Furcsa dolgok

2016.10.14. 09:07 - címkék: Címkék: terhesség nyafogás -

Voltam hathetes kontrollon, minden jó, megint nem tudtam, hány kg vagyok, de megdicsértek, hogy jól nézek ki, és az ultrahangom, a méhszájam és a gátsebem is. Teljesen fel vagyok villanyozva, attól, hogy egyedül flangáltam a városban gyerekek nélkül, meg attól, hogy ott volt a rendelőben egy terhesnő CTG-n, ilyenkor kihallatszanak a paraván mögül a kis magzati szívhangok, és annyira boldog voltam, hogy nem én vagyok az. Nekem már nem kell szülni többet, beteljesítettem a princípiumot és megúsztam élve. 

Még a terhesség vége felé jöttem rá különben, hogy nem csak a kényelmetlenség miatt nincs kedvem szülni, hanem van egy másik része is, és elnézést, amikor majd mindjárt túl spirituális, egyben bizarr leszek. Az volt, hogy itt volt É. és elmesélte, hogy a barátnője problémamentes terhességet követően extrém kis súlyú koraszülött babát szült, és ez mennyire félelmetes és szomorú, én meg kapásból azzal reagáltam, hogy hát igen, a terhesség meg a szülés az olyan, hogy bármikor bármi történhet. A bármikor bármi alatt pedig azt értem, hogy Élet és Halál, hogy túl közel megyünk ehhez a témához, és sokkal jobban tudatosul az emberben, hogy milyen kis esendő izékék vagyunk. A szülés is egy életveszélyes üzem - tudom, hogy természetes meg minden, és ma csak évi néhány nő hal bele (17/100000 fő/év), de azt is tudom, hogy van lepényleválás meg méhatónia meg köldökzsinór-előreesés, amik potenciálisan életveszélyes dolgok részben baba, részben anya számára (a babahalálozás több, az 400/100000 kb). És van még persze egy csomó nem életveszélyes szövődmény is, a kórházban az összes szobatársamnak volt valami nyűgje. 

És az életveszélyen felül még az is van, hogy a szüléshez arra a pár órára át kell változni, bele kell menni a módosult tudatállapotba, ahol csak te vagy és a fájdalom, és átmenetileg a gondolkodó emberi lényből kiszolgáltatott, vérző, nyüszítő emlősállattá kell változni. És rájöttem, hogy tökre nincs kedvem életveszélyben lévő emlősállattá változni. 

És aztán ezek miatt elkezdtem úgy gondolni a szülésre, mint egy ilyen küldetésre az Odaátra. Hogy át kell változnom egy Valamivé, ami át tud menni az alvilági folyó túlpartjára és át tud onnan hozni egy Életet. Úgy képzelte el az agyam az Életet, mint ilyen kis világító gömböcskéket, amikben van egy kis pötty, mint a halikrák a Némó nyomában elején: le kell mennem a tenger mélyén lévő árok mélyére és onnan felhoznom egy ilyet. Ez veszélyes, rám nézve is, és a kis valami is igen törékeny, és egyedül kell mennem. A többiek - a férjem, az orvos, a szülésznő - csak fogják a biztosítókötelem végét és walkie-talkie-n beszélnek hozzám, de ők fent maradnak a csónakban. Nyilván rengeteget számít, hogy ott vannak-e és hogy jók-e, de lemenni attól még nekem kell. Néha meg úgy gondoltam rá, mint átmenni egy dimenziókapun, mint a Stranger Thingsben, amikor egy pasast biztosítókötélen átküldenek. 

Aztán velem maradt ez a gondolatmenet és a szülés közben, két fájás között is mindig arra gondoltam, hogy minden fájással lejjebb ereszkedünk a Tenger Alatti Árokba, ahol a kis izékék vannak, és ott vár rám egy kis izéke, hogy mikor megyek már érte. Mert már tudja, hogy ő az én kis világító gömböcském, így nincs visszaút, fel kell hoznom. Így aztán a fájásszünetekben mindig vettem egy nagy levegőt és azt mondtam magamban, "jól van, lemegyek érted", és elképzeltem, hogy minden fájással pár méternyit ereszkedünk lefele. Amihez rohadtul nincs kedvem, de muszáj. 

A sikeres Küldetés után aztán pár hétig még érzi az ember az utóhatásait - a nő vérzik, a gyereknek meg egy fura madzag lóg ki a hasfalán keresztül, amin Odaát a tápanyagot kapta (köldökcsonk). Ezek aztán lassan elmúlnak, és szép fokozatosan mindenki emberi formát nyer: én is visszanyerem az emberi formámat, kiesik a gátsebből a varrat, összemegy a hasam, a babának benő a köldöke és értelmes fejet vág. Ma már mosolygott is, és nem csak sír, hanem mondja, hogy "heö!", azaz végérvényesen az emberré válás útjára lépett. . 

Lucia meg azt kérdezte a múltkor, hogy előállhatna-e olyan élethelyzet, amikor nagyon szeretnék egy harmadik gyereket, és mondtam, hogy nem hiszem. Nem azért, mert szörnyű lett volna terheskedni meg szülni, mert egyáltalán nem volt szörnyű, hanem embert próbáló, ugyanakkor végtelenül izgalmas kaland. Csak hát úgy érzem, bennem két ilyen küldetés volt, nem megyek le többet. Persze, ha véletlenül becsúszik, bizonyára megtartjuk, de negyven fölött, két gyerekkel inkább majd a meglévőkkel szeretnék foglalkozni. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította