Pár napja azt mondtam Monának, hogy nem érdekelnek a ruhák*, mire ő biztosított róla, hogy de. Aztán utána útközben elgondolkodtam ezen, hogy most engem tényleg nem érdekelnek a ruhák? Vagy érdekelnek? Hogy mondhattam olyat, hogy nem érdekelnek a ruhák?
Az van, hogy nem érdekel az öltözködés, és nem érdekel a divat sem. Nem érdekel, mint téma. Nagyon szívesen beszélgetek emberekkel saját magukról, más emberekről, pszichiátriáról, bányászatról, kajáról és könyvekről, de ruhákról nem szoktam beszélgetni. Vannak kolléganőim, akik szoktak, hát <ásítás>. Most ezt kit érdekel? A lehető legkevésbé sem érdekel például az olyasmi, hogy ki mit viselt az Oscar-díj átadáson, vagy hogy mik a jövő őszi trendek.
Ugyanakkor nagyon szeretem a ruhákat. A saját ruháimat. Venni is szeretek ruhákat, mi több, amikor három hónapig nem vettem, akkor rögtön meg akartam írni ezt a könyvet. De főként azt szeretem a ruháimban, hogy történeteket mesélnek, hogy velem vannak az életeseményeimen és utána emlékeztetnek rá, hogy a történetem részei. És én szeretem a történeteimet, nyilván nem véletlenül írok naplót, majd blogot. Szeretem az epizodikus emlékeimet. Akárhova utazom, veszek ott valami ruhát, ha nincs pénzem, akkor olcsót, mindegy, az a lényeg, hogy aztán az ócska és vigasztalan pesti februárban a New Yorkban vásárolt táskámmal a vállamon utazhassak az ócska és vigasztalan BKV-n. A ruháim emlékeztetnek rá, hogy ez is történt velem és az is én vagyok, hogy az életem nem csak munkahely, hanem utazás is. Találkozásokra emberekkel, egy csomó ma már barátomról például tudom, hogy mi volt rajtam, amikor először találkoztunk - azt már jóval kevésbé, hogy mi volt őrajta, hát ilyen egoista vagyok, most mit csináljuk. Kivéve Suzie piros pufidzsekijét. De például a középiskolás barátnőim egy-egy jellegzetes darabjára is emlékszem, az Anikó kis virágokból álló horgolt blúzára, meg a Hajnalka nagymargarétás szoknyájára, meg a Réka nagyon menő, mai szemmel valószínűleg borzalmas (bocs :) bordó ruhájára, amit Pesten vett a Satöbbiben, és volt egy hozzáillő színű vastag harisnyája, ami a színét véletlen mosási baleset révén kapta, de remekül passzolt.
És amit még nagyon szeretek, az a Változás, az Idő, amire szintén emlékeztetnek ruháim. Elmagyarázom. A kis fekete ruhám, amit akkor vettem, amikor a férjemmel éppen valamiféle párkapcsolati krízisben voltunk asszem, és erről beszélgettem a pszichoterápián a pszichológusommal, és nagyon szomorú lettem, és szomorúan bementem a Promodba, és ott gyógyírt leltem a kis, fekete, nyári vászonruhában. Amit aztán évekkel később, már harmonikus kapcsolatban a házassági évfordulónkon, a Corvin-tetőn látunk rajtam viszont, majd további évekkel és egy terhességgel később akkor, amikor legelőször vigyáz anyukám a babára és mi elmegyünk ebédelni a Nobuba. Nem direkt ezt vettem fel, hanem ez került a kezembe és épp megint rámjött, mert lefogytam a szoptatás meg a tejmentes diéta miatt. Értitek, mi mindent látott az a kis ruha? Mindenféle dolgokon végigkísért. De ez csak egy példa, mesélhetnék még kabátokról és pulcsikról, vagy a barna bőrcsizmámról, amiről mindig a munkahelyem "bántalmazó kapcsolat"-jellege jut eszembe, van ugyanis az éves beszámoló januárban, ami mindig rémes, lehangoló, hosszú és önbizalomromboló, arról szól, hogy lebasznak minket, mert rosszul teljesítettünk tavaly, valamint elmondják, hogy a jövő év mennyivel rosszabb lesz mind anyagi, mind emberi erőforrás-szempontból. Ezért egyik évben már hetekkel korábban elhatároztam, hogy aznap délután veszek egy barna bőrcsizmát, és az egész idő alatt a barna bőrcsizmámról álmodoztam, majd vége lett, kimentem és megvettem. Különben tök jól néz ki.
Szóval ezt így egész sokáig tudnám folytatni, mármint a ruháimról való mesélgetést. Ugyanakkor szerintem még soha nem néztem meg semminek a címkéjét, hogy milyen anyagból van. (Mondjuk a nagyon szar anyagot azért tapintással is érzi az ember). Vagy sose néztem ki valamit egy divatlapban és utána mentem el megvenni. Pláne nem vettem magamnak sose olyasmit (illetve az olcsó verzióját), amit ez vagy az a sztár viselt. És tudom, hogy ilyen-olyan nevesebb tervezők néha szoktak fast fashion boltoknak is tervezni, de még sohasem merült fel bennem, hogy odafigyeljek erre és vegyek egy Mittudoménkicsoda-táskát vagy kardigánt a H und M-ben. Nem a H&M miatt, abban szoktam vásárolni néha. Szóval hogy most akkor érdekelnek engem a ruhák vagy sem, hát mittudomén.
*Mondjuk lehet, hogy valóban nem volt túl hiteles, miközben épp már fél órája a saját felkaromat simogattam a kasmír pulóverben, amit hozott. Nagyjából azóta is konstans azt simogatom.