Susan Orlean online előadássorozatát nézem a creative nonfiction-írásról. (Amúgy ténylegmár, mi ez magyarul? Riportkönyvet szoktam mondani, amit általában nem értenek. Olyan dolgok tartoznak ide, mint útleírás, emlékiratok, riportkönyvek.) Egyrészt kifejezetten hasznos és gyakorlatias, másrészt egy csomó dologban megerősít, amit már eddig is így gondoltam. Például a címben.
Az első rész a témaválasztásról és a Researchről szól.
Azt mondja, hogy olyan témát válassz, amiért lelkesedsz, lehet hétköznapi (sőt), de akkor azt úgy mondd el, hogy mindenki figyeljen. Lelkesedéssel. Azt is mondja, hogy szerinte (hangsúlyozva, hogy vannak más iskolák is) mielőtt elindulsz interjúzni, helyszínt megnézni, emberekkel beszélni, ne olvass utána túl sokat, mert annak az a veszélye, hogy az olvasottak alapján fogod nézni, kevésbé leszel fogékony az új dolgokra, amik nem szerepeltek az útikönyvben, kevésbé lesz friss a látásmódod. Inkább valódi kíváncsisággal és tudásszomjjal menj oda, beszélj az emberekkel, nézd meg a helyeket és utána menj a könyvtárba és utána nézz utána a neten. Ez megnyugtató, mindig nyomasztott kicsit, hogy felkészületlenül megyek interjúzni, pedig valójában nem is.
Azt is mondja, hogy interjúvolj nagyon sok embert, nem csak azokat, akik szorosan szerepelnek a sztoriban, hanem olyanokat is, akik csak lazán. Tök jó, már gondoltam, hogy majd kell beszélnem pl. azzal a soproni háziorvossal, aki hobbifilmes és 1975-ben forgatott egy azonnal betiltott negyedórás dokumentumfilmet Brennbergről 8 mm-es filmre. Meg a ma ott élő nembányászokkal, a buddhistával, a depressziós szocmunkással, a rapperrel és a milliomossal. Ha szóbaállnak velem. Ha lesz rá időm. De ezeket különben nem azért tudtam, mert zseni vagyok, hanem mert tök sok Susan Orleant olvastam és magamtól észrevettem.
Más szerzőket is olvastam egyébként, nyugi, Oriana Fallacit és természetesen Moldova Györgyöt, meg pár random önéletírást (Paul Auster, meh) és útleírást, csak azokból kevesebbet tanultam. Oriana Fallaci nem rossz, de nekem túl ilyen... olaszos. Moldova sem rossz különben, az én stílusom nagyon más, de meg kell hagyni, hogy a maga nemében és korszakában szerintem rendben van.
Továbbá nyilván nem fogsz mindent beleírni a könyvbe, de tudjál sokkal, de sokkal többet, mint amit végül leírsz, mert az olvasó azt érzi. Úristen, rettenetesen sok munka ez, nem tudom, hogy lesz rá időm. Más ezt hogy csinálja? Ez a főállása? Nincs gyereke?
Azt is mondja Susan, hogy legyen egy füzeted, amibe jegyzetelsz interjúk során, de az elején hagyj üresen pár oldalt és ide írd a kontaktok elérhetőségeit, meg vezess egy listát a témával kapcsolatos teendőidről, ami folyamatosan bővül. Basszus, ugyanezt csináltam, vettem egy füzetet és üresen hagytam az első járom oldalt és oda írom a kontaktok elérhetőségeit, a hátuljába meg a teendőlistát. Ez de jó! Máris híres riporternek érzem magam, de legalábbis veleszületett tehetségnek.
Hogy honnan tudod, mikor állsz készen az írásra: amikor anyagot gyűjtesz és az újabb forrásokban már kezded ugyanazt olvasni, és az interjúkon a feltett kérdésekre már tudod előre a választ. Ellaposodik a tanulási görbéd.
Most itt ezt eredetileg egy blogbejegyzésnek szántam, de közben nyaralunk Szilvásváradon és nincs nálam jegyzetfüzet és úgy alakult, hogy ebbe a blogbejegyzésbe jegyzetelek, miközben hallgatom, szóval akit nem érdekel a téma, az nyugodtan olvasson addig valami mást vagy menjen friss levegőre, nem sértődöm meg.
