Mellekről és még durvább dolgokról lesz szó

2014.09.29. 10:50 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 17 komment

Szóval én most már értem, hogy jut el az ember odáig, hogy közterületen szoptasson. Én nem szoptattam közterületen, bár vonaton igen, de igyekeztem elbújni és kendővel takarni. Nem azért, mert annyira szégyenlős vagyok, vagy mert annyira tartanék utastársaim véleményétől, hanem mert úgy gondolom, azt, hogy valakinek megmutassam a mellemet, azt ki kell érdemelni. Nem, nincsenek világraszóló melleim, világéletemben inkább a lábam, a seggem és a sziporkázó intellektusom volt az erősségem, de akkor is: nem mutatom meg csak úgy bárkinek, aki véletlenül épp arra sétál és még csak vacsorázni sem vitt el. És ne áltassuk magunkat, szoptatáskor látszik a mell, hacsak nem vagy zsonglőr, minimum akkor, amikor rárakod a gyereket meg leveszed, én legalábbis sok szoptató nő mellét láttam, pedig nem lestem direkt. Ne értsünk félre, egyáltalán nem zavar, ha valaki az utcán szoptat, de hogy őt sem zavarja, az fura. Az egyik barátnőm azt mondta, szerinte teljesen normális vonaton szoptatni: mindenki előveszi a szendvicsét, akkor a babának is jár a kaja, és ezzel egyet is értek, csakhogy az én mellem nem valakinek a szendvicse. Ja, hogy de. 

Régebben ijesztőnek és értelmetlennek találtam azt is, amikor a barátnőim gyerekei bementek utánuk a vécébe, mondjuk meglátogatott minket a kolléganőm másfél éves kislányával, és bement nálunk tampont cserélni, a kislány meg halálra rémült az idegen helyen és berohant anya után. Milyen már. Ma már a szemem sem rebben, ha úgy kell pisilnem, hogy egy gyerek ül az ölemben közben. A szeparációs szorongás tankönyvi korszakában van, igen, betehetném addig a kiságyába, hogy ott üvöltsön kétségbeesetten, de utána egy évezred megvigasztalni, plusz félek, hogy megutálná az ágyát, ha börtönnek használnám, ja, és sajnálom is. Alapesetben a vécével szemben, az előszobában a hűtőmágnesekkel játszik ilyenkor és én kicsit nyitva hagyom az ajtót, de néha rátör, hogy tíz centire sem távolodhat el tőlem. 

Van még az, hogy a szoptatás sok hónapja alatt amit megeszel, az átmegy az anyatejbe - vagyis én vagyok az, aki nem ehetek tejterméket, holott a Lány a tejfehérje-allergiás. Én nem ihatom számolatlanul a kávékat, mert aztán ő nem fog tudni aludni. Én nem ehetek csilisbabot, mert az ő hasa fájdul meg. 

Lassan, de biztosan kialakul az emberben az a tudat, hogy a teste nem az övé többé, hanem nagyjából köztulajdon. Az intimitás határvonala is máshová kerül, normális ember nem beszélget kakiról, a játszótéri anyukák viszont simán megtárgyalják, a baba hányszor és mennyit és milyen színben. Ha több mint egy évig naponta hat-nyolcszor pelenkát cserélsz, plusz időnként magad sem lehetsz magányos a klotyón, egy idő után elfelejtődik, hogy az ürítés intim, csak az adott személyre tartozik. Van egy kis dobozom a vécében, amiben a női higiéniát tartom, a Lány egy időben rendszeresen kiszedte a helyéről és kidobálta és szétszórta belőle a tamponokat, naponta sokszor - pár hónap után már teljesen természetesnek hatott, hogy itt-ott tamponokat találok a lakásban. 

Szóval érdekes. Kíváncsi vagyok, meddig tart ez és hol a határ. Mert szerintem például a mellem alapvetően az enyém, és az csak átmeneti állapot, hogy éppenséggel valakinek a kajája. Kölcsönadtam őket a Lánynak egy kis időre. Még egy pár hónap és visszakerül hozzám és ismét mell lesz, nem pedig szendvics, amit bárhol nyugodtan kicsomagolhatsz, ha éhes vagy. És akkor majd szülök még egy gyereket és kezdődik elölről az egész, és ha huszonéves lennék és lenne kedvem, akkor szülhetnék még ötöt, és ha mindegyiket két évig szoptatnám, hordoznám és pelenkáznám, akkor legjobb esetben is tíz évig lenne másvalakié a testem, ennyi idő után vajon még visszakerül a végén az ember saját tulajdonába, vagy végképp közkincs? 

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította