Főleg nyafogás

2007.01.21. 13:51 - címkék: - 4 komment

Kezd bűntudatom lenni, hogy olyan kevés szépet mondtam Prágáról, amikor pedig az volt, szerencsére azonban vittem magammal számos tehetséges tollnokot: ideát olvasható noiz irodalmi kontextusban is értelmezhető, ám nem kevésbé hiteles beszámolója. (Az "irodalmi kontextusban is értelmezhető" kifejezés egyébként a Csáp egyik fantasy-kritikájában tetszett meg, igy használatba vettem. Sosem lehet elegendő modorosság az ember tarsolyában.)

Az elmúlt héten meg mindenféle horror történt, például ügyeltem, és nem tudtam aludni, mert szörnyű hideg volt a szobában, egészen hajnali háromig, amikor is olyan gyorsan ugrottam elő egy sürgős riasztásra, hogy a kulcscsomómat elfelejtettem magamhoz ragadni. Magyarul kizártam magam a szobámból hajnali háromkor, elzárva magamat ezzel az ágyamtól, fogkefémtől, váltás ruháimtól stb. Reggel aztán jött a takaritónő, aki beengedett, bár neki sem volt kulcsa, mivel nem a mi takaritónőnk volt, hanem a helyettese, viszont ismert egy módszert, amivel kulcs nélkül is ki lehet nyitni az effajta zárat. A módszert egyébként az elmúlt héten leste el magát rendszeresen kizáró kolléganőmtől.
Másnap meg azért nem aludtam, mert fájt a fogam, mégpedig az, amelyiket nyáron jelentőségteljesen megkocogtatott a fogorvos azzal, hogy "ez lesz a következő". Mivel röpke életem során nem először átkozott meg fogorvos, úgy döntöttem, nem húzom tovább, hanem elmegyek, persze, gyökérkezelni kellett, amit még sosem csináltak velem és amitől nagyon féltem. Már éppen kezdtem felkészülni a küszöbön álló elviselhetetlen fájdalomra, amikor a Zsófi (a fogorvos) előhúzott a számból egy pár mm hosszú, véres kis cafrangot, és a csipesszel győztesen  meglengette az arcom előtt: - Az ideg! - Elég laza. Most ideiglenes tömés van a fogamban, ami rettenetes izű, és igy már végképp semmi örömöm nincs az életben: egész hétvégén dolgozom vagy esszéket és esetismertetéseket kell irnom, amiket múlt héten kellett volna leadni, és most még az evés élvezetétől is megfosztódtam.
Különben is téli depresszióm van, olyankor úgysem tudok érdekesen irni, senki sem szeret, mindenki utál, azt hiszem, kukacokat fogok enni.

Jaj, nem úgy értettem

2007.01.17. 16:52 - címkék: - komment
Most gondoltam, hogy akkor elmagyarázom, hogy igazából nem sértődtem meg a Kocsis Péterre, hanem humorosnak találtam, ahogy sznobizmus-témában kb porig alázott; valamint a lenti bejegyzés némely részeiben a méltán közkedvelt isolde-féle önirónia lakozik, és hogy nem az volt a baj a Tigrissel, hogy nem volt hely, hanem, hogy a pincér nem mondott annyit, hogy "bocs, nincs hely", ehelyett csak nézett megvetően, de most tényleg el kell magyarázni? ugyan már. 
Na. A konzervturista meg az, aki elmegy az utazási iroda háromnapos Tavasz Prágában-útjára és semmit nem néz meg a kötelezőeken kivül, és csak abba a kocsmába megy be, ahova előre foglalt asztalt az idegenvezető a csoportnak. Én kérem tisztelettel kreativ utazó vagyok, aki alkalomadtán letér a megszokott útvonalakról (amennyiben azok szerepelnek a lonely planetben), aki vállalja önmagát és preferenciáit, és ha úgy adódik, képes bűntudat nélkül Barbie-kiállitást nézni Prágában (volt gót Barbie is, meg egy csomó celeb-Barbie, és tudtátok, hogy a kezdetekkor Barbie-nak volt csúnya barátnője? Egy szeplős turcsiorrú, aki azért hordhatta a ruháit).

Válság, tigris, pacalleves

2007.01.16. 23:09 - címkék: - 7 komment
Voltunk Prágában, jó volt. Kiolvastam négy könyvet a vonaton, ebből az egyik a Prágai capriccio volt Kocsis Péter tollából. Már az első fejezetből (igazából az első fejezet ciméből) megtudtam, hogy konzervturista vagyok, tudjátok, az a fajta, aki a Lonely Planettel és fényképezőgéppel a kezében nyájként vonul a Károly-hidon, és aki Coffee Heavenben közepes lattét iszik karamellsziruppal, ahelyett, hogy megkeresné a Vencel tér aljában azt a kis hentesboltot, amelynek a hátuljában eredeti pacallevest reggeliznek az eredeti csehek eredeti kimért kakaóval. Egyébként be kell vallani, hogy a könyvből nagyon sokat meg lehet tudni a cseh történelemről, érdekeseket is, és meg kell hagyni azt is, hogy teljesen átjön belőle egyfajta Hangulat: kb, amikor kivörösödött arcú csehek merengenek korsó pilzeni és ecetes kolbász felett a külvárosi kiskocsmában miközben fogatlan tangóharmonikás nyikorgatja mellettük hangszerét. Minden pozitivuma ellenére mégis világnézeti válságba taszitott a mű, azaz ráébredtem, hogy soha nem lesz belőlem külvárosi kiskocsmában pilzeni felett merengő cseh, és akármennyire is igyekszem elrejteni a Lonely Planetet meg a nagy, bámész turistaszemeket, még vasárnap délután háromkor is ki fog nézni a pincér a majdnem teljesen üres Arany Tigrisből, mint ahogy ez meg is történt. Persze, nem azért mentem oda, mert az Hrabal törzshelye volt, hanem mert Kocsis Péter egy teljes fejezetet szentel neki a könyvében, ráaásul a fejezetnek a cime A szentély, és olyanokat ir benne, hogy itt győz a vertikális örökkévalóság az idő múlásának horizontális... valamije felett. És bár Kocsis Péter figyelmeztet, hogy az Arany Tigris az a fajta szakrális hely, ahol nem látják szivesen, mondhatni, gyűlölik 1. a nőket, 2. a turistákat, én balga fejjel azt hittem, hogy ezek alatt húszfős, folyamatosan fotózó japán középiskoláslány-csoportokat értenek, akik light kólát akarnak kérni a frissen csapolt pilzeni e katedrálisában. Dehát hogyan is hihettem, hogy a csapos nem veszi észre rajtam rögtön az első pillantásra, hogy sosem olvastam Hrabalt, a pilsner szerintem túl keserű, és hogy csak egyszer ettem életemben pacallevest, akkor is véletlenül? Egy szó, mint száz, a missiont elbuktam, nem ülhettem le a Tigrisben, még gondolkodom, legyen-e új életcélom a visszatérés. Amikor is majd megtanulok cseh nyelven filozófusokat idézni, évtizedek alatt összebarátkozom valamely törzsvendéggel, és bár már nyilván öregasszony leszek, mire sikerül elérnem, hogy leülhessek az asztalukhoz a Tigrisben, akkor véres bosszút állok, de legalábbis botrányt csinálok, amiért nem szolgálnak fel nekem diétás, alkoholmentes pilzenit.
Szóval jól éreztük magunkat.
Megnéztük a nevezetességeket is persze, ittunk sört, ettünk knédlit, sétáltunk. Sokat. Megnéztük azt a két dolgot, amit logisztikai nehézségek és/vagy útitársam ellenállása miatt tavaly nem sikerült (az Obecni Dum nevű gyönyörű és nagyon szecessziós kultúrpalota és a Barbie-kiállitás). Vettem magamnak egy csodaszép zsebnaptárat a Mucha múzeumban, mutogattam is ma boldogan a kollégáimnak (igen, ugyanazoknak, akiknek azóta sem tűnt fel a falon a múlt héten megjelent hatalmas Rousseau-naptár), amire furán néztek, és megkérdezték, minek adtam pénzt ezért, amikor minden évben kapunk nyomi, sötétkék vagy fekete műbőr, ám a célnak tökéletesen megfelelő zsebnaptárakat a gyógyszercégektől.
Voltunk a thai étteremben, ahol a humoros sors kishiján pacallevest etetett velem. Ez azért van, mert képes vagyok gondolkodás nélkül megrendelni olyan dolgokat az étlapról, aminek nem értem a nevét, szerintem az kaland, és gondoltam, thai étteremben viszonylag belátható palettán mozoghat a leveskinálat, de aztán megkérdezte a kedves thai pincérfiú, hogy komolyan a tehéngyomrot akarom-e. Egyébként a valóságban nincs bajom a pacallevessel, bár csak egyszer ettem Szlovákiában, amikor megrendeltem valamit az étlapról, aminek nem tudtam a nevét, és nem volt rossz, de ezúttal az ananászlé-pacalleves-red curry kombináció még nekem is túl merésznek hangzott.
Mi is volt még... egészen kevés dolgot vásároltam, ami különös, talán felnőttem, és rájöttem, hogy az utazásban az élmény a fontos (és nem pedig az, hogy tárgyakat hordjunk haza, amik aztán a szürke hétköznapokon az élményre emlékeztetnek), vagy csak tudat alatt mégis bűntudatot keltett bennem a könyv és a konzervturistaságom. Vagy kevés volt az idő.

Dolgok

2007.01.09. 16:22 - címkék: - 3 komment

Először egy közérdekű (nem) felhivás: nagyon szeretném megszerezni Csermely Péter: Kutatás és közlés a természettudományokban c. könyvét, könyörgöm, adja el nekem valaki! Kölcsön megvan, de tetszik, és szeretném, ha a birtokomban lenne, de sehol nem lehet kapni messze s távol, se könyvesboltban, se interneten.

Kiváncsiságból elmentem tegnap megnézni az antikváriumos Alexandrát, de nem nagy szám. Tény, hogy jobb a csi, mint a többi Alexandrában: valaki felvilágosithatta őket, hogy a könyvek szeretik a bükkszinű fa könyvszekrényeket, igy, ha az ember nem nézi meg, mi van a polcon, akár jól is érezheti magát. Csakhát kevés az értelmes könyv, de nem erről akartam beszélni, végül is vettem egy prágai "bédekert", egy pszichoterápiás könyvet, meg egy gyönyörű Rousseau-naptárat. Meg is jegyezte ma az egyik betegem, hogy nahát, milyen jó izlésű pácienseim vannak, de felvilágositottam, hogy nem ajándékba kaptam, hanem magamnak vettem, valamint ő az első, aki észrevette.
Visszatérve az Alexandrára, rohadt meleg volt, az antikvárium-részben nem volt semmi izgi könyv, az eladólány pedig legalább húsz percig kutatott a polcokon a keresett Prága-könyv után, mig végül megtaláltam. De azért az, hogy a klasszikus populáris-könyvesbolt-belsőből egy lépéssel egy antikváriumba lépsz át, az tökjó feeling, még akkor is, ha ott is ugyanaz a romantikus ponyva van, csak használt.
Később elmentünk moziba, és megnéztük a Tökéletes trükköt, ami unalmas, idegesitő, és egy baromság. Mondjuk én eleve utálom a bűvészeket meg a cirkuszt, de alapvetően ezen még túl tudom magam tenni, nem ez volt a baj. És azt se értem, mi ez a hiszti, hogy bármit elmondasz a filmről, az már spoiler, a fenéket az. Az első három perben kiderül, hogy két rivális bűvészről szól a századforduló Angliájában. Egyedül jó benne a Teslát játszó David Bowie, de egyébként... egy Boston Legal- és két South Park-részt kellett megnéznem utána, hogy valamennyire kiheverjem.

Karma is a funny thing

2007.01.07. 10:33 - címkék: - 2 komment
Nyűgös vagyok, mert egész hétvégén teszteket értékelek ki a mellékállásomba, az élet egy taposómalom, és az idő is rossz. Azért a fennmaradó időben néztünk egy csomó My name is Earl-t, úgyhogy most megint hiszek a karmában. Röviden arról van szó, hogy Earl nyer egy csomó pénzt, majd rögtön elcsapja egy autó, és akkor rájön, hogy ha rosszat teszel emberekkel, akkor veled is rossz dolgok fognak történni. Tehát ír egy listát az eddigi gonosztetteiről, és egyenként (epizódonként) jóvá teszi őket, miközben nagyon vicces helyzetekbe keveredik vicces barátaival együtt. "What goes around, comes around." Funny.

Másegyéb: írtam végül is a Molnár Tamásnak , hogy akkor ezt most így hogy, és azt válaszolta, hogy a közölt esetekben megváltoztatják a páciens adatait. Pl az anorexiás lány nem is annyi idős volt, és nem is aznap ment hozzá, mint ahogy a postban szerepel. Ez azért talán egy fokkal jobban hangzik.
Megyek, folytatom a tesztjeimet.

