A vírusos bronchitisről meg a szeretetről

2013.06.26. 15:09 - címkék: Címkék: lány nyafogás - 6 komment

Egyébként gondolkodtam a dolgon, és arra jutottam, hogy racionálisan is van valamennyi okom aggódni, bár nem tudom, mi a túlaggódás definíciója. Mi az aggódás mértékegysége és normál szintje. De tessék, akkor tények. Két hónapos sincs a baba és vírusos hörghurutja van, aminek a terápiája sós vizes párásítás és a váladék leszívása. Esetleg más vélemények szerint allergiás eredetű a hörghurutja és tejfehérjementes diétát kellene tartanom, ez iszonyú bonyolult (amit tegnap ettem, azok közül semmiben nem volt tej és mindenben volt tejfehérje, a müzliszelettől a sonkás zsömlén át a paprikás krumpliig). Ezt nekem kell eldöntenem, mert a tejfehérjeallergia biztonsággal nem mutatható ki (van rá teszt, csak nem túl érzékeny). Még egyelőre várok vele. Nagyon rossz lesz, ha ilyet kell tartanom. Fagylalt!

Amennyiben a babámnak enyhe vírusos hörghurutja van, annak két szövődménye lehet. Az egyik az úgynevezett asztmatikus hörghurut, amikor a baba hörgőcskéi beszűkülnek és nehezebben kap levegőt. A körzeti orvos látta ennek a jeleit a babámon (hasizmait is használja a kilégzéshez, hosszabb a kilégzése), a kórházban pedig nem látták, se aznap, se másnap. Mivel nem vagyok gyerekorvos és nulla beteg csecsemőt láttam eddigi életemben, én a részemről elég bizonytalan vagyok a jellegzetes tünetek felismerésében, hiába tudom könyvből, mik azok. Mondjuk több orvos mondta azt, hogy nincs ilyenje, mint amennyi azt, hogy van (3:1, és mindegyikben megbízom), de nyilván attól is függ, mikor látja az ember a babát. Ha ilyenje van, akkor hörgőtágító gyógyszert adnak rá, amit a körzeti javasolt is, ki is váltottam, de a kórházban azt mondták, nem kell, ezért nem adtam neki még, hanem figyelem a tüneteket és reménykedem, hogy azért ha nagyon kifejezett lenne, akkor így gyakorlatlan szemmel is észrevenném. A baba légzésszámát lehet még számolgatni, az 60/perc felett rossz. A babák amúgy is összevissza lélegeznek, nagyot sóhajtanak, aztán picit lihegnek, nem szép egyenletesen, szóval lehet bizonytalankodni, hogy ez már a normál fura-e vagy már túl fura; valamint normálisan is behúzódik a szegycsontjuk légzéskor, mert porcból van, úgyhogy lehet bizonytalankodni, hogy ez a normál behúzódás vagy már túlzottan behúzódik. A másik lehetséges szövődménye a bakteriális tüdőgyulladás, mivel a baba nem tudja felköhögni a váladékot és abban elszaporodik baktérium. Ez nem gyakori, de ilyen pici korban elég veszélyes szövődmény. Úgy lehet megelőzni, ha szorgalmasan szívogatjuk, sok folyadékot kap a baba, lehetőleg anyatejet, valamint nem köhögnek rá beteg emberek, meg kezet mosunk. A tünetei láz vagy túl alacsony testhőmérséklet, illetve látszik a röntgenen és a laboreredményekben, ezt kizárták a kórházban. 

A vírusos hörghurut tankönyvileg kb. tíz nap alatt múlik el, a Lánynak 8 napja tart és nagyjából ugyanolyan, mint volt, egyik nap többet köhög, másik nap kevesebbet, egyik nap mosolygósabb, ma éppen sírósabb. Talán annyi a változás, hogy az első napokban bágyadtabb volt, aztán többet aludt, most meg éberebb. De simán tarthat két hétig is. Úgyhogy én már örülnék, ha gyógyulna, de elvileg még időn belül van. 

(De szóljatok, ha orvosilag hülyeségeket írok.)

