Közben voltunk Rómában, amit röviden úgy tudnék összefoglalni, hogy jaaa, már mindent értek. Mert engem különösebben nem érdekelt Róma (ezt kínos bevallani?), sem az ókori romok, sem a katolikus felhajtás, az olaszok kifejezetten idegesítenek a hangoskodásukkal meg a hatásvadászatukkal, a pizzát nem szeretem, a kávét pedig tejjel iszom. Az események bonyolult láncolata révén végül is anyukám 60. szülinapi ajándékaként mégis Rómába mentünk, az anyukám, a húgom meg én.
Róma pedig klassz. Eleve nem voltam még mediterrán nagyvárosban, és maga a hangulat is csodás, a nagyvárosnak és a macskaköves-sikátoros mediterránságnak a hangulatos keveréke, teljes természetességgel váltogatják egymást a kopott lépcsősorok, az omladozó téglafalakra több méter magasan kúszó borostyán és illatos jázmin, meg a négysávos út és a metró. Az olaszok is kevésbé idegesítettek, mint Nápolyban, kevésbé éreztem őket tolakodónak, lehet, hogy ez az észak-dél különbség, vagy náluk ilyen a nagyvárosi elidegenedés, kedvesek voltak és udvariasak. Már az a néhány, akivel találkoztunk, mert nyilván a turistaútvonalakon mozogtunk, így valószínűleg több japánt és amerikait láttam, mint olaszt.
A Pantheon, az meg csodálatos, az a kedvencem, egy kiváló építészeti ötlet és megvalósítás, mindehhez kétezer éves, és hát közhely, de mégis bele kell gondolni, hogy ezek ilyeneket építettek, amikor mi még bőven hátrafelé nyilaztunk. Fantasztikusan jól néz ki - én általában nem rajongok a túldíszítésért, nem szeretem a reneszánszt, a barokkot, inkább mérettel és formával lehet megfogni, és a Pantheon az mind méretét, mind formáját tekintve remekmű. Nyilván leírva semmit sem mond az, hogy a kupolája félgömb és a magasságának és az épület magasságának az aránya pont akkora, hogy a beltérbe beférne egy tökéletes gömb, de bemész és érzed, hogy itt valami nagyon stimmel. A közepén meg van egy 9 m átmérőjű lyuk, amin esőben beesik az eső, és egyébként szerencsére jó időnk volt végig, de ezt azért majd egyszer megnézném esőben.
További épület, amely lenyűgözött, az a Szent Péter bazilika, és most már értem, miért finnyog az IKL gyakorlatilag minden más híres templomra, ez ugyanis egyszerűen lenyűgöző. Leginkább méreteinél fogva, pedig túl is van díszítve, de mégis, hű, anyám, ezek tudtak. Monumentális. Voltam néhány templomban életem során, ahol úgy gondoltam, ha Isten lennék, itt laknék (egy nagyon egyszerű román stílusú holland templom), vagy ahol ijedtemben simán megtértem volna (a sötét, gótikus, csak pár gyertyával megvilágított reims-i dóm), a Szent Péter bazilika nem ezek közé tartozik, nem Isten, hanem az ember nagysága előtt jutott volna eszembe max leborulni. Basszus, ilyeneket tudunk építeni, akkor mi a probléma?
És akkor van még a Sixtus-kápolna, arra sajnos nem tudnám őszintén azt mondani, hogy szép, mert leginkább creepy az élmény, mi ide a jó magyar szó? Fura, már-már bizarr, kicsit ijesztő. Nyilván látta mindenki a művészettörténet tankönyvben, de az nem adja vissza a valódi élményt, amikor bemész egy terembe - vagy inkább birkaként beterelnek - ami kompletten mindenhol minden négyzetcentin ki van festve gyönyörű, arányos és nagyon színes félmeztelen emberekkel. Mindehhez kicsi a tér, legalábbis nem oszlik el úgy a tömeg, mint más, hatalmas építményekben, beszélni nem szabad, mert akkor a biztonsági személyzet hangosan rád kiabál, hogy Silencio! Quiet please! - azaz főleg ezt, és sustorgást lehet hallani, ha pedig fotózol, azonnal ott terem egy őr és kitörölteti veled a képet. Ne értsünk félre, egy percig sem mondom, hogy ez rossz, hanem nagyon érdekes élmény volt - maga a kápolna is elképesztően különleges, és az élmény furaságát csak fokozta ez a környezet.
A Colosseum is jó, meg az ókori romok, gyakran eszembe jutott Athén, ami hatalmas csalódás volt nekem annak idején, valami nagyra és szépre és bölcs ókori görögre számítottam, erre ott van egy kisváros tele a bölcsnek épp nem tűnő modern görögökkel, plusz négy oszlop egy dombon. Rómától keveset vártam, de nem csalódtam, és az is tetszett, ahogyan a műemlékeiket használják: valahogy teljesen természetes és életszerű, ahogy közlekednek köztük, ahogy a különböző korok egymásra épültek. Hogy néhány ókori templomból simán keresztényt csináltak, a Pantheon tetején is kereszt van, de megtartották hozzá az arányokat, nem ledózerolták, hanem használják. Ez is milyen közhelyesen hangzik, a különböző korok együttélése, nem? De mégis megvan annak a hangulata, ahogyan ez teljes természetességgel működik, hogy Circus Maximus nevű metrómegálló van, és a műemlékektől távol is itt-ott mindenféle egészen régi korokból származónak tűnő falmaradványok meg oszlopok bukkannak fel két ház között vagy épp a falában.
Ami a kaját illeti, a pizzát továbbra sem értem, oké, ettem pizzát, figyeltem, hogy a megfelelő fajtát egyem (a vékonytésztás a római), dehát bocs, semmi. Amitől odavoltam, azok az előételeik, a kis ilyen-olyan kenyérkék olívaolajjal meg a sajtjaikkal, és a nyers disznósonkáik, valamint a fagylalt. Hogy további közhelyeket soroljak, nyilvánvalóan az alapanyagokon múlik, hogy ekkora különbség lehet szendvics és szendvics között - a jó fajta lisztből jól megsütött mittudoménmilyen olasz nevű zsömlébe beleraksz egy kis jófajta sajtot meg bár szem napon aszalt paradicsomot, és az a szendvics. A fapadosreptéri legolcsóbb legócskább szendvics (sült padlizsán volt benne meg mozzarella) is fényévekkel jobb volt az átlag itthoni sonkás zsömlénél. Fagyit meg nem tudok többé Magyarországon enni, kész, vége, elrontották számomra ezt az élményt, sznob lettem, Közép-Európában nem lehet rendes fagylaltot kapni.
Oké, mondok negatívumokat is: drága volt, vagyis bár a szállás és a repjegy olcsó volt, az ottlétünk belépőkkel, kajával, bkv-jeggyel együtt már egészen sokba került; a turistás helyeken pedig elképesztően sok a turista. A Pantheonban nem tudom, hogy épp kevesen voltak-e vagy csak nem figyeltem, a Bazilikában sokan voltak, de az olyan hatalmas nagy, hogy szerintem akkor se lenne tömeg, ha egész Sopron odabent fotózkodna, a kisebb templomokban pedig átlagos nyüzsi volt. De mindenhez sorba kellett állni, sehol nem tudtam olyan fotót csinálni, amibe ne lógna bele kettő-kötőjel-százötven turista, a Vatikán múzeum pedig így eléggé élvezhetetlen. Bár csodás, maga az épület is, és a műkincshalmok is, amit benne tárolnak, de ha eközben úgy sodródsz a tömeggel, mint a Szigeten a nagyszínpad zárása után, akkor az sokat elvesz az élményből. A többi helyen kevésbé zavart, de itt nagyon, mondjuk biztos megvan, hogy milyen napszakban kell menni és mi csúcsidőben mentünk.
Majd mutatok fotókat is.