Fáj a fejem

2007.01.05. 15:59 - címkék: - 7 komment
Szóval levizsgáztam tegnap statisztikából, ami jó. Jövő hétvégén meg megyünk Prágába. Kicsit gáz, hogy nagy százalékban azért várom, mert van ott egy jó thai étterem? Magyarországon még mindig nincs, a múltkor pedig nagy reményekkel rendeltünk kaját innen, de kicsi adag volt, drága, és a pad thai leginkább ragacsos cukros-mogyorós tésztát jelentett. Persze, más jó dolgok is vannak Prágában, nem utolsósorban a lift.

They say life is the thing, but...

2007.01.02. 22:41 - címkék: - komment
Hát igen, szóval azt hittem, az, hogy 55 könyvet olvastam el 2006-ban, az valami, aztán elolvastam Lobotomia idevágó postját is. Nem baj, nem ez a lényeg. Inkább megmondom a legjobb ötöt.
Richard Morgan: Valós halál
Sztrugackijék: A kárhozott város
Paul Auster: Holdpalota
Baricco: Selyem
Niffenegger: Az időutazó felesége
A két legeslegjobb pedig, amiket nem fogok kölcsönadni, nehogy elvesszenek*, az a Holdpalota és Az időutazó felesége. Illetve, Az időutazó feleségét kölcsön tudom adni, mert három példányban is megvan: az első, ronda és a második, szebb magyar kiadás, valamint angolul. Jó, és miért ne gyűjthetném ugyanannak a könyvnek a különböző példányait? Száz év magányom is több van, és Turms, a halhatatlanom is volt kettő, amig az egyiket neki nem adtam a férjemnek.

*Ez se igaz egyébként, mert van pár ember, akik már bizonyitottak könyvvisszaadás terén, és rájuk külön szabályok vonatkoznak.

Heaven is here

2007.01.02. 15:51 - címkék: - 4 komment
Nagyon, nagyon nehéz visszazökkenni a munkába, és még álmos is vagyok, mert tegnap jó sokáig fennmaradtunk, hogy tovább tartsanak az ünnepek. Pedig dolgoztam két ünnep között is, rendes munkahelyemen meg mellékállásomban is; és volt szülinapi bulink, meg karácsonyi vacsi barátnőimmel, mindkettő elég jól sikerült szerintem. Bár a szülinapi buli helyén átvertek minket, de persze mi is tehetünk róla: az előző két évben a Jekyll és Hyde-ban tartottuk ugyanezt a bulit, és teljesen oké volt a személyzet, ezért idén is odamentünk és idén is csupán szóbeli megegyezést kötöttünk a feltételekről, csakhogy időközben lecserélődött a vezetőség, és az új banda, hát, röviden szólva nem tartotta be, amit a pénzünk bánt főleg. De ettől eltekintve remek volt, azt szeretem főleg a szülinapban, hogy a különböző helyekről származó barátaimat (úgy is, mint: soproniak, pszichiáterek, bloggerek, bölcsészek) egy helyen láthatom és ajándékot is hoznak. Másnap (másnap) mondjuk eléggé megviselt, hogy mellékállásom keretében vagy harminc interjút kellett megcsinálnom, valamint vöröslencselevest és vodkás fusillit az este érkező barátaimnak, de azért túlestünk ezen is és jól sikerült, leszámitva talán a fusillit. És ami még emlitésre érdemes, az a szilveszteri buli, ahol egy amerikai tinédzserek által kedvelt (ivós) játékot játszottunk és rengeteg új információt tudtam meg barátainkról, például, hogy ki dugott már liftben vagy ki kötött már pulóvert.

A "Mit várok ettől az évtől" rovatba pedig csupa jót irnék: az ember állitólag úgy tölti az évet, ahogy január elsejét tölti, amikor is tanultam egy kis statisztikát (csütörtökön vizsgázom), olvastam egy kis Kelly Linket, megfőztem a tradicionális korhelylevest, de főleg House és Veronika Mars részeket néztünk kritikátlan mennyiségben. Az éves horoszkópom szerint ez az év a pénzről fog szólni, amiből nagyon sok lesz idén, ami annál is inkább örömhir, hogy ha minden jól megy, annyi év nélkülözés után végre eljön hozzánk a civilizáció és lesz itthon is Body Shop, Haagen Dazs és Starbucks.

Update: A zord jelen ezzel szemben az, hogy ügyeletes vagyok és valami istentelenül hideg van a kórházban. Lehet, hogy most, hogy felemelték a gáz árát és kevesebb pénzt kap az egészségügy, már soha többet nem fognak fűteni? Kabátban fogok vizitelni.

5

2007.01.02. 13:41 - címkék: - 3 komment

Szóval többfelől is fel lettem szólitva a játékra, úgyhogy napok óta apró, ám szellemes dolgokon gondolkodom, amiket ritkán árulok el magamról, vagy még sosem irtam le, de nagyon nehéz. Többnyire olyan dolgok jutnak eszembe, amiket úton-útfélen mesélek, vagy olyanok, amiket bár nem mesélek, úgyis lehet tudni rólam.
Na jó, összeszedem magam.

1. Úton-útfélen hirdetem, hogy én soha nem tévedek el. Ettől még persze van olyan, hogy pillanatokra elbizonytalanodom, tényleg erre kell-e menni, de a végén mindig oda jutok, ahova indultam. Kivétel a fenti szabály alól épületek belseje, mert amint tető borul a fejem fölé, valami misztikus oknál fogva azonnal elveszitem minden tájékozódóképességemet. Vannak olyan kórházak, ahol hiába jártam tiznél többször, minimum öt kör, mire megtalálom a keresett orvosi szobát vagy egyéb célpontot.

2. Minden izeltlábútól félek, de általában csak akkor, ha más is van a környéken (megmentő vagy közönség, aki előtt érdemes hisztizni). Kivétel ez alól a csótány, amelynek láttán akkor is sikitok, ha egyedül vagyok a lakásban. Amikor a pasim legénybúcsúja volt, egyedül voltam otthon, és megláttam egy csótányt a vécében, lementem az utcára éjfélkor, és addig gyalogoltam, amig nem találtam olyan éjjelnappalit, ahol volt csótányirtó spray (és nem volt közel). Aztán hazamentem és halált megvető bátorsággal szembeszálltam a szörnnyel: lefújtam, többször, rácsuktam az ajtót, többször. Közelebbről megnézve aztán már nem is csótány volt, hanem valami ártatlan kis futrinkaféle.

