Amelyben várost kell néznem, mert a zsidók nem tudnak pénz váltani

Sopron belvárosában az Új utcában - korábban Zsidók utcája - van egy középkori zsinagóga és egy újabb, de még mindig középkori zsinagóga (valamint a földhivatal meg a NAV). Az utcába könyvvásárlás céljából mentem (ld. alább), de remekül fotózható innen a Tűztorony is. 

Visszatérve a zsinagógákra: a régebbit Ó-Zsinagógának, az újabbat meg Új Zsinagógának hívják. Az Újban jelenleg az Elfeledett soproniak című kiállítás tekinthető meg, és itt lehet megvenni az Elfeledett soproniak c. könyvet is. Van benne egy fejezet Füredi Oszkárról, aki építészmérnökként fél Brennberget tervezte és a második vh alatt Brennbergben bujtatták. A meg nem erősített legenda szerint úgy bukott le, hogy a Brennbergi bánya egy kis pénzt fizetett annak a pasasnak, aki Füredit lakásában bujtatta, és ezt kiadásként bevezették a főkönyvbe is, valami igen gyanúsan hangzó címszó alatt. Más források szerint simán besúgták. Füredi ekkor még meg tudott lógni, ezután saját házának padlásán bujkált, csakhogy feleségét annyit kínvallatták, hogy Füredi inkább feladta magát. Spoiler: túlélte a dolgot és a II. vh után még évtizedekig épületeket tervezett Sopronban, pl. az uszodát.

A könyv és a kiállítás tehát a soproni zsidókról szól, akik közül nagyjából háromezret vittek el Auschwitzba és nagyjából háromszáz jött vissza. A kiállítás plakátja az Új utca felett lebeg a szélben, azokkal a zsidókkal, akik nem tértek vissza. Elég jó, nem? Mármint nem a történet, mert az rémes, én végig sem tudtam nézni ezt a kiállítást, mert mióta gyerekem van, plüssnyúl lettem és nem bírom az olyasmit, amikor valakinek haláltáborba hurcolják a kislányát vagy az anyukáját. De a dizájn az Új utca felett lebegő fotókkal szerintem nagyon jó. 

Szóval bementem az Új Zsinagógába, rápillantottam a kiállításra, majd jeleztem könyvvásárlási szándékomat, csakhogy a kiállítás megtekintése ingyenes és ezért a teremőrnél nem volt váltópénz és tízezresből nem tudott visszaadni. Felhívott valakit, aki itt lakik szemben és a kiállítás egyik értelmi szerzője, de az illető nem vette fel. Nem, bankkártyaterminál sem volt nála. 

Október 23-a volt, amikor nincs nyitva semmi, szóval nem volt ötletem, hol válthatnék most hirtelen pénzt. Gondoltam, átmegyek a szemközti Ó-Zsinagógába, ahol kell fizetni belépőt, tehát nyilván van náluk pénz. Az Ó-Zsinagógában azonban közölte velem a kedves jegyárus fiatalember, hogy mivel nemzeti ünnep van, ma ingyenes a belépés, de különben sem szokott nála lenni annyi apró, amivel tízezreseket tudna váltani. 

Ha már itt voltam, bementem. Az Ó-Zsinagóga áll egy központi teremből, ahova csak a férfiak mehettek, egy női imateremből és egy fürdőből. Így néz ki. 

A háttérben az evangelikus templom tornya, egyben kedvenc soproni tornyom. 

Szóval szívet gyönyörködtető a soproni ősz, ugyanakkor még mindig nem tudtam felváltani a pénzt, úgyhogy kitaláltam, hogy elmegyek a Tűztoronyhoz: az közel van, egy vagyonba kerül a belépő (1150 Ft) és ajándékbolt is van az aljában, szóval tuti van náluk pénz. A Tűztorony ajándékboltjában lévő három néni azonban sajnálkozott és sopánkodott, de nem tudta felváltani a tízesemet, mert "ma mindenki nagy pénzzel fizet". 

Úgyhogy túljárva eszükön vettem magamnak egy belépőt, amit kifizettem tízezressel. Ha már megvettem a belépőt, akkor fel is mentem a toronyba. A Tűztoronyból gyönyörű a kilátás minden irányba, például a Szent Mihály templom felé. 

Ezután már csak visszamentem az Új Zsinagógába megvenni a könyvet (ami különben nem olcsó, mert 4450 Ft), meg hazasétáltam őszi lombok alatt (képünkön). 

Hogy jövök én ahhoz, hogy fej nélküli lovasokat lássak?

Ma volt egy nagyjából fél óra, amikor egyedül voltam a Központi Bányászati Múzeum könyvtár-raktár-iroda részlegében - a többiek vagy elmentek ebédelni, vagy betegállományban vannak, vagy felmondtak, hogy múzeumpedagógus létükre Ausztriában takaríthassanak. Azon gondolkodtam, hogy: 1. nyuszikat rajzolhatnék a Bányászati és Kohászati Lapok bekötött, lefűzött számaiba, 2. beosonhatnék a raktárba és elcsenhetnék pár apróságot, habár valójában nincs túlzottan nagy szükségem achátgömbre vagy különböző életkorú bányamentő készülékekre, 3. lapotopom és a youtube segítségével táncolhatnék a teljes hangerőre tekert Walking on sunshine-ra. Persze egyiket sem csináltam, hanem szépen keresgéltem/olvasgattam tovább a könyvtár Brennbergbányával kapcsolatos anyagát. De közben pogácsát ettem, mert annyira punk vagyok. 

Amúgy már megint az van, hogy nincs pénzük és mindjárt csődbe mennek, fel sem merül, hogy a disszidens kollegák helyett újakat vegyenek fel, közben meg hemzsegnek a családok és a gyerekcsoportok lelkesedő gyerekekkel és a Tripadvisoron Sopron második legnépszerűbb látványossága (az első a Tűztorony, és ez így is van rendjén). 

Ez nem a Tűztorony, hanem a múzeum belső udvara a kintről kukucskáló Kecske-templommal

Különben már épp elment a kedvem a könyvírástól, de úgy igazából. Mert rájöttem, hogy ez nagyon nagy munka, én meg nagyon kicsi vagyok, valamint időm sincs. Közben olvasom a Rin Tin Tin-t - tudtátok, hogy ez egy igazi kutya volt, akit kölyökként egy amerikai katona Verdun mellett talált a harcmezőn? Én nem tudtam, sőt, nem is érdekelt, de azt mondta Susan Orlean, hogy van benne egy rész a magyar nagyapjáról is. Mármint nem a kutyának, hanem Susannek volt magyar nagyapja. És nem mondta, hanem írta. Szóval olvasom a könyvet, ami elképesztően jó még úgy is, hogy én igazából macskás vagyok, és nem érdekel különösebben sem a filmtörténet, sem a világháborúk, sem Amerika. Sokkal jobb, mint kedvenc könyvem, az Orchideatolvaj, egyszerűen látszik rajta, hogy közben eltelt több mint tíz év, sokkal profibb, érettebb és... mélyebb. Rá is jöttem, hogy oké, hagyjuk is, én sose fogok tudni ilyet írni. 

Aztán Susan valahol megemlíti, hogy majdnem tíz évig írta a könyvet. Főállásban. Jó, közben szült egy gyereket. A könyv végén meg felsorolja a hivatkozásokat - könyveket, újságokat, honlapokat, ahol adatot gyűjtött. Nagyon, nagyon sokat. Én meg pszichoterapeuta vagyok, magánrendelek, cikkeket írok, lakást újítok fel, gyereket nevelek, semmilyen kiadótól nem kapok előleget és mandulagyulladásom van, hát komolyan. Hogy jövök én ahhoz, hogy könyvet akarjak írni, ráadásul ilyet? Ez nagyon nehéz. 

Sajnos aztán a múzeumban találtam egy csomó érdekes anyagot a könyvtárban, majd pedig több látogató is Brennbergről faggatott, szóval asszem nem adhatom még fel. Dehát csak magamat hibáztathatom, nyugodtan élhetnék könyvírás nélkül is, vagy legalább írhatnék valami jó kis fikciót vagy egy önsegítő könyvet a meddőség pszichológiájáról. Kellett nekem rongybicikli.