Jól van, most már tényleg depressziós vagyok, mert hetek óta betegek vagyunk mind, és elegem van belőle. Konkrétan a Lány kicsit több mint két hete köhög, ebből kb. egy hete kap antibiotikumot is, amitől majdnem ugyanúgy köhög, csak már a hasa is fáj. A férjem bő egy hete köhög, olyan szabad füllel hallható légzési zörejei van, amit orvostanhallgatóknak kéne mutogatni. Én egy hete köhögök, tegnap megkérdeztem a nőgyógyászt, szedjek-e antibiotikumot és milyet, azt mondta, persze, szedjek nyugodtan, van, amelyik terhességben is bátran szedhető, különösen, mivel az ilyen erős köhögéstől megrepedhet a magzatburok. Kösz. Most már nem csak légszomjam van és köhögök, hanem közben még parázhatok is, hogy megreped a magzatburok, mondjuk akkor max megszülöm, 3 kg felett van a magzat, kijöhet, ha akar. Bár kétlem, hogy tudnék így rendesen szülni, úgy rémlik, ahhoz kellett valamennyi erőnlét, meg lélegezni is kellett hozzá.
Különben visszanéztem a blogomban és az elmúlt tíz évben szinte minden augusztusban volt ilyenünk, általában atípusos tüdőgyulladás, legalábbis a tünetek és a végül bevált kezelés alapján, meg egyszer csináltak nekem szerológiát is a munkahelyemen. Az atípusos kórokozók a légkondiban szeretnek lakni, mi akkor is elkaptuk, amikor még nem volt klímánk (de volt a munkahelyen, meg a plázában, stb). Mondjuk ettől még lehet, hogy ez a mostani valami vírus, de nekem mindegy, csak gyógyuljunk már meg, basszus. A bölcsiben az Andriska négy hete köhögött, amikor találkoztam velük a gyerekorvosnál. Aki egyébként (a gyerekorvosunk) betegállományban van, mert szívbeteg, úgyhogy azon is parázhatok, hogy mi lesz vele, mert kedvelem és úgy terveztem, hogy a születendő gyereknek is ő lesz az orvosa, bár közben kiköltöztünk a körzetéből (konkrétan 5 házzal vagyunk a körzethatáron túl).
Utálom a betegségeket, azt is, ha én vagyok az, és azt is, ha a Lány, mert ha én vagyok rosszul és fáj valamim, attól ingerült vagyok, ha ő, attól meg ő nyűgös és akkor exponenciálisan ragasztjuk egymásra a nyűgösséget, plusz én még aggódom is, mert hipochonder vagyok rá és mindig eszembe jut mindenféle katasztrofális kimenetel. (Mondjuk hathetes volt, amikor először köhögött és a gyerekorvosunk helyettese egyből beküldött kórházba tüdőgyulladás gyanúval, ami ilyen pici korban nagyon súlyos is tud lenni, szóval megvolt az imprintingem.) És most meg mindjárt itt lesz egy csecsemő, aki majd biztos szintén elkapja az összes ovisvírust és most évekig abból fog állni az életem, hogy betegen orrot porszívózok és lázas gyerekek ágya mellett parázok éjszakánként. És tél lesz és du. ötkor már sötét lesz és nem szedhetek rendes gyógyszereket a szoptatás miatt és a hajam is hullani fog, és még örülnöm kell, ha csak ennyi problémám lesz, vagyis a normál mérsékelt övi időjárás és a normál gyerekbetegségek, és nem lesz senkinek semmi valódi baja. Mármint szülési szövődmény, súlyos betegség, baleset, klímaváltozás miatt kiolvadt szuperbacik, harmadik világháború, ilyesmi.
És letörött az egyik fogam is, egy másik pedig kilyukadt, jövő héten megyek fogorvoshoz, ami fájni fog, pénzbe kerül, és még jól le is fog cseszni, hogy miért nem jöttem hamarabb, és igaza lesz, mindkét dolog pár hete történt, csak hát nem tudtam rávenni magam. Ha egyáltalán eljutok hozzá és lesz még annyi idő szülésig, hogy megcsinálja a fogakat.
Olyan nehéz az élet, még akkor is, amikor nem.
Nem a thai helyre mentünk tegnap, mert az a. nem szereti --> kitalálom, hogy ma rendelek magamnak thai kaját a helyről, amit D. nemrég javasolt --> kiderül, hogy ide már pont nem szállítanak --> kitalálom, hogy ha már így beleéltem magam, akkor rendelek helyette indiai kaját --> megrendelem az indiai kaját --> eszembe jut, hogy D. anno pontosan így szült: elment thai kaját enni egy helyre, amit én javasoltam neki, de megszűnt a hely, ezért helyette elment indiai kaját enni és pár óra múlva már vajúdott is (van egy ilyen néphit, hogy a csípős kaja beindítja a szülést) --> ÚRISTEN DEHÁT MÉG NEM SZÜLHETEK, NEM SZKENNELTEM BE A TERHESKISKÖNYVEMET A KÖNYVELŐNEK AZ ANYASÁGI TÁMOGATÁSOKHOZ!!! --> megyek a Goprintbe szkennelni.
Különben meg szomorú vagyok, mert mindjárt vége a nyárnak, és olyan hülye nyár volt ez. Eleinte még dolgoztam, bár fokozatosan elmúlt, júniusban már abbahagytam a magánrendelést, júliusban pedig megírtam rengeteg cikket a két helyre, ahová cikkeket írok, hogy augusztusban (illetve a másik helyen decemberig) már ne kelljen dolgozni. És mindig azt hittem, hogy na, majd ha ezzel végzek, akkor rengeteg időm lesz és pihenni fogok, és ez a pillanat sose jött el. Közben kellett kicsit a húgom lakásfelújításával foglalkozni, praktikerbe járni, ilyesmi, aztán meg a terhesség előrehaladtával egyre több lett az azzal kapcsolatos ügyintézés: védőnő, szülésznő, háziorvos, nőgyógyász, betegállományospapír, gyes- és társai igénylés és ahhoz papírok intézése. Mindehhez pedig egyre veszítek a tempómból és a hatékonyságomból, és olyan dolgok, amiket rendes körülmények között másfél óra alatt elintéznék, ezer évig tartanak, mert melegem van és 90/60 a vérnyomásom és egyszerűen sokkal lassabban megyek az utcán, mint máskor.
Szóval vártam-vártam, hogy a teendőlistámon majd ne legyen semmi, dehát még mindig van. Erről persze én is tehetek, mert nem lett volna feltétlenül muszáj befőznöm 25 kg sárgabarackot, később kétféle áfonyalekvárt (az első nem sikerült elég jól), egy szeder-áfonya-lekvárt, egy vaníliás őszibaracklekvárt és egy vagon paradicsomszószt meg gesztenyekrémet, de ez végül is nem teendő, hanem egy hasznos hobbi.
És nem voltunk igazán nyaralni sem, csak egy hétvégét a Balatonnál a barátnőimmel. Sok időt töltöttünk Sopronban, ami klassz volt, de ott anyukámnál laktunk, a Lány és én, míg a férjem Pesten dolgozott, szóval jó, de nem nyaralás. Aztán nyaraltunk egy hetet hármasban is Sopronban, akkor voltunk végig betegek (hányósvírus) és a szobában fetrengtünk főként. Messzire nem akartunk utazni, egyrészt nincs pénzünk, másrészt így pár héttel a szülésre kiírt időpont előtt én már nem utazgatok olyan bátran, nem akarok a horvát tengerparton szülni, pláne, mivel nincs autónk (ami amúgy nem zavar, direkt nincs, de pl. pár napos újszülöttel már nem lenne kedvem országok között tömegközlekedni). És így augusztusra meg már amúgy is nagyon terhes lettem*, a strandon nem tudok sokáig feküdni, mert mindenhogyan kényelmetlen, a melegben melegem van, gyalogolni kevesebbet tudok, stb. Jó, én azt értem, hogy ez a lelassulás időszaka és meg kell engedni magunknak, hogy most ez egy ilyen életszakasz és nem rohangálni kell, hanem a hintaszékben átszellemült mosollyal meditálni, de számomra mindez a nyár élvezetének rovására megy. Gondoltam, hogy szerdán kimegyek Szigetre Skunk Anansie-ra, csak hát nem élvezném, mert egyszerűen nem tudok annyit állni, ameddig egy koncert tart. Mármint az alacsony vérnyomásom miatt nem tudok, a lábamnak nincs baja. Meg lehet, hogy a babának árt a zaj is, nem néztem utána.