További nehezítés, hogy a körzeti gyerekorvosunk, akivel csak kétszer találkoztam, amikor még egészséges volt a baba, de amúgy szimpi volt, szabin van, a helyettese pedig, aki szintén szimpi volt és múlt héten vizsgálta és kórházba küldött, szintén elment szabira, úgyhogy most más a helyettes. Így utoljára pénteken vizsgálta meg a Lányt gyerekorvos. Természetesen ha nagy változás van az állapotában, azt én is észre fogom venni, ugyanakkor félretéve a tényt, hogy nem vagyok épp objektív szemlélő, én egy felnőttpszichiáter vagyok, és felnőttek fizikális vizsgálatában sincs akkora gyakorlatom, mint mondjuk egy belgyógyásznak, csecsemőkében meg semennyi. Így szerintem normális, hogy bizonytalan vagyok a Lány tüneteinek a megítélésében. A szomszéd csecsemő nehézlégzését meg tüdőhallgatózási leletét se biztos, hogy helyesen tudnám értékelni, ígyhát megijedek attól, ha nekem kell értékelni és szeretem a hozzáértőkre bízni ezt. Igen, ha nem lennék orvos, akkor lehet, hogy kevesebbet aggódnék, mert nem tudnék ezekről a dolgokról, ugyanakkor tutifix, hogy rég utánanéztem volna az interneten és lehet, hogy csak még jobban aggódnék. 

Még azt is gondolom, hogy ja, persze, kismamahormonok, ugyanakkor hasonlóan reagálok, ha a férjem beteg* vagy ha a húgom, ugyanúgy aggódom, minél betegebbek, annál jobban (a húgomnál még az is nehezíti a helyzetet, hogy olyan, mint én, nem látszik rajta az se, ha nagyon szarul van, viszont apróságok miatt is rinyálunk, így nagyon nehéz eldönteni nálunk, hogy mikor van valódi ok az aggodalomra). Csakhogy ők felnőttek, valamennyire rájuk lehet bízni a helyzetértékelést, a babának viszont jelenleg én vagyok az agya, én döntöm el helyette, hogy mennyire van rosszul, ez a felelősség pedig számomra nagyon új még és tényleg ijesztő. Szóval nem tudom, ez hormonok-e vagy csak szeretet.  

Ja, a szeretet az szerintem egy szörnyű dolog, csak a baj van vele, csupa félelem és szenvedés, és minél több embert szeretünk minél jobban, annál rosszabb, annál több az esélye, hogy az beteg lesz vagy boldogtalan és nem tudunk segíteni rajta, és aztán meg előbb hal meg nálunk és az rettenetes, vagy pedig mi halunk meg előbb abban a tudatban, hogy magára hagyjuk és sírni fog utánunk és az is rettenetes. Ezt most csak azért mondom, mert közben a kedvenc nagymamám halálos beteg, és nem fog sokáig élni, és őt is nagyon sajnálom, meg magunkat, amiért már nem lesz nagymamánk, de legjobban a nagypapámat, akivel nem tudom, mi lesz nagymama nélkül. Ki fogja kikészíteni neki az ingét, és ki mondja el neki hangosabban a beszélgetés fontosabb részeit, amikor épp nagyot hall? Az igazi jó házasság, amikor a felek szeretik és segítik egymást, rettenetes, mert így ér véget. Én a részemről eléggé irigylem azokat, akik ezt (az élet szomorú oldalát, a veszteségek lehetőségét) ignorálni képesek, úgy biztos könnyebb élni. Én sem ezen gondolkodom nap mint nap, ne értsünk félre, nem vagyok teljesen neurotikus, de: tudomásom van róla, hogy az emberek csak kölcsönben vannak nálunk, hogy esendőek és hogy az életnek része a betegség és a boldogtalanság is. Egyébként nyilván a nagymamám betegsége is hozzátesz ahhoz, hogy most jobban aggódom a Lány miatt, mert ha magamtól nem jutott volna eszembe, akkor épp emlékeztet rá a sors, hogy milyen kis szerencsétlen, kiszolgáltatott lények vagyunk. 

Igen, tudom, hogy ennek ellenére megéri szeretni, nehogy bekommenteljétek. 

*Vagy ha tengerentúli repülőutakra utazik és nem ír smst, amikor földet ér. Egyszer volt olyan, hogy nem írt és pár óra után felhívtam, de nem vette fel órákig, akkor kinyomoztam a kollégája számát, akivel volt, de ő se vette fel, meg megnéztem a légitársaság honlapját, hogy szerencsésen leszálltak, aztán még pár óra múlva megpróbáltam megtudni tőlük, hogy egyáltalán rajta voltak-e a gépen, és aztán kiderült, hogy mivel több órájuk volt az átszállásra, mindketten a tranzitreptéren aludtak padokon, lenémított telefonnal, és írt sms-t, amit megkaptam egy héttel később.

Facebook oldaldoboz

Olvasok is

Írj nekem levelet

Köszönöm

Extra köszönet

A designt a Yummie médiaügynökség szállította