3. Koffein-, orrcsepp-, sorozat-, és vásárlásfüggő vagyok. Azért nem próbáltam ki drogokat, mert szerintem rögtön rászoknék bármire.

4. Középiskolás koromban szerelmes voltam egy zenész fiúba, amit a következőképpen menedzseltem: megfigyeltem, milyen lányok tetszenek neki, majd ennek mintájára hosszú szoknyákat varrtam magamnak és két évig növesztettem a hajamat. Mindenféle fura zenekarokat szeretett, én meg még a New Kidsnél tartottam, ezért megvettem az Ötven rocklegenda c. könyvet, kiolvastam, és kiválogattam belőle azokat a bandákat, amiknek tetszett a neve vagy a leirása. Ezeket megkerestem apám kazettái között, vagy kivettem a soproni könyvtárból, és meghallgattam. Volt, ami nem tetszett, mások meg tetszettek*, azokat átvettem magamnak is: igy "lett" zenei izlésem, ami nagyon sokat azóta sem változott.
(*Konkrétan a Pink Floydra, Yesre, Bob Dylanre és Joan Jettre emlékszem, valamint még ma is megvan a soproni könyvtárból másolt Joni Mitchell kazettám.)

5. Van titkos blogom.

És akiknek továbbadom, vagy mert kiváncsi vagyok rájuk, vagy mert el tudom képzelni, hogy tetszene nekik: blogtogon, robin, greta, disco, suematra. Nem, nem sértődőm meg, ha nem irtok semmit.

The internet is for porn

2006.12.27. 23:28 - címkék: - 8 komment

Valamelyik nap meg, a Topmodell döntő előtt (ami még Totalcaros fiúkkal is uncsi volt) láttunk valami meglehetősen sokkoló dokumentumfilmet pro-ana website-okról, és mivel ma nagyon kevés dolgom volt a munkahelyen, meg mert nem hagyott nyugodni a téma, elkezdtem utánanézni a neten. Csomó mindent tanulunk anorexiáról ugyanis, viselkedésterápiát, gyógyszerelést, elméleteket, nagyobb kongresszusokon külön evészavar szekció van, ezek után mégiscsak égő, hogy a viasat 3 ezeréves kimustrált amerikai dokumentumfilmjeiből kell újakat hallanom.
Elmondom, mit szűrtem le. Ez nem vicces, hanem okoskodó post lesz, csak szólok.
Már a definíciónál elakadunk. A pro-ana website-ok eredetileg olyan honlapok, többnyire közösségek, fórumok, blogok, vagy ezek variációi, amik az anorexiát egyfajta személyiségjegynek tartják, vagy tudják, hogy betegség, de nem akarnak változtatni rajta, vagy nem is betegségnek, hanem életmódnak tartják, és a tagok egymást bátorítják a minél durvább fogyásra. Aki megelégeli, és úgy dönt, hogy segítséget kér, azt kiutálják, megvetik, miközben versenyeznek, hogy ki a vékonyabb, kinek áll ki több csontja, kinek lesz előbb gyomorszondája, bibibi, én már lélegeztetőgépen vagyok stb. Ezek az oldalak a 2001-2003 közötti időszakban voltak divatosak, aztán az USÁ-ban kicsit üldözték őket, akkor kevesebb lett vagy nehezebb őket megtalálni. Talán inkább az utóbbi. A legtöbb oldal, bármennyire is tiltakoznak ez ellen, teljesen olyan, mint egy szekta, Ana (anorexia), esetleg Mia (bulimia) istennőket tisztelő szubkultúrák .
A pro-ana oldalak másik, talán egy fokkal jóindulatúbb típusa az anorexiát betegségnek tartja, csak valami olyasféle felfogással, mint az Anonim Alkoholisták a függőséget (ami elviekben egészen helytálló meglátás). A cél úgy együtt élni vele, hogy a lehető legkisebb kárt okozzuk magunknak. Ezek az oldalak - saját bevallásuk szerint - azért jók, mert az anorexiások (a szenvedélybetegekhez nagyon hasonlóan) szégyellik magukat, titkolóznak, eleve "alap", hogy senki ne vegye észre, itt viszont lehet őszintén beszélni a gondjaikról. Ezek az oldalak nem fogyókúrás tippekben utaznak, hanem "hogyan maradj életben"-tippekben, ami tekintve az anorexia halálozási arányát, nem tűnik teljesen rossz koncepciónak. A legtöbb pro-ana oldal már a főoldalon siet kijelenteni, hogy ez nem "rossz", gonosz, anorexiát népszerűsítő oldal, hanem a másik fajta, a szupportív, a segítő típus. Kis keresgéléssel mindegyikből lehet egyébként találni a neten, olyat is, amit segítségnek gondolok, és olyat is, amit azonnal betiltanék. Persze, nagyon nehéz megmondani a különbséget, a leggyakoribb, hogy egy oldal disclaimerében hosszasan győzköd, hogy nem anorexiát propagáló oldal, de közben a fórumok tele vannak a "hajrá, ne add fel, menni fog az 30 kiló alá is" típusú bejegyzésekkel.
Eléggé vitatott, hogy most akkor lehessenek-e ilyen oldalak, vagy tiltsuk be, persze a megoldás az lenne nyilván, ha hozzáértők által moderált oldalak lennének, ahol a hangsúly végig a segítségen, és nem a fogyóversenyen van. Az anorexiások ugyanis perfekcionizmusukból adódóan eleve hajlamosak versengésbe kezdeni (de szóljatok, ha ez csak előítélet).
Az oldalak készítői általában azzal védekeznek, hogy normális ember nem "kap kedvet" az anorexiához, nem akarnak híveket toborozni, én nem kaptam kedvet, inkább elriadtam, meg ez egyébként sem egy "hobbi", amihez kedvet kapsz és elkezded, hanem betegség . Inkább abból a szempontból lehetnek veszélyesek ezek az oldalak, hogy a "kezdő" anorexiás "rossz" oldalra tévedve megerősítést és dicséretet kap a fogyókúráért, látja, hogy ha anorexiás, nincs egyedül, és sokkal, de sokkal könnyebb más anorexiásokkal csetelni, mint kimenni a Valóságba, ahol senki se dicsér meg, lehet versenyezni, ki mennyit evett aznap, lehet az ember népszerű, sikeres, aztán máris ördögi kör. Iszonyú hülyeségekre képesek szerintem az emberek csak azért, hogy más embereknek megfeleljenek, és ebbe az is beletartozik, hogy "nem szabad meggyógyulnom, mert kiutálnak a pro-ana fórumosok, más barátaim meg nincsenek."
Kerestem a magyar neten is ilyen oldalakat, nincsenek vagy nem tudom, hol vannak, a segítőbb szándékú, de mégis valahol pro-ana oldalhoz talán ez áll legközelebb, elég anorexiaellenesnek, meg kíméletlenül reálisnak tűnik innen laikusszemmel, legalábbis én egy fokkal empátiásabb lettem az anorexiások iránt, miután elolvastam. Mert egyébként az egészségügyben az anorexiával szemben kb ugyanolyan értetlenül (vagy sokkal értetlenebbül) szokás állni, mint a drogosokkal szemben (ha tudja, hogy rossz neki, miért nem hagyja abba?). És itt egy magyar cikk a pro-ana jelenségről.

Mellékleletként meg ezt a blogot találtam, amin kissé felhúztam magam a szakma és az emberiség nevében, aztán sokat gondolkodtam, hogy ez egyáltalán igazi-e vagy csak valami kamu; mégpedig azon akadtam ki, hogy pszichoterápiás helyzeteket tesz közzé a neten, ami tökéletesen etikátlan. Persze, eleve a stílus nem túl szimpatikus, de ezt tudjuk be annak, hogy prűd, kisvárosi polgárleány vagyok. Viszont ha a sztorik, amiket mesél, tényleg igazak, akkor elég durva dolgok sülhetnek ki abból, amikor az illető beteg, főnöke, expasija, öreganyja véletlenül odatalál. Nagyon remélem, hogy az összes történetet az ujjából szopta és én feleslegesen háborgok*. Ezentúl, ha valaha szexológushoz kerülök, a terápiás szerződésem azzal fog kezdődni, hogy semmi szín alatt nem írhat blogot. (Amióta ennyi Boston Legalt nézünk, mindenkit be akarok perelni.)

*(Update: utólagos információink szerint az esetek kitaláltak vagy nagyon meg lettek változtatva.)

Elmúltak az ünnepek

2006.12.27. 15:02 - címkék: - 3 komment
Első "saját" karácsonyom, vagyis első olyan, amikor szülőktől távol töltöm a szentestét, és nagyon jó volt. Ez fura különben, hogy ki mikor kezdi el, vagy mikortól "ér" nem hazamenni, egyáltalán meddig emlegeti az ember a szülei házát úgy, hogy "hazamenni", és honnantól lesz belőle "lemegyünk Miskolcra". És ha az ember párban él, élet- vagy házastársi viszonyban, akkor meddig kell mindenkinek külön-külön "hazamenni a saját szüleihez", és mikortól van az, hogy közösen "meglátogatjuk anyádékat". És meddig vesz ki-ki ajándékot saját szüleinek, és mikortól vesz a pár közösen ajándékot.
Mindegy, a lényeg, hogy 24-én otthon fetrengtünk, csináltam Edina-féle halat (lazac tejszínes-pezsgős trutyiban) meg brownie-t, ezúttal vaníliafagylalttal, adtunk a vallásnak is, amennyiben újranéztük a Dogma c. filmet, meg kiolvastam a Biff evangéliumát (nagyon vicces, majd mesélek) és klassz volt meg nyugis. Aztán másnap elkezdtük a programot, először ebédeltünk az én szüleimnél, hozták a formájukat, aztán a férjem családjánál, akik szintén, majd másnapra a Bright hirtelen kidőlt valami vírusos megfázás címén (fogadjunk, hogy mára elmúlik), így a nagyszüleimet, ex-drogdíler unokatesómat és ufós nagybátyámat már szupport nélkül látogattam. Röviden összefoglalva, apám szerint Európa sucks, máshová kell költözni, mert itt az emberek genetikailag rosszabbak, mint Keleten, épp elkezdtem volna magyarázni a buddhizmust, de ufós nagybátyám beelőzött, és elmondta, hogy Keletre Lucifer, Nyugatra valamelyik másik Pokol Hercege (nevét elfelejtettem) lakozik, és ők csábítanak arra, hogy költözz máshová, de igazából mindenkinek ott kell élnie, ahová született, és megbarátkozni a körülményekkel. Unokatesóm ezzel szemben Afrikába szeretne menni karitatív munkát végezni, mivel ő az a típus, akit nem érdekel a pénz és az ezzel kapcsolatos hívságok, egyébként tényleg. A pokolhercegeket megnéztük egy könyvben is képen, mivel Rudolf Steiner kifaragta őket fából, Lucifernek emberi arca volt, és mint utóbb kiderült, a másiknak is, csak eleinte fordítva tartottuk. Azon gondolkodtam közben, hogy az embereket tényleg mennyire megviseli a karácsony, hogy most pár napig másokat kell szeretni meg más emberek részére kell vásárolni valamit, és ettől az ünnepet megelőző héten mindenki többnyire teljesen készen van és idegbeteg, és hogy biztosan ezért kell rengeteg finomat enni, csokoládét, alkoholt és egyéb tudatmódosító ételeket, hogy jobban kibírjuk az egymás szeretését. És aztán eszembe jutott, hogy a pszichiátria hajnalán megpróbálták az extasyt párterápiában használni, (mivel eki hatására az ember hajlamos mindenkit szeretni, az addig gyűlölködő párok remekül össze is borultak a rendelőben, csak sajnos a hatás átmenetinek bizonyult), és milyen jól lehetne használni karácsonykor, csak kéne egy kicsit nyomatni az ivóvízbe úgy 23-ától kezdve. Vagy ha kevésbé elrugaszkodottak vagyunk, lecserélhetnénk a bejglit hasissütire, szerintem az is sokat segítene. Törvénytisztelő állampolgárként én mondjuk maradtam az összesen öt tábla csokoládét tartalmazó csokis sütinél, de a pokolhercegeknél kicsit elbizonytalanodtam: lehet, hogy kis családom sokkal előbbre jár nálam, és rég hallucinogénekkel készítik a hagyományos házi tojáslikőrt.
Végül visszatértünk a bázisra és néztünk még egy csomó Boston Legalt és olvastam az emlékezetről szóló remek könyvemet, amiről majd később mesélek.
A cím meg innen.

"Mit keres egy körömreszelő a konyhában?"

2006.12.23. 16:25 - címkék: - komment
Meghalt Lázár Ervin. Kb az ő meséin nőttem fel, mivel anyám kedvencei voltak, és csomó részt tudok kívülről, bár csomót sosem értettem, például, hogy mit jelent nyolculni ebben:
"Uborkát egyeltem, őrséget kettőztem, dinnyért harmadoltam, főzsiványt négyeltem, ötöltem-hatoltam, erdőben heteltem, miattad nyolcultam, bort kilencedeztem, gonoszt tizedeltem."

Ja igen, és az én fedőnevem is volt Bedebunk Sária egy titkos levelezésben. Régi szép idők. És Exemnek egyszer megvettem a Négyszögletű kerek erdőt és dedikáltattam neki, remélem, megvan még. 

Derűs, barátságos

2006.12.21. 12:30 - címkék: - 6 komment

29 éves lettem ma, valamint az év legrövidebb, legsötétebb napja van (ezt minden évben elmondom). A horoszkópom szerint:

 "Nyilas - az állatöv kilencedik jegye
Legjellemzőbb tulajdonságai: széles látókörű, vidám természetű, szívélyes modorú, szellemes, energikus, tele van természetes energiával. Élvezi a független életet. Derűs, barátságos modora vonzza az embereket. Egyenes és szókimondó, elég gyakran fejezi ki tetszését és nemtetszését. Ez utóbbit olykor olyan nyersen, hogy megbántja vele az embereket. Ezt nem rosszindulatról, sokkal inkább őszinteségéről teszi. Rossztulajdonságai közé tartozik az is, hogy nincs időérzéke. Mindig mindenhonnan elkésik. Bármennyire szeretne ezen változtatni, bizony nagy erőfeszítések árán se igen sikerül. Bármit képes megtenni azért, hogy kibújjon a felelősség alól, amelyet terhesnek tart.Partnerkapcsolatában is a függetlenség híve. Feleségként segíteni tudja férje vállalkozását, mivel érdeklődik üzleti tevékenysége iránt, de soha nem avatkozik bele társa dolgaiba, mindig kivárja a kellő pillanatot, amikor egy-egy tanáccsal, ötlettel kisegítheti. Egyébként házias, családszerető, kiegyensúlyozott és megbízható társ, aki nyugodt hátországot teremt szerettei számára. Nem féltékenykedik társára, tapintatosan kezeli a helyzetet akkor is, ha gyanúja már több mint gyanú. De azért módját ejti, hogy szóvá tegye nemtetszését. Mondjuk, amikor már minden feledésbe kezd merülni."

Pont ilyen vagyok, leszámitva persze a derűs, szivélyes modort meg a természetes energiát, nyilván a Halak aszcendensem miatt. Természetes energia. Mindjárt elalszom.  

?

2006.12.19. 14:59 - címkék: - 7 komment
Szóval várom a tippeket, hogy ha majd felkopik az állam, milyen bestsellert irjak. Laikuspszichológiát? Irjak valami olyan betegségről közérthetően, amiről még nincs könyv? (ha van egyáltalán olyan?) Blogfüggésről? (na jó, ezt talán mégse). Krónikus fáradtság szindrómáról? (Erről pl most irt egy kolléganőm). Vagy irjak ilyen szingliponyvairodalmat? Vagy az már nem menő? Akkoriban kellett volna, rögtön a Bridget Jones után meglovagolni a témát? Pöffeszkedőcsaládos-ponyvát? Olyat, mint Brunella Gasperini? Ahhoz nincsenek állataim meg gyerekeim (még). Vagy valami leleplező könyvet lehetne a magyar pszichiátriáról, ilyen Tesco- vagy RTLKlub-könyvek stilusában, de azt több okból sem tehetem, egyrészt etikátlan lenne betegekről sztorizni, másrészt pedig sosem támadnám hátba a kezet, amely táplál (csak, hogy demonstráljam, milyen tehetségem van a képzavarokhoz).
Persze, irhatnék "normális" könyvet is (mármint egy rendes regényt), de azt nem tudok.
Ugyanitt várom kiadók jelentkezését.

Gyerek

2006.12.18. 11:37 - címkék: - komment
Ja, és még az is volt, hogy megnéztük Alaine gyerekét, két hónapos, nagyon aranyos, a szüleit leszámítva még leginkább egy kis macskakölyökre emlékeztet, és persze én is akarok ilyet.

Dream a little dream

2006.12.18. 11:06 - címkék: - 5 komment
Ma kivettem a hétvégi ügyeletért járó szabadnapot, és itthon takarítok, vagyis még nem kezdtem el, inkább rinyálok az egészségügy miatt. Pénteken volt céges karácsonyi bulink, amin szemmel láthatóan mindenki a vesztét érezte, és ezen csak átmenetileg segített a Goddess-féle brownie (átmenetileg tényleg segített, Kislány még egy görbét is rajzolt a szerotoninszintjéről). Akármennyire is erőlködtünk, végig jelen volt valami pálinka-mellett-búsulva-mulatós hangulat, hazafelé úton pedig már tényleg kénytelen voltam azon elgondolkodni, hogy vajon mihez értek még. Mert elképzelhető, hogy kórházunkat ugyan nem zárják be, de annyival kevesebb pénz lesz, hogy nem kell majd ennyi ember; és ha - soha ne történjen meg, de készüljünk fel az atomcsapásra - én leszek az, aki nem kell, akkor nyilván nem tudok majd elmenni másik kórházba, mert azokat bezárták vagy szintén most csökkentették a létszámot. Magánrendelni nem tudok, mert nincs még szakvizsgám, más meg nem nagyon jut eszembe, amit orvosi diplomával kezdeni lehetne. Szóval hazafelé az éjszakai buszon szépen végiggondoltam, hogy mire lennék alkalmas, és arra jutottam, hogy pánikra semmi ok, tudok jól angolul (tényleg), németül (papíron), remek problémamegoldó szkillekkel rendelkezem (tényleg), gyorsan gépelek és jó kávét főzök, valamint csak hagyott rajtam valami nyomot a többéves pszichiátriai munka, sajátélmény, önismeret, tehát elmehetek titkárnőnek, fordítónak, vagy trénernek (utóbbi mondjuk szerintem nagy maffia, nem biztos, hogy be tudnék kerülni). Végső esetben mehetnék gyógyszerügynöknek is, de azt annyira nem élvezném, másrészt meg biztos az összes állástalan orvos odacsődül. És amíg nem találok munkát, mert rögtön biztos nem találok, addig írok egy könyvet. És még húgom javaslata is eszembe jutott, aki szerint menjek Londonba, közelebb van, mint Sopron, majd hétvégenként hazajárok, csak az a baj, ehhez se ártana szakvizsga.
Ezt így szépen végiggondoltam, és rájöttem, hogy ezekkel mindaz a baj, hogy nem lesz szakvizsgám, és nagyon nehéz lesz utána visszajutni az egészségügybe, ha már az ember egyszer kikerült belőle, én pedig azért inkább ezt szeretném csinálni hosszú távon. Közben hazaértem, ittam csomó ásványvizet meg bevettem quarelint meg B-vitamint másnaposság ellen, elaludtam, és a következőket álmodtam:
Horvátországban nyaralunk a barátnőimmel meg néhány kollégámmal. Panzió, tengerpart. Este sétálunk a parton, utána lefekszünk aludni és a következőket álmodom: egyik kollégám és én valami céges partyn vagyunk. Odajön hozzánk az egyik igazgatóhelyettes, és szomorúan és szabadkozva közli velünk, hogy anyagi nehézségek miatt sajnos nem tud tovább alkalmazni minket a kórház. Februártól megszűnik a munkaviszonyunk. Elszomorodunk és megbeszéljük a kollégámmal, hogy mit tegyünk. Azt találom ki, hogy felvételizek az ösztöndíjas, nappali tagozatos phD képzésbe (most a levelező, fizetősbe járok), és akkor kapom onnan az ösztöndíjat, és a nappalisból egy évet beszámítanak a szakvizsgáig letöltendő időbe, tehát akkor egy év múlva leszakvizsgázhatok, utána meg mehetek magánrendelni, külföldre, vagy vissza, ki tudja, mi lesz egy év múlva. Felébredek álmomban, lemegyek reggelizni a panzióba, ahol előadom a barátnőimnek és a jelenlévő kollégáimnak, milyen hülyeséget álmodtam. Ott ül a Prof is, elnézően csóválja a fejét. Reggelizünk, aztán megyünk a beachre.
Felébredek igazából. Rájövök, hogy 1. B-vitamin, víz, quarelin ellenére szörnyen másnapos vagyok, 2. az álmomban megálmodott terv igen ésszerű és követhető, valszeg tényleg ezt kéne tennem katasztrófa esetén, igazán eszembe juthatott volna "magamtól" is. 

Turn back time

2006.12.12. 21:26 - címkék: - 5 komment
A múltkori óta el akarom mesélni a legdurvább alvós élményemet. Néhány éve történt, még a Zichy Jenő utcai albérletemben laktam. Szombati ügyeletes voltam a kórházban, ami azt jelenti, hogy szombat reggel 8-ra bemegyek és vasárnap reggel 8-kor jövök el. Vasárnap reggel Sziporka váltott, és jól az eszembe véstem, hogy majd reggel, ügyeletátadáskor el ne felejtsem megkérdezni, hogy jön-e a szülinapi bulimra (nem 100%, hogy ezt kellett kérdezni, de valami hasonló horderejű kérdésről volt szó).
Lefeküdtem aludni szombat késő este az ügyeletesszobában, és a következőket álmodtam.
Felébredek otthon (az albérletben) a szobámban. Először kicsit zavarodott vagyok, de aztán megnézem az órát, fél 11 van, és akkor rájövök, hogy ja, akkor vasárnap délelőtt van, tegnap ügyeltem, nehéz ügyelet volt, sokszor fel kellett kelni éjszaka, nyilván amikor hazaértem, lefeküdtem még egy kicsit aludni itthon, és most vasárnap délelőtt fél 11 van.
Elgondolkodom, hogy vajon Sziporka végülis mit mondott, jön-e a bulira. Nem emlékszem, hogy megkérdeztem volna. Ami azt illeti, arra sem emlékszem, hogy egyáltalán találkoztam vele. Pedig át kellett, hogy adjam neki az ügyeletet, ha egyszer itthon vagyok. Hm. Arra sem emlékszem, hogy megírtam volna az átadót (ez egy füzet, amibe beleírjuk, mi történt ügyeletben). Dehát csak nem vagyok annyira hülye, hogy az ügyelet átadása nélkül hazajöttem? Ami azt illeti, nem emlékszem arra sem, hogy hazajöttem volna.
Valami nem stimmel. Végiggondolom, és arra jutok, hogy nem értem, mi van, de valahogy vissza kellene jutnom a kórházba. Rájövök, hogy ennek az egyetlen módja, ha most elalszom. Megijedek, hogy oké, de  mi van, ha nem tudok elaludni? Aztán megnyugtatom magam, hogy úgyis el fogok aludni, hiszen nehéz ügyeletem volt, tehát bizonyára álmos vagyok.

Ezek után felébredtem az óracsörgésre vasárnap reggel hétkor a kórházban, megírtam az átadót, csacsogtam Sziporkával, hazamentem az albérletembe, és lefeküdtem még egy kicsit aludni. 

No comment

2006.12.12. 16:35 - címkék: - 6 komment

Brightnak ma délelőtt nem kellett bemennie dolgozni. Eszembe jutott dél körül (mert titokban gondos háziasszony vagyok), hogy van otthon kaja a hűtőben, és nem mondtam neki, hogy nyugodtan megeheti (mert hátha nem meri, mióta egyszer gyanútlanul megette előlem a brokkolis-csirkés tésztámat és ne tudjátok meg, mit kapott). Úgyhogy írtam egy sms-t, hogy nyugodtan megeheti.
Válasz: "Nincs otthon internet és a tévé se működött, úgyhogy inkább bejöttem dolgozni."

Snoblesse oblige

2006.12.10. 22:56 - címkék: - 12 komment
Kiboritott tegnap a Culinaris frontembere teljesen. Az van, hogy idén nem tudunk Thaiföldre menni, mert elszegényedtünk. Kivételesen nem (csupán) sajnáltatni akarom magam, ez fontos háttérinformáció. Ráadásul elfogyott az instant ginger tea-m is (sokféle létezik, itt egy példa), amiből tavaly rengeteg sokat vettünk Bangkokban. Fontos megjegyezni, hogy az instant ginger tea nem tartalmaz teát, hanem elvileg csak granulált gyömbért és cukrot, tehát semmi köze nincs a gyömbér izű teákhoz, hanem édes és jó csipős izű, utána melegebb van és vidámabb az élet. Egyetlen tipust lehet itthon kapni DM-ben és gyógyszertárban, made in China, ami sokkal kevesebb gyömbértartalommal bir és ize pontosan ugyanolyan, mint a cukros vizé.
Szóval kitaláltam, hogy szombaton úgyis megyünk a Culinarisba kókusztejet venni a vöröslencse-leveshez*, akkor majd elviszem magammal a kiürült dobozt, és biztos hoznak nekem, hiszen 1. bármit hoznak, 2. a fél bolt made in Thailand, szóval gondolom, sokat járnak arra, 3. fillérekbe kerül, tehát nem para, hogy majd nem megyek érte és a nyakukon marad.
Bemegyünk húgommal, veszünk mindenfélét, majd kezemben a dobozzal odalépek a pénztár mellett tulajdonosi tekintettel álldogáló középkorú gentlemanhez, és megkérdezem, tudnak-e hozni ilyet.
Gentleman (kb olyan arckifejezéssel, mintha egy marék félig rágott gumimacit tartanék elé): - Hát... de tudja, hogy ebben mennyi E van?
isolde: - Lehet, de nagyon szeretjük, és itthon nem lehet kapni.
G: - Egyszer el kell olvasni az összetevőket és akkor soha nem fog ilyet inni többé.
i: - De mi szeretjük.
G: - Gyömbérből van benne a legkevesebb.
i: - Én mégis ilyet szeretnék.
G: - Kóstolta már a Twinings gyömbéres-citromos teát? - Elkezd a teáspolc felé vonszolni.
i: - Igen, van is otthon, azt is szeretem, de az instant ginger tea az teljesen más.
G: - Vagy szokott még lenni a Twiningstól az a ...
i: - Igen, tudom, a gyömbéres izű fekete tea, azt is szeretem, van is otthon, de az instant ginger tea egy másik ital.
G (levesz a polcról egy háromezer forintos ginger and lemon feliratú bio-nak látszó teát) - Vagy itt van...
i: - Ezek teák, de az instant ginger tea nem tea, nincs benne teafű, és én olyat szeretnék.
G (Úgy néz, mint olyasvalakire, aki 2001-es kézzel szüretelt Napa Valley Cabernet Sauvignonból és light kólából készült nagyvadásszal öbliti le az epres gumimacikat)
i: - Tudnak hozni vagy nem?
G (összeszoritott fogakkal): - Tudunk. Jövő héten megyek Thaiföldre...
i (grrrrr, ez minden héten oda jár)
G: ...adja meg a mobilszámát és felhivjuk, ha megérkezett.
i: - Rendben, köszönöm.
G (mosolyt erőltet az arcára): - Szivesen, viszlát.
i: - Viszlát! - Elindul kifelé.
G (utánaszól) - De ne lepődjön meg, ha csak valahol az alsó polcon lesz! Nem igazán illik a bolt arculatához...

Ha valaha úgy érzem majd, hogy továbbképzésre szorulok sznobizmusból, már tudom, hova kell fordulni.
Ginger tea-t (ami csak gyömbér, nincs benne teafű, és ize hasonló az instanthoz) egyébként lehet csinálni friss gyömbérgyökérből is, csak az rengeteg macera, és a végén kevés lesz belőle. Whatever, lényeg, hogy elvileg egy-két hét múlva kapható lesz instant a budai Culinarisban, valahol az alsó polcon.

*Isteni finom lett, én kihagytam a citromlét, ellenben a végén tettem bele egy pici chilit.

Karácsonyi dalok pánsípon? Mit tettem...?!

2006.12.08. 18:26 - címkék: - 2 komment

Mielőtt elkezdeném, javaslom megtekinteni az Eastpark 2., karácsonyi epizódot.
Tehát.
Tegnap kaptunk fizetést, ennek apropóján már délelőtt kiborítottam a kollégáimat, ugyanis tízpercenként felsóhajtottam, hogy "mikor lesz már 4 óra, hogy mehessek vásárolni". Mindenki elmesélte, mennyire utálja a karácsonyt, amióta így elüzletiesedett, vagyis nem a Jézuska hozza az ajándékokat, hanem az embernek önkezével kell megvennie azokat egy plázában. Mert már csak arról szól az ünnep, hogy pénz, ajándék, kinek mit veszünk, tömeg van, kabátban meleg van vásárolni, ha levesszük, a kezünkben kell hozni, meg egy csomó táskát, tömeg van, tömeghisztéria van, elüzletiesedés, globalizáció, és egyáltalán, most honnan tudjuk, hogy már megvan-e neki ez a könyv vagy nincs. Elmeséltem, hogy a vásárlás jó dolog, a vásárlás igazi "flash, vagy feeling, vagy inkább flow" (Co.), és a karácsonyban persze nagyon jó a rengeteg áramló szeretet is, de a legjobb, hogy ilyenkor végre bűntudat nélkül vásárolhat az ember, sőt, kötelező .
Furán néztek rám továbbra is, mintha az imént léptem volna elő a Cosmóból rózsaszín babydollban, úgyhogy gondoltam, jobb, ha tudományos alapokra helyezkedem. Elmagyaráztam, hogy az embernek ősi vágyát elégíti ki az anyagi javak szerzése, amely javak alatt már az ősember is ruhát, ételt, esetleg lakberendezési tárgyakat értett. Az ősidőkben arra szocializálódtunk, hogy a nap legnagyobb részében bogyó után kutatunk az erdőben és/vagy űzzük, majd leterítjük a vadat. Ma már ehelyett közvetett módon, irodában ülve jutunk élelemhez, az emberből azonban az evolúció sem tudta kiölni a vadászat/gyűjtögetés megrögzött szokását. Vannak, akik ténylegesen, hobbiból állatokra vadásznak puskával, rendben, de vegyük észre, hogy a 21. század vadászata valami más. Vásárlás. Megtervezed, mit akarsz elejteni, felkutatod az élőhelyét, leölöd, hazaviszed.
Furán néztek. Na jó, de ha nincs rá idő, az utolsó pillanatra marad, nem tudod, mit szeretne, meleg van, sokan vannak, tömeghisztéria, már itt a december 5 és még senkinek nem tudom, mit vegyek, pánik, elüzletiesedés.
Mindegy, végül eljött a 4 óra, elmentem húgommal az Árkádba, mindenkinek megvettem az ajándékát, olyat, amire vágyik és aminek örülni fog, majd dolgavégezetten hazajöttem, lepakoltam a táskáimat, kész, ezzel megvolnánk.
Aztán rájöttem, hogy... mit tettem?! Mit fogok csinálni egész decemberben? Amikor mindenki más vásárol?

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította


süti beállítások módosítása