Lesz például majd a házassági évfordulónk, amire eredetileg terveztük, hogy rendezünk egy nagy bulit, végül nem rendeztünk, mert annyira közel van a dátum a szüléshez, a 39. hétre az ember nem rendez bulit, mert vagy nem tud rá elmenni, mert pont szül, vagy el tud, de úgyis csak üldögélni bír (arról ne is beszéljünk, hogy nem ihat). Akkor kitaláltuk, hogy kiveszünk egy nap szabit, amit majd jól eltöltünk valahogy, anyósom vigyáz a Lányra, mi meg elmegyünk, ööö... kirándulni nem, wellnessbe-fürdőbe nem, az ilyen budapesti strandokat amúgy is utálom, bocs, a moziban nincs semmi, és tankot vezetni gyanítom, hogy szintén nem a 39. terhességi héten kellene (bár nyilván remek fotók készülnének, csak sztem be sem férnék a tankba).
A Lánnyal is már olyan jól el lehet lenni, épp most lett akkora, hogy lehet vele kézen fogva menni helyekre, és szeret BKV-hajózni is, meg az állatkertet, Margitszigetet, Velencei-tavat, és az is frusztrál, hogy ezekhez se vagyok már elég mozgékony, persze azért megyek vele, de kettőnk közül én vagyok az, akinek melege van, elfáradt, szomjas, vagy épp állandóan pisilnie kell, és nem tud rendesen leülni a homokozóba homokozni, és nem tudom őt sem cipelni, ha elfárad. Ezért is szomorú vagyok, mert kevesebb időt tudunk majd együtt tölteni, és a most együtt töltött idő sem teljesen gondtalan már. És szerintem ezért haragszik is rám a kis Lány, legalábbis egy csomót veszekszik velem hülyeségeken.
Ja, a lakásunkat egyébként imádom, a teraszt is meg a belsejét is, szóval szívesen időzök itthon is, csak hát a szemközti épületet egész nyáron építik, azaz munkaidőben full hangerőn mennek mindenféle munkagépek.
Aztán pedig mindjárt itt lesz egy csecsemő és közben a Lány ovis lesz, szóval az az érzésem, hogy mindkettőnkre - mármint rám is és a kis Lányra is - nehéz idők várnak, és ennek folyományaként természetesen a férjemre is nehéz idők várnak. Szóval jó lett volna legalább a nyár egy részét gondtalan, tengerparti dögléssel tölteni.
Mindehhez ez egy tervezett és tökéletesen panaszmentes terhesség, egy remek lakásban lakunk a világ legkényelmesebb környékén, egy jó fej, okos, vicces és egészséges férjem van, és egy jó fej, okos, vicces és egészséges kislányom, meg munkám, hobbim, barátaim és robotporszívóm (hell, yeah), szóval bele sem merek gondolni, akkor mennyit rinyálnék, ha még valami problémám is lenne.
*Jelenleg a 37. héten tartok, ez az a hét, amikortól már gyakorlatilag készen van a baba, bármikor megszülethet, ha akar (és amúgy 40 hétig tart egy terhesség).
Tegnap meg éhes voltam, ezért bementem a kisboltba jégkrémet venni. Ez az a panelkisbolt, ahová döntően a környékbeli alkeszek járnak, minden duplaannyiba kerül, zsömle csak néha van, ugyanakkor elképesztő a választék kétdecis töményekből. Fizetek a pénztárnál, erre odajön egy nagyon sötét képű cigány, hozzám hajol és azt mondja:
- Észrevettem, hogy maga terhes.
isolde (gyanakodva). - Igen?
Pasas (mosolyogva odanyújt egy vaníliás Magnumot, egyben mutatja a pénztárosnőnek is): - Meghívom erre a második jégkrémre, úgyis kettő helyett eszik.
isolde (azon gondolkodik, hogy vajon akkor cserébe mit vár el az ajándékozó, biztos minimum csevegni kell majd vele a születendő gyermekről meg ilyenek): - Ööö...
Pasas: - Fogyassza egészséggel, minden jót, viszlát!