A jegyzetek rendezéséről is van egy fejezet: úgy kell ugyanis nonfictiont írni, hogy 1. reporting, 2. thinking, 3. writing, és a kettes pontot szerinte sokan kihagyják, pedig az kell. Azt javasolja, hogy a kettes pontot kezd azzal, hogy legépeled a jegyzeteidet, mert a gépelés közben máshogy figyelsz, mintha csak átfutnád a füzetedet. Lehet, hogy közben rájössz, hogy ez vagy az nem érdekes, akkor azt máris kihagyhatod. Miután begépelted, olvasd el még egyszer és emeld ki azokat a részeket, amik a legjobbak és legérdekesebbek. A legtöbben a következő lépésben vázlatot írnak - Susan bevallja, hogy ő nem ír, mert nem szereti. Ha akarsz, írj. Ő kártyákra írja ki a legjobb részeket és a kártyákat (a fizikai valóságban) és rendezgeti sorrendekbe. Eléggé oldschool: ne tartsd a jegyzeteidet a számítógépeden és ne ott dolgozz velük - azt hittem, azért, mert az történik veled, mint volt töritanárunk félkész könyvével: megsemmisül, de nem: azért, mert a gépen egyszerre csak egy dolgot látsz, ami épp előtted van, a jó történetíráshoz pedig holisztikus megközelítés szükséges. Papírokkal könnyebben meg lehet ezt csinálni. Egyébként szerintem is, de hát én is nevetségesen oldschool vagyok, nem tudom, láttátok-e már a telefonomat. Szóval rakosgasd le a papírkáidat a padlóra, lépj egyet hátrébb, szemléld, és gondold át: miért akarod ezt megírni. Miért most. Mi volt a legérdekesebb mozzanat az anyaggyűjtés során? Hasznos továbbá, ha elmeséled valakinek a sztoridat, mert miközben meséled, újra átgondolod, ami érdekesnek tűnt, lehet, hogy mégse az és fordítva stb. Hát igen. Szegény férjem szerintem már jóval többet tud Brennbergbányáról, a bányászatról úgy általában, a szénporrobbanásról, a sujtólégről, a féregbetegségről és Szálasiról, mint amennyit valaha is szeretett volna.
Eddig volt a research és most jön az írás.
Tehát a sztori elemei. Lede, Ending, Facts, Dialoge, Quotes, Expert Opinion, Commentary, Description. Nem ebben a sorrendben, hanem tetszőlegesben. A bevezetésben nem az egész sztorit írjuk le pár mondatban, hanem mint a sztriptíz: nem egyszerre minden ruhát ledobsz, hanem csak egyet - amitől nagyon izgalmas várakozásokat ébresztesz. A kisfiús cikke pl. így épül fel: Lede, ami valójában egy Commentary - Facts - Commentary - Observation (Real-time Documentary) - (Pure) Dialogue stb.
Legyen gyorsabb és lassabb, csendesebb részlet - legyen ritmusa.
Quotes and Dialogues. Idézetet sosem használ arra, hogy csak egy tényt közöljön. Például a tíz éves kisfiú esetében a kisfiú sose mond olyat, hogy "Tíz éves vagyok". Nem. Azt elmondtuk a Tények szekcióban. A dialógust, illetve idézetet arra használjuk, hogy az olvasó jobban megismerje a karaktert - a stílusát. A kisfiús cikkben van pl. párbeszéd a gyerekek között, amit csak leír, de ahogyan és amiről beszélnek, az érdekes. Lehet, hogy nem is lesz ilyen a cikkedben (ja itt cikkeket írunk, nem könyvet) - ha nem találtál jó idézetet, akkor bocs. Persze olyan dialógust is írhatsz, ahol te faggatod az alanyt, de csak ha jó.
Descriptions. A leírásokkal az van, hogy ha túl hosszú és lassú, akkor unalmas - tehát bármennyire is szeretsz ilyet írni, ne vidd túlzásba. Például ne írd le az egész ember külsejét, csak 2-3 dolgot róla, ami érdekes, az olvasó majd használja a fantáziáját és kitölti.
Expert opinion. Arra nagyon jó, hogy váltogathassuk a fókuszt: míg a párbeszéd nagyon közeli "felvétel", addig a Commentary már eggyel távolabb, az expert opinion pedig még távolabbi. Mindenhez van szakértő. Többnyire inkább nem jó őket szó szerint idézni, inkább megtanulni és átfogalmazni az olvasó számára az infót - vagyis azt az érzést keltjük (mert ez az igazság), hogy mi már tudjuk mindezt és most elmagyarázzuk neked is.
Conclusion. Nem kell a történetet lekerekíteni - a történetek nem befejeződnek, csak véget érnek. Az olvasó, ha eddig jól írtál, már úgyis levonta a következtetéseit, azaz nem kell a szájába rágni, és semmiképp nem kell összefoglalni az eddig leírtakat - a NYT-nál a karrierje kezdetén az összes kiváló összefoglaló befejezését kihúzta a szerkesztő. "There is no story worth writing that can have a (simple) conclusion." Az a jó, ha az olvasónak ugyanaz az érzése van, mint amikor befejezted az anyaggyűjtést: tök sokat tanultál, érdekeseket hallottál, biztos lenne még felfedeznivaló, de a lényeg megvan. Ő úgy szereti befejezni a sztorijait, hogy az olvasó úgy érezze: bárcsak lenne folytatás. Azaz inkább azt döntsd el, milyen hangulatban akarod otthagyni az olvasót: nevessen, vagy szomorkodjon...? Ehhez jó útmutató az, hogy te mit éreztél a sztoriddal kapcsolatban.
Na és akkor még nem végeztél, mert most jön az Editing. Vagyis jobb, ha rájössz, hogy amit elsőre leírtál, azt lehet tovább csiszolni. Mindig lehet még jobb. Szerinte remek ötlet hangosan felolvasni a sztoridat és hallani: hallani fogod, ha idegesítő, ha unalmas. Jobban hallod, mint ha csak csendben olvasnád, és eleve lassabban olvasol hangosan. Háááát.... ehhez nem érzem magamban a kedvet, de térjünk vissza rá, ha már megírtam a dolgot. Ő minden reggel kinyomtatja, amit írt előző nap, felolvassa és szerkeszti. Van, aki az egészet megírja és csak utána szerkeszti, az is működhet, de ő a napi adagra esküszik. És ha bátor vagy, akkor felolvashatod másnak, az még többet mond.
Amikor olvasod, ezekre kell figyelned: 1. mennyire hangzik magabiztosan? Ha sok benne a perhaps, I think, maybe - akkor az nem jó. Ha nem tudod, nézz utána, de legyél biztos benne. 2. a tempója, 3. mondatonként milyen. Pl. egymás után 5 nagyon hosszú (vagy nagyon rövid) mondat van - direkt? Működik? Persze, utálatos dolog magunkat szerkeszteni, hiszen imádjuk, amit írtunk, ezért ő nem töröl: ami nem tetszik benne, azt nem kidobja, hanem kimásolja egy másik dokumentumba, mert egyrészt akkor nem sajnálja annyira, másrészt tényleg van, hogy onnan még valami használható lesz.
És aztán olvastasd el a szerkesztőddel meg a vállalkozó haverjaiddal vagy kollégával, akit cserébe te is előolvasol, és hallgasd meg a kritikát és javítsd tovább.
Végül pedig némi szemléletformálás. Olvass kurva sokat, mármint úgy általában, más szerzőket. Amikor elakad az írásban, néha csak belelapozgat valamelyik kedvenc könyvébe és az segít továbblendülni. Aztán gondolkodj sokat azon is, miért akarsz író lenni. Szereted a nyelvet, szeretsz írni, szeretsz másoknak elmesélni érdekes dolgokat? Mindez? Amit erről gondolsz, befolyásolni fogja azt, ahogyan írsz, ahogyan megközelíted a történetet, amit írsz.
Nagyon más magadnak írni, mint közönségnek - az utóbbi a kommunikáció egy formája. Szinte lehetetlen jól írni, ha nem gondolsz az olvasódra, a vele való kapcsolatodra, az ő szempontjára. Ezt is tartsd észben.
Az írás szakma. Szakmunka. Ha így fogod fel, pragmatikusan, nem pedig misztikus művészetként, az könnyebb, kevésbé nyomasztó. Legyenek konkrét technikáid - a fentiek, vagy oszd be, hogy egy nap hány karaktert írsz, ilyenek. Mindig legyél nyitott a változtatásra, akár magad olvasd újra a szövegedet, akár a szerkesztőd - olyan, mint a súlyemelés, ha minden nap csinálod, akkor tuti, hogy egyre könnyebben megy és egyre jobb lesz. Szeresd a Nyelvet! Legyen egy noteszod, amibe, ha hallasz egy érdekes kifejezést, szót, szófordulatot, azt feljegyzed. Könnyen a saját magunk által ismert szavak és kifejezések csapdájában maradunk, ha nem tanulunk újakat. Olvass, gyűjtsd a szavakat, értékeld és szeresd a Nyelvet. Írni pedig szerinte kurvajó, élvezd.
Hát ennyi, most pedig lemegyek a wellnessbe a férjem meg a csodálatos Lány után.