Jaj, bocsánat. Tele vagyok ilyen félkész posztokkal, ahol két mondat után felébredt a gyerek vagy valami.
Amúgy jól vagyunk. Hosszú kihagyás után mindig nagyon nehéz újra írni, mert ilyenkor most el kellene mesélni az elmúlt hónapokat, vagy legalábbis valami nagyon fontosat és/vagy nagyon vicceset írni, ehh, túl nagy a nyomás.
Mindenesetre az van, hogy Norvégiába költözünk, én most járok az intenzív nyelvtanfolyamra, most tartok az A2 vizsgánál és a B2-ig kell eljutni február végéig, ami kb középfoknak felel meg, valamint el kell fogadniuk bürokratikusan a szakvizsgámat, és akkor utána mehetünk. Eléggé para, hogyan fogok norvégul dolgozni meg mit fog csinálni a férjem meg milyen lesz tényleg az idő, meg hiányozni fognak a nagymamák meg a barátaink, meg minden eszetlenül drága, meg mit fognak mindehhez szólni a gyerekek. Nem, az nem igaz, hogy a gyerekeknek könnyű és onnantól, hogy beadtad őket az iskolába / oviba, zokszó nélkül három és fél óra alatt megtanulnak norvégul a nulláról. A gyerekek az elején sírni fognak, hogy nem értik, mit mond a többi gyerek és hiányozni fog nekik a magyar óvónéni meg osztálytársak. A sok évvel ezelőtt Dániába emigrált volt kollégám hatéves kislánya egy teljes évig sírt, hogy haza akar jönni, szóval reméljük, hogy a gyerekek rugalmasak és ragad rájuk a nyelv, de azért nem élném bele magam ebbe feltétlenül. Egyébként fél év próbaidőre írtam alá, szóval ha fél évig mindenki vigasztalhatatlan, akkor hazajövünk. Vagy ha fél év után kirúgnak. Amúgy fogalmam sincs, ideális esetben mennyi ideig maradunk.
Szóval izgalmas dolgok várnak, de legalább előrefelé megyünk és nem visszafelé.
Meg magánrendelek meg ezer dolgot csinálok, aminek a fele úgy ragadt rám, hogy én esküszöm igyekszem nemet mondani feladatokra, és ritkán sikerül is, de néha egy pillanatra nem figyelek, és elvállalok rémes dolgokat, máskor meg elvállalok tök jó dolgokat, mert tetszenek.
A gyerekek csodálatosak, végre lehet velük beszélni (a Fiút mondjuk totál hidegen hagyja kb. minden, amit mondok, anarchista), nem kell szoptatni, és pelenkázni is csak elvétve. Lehet velük sütit szaggatni úgy, hogy én kinyújtom a tésztát, ők meg önállóan kiszaggatják és utána az elkészült kekszet csokiba mártogatják és egész jól néz ki. Jó, azért látszik, hogy melyik tálcát csinálta a hároméves és melyiket a hatéves, nyilván.
*Summer: Grandpa, some of the Death Stalkers are going to what used to be Seattle to hunt what used to be people. I'm going.
Rick: Sounds good. Stay hydrated.