Nem vagyok továbbra sem elégedett az olvasási szokásaimmal, főleg azért olvasok keveset, mert itt nincs könyv, képernyőről meg kinek van kedve olvasni, de épp most vettem egy használt kindlét, csak még nem ért ide a postával.
1. Marilyn French: Kvinner. Ez az egyik kedvenc könyvem, nem vidám, de feminista alapmű, meg izgalmas is, nőkről szól az ötvenes-hatvanas évek Amerikájában, megvolt a használtboltban norvégul, és sztem kiváló nyelvgyakorlás olyat olvasni, amit már olvasott az ember más nyelven.
2. Sofie Oksanen: Kutyafuttató. Ez egynek jó volt, bevallom, kicsit ilyen tucat-oksanen-könyv, vagy csak nem érdekel eléggé az ukrán alvilág. Béranyaságról és Ukrajnáról szól, a megszokott tragikus női sorsokkal.
3. Maja Lunde: Kékség. Ez amúgy nem rossz könyv, én szívből gyűlöltem, mert a négytagú kisgyermekes család két tagja már az első oldalon meghal a klímaváltozás miatt, és az életben maradó apuka meg kislány is rémes dolgokon megy keresztül, túl realistán festi le a várható jövőt.
4. Neil Gaiman: Havet i enden av veien. Az Óceán az út végén, norvégul, nagyon régen olvastam már magyarul és szinte teljesen elfelejtettem mostanra. Egy korrekt Neil Gaiman, nem vág a földhöz, de oké. Le volt árazva.
5. Sally Rooney: Baráti beszélgetések. Nekem nagyon bejön Rooney, az előző könyve is és ez is, tetszik a stílusa és a karakterei. Kapcsolatokról szól. Élveztem.
6. Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni. Ez egy jó scifi novelláskötet, néha van összefüggés / áthallás az egyes novellák között, néha nincs. Ilyen technokrata vagy transzhumán jövőket kapunk, meg azt, hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, a családi kötelékek, az emlékek, a szeretet. Úgy adja át, hogy fontos a szeretet, hogy többnyire nem nyálas vagy közhelyes, és ez jó. Utáltam, hogy kb. mindegyik novellában meghal valakinek az anyja, a gyereke, vagy minimum az öccse, húga, nagyapja, vagy ha épp nem, akkor csak örökre el kell válniuk.
7. Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt. Egynek jó, pont az a könyv, amit elolvasol és arra gondolsz, ebből tuti csinálnak egy filmet George Clooney-val. A filmet nem láttam, de még azt is el tudom képzelni, hogy a film jobb. A fő téma a világvégét leszámítva egyfajta apa-lány kapcsolat, aminek kissé bosszantó a tanulsága, de erről nem dühönghetek itt, mert az spoiler lenne.
8. Veres Attila: Éjféli iskolák. Egy elképzelt Magyarországon játszódó scifi-horror (?), imádtam, csodálatos, amíg az utolsó fejezetben át nem fordul ilyen lovecrafti misztikus furaságba, hát, az kár volt, de bizonyára vannak, akik szeretik az ilyesmit, és azoknak tetszeni fog. A női szereplők pedig elég gyérek és nem is vagyok biztos benne, hogy átmenne a Bechdel-teszten. És még ezzel együtt is megérte elolvasni és ajánlom.
9. Veres Attila: Odakint sötétebb. Novelláskötet, sokszor van összefüggés az egyes novellák között, többnyire Magyarországon, vagy arra emlékeztető meg nem nevezett helyszíneken játszódó misztikus horror. Klassz és különleges. Pont az első novella a legszarabb, közhelyes és totál ízléstelen, szóval ott azon tegyük túl magunkat vagy lapozzuk át. Utána is van benne erőszak és szex is, csak jobban elhelyezve. Végig nagyon weird, mondjátok, mi a jó magyar kifejezés erre. Hátborzongatóan fura.
10. Kőhalmi Zoltán: Az utolsó 450 év. Scifiparódia, egy macimézes palack szemszögéből, néha leült, de sokszor nevettem.
11. Andy Weir: A Hail Mary-küldetés. Hát ezt imádtam, kicsit olyan, mint a marsi, csak még űrlény is van benne.
12. Irvin Yalom: A terápia ajándéka. Ez sok kis fejezet, sok kis jó tanács, amit Yalom több évtizedes pszichoterápiás munkássága alatt tapasztalt meg és ad most tovább nekünk. Könnyű olvasni, sok újdonság számomra nem volt benne úgy, hogy olvastam már sok Yalomot, de jó volt összefoglalva látni, fogalmam sincs, mit ad annak, aki nem pszichoterapeuta.
13. Hannu Rajaniemi: Öröknyár. Az 1930-as évek van, de létezik túlvilág és mindenféle steampunk technológiával átjárás is van a mi világunk meg a túlvilág között, és ebben a settingben ez egy kémtörténet. Nagyon különleges és hangulatos, cseppet sem érthetetlen.
14. Blake Crouch: Hamis emlékek. Ez is egy szórakoztató és izgalmas scifi, semmi különösebb újdonság nincs benne, az, amiből már közben nem érted, miért nem készült film Tom Cruise-zal. A tudományos alapok benne egy baromság, olvassuk fantasy-nek és akkor nem fáj.
15. Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások. Svéd humor, meg ilyen összeérnek a szálak típusú történet, emberi kapcsolatokról szól. Végül is vicces. Engem rettenetesen zavar, hogy tudniillik egy nő ilyet nem csinál. Egy nő, főleg, akinek gyereke van, soha az életben nem lenne ennyire hülye.
16. Tom Schweterlitsch: Letűnt világok. Időutazós-téridőhurkos scifi és nyomozós krimi, a főszereplő nyomozó ugrik a mélyűrben vagy mélyidőben vagy hol a különféle idősíkokba. Kicsit túl szörnyű volt nekem, úgy értem, bizarr, erőszakos, brutális, nyomasztó, de ezt leszámítva rendben van.
17. Ed és Kate Douglas: Túrázók és kempingezők könyve. Valakitől kaptam ezt a könyvet, de kitől? Mindenesetre, köszönöm, mindent ebből tanultam, amit a sátrazásról tudok, onnantól kezdve, hogy mit kell venni, melyik fajta sátor, melyik fajta alvómatrac felel meg az igényeimnek, odáig, hogy hogyan kell tüzet rakni. Ilyenkor mindig Montag jut az eszembe, amikor azokon a városi népeken élcelődött, akik, idézem, "újságból tanultak szopni", hát én pont ez a típus vagyok, azt is könyvből néztem, hogyan kell fürdetni a gyereket. Ha valaki semmit sem tud a sátrazásról és gyakorlati tanácsokat szeretne, akkor ez kiváló könyv.
Könyvek, aminek a felénél tartok:
Kelly G. Wilson: Mindfulness for two: an Acceptance and Commitment Therapy Approach to Mindfulness in Psychotherapy. A címe elég jól össze is foglalja, mi ez, rém idegesítően amerikai a stílusa, és egy ponton figyelmeztetés nélkül átmegy full hardcore viselkedéselemzésbe, ott kicsit félretettem, hogy rápihenjek, amúgy hasznos lesz.
John Bowlby: A biztos bázis. A kötődéselméletről szól, azért olvasom épp újra, mert az egyik képzésem kötelezőirodalom-listáján rajta van. Ha analitikusokat akarunk olvasni anélkül, hogy idegrohamot kapnánk, akkor Bowlby kiváló kezdet, ugyanis eredetileg etológus, amivel együtt jár a tudományos megfigyelés igénye és a gyakorlatiasság.
Miriam Ekelund: Du skal lide til felleskapet. Ez egy riportkönyv a norvég társadalom kritikájáról, kutatásokat idéz és interjúkat készít, feltérképezendő, miért jön ki Norvégia dobogósan a világ legboldogabb országai listákon és közben miért ennyien pszichés betegek, krónikus fáradság szindrómával leszázalékoltak és öngyilkosok, magyarul boldogtalanok. Szavakba foglalja és kutatásokkal támasztja alá az összes addigi nehezen megfogalmazható sejtésemet a norvég nép sötét oldaláról, imádtam. Van benne jópár önellentmondás, meg persze csak azokat a kutatásokat idézi, amik az ő véleményét támasztják alá, szóval kétkedő, nyitott elmével kell olvasni persze. Azért hagytam félbe, mert elvesztettem a lakásban, de pont nemrég meglett.
Baráth Katalin: Afázia. Nekem nem tetszett ez a könyv, kétszer is nekifutottam pár hónap különbséggel, hátha közben jobb lett, de nem jutottam tovább az első fejezetnél. Én kérek elnézést, nem jön be. Állítólag jó.
Szerintem soha életemben nem olvastam ennyire kevés könyvet egy év alatt, látszik is az idegállapotomon a szókincsemen meg a helyesírásomon. Ne értsünk félre, nem azért nyígok, mert ez ciki vagy ilyesmi, nem a teljesítményaspektus, hanem az, hogy nagyon szeretek olvasni és mégis ennyire keveset csináltam idén. Ahogy a korábbi években azon nyígtam, hogy túl keveset sétálok az erdőben meg ilyenek. Sajnálom magam miatta.