Világhír

2015.09.16. 14:37 - címkék: Címkék: könyv -

Benyújtottam a pályázatomat a Nemzeti Kulturális Alaphoz: alkotói támogatásra pályázom ismeretterjesztő könyv megírására. Az alkotói támogatás max bruttó százezer forint havonta, max egy évig, szóval nem egy vad összegről van szó. 

Áttekintve a pályázatomat egyébként én sem vagyok biztos benne, hogy adnék magamnak, elsősorban mivel semmi igazolható tapasztalatom nincsen sem a helytörténetírás, sem a bármilyen történetírás, sem a bányászat terén, és az írás terén is csak elenyésző (mármint azokhoz képest elenyésző, akiknek főállása az írás és eleve elte töri-magyarról jöttek és esztétikát tanultak szabadidőben), szóval teljesen világos belőle, hogy egy műkedvelő laikus hobbijáról van itt szó. De azért természetesen: ha Ön vagy családtagja a NKA pályázati bíráló bizottságánál dolgozik, kérem, segítse elő, hogy pályázatom az irathalom tetejére kerüljön. Az a címe, hogy Brennbergbánya jelene és múltja történetekben. 

Még egy dolgot akartam mondani a könyvről. Amikor írtam ilyen vicces posztokat brennbergi utaimról (ezeket), akkor többen jelezték, ismerősök és idegenek is, hogy milyen jók, meg hogy lehet, hogy a könyv elkészülésének krónikája viccesebb lenne, mint maga az elkészült könyv. Ezért szeretném ezt a félreértést eloszlatni: ez már az, ez már maga a könyv. A könyv úgy fog kinézni, hogy "elmentem ide, beszéltem vele, ő azt mondta, utána elmentem oda, megnéztem ezt, ő meg azt mondta, ja és egyébként ezt olvastam a könyvtárban". Szerves része lesz maga a folyamat, azaz lesz egy ilyen élménybeszámolós / útikönyves vonulat is benne. És vicces is lesz, meg érdekes. Mint megtudtam, infotainment a műfaj neve, amelynek során tényeket közlünk szórakoztató modorban. Nem, nem olyan lesz, mint egy blogbejegyzés, mert azért ezek a bejegyzések túl tömények, ezt nem akarja az ember 300 oldalon keresztül, de minden további nélkül szerepelni fog benne, amikor a szakadó szeptemberi esőben a Bányásznapról hazafelé menet a Bányászhimnuszt énekeltük a Brennberg-Sopron helyijáratos buszon, mármint eleinte egy nem teljesen józan komlói bányász, az őt támogató két meghatott néni, a főmuzeológus úr, a selmeci diákdalokat kutató miskolci egyetemista suhanc meg a nyári szoknyájában vacogó furcsa blogger/pszichiáternő, később pedig még az utazóközönség mintegy harmada is, szerencse fel! 

Az én fejemben egy nagyon klassz könyv van, az a fajta, amit akkor is élvezet olvasni, ha amúgy a világon semennyire sem érdekel a helytörténet vagy a bányászat, ugyanakkor a felénél úgyis rá fogsz jönni, hogy tulajdonképpen érdekel a helytörténet meg a bányászat. Nagyon, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit sikerül majd ebből papíron a valóságban összehozni. Jelenleg még nem kezdtem el írni, mert az anyaggyűjtésnél tartok, de a múltkor elolvastam egy elég nyomi és semmilyen és modoros és vékony magyar riportkönyvet, aminek az előszavából kiderül, hogy 3 évig gyűjtött anyagot a szerző, majd 3 évig írta, ráadásul úgy, hogy kapott rá egy vagon pénzt, szóval úgy annyira nem érzem, hogy túl lassan haladnék. 

Fagyott tavi nádas húrján citerázni

2015.09.14. 09:53 - címkék: Címkék: nyafogás -

"A túlkényelmesedett, szúnyogcsípéstől és a saját testnedveitől rettegő, erőfeszítést aggályosan kerülő, robotgéppel keverő, mindent lehűtő és amit meg nem, azt mikróba rakó, kétszáz méterre is kocsival menő, tengerparton is papucsban járó életmódot kártékonynak tartom. (...) A kitettség hőnek, hidegnek, napfénynek. Mezítláb lenni, nem félni, magasra menni, megsérülni, gyorsan futni, verítékezni, koszosnak és szőrös lábúnak lenni. És ehhez, az élet valóságához, tabutlansághoz szoktatni a gyerekeinket. Az életnek része a születés, a sérülés, a fájdalom, a hasmenés, a bánat, a konfliktus, a vér, a sár, a halál. Nem része ellenben a pittyegés, a tévé, a nyalóka és a matrica." Ez

Én ugyan semmire sem merek felmászni és nagyon fázós vagyok, de bevallom, minden szóval egyetértek. És persze, ironikusnak tartom, hogy írjuk mindezt egy laptopon az internetre. Van a másik kedvencem, a Summer for a Year blog, ezek bazmeg eladták a pesti házukat és elmentek belőle Ázsiába, mert fruitariánusok és ott lehet rendes gyümölcsöt enni. Nem is a blog szerzői a legfurábbak, hanem akikkel útjuk során találkoznak, volt valami német lány, aki csak meztélláb gyalogol a dzsungelben és eszik a fáról és nem fél, hogy megmérgezi magát, mert ami a szervezetének nem jó, azt úgyis automatikusan kiköpi, meg egy ausztrál csaj, aki folyamatosna úton van, oda megy, ahol épp szezonja van valami jó gyümölcsnek és közben távmunkában grafikus. 

Először azt gondoltam, hogy jó, hát ezek mindannyian őrültek, de legalább ha majd átveszi felettünk a hatalmat a google nevű mesterséges intelligencia, akkor a primal-ekből meg a fruitariánusokból meg a többiből lesznek a túlélők, akik a modern világ vívmányaitól mentesen majomkodnak az erdőben, aztán rájöttem, hogy ja, várjál, ezeket én egy blogon olvasom, a rendes fruitariánusoknak youtube-csatornájuk van és az ausztál csaj a laptopjáról grafikuskodik a maláj tengerpartról. Nem azt akarom mondani, hogy nem hiteles, mert nem tudom, mi lenne az, hanem csak hogy úristen, mennyire egy hülye világban élünk.

Mindenesetre én gyakorlatilag bárkivel szívesen osztozom abban a vágyban, hogy feküdjünk le az avarba és mosatlanul együk a bokorról a szedret. 

Különben meg az van, hogy nevetségesen túlvállaltam magam munkával, és nem találom az egyensúlyt, hiányzik a sport és az erdőben sétálgatás, azon gondolkodom, hogy kellene venni egy laptopot, mert ez már nagyon az utolsókat rúgja és hát számomra munkaeszköz, de most dolgozzak azért, hogy vegyek valamit, amivel aztán dolgozzak? Egy vagyonba kerül egy rendes laptop, én nem is értem, az embereknek hogyan van pénze kütyükre meg autóra, és nem, nem keres a férjem sem rosszul szerintem. Vagy inkább ne dolgozzak és akkor nem kell laptop és lesz időm olcsó és egészséges ételeket főzni és magam varrjam a ruháimat (nem mintha ruhákat vennék, like, ever). Valahogy ezek, az egyszerű, minimalista életmód és a túlhajszolt modern fogyasztóság között nem találom a helyemet éppenséggel.

Most is azt mondták a bölcsiben a szülőin, hogy télire a játszótérre vegyünk a gyereknek technikai ruházatot a Decathlonban, mert abban tud jól mozogni, Michelin-babának öltöztetve meg nem tud, és bevallom, számomra tökéletesen logikusnak hangzik ez az érvelés, ugyanakkor technikai ruházatot Budapest belkerületében a játszótérre a bölcsisnek? Vegyek magamnak új laptopot, hogy kurvasokat tudjak dolgozni, hogy vehessek a gyereknek technikai ruházatot a játszira, vagy hagyjam a francba, úgyis egész télen idebent fogok gyurmázni a taknyos gyerekkel és ha véletlenül kimegyünk, ráadom a Mónitól kapott (mellesleg Christian Dior márkájú) turkálós télikabátot? Dolgozzak kevesebbet és vegyek olcsó sajátmárkás kenyeret fehér lisztből és adalékanyagokból és margarint, vagy dolgozzak kurvasokat, hogy meg tudjam venni a bio-öko-fairtrade egyébként valóban finom rozskenyeret és a termizált tehéntejből hazai tanyán készült, papírba csomagolt vajat a közeli hipszterpékségben? 

Szombaton meg egy ilyen szelektív hulladékgyűjtést és egyéb módon környezettudatos életmódot népszerűsítő rendezvény volt a közelünkben, kimentünk a Lánnyal, volt cica, kutya és nyuszi is, valamint tíz pecsétért lehetett kapni egy facsemetét, úgyhogy kaptunk facsemetét, mondjuk nálunk még elvan a teraszon, de egy 90 százalékban panellal borított városrészben nem pontosan értem, hova teszik majd az emberek az ingyen facsemetét, ráadásul császárfa, ami állítólag kurvagyorsan nő. De nem erről akarok beszélni, hanem hogy az egyik sátorban megmérték a testzsírszázalékomat és a lehető legrosszabb kategóriába estem basszus, még csak nem is a kicsit rosszba, hanem mindjárt a nagyon rosszba. Hát mi lesz így, hogyan fogok így egészségesen élni, minden nap jógázni, természetben futni és száz évesen fitten a dédunokáim után szaladgálni tavaszi réteken. 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította