(A magyar beteg) "Örült neki nagyon, hogy itt vagyok, meg kedves volt, de azért rögtön elkezdte nekem magyarázni, hogy fú, itt persze alig kellett várnia, meg mindenki milyen készséges és kedves és beszélgetnek vele és mindenki hogy figyel rá és neki ez igenis fontos. Aztán folytatta, hogy ő Magyarországon szülte az előzőt és ott le se szarták, pedig fizetett, fizetett a szülésznőnek is és az orvosnak is és egyszer ment csak be így is hozzá és kezdte a szokásos szólamokat. 

És akkor úgy gondoltam, hogy ezen a ponton tisztázzunk néhány dolgot.

IKL - Látja ott azt a doktort a folyosó végén? Ő az, aki megszúrta a hasát.

Beteg - Persze.

IKL - Látja, hogy mit csinál? Szendvicset eszik.

Beteg - Igen. 

IKL - Az orvosi pihenőben beszélget a kollégáival, szendvicset eszik és éppen most valamit iszik is. (Jött ki a konyhából, kezében pohárral, mosolyogva.)

Beteg - Igen.

IKL - Ennek a doktornak ebben az egy órában az egyetlen dolga az volt, hogy önnel találkozzon, megszúrja a hasát és beszélgessenek egy kicsit.

Beteg - Igen?

IKL - Igen. Ez a doktor ezért nettó hatvan fontot kap óránként. Az huszonnégyezer forint.

Beteg - Fúha. Hát az nem semmi.

IKL - Az sok, nem? Biztos látta ön is, hogy ezt a doktort nem hívták fel húsz perce, hogy fekszik a betege a műtőben, nem jöttek be négyszer a rendelőbe beavatkozás közben és kezdtek el hozzá beszélni, nem hívta fel a nővér, hogy nézze már meg azt a beteget az osztályon akivel ez és ez van, nem hívja fel minden nyolcadik percben egy kollégája, hogy figyelj, nézd már meg ultrahanggal a betegem.

Beteg - Hát igen, mondjuk ez igaz.

IKL - Ez a doktor pontosan tudja, hogy lesz ideje nyugodtan megenni a szendvicsét, kicsit beszélgethet a kollégákkal, átnézheti a friss szakirodalmat, el tud menni ebédelni, foglalkozhat a tudományával, hiszen egész nap maximum nyolc darab beteget kell megnéznie és véleményeznie, néha még kevesebbet, ráadásul van vele egy fellow, aki segít neki a papírmunkában, ami egyébként is a fele az otthoninak. Más dolga a betegellátással kapcsolatban nincs.

Beteg - Jó, de attól még otthon is lehetnének normálisabbak.

IKL - Természetesen. Csak tudja nehéz mindig kedvesnek és kiegyensúlyozottnak maradni otthon, elmondom, miért. Én egy átlagos napon, ha ambulancián vagyok, 20 és 30 közötti beteget nézek meg és dokumentálok le egyedül. Folyamatosan van fekvőbeteg osztályom átlagosan tíz feletti fekvőbeteg ággyal, rosszabb időszakban volt már húsz feletti is, akiket vizitelnem és menedzselnem kell. Persze ők is elvárnák, hogy beszélgessek velük, de nem teszem, mert akkor elkések a másik rendelésről, ami minden nap megy az általános ambulancia mellett és ahová oda kell érnem, mert időpontja van a betegnek és többnyire ki vannak borulva, ha várniuk kell. Mindemellett néha be vagyok osztva ultrahangba, ahol óránként hat beteg van előjegyezve (az annyi, mint itt egy napi adag) plusz egy óra alatt legalább két-három telefont kapok, hogy legyek már jó fej és nézzem meg XY betegét. Esetenként még a műtőbe is ki vagyok írva, ahová azonnal mennem kell, ha hívnak. Keresek mindezért a legfrissebb, szeptemberi bérjegyzékem szerint nettó egyetlen egy fontocskát. Nem viccelek. (Tényleg nem viccelek, bruttó 640 Ft-ot kaptam óránként, ráadásul nem is munkaidőben teljesített munkaóráért, hanem ügyeletért. Foglaljuk össze: éjjel háromkor, kereken húsz óra ilyen tempóban nyomott munka után bruttó hatszáznegyven forintért operáltam a terhes hasat 2014 szeptemberében. Csak mondom. Ha nem hiszitek el, bevágom ide a bérjegyzékem ezen részét szívesen.)

Beteg - Csöndben ül, kezdenek kerekedni a szemei.

IKL - És azt kifelejtettem, hogy még mindemellett valahogy be kell sunnyasztanom a saját betegeimet, akik jobb esetben időpontra jönnek, de néha beesnek csak úgy maguktól és meg vannak sértődve, ha nem ugrok azonnal, hiszen bár 90%-uk nem fizet, de az egy fontocska mellett nem rossz, ha néha kapok még pár fontocskát a maradék 10%-tól. Hatvan fontos órabér mellett feltételezem, engem sem érdekelne.

Beteg - Jó... Hát biztos nem könnyű otthon az orvosoknak, de...

IKL - És akkor ha a saját betegem pont éjjel szül meg, akkor egy ilyen napot alvás nélkül kell végigcsinálni. Azt meg már hozzá sem teszem, hogy természetesen olvassak szakirodalmat is, legyek naprakész, lehetőleg kutassak is és publikáljam az eredményeimet, esetleg még ha van kedvem, elmehetek magánrendelni is este tízig és a bónusznyeremény, hogy a magyar lakosság egy jelentős részének szemében embertelen, bunkó, pénzéhes, erkölcstelen szemétnek vagyok titulálva, akit jogosan lehet szidni bárhol és bármikor. Én nem mondom, hogy mindig kedves vagyok. Igyekszem, de ennyi munka mellett, ebben a stresszben szinte naponta van egy beteg a harmincból, aki ha elereszt egy olyan mondatot vagy vág egy olyan fejet, akkor attól én sajnos dekompenzálódom és valóban nem vagyok kedves.

Beteg - Hát igen, én tudom...

IKL - És még valami: ha én véletlenül 20 percig az orvosiban dumcsizom és eszem a szendvicsemet, akkor engem a fél váróterem azonnal meg akar ölni, mert hogy én mit kávézgatok, amikor ő vár és a gyomromba is belenéznek, hogy mit eszem és mennyi van még és mióta eszem és mikor jövök már. Önt meg itt szerintem a legkevésbé sem zavarja. Észre se vette, hogy eszik a kolléga.

Beteg - Hát igen...

IKL - Higgye el, hogy a magyar orvosok sem bunkónak születtek, de ami otthon van, az nem normális. Azt nem lehet ép ésszel kibírni. Nem véletlen, hogy erős férfi kollégák fiatalon kapják egymás után az infarktusokat. Ön szerint ezt mi mennyire élvezzük?"