze az, hogy a csaj mindemellett orvos.

Az Anikó jutott eszembe valamiért a koncertről (szerintem azért, mert a csajnak a mozgása és az öltözködési stílusa is hasonlított rá), és hogy fiatal korunkban bennünk is megvolt ez a fajta zenére ugrálós életöröm az összes nehézség meg dráma ellenére, és hogy 17-18 éves korunkban gyakorlatilag minden szombaton hajnalig táncoltunk (vagy ameddig a szüleink elengedtek plusz két óra), és zenészekkel lógtunk, és milyen jó volt. Hogy tetszett volna nekünk akkoriban ez a zene.

Azt mondta Rupa valamelyik felkonfban, hogy az amerikaiak nem isznak és énekelnek együtt, biztos azért ennyi ott a gyilkosság, ami persze vicc, de az én életminőségemen jelentősen javítana, ha rendszeresen lehetne inni, táncolni és énekelni együtt. És nem, nem arra gondolok, hogy felveszem a szép cipőmet, elmegyek taxival az ötkertbe, elszopogatok egy mojitót négyezer forintért és megnézem, milyen színű szemüvegkeret a divat ezen a héten.

Pokolbéli víg napjaim

Olyanok vannak, hogy ügyeltem, aztán hazafelé jöttem reggel, gondoltam, hogy gyalog jövök, de esett az eső, aztán egy cigányasszony akart nekem jósolni, de én nem akartam, akkor még üvöltözött velem jó darabig, aztán egy pasas a metrón megmutatta a faszát, akkor rezignáltan leszálltam és megvártam a következő szerelvényt, aztán napközben inkább aludtam, meg hallgattam, ahogy a szomszédainkkal kiabál a lépcsőházban az alattuk lakó, hogy hangosak voltak éjszaka, amit ők tagadtak, aztán kimentem húgom elé a Ferihegy 1-re, ahol teljes rendőri készültség volt, kutyákkal, nem derült ki, miért, meg sorbanállás közben egyházi műveket énekelt egy kórus, kaptam húgomtól egy kabátot meg hűthető alvómaszkot (az alvómaszkra vagyok rákattanva újabban), aztán hazajöttem és csináltam fagyikelyhet dió, vanília és csoki carted'or, tejszínhab és csokoládéöntet felhasználásával, és megnéztük a Trónok harcát, aminek a végén Matt énekli ezt a dalt.

Ma meg dolgoztam, párszor összezördültem a Filozófussal szokás szerint (mondjuk ahányszor találkoztunk, annyiszor), és mielőtt még mindenkit teljesen kikészítettem volna magamat is beleértve, megkezdődött tíz napos szabadságom, amelynek során majd ügyintézek, mellékállásomban dolgozom, a mozgásterápiás vizsgára tanulok, és legfőképpen a fentiek miatt rinyálok, sajnáltatom magam és értelmetlenül internetezek, de először még ittam egy grépfrútos sört, meg elmentünk a pedikűröshöz, majd pedig ettünk egy csomó szusit és szasimit és ittunk japán sört, ami ugyanolyan, mint a magyar, csak drágább.

Egy konkrét kollokviumi vizsgatétel az egyetemen a kiégés és prevenciója, mint például megelőzésképpen jöjjünk el a munkahelyünkről a munkaidő végeztével és mélyedjünk el örömszerző tevékenységekben nem-orvos barátainkkal, és szerintem az, hogy grépfrútos borsodit iszom a húgommal a hatos villamoson, majd jelentős anyagi ráfordítással türkizkékre lakkoztatom a lábkörmömet és nyers halat eszem algával, az végülis örömszerző tevékenység egytől egyig mind.

Nem vagyok jól, utálom ezt a várost, na. De talán majd a hajójárat felvidít.

Világok harca

Török élelmiszerbolt. Elég feltűnően török, ajvár, szőlőlevél, csicseriborsó, tahini, zselé, meg egy hatalmas hentespult, amiben elképesztő méretű birkalábak vannak, befűszerezett darált húsok csevapnak, illetve néhány csirkemell. Eladók: egy nagy bajszos, töröknek látszó férfi, egy magyar nő.

Nyugdíjasnak látszó magyar néni: - Jó napot, abból a disznóhúsból kérek húsz dekát.
Eladónő: - Az nem disznó, birka. Adjam azért?
Néni (kételkedve): - Az nem disznó? Biztos?!
Eladónő: - Igen, az birkahús.
Néni (gyanakvóan): - És az jó a töltött paprikába?
Eladónő: - Hát, nem tudom.
Néni: - Jó, és akkor melyik a disznó?
Eladónő: - Disznóhús nincsen.
Néni (döbbenten): - Nincsen??? És mikor lesz?
Eladónő: - Nem lesz, itt nem árulunk disznóhúst, ez egy török bolt.
Néni: - Mi az, hogy nem árulnak?
Eladónő: - Ez egy török bolt. A mohamedánok nem esznek disznóhúst.
Néni (hitetlenkedve a csirkemellekre mutat): - És csirkét meg esznek?!
Eladónő: - Igen, csirkét esznek.
Néni (fejcsóválva el).

Az értékekről jót vagy semmit

Ezt olvastam:

Már a pszichoterápia általános elméletei és fogalmai is értékelhetetlenek.

Ez volt odaírva:

Már a pszichoterápia általános elméletei és fogalmai is értékterheltek.

 

Z55.90 Az oktatással és mûvelõdéssel kapcsolatos k.m.n. problémák

Na, van harmadik szakvizsgám is, jéj. Pszichiátriai rehabilitációból. Nem azért nem ujjongok, mert nem örülök vagy valami, csak ez nem volt valami különösebben nehéz vagy téttel járó vizsga. Legizgalmasabb része az volt, amikor Pomázon, mert ott volt a vizsga, rossz címre mentünk, mert a minisztérium által küldött levélben rossz címet írtak meg (egy máshol lévő, másik utcát és házszámot), és ott mondták, hogy itt semmi ilyesmi nem lesz, és szakadt az eső is, de aztán odaértünk persze időben a jó helyre.

Z72.80 Életstílussal kapcsolatos egyéb gondok

Mondjuk tanulnom kellene a holnapi vizsgámra, ehelyett netezek. Sajnálom, nem tudok tenni ellene, kiégtem. Ó, azok a régi szép idők, amikor az embernek még összeszorult a gyomra és felment a pulzusa vizsga előtt, meg nem tudott aludni meg rettegett.

Azután pedig majd júniusban levizsgázom a mozgásterapeuta képzésből, és ha azon átmegyek, akkor itt megállunk így 34 év után és befejezem intellektusom pallérozását és kizárólag a testem edzésével fogok foglalkozni. Vagy pénz keresésével. Vagy jó, akkor mostantól csak olyan dolgokat fogok megtanulni, mint jógapózok, hastánckoreográfiák, taichi gyakorlatsorok, túraútvonalak, szörpreceptek. De komolyan, semmi egyéb tanfolyam vagy vizsga vagy tudományos fokozat az életemben nincs betervezve.

Valamint nagyon izgulok, hogy tényleg jó legyen a BKV-s hajójárat a Dunán és lehessen bérlettel használni és legyen gyors és ne legyenek rajta sokan, és reggel járhassak hajóval iskolába dolgozni. Mennyire klassz lenne.

Dearest the shadows I live with are numberless

Basszus, most kellett megtudnom pilatesen, hogy Björk nem jön a Balaton Soundra. Pedig olvastam pár hete, hogy lemondta koncertjét hangszálbetegsége miatt, de azt hittem, az valami aktuális koncertje volt és júliusra biztos meggyógyul. Szomorú vagyok.

Azt írják a youtube-on, hogy ez a Hungarian suicide song, és hundreds of Hungarian people commit suicide while listening to this song. Hát nem tudom, én tíz éve pszichiátrián dolgozom, sok öngyilkost láttam, de egyik se említette a dalt. Mondjuk, igaz, hogy én sem kérdeztem meg, milyen zenét hallgattak, miközben nyomogatták ki a tartójából a harminc levél Xanaxot.

További trivia: angolul először Billie Holiday dolgozta fel a dalt, de a szegény amerikaiaknak túl pesszimista volt a szöveg (spoiler: magyarban az a vége, hogy meghal a csávó), ezért ugyan meghagyták az eredetit, de hozzáírtak még egy versszakot, amiben - nem fogjátok kitalálni - az illető felébred és kiderül, hogy csak álmodta a halálos befejezést.

Nagy előnye a munkahelyemnek, hogy gyakorlatilag nincs dress code, azaz a nagyon szexi cuccokon kívül bármit felvehetek. A kirakott mell és átlátszó csipke mondjuk szerintem nem helyénvaló egy kórházban, de ilyet is láttunk már. Igazából nem tudom, hol van a határ. Amikor a húgom kötött Ugg-jában mentem, akkor mindenki a lábfejemet bámulta megütközve a reggeli referál

Z58.8 A fizikai környezettel kapcsolatos egyéb problémák

My whole life, I saw nothing but roofs and steeples and the cellar door.

Red hot

Készítettem magamnak kimchit az alábbi videó alapján, és annyira brutálisan csípős lett, hogy nem bírom megenni. Vagyis, három-öt falatot bírok, aztán sírva fetrengek a földön, aztán elszántam eszem még három-öt falatot, majd tovább sírok.

Öregszem.

Jó ügy

Hát, nem hiszem, hogy a WWF-es übercuki hiúzkölykökkel tudnék versenyezni, de azért elmondom, hogy küldjétek az adó 1%-át a soproni Központi Bányászati Múzeumnak. Tavaly is majdnem be kellett zárni, mert nem volt pénz, ez így nem mehet